Nabucco, az ember - Plácido Domingo

Hát ez is elmúlt... de az élmény megmarad. Nem panaszkodhatom, 2014 eddig remek évem volt, már csak abból a szempontból is, hogy még csak május van és máris két alkalommal láthattam Plácido Domingót színpadon, s mindkétszer Verdi-szerepben. A folytatás már ennyire nem kedvező, mert többedmagammal az idén nyárra sem kaptam/kaptunk jegyet Salzburgba, Domingót és Netrebkót nézni a Trubadúrban. De hát semmi sem tökéletes - sóhajtott fel a Róka... De hálátlannak sem szeretnék tűnni, hiszen a két idei bécsi előadás (és a 2012-es Boccanegra) is hatalmas dolog, hogy megesett velem, hiszen elég sokáig teljesen reménytelennek gondoltam, hogy egyáltalán láthatom élőben Domingót, különösen színpadi nagy szerepben - és ahhoz képest már ott voltam három koncertjén és három operaelőadáson :)

Megelőlegezve azt, amit majd próbálgatok ma itt elmesélni a Nabucco május 1-jei bécsi előadásáról, ami Domingo számára debütálás volt ebben a rendezésben, azt kell, hogy mondjam: Domingo egyrészt egy természeti csoda; másrészt azért ő is emberből van; harmadrészt pedig hatalmas színész.

Nabucco szerepe az, amit Domingo a legkülönfélébb és egymással szemben legellentmondóbb rendezésekben is énekelt: vett részt korhű, pontosabban inkább csak korhűnek gondolt előadásokban és modern, a XX. századba helyezett kétfajta rendezésben is. A hagyományosabb környezetben színre került előadásokból néhány kulcsjelenet a YouTube-on hozzáférhető, és a bécsi út előzményeként szerencsére volt alkalmam látni DVD-n a londoni előadást is, amely a második világháború idejébe helyezte az operát. Ezekhez képest Domingo Bécsben, ami szintén úgy nagyjából a XX. századba gondolt rendezés, bár nem olyan egyértelműen, mint a londoni, mégis egészen mást csinált, szinte egy teljesen új figurát alkotott meg: Nabuccót, az embert.

Nagyon kíváncsi lennék, hogy ennek a figurának a megteremtésében mennyi volt a rendező, Günter Krämer szerepe. Jó lenne, ha láthatnám az eredeti, 2001-es előadásról forgalomba hozott DVD-t; akkor Leo Nucci volt a címszereplő, aki szintén igen kiváló színész is, nagyon szeretném összehasonlítani az ő Nabuccóját Domingóéval.

Ám bárhogyan született is meg Domingo bécsi Nabucco-figurája, úgy érzem, ez az alakítása ott van közvetlenül pályafutása legnagyobb Otellói és mondjuk Caniói mellett.

A londoni modern változatban szerintem a figurát tekintve meglehetősen visszafogott volt, gondolom, beleilleszkedve a rendezői koncepcióba. Ott egy inkább kifinomult, mint barbár erejű uralkodót ábrázolt, pedig a XX. században is voltak/vannak barbár zsarnokok és Verdi zenéjében is erőteljesen ott van ez a szín, gondoljunk például az 1. felvonás fináléjára.

Bécsben szerintem Domingo tudta egyesíteni a XX. századi "feelinget" az ókori értelemben vett barbársággal. 

Persze, ahhoz, hogy magam is jobban belegondoljak alakításába, magát a rendezést is meg kellene próbálnom kielemezni, érdemes volna...
De most koncentráljunk Domingóra, bár közben a rendezés egyik-másik vonulatáról is szót kell ejtenem.

Forrás: wiener-staatsoper.at

 

Első jelenetében, győztesként bevonulva a jeruzsálemi templomba, Domingo egész testtartása, mozgása - hozzá remekül kitalált és nagyvonalúan vállára vetett prémes kabátja - egyértelműen sugározta pozícióját, ellentmondást nem tűrését és valóban a korlátlan hatalom aurájával vonta be. Ugyanez a figura jelent meg a babiloni képben, ahol kinyilatkoztatására, miszerint ő már nem király, hanem maga az isten, a villámcsapás belülről érte egy majdnem halálos rosszullét formájában. Amúgy, tényleg érdekes lenne elmesélni a rendezésből, hogy a szinte teljesen dísztelen színpadon az előtérben volt csak néhány tárgy, illetve díszletelem. Köztük egy múzeumi vitrin-szerűség, benne a koronával és a karddal. Hátulról lépcső volt hozzá csatlakoztatva, így fel lehetett menni a tetejére. Bármikor, amikor hatalomról volt szó, az ennek a vitrinnek a közelében, rá támaszkodva, rajta heverve vagy állva történt. Itt nyújtózott el például Abigél, amikor azt gondolta, megszerezte végre a hatalmat, olyan testtartásban, mint a régi rómaiak a lakomán és korábban Nabucco is ezen állva nyilatkoztatta ki istenségét. Itt kellett összeroskadnia, ami szerintem nem volt egy veszélytelen mutatvány...

Számomra a kulcsjelenet és Domingo emberábrázolásának csúcsa 3. felvonásbeli nagy összecsapása volt lányával, Abigéllel.

A megzavarodott király azért azt tudja magáról, hogy kicsoda, de azt is érzi, hogy beteg. Régi hívének, Abdallónak mondja: Bár gyenge most a testem, de meg ne tudja más. Mindenki higgye, a király még erős!

Ezekre a mondatokra, a látszat őrzésének fontosságára építi fel Domingo a jelenetet, amikor betántorog a színre elegáns zakó és nyakkendő nélkül, félig kilógó ingében. Mesterien egyensúlyozik a tényleges talajvesztettség és a magát magabiztosnak mutatás között. Figuráját itt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy részeg embernek még van annyi ereje, hogy a józanság látszatát akarja kelteni és aztán éppen abból derül ki valós állapota, hogy túlságosan kontrollálja és túljátssza magát. Domingo tökéletesen ábrázolja, ahogy Nabucco is túlzásba viszi az önbizalom mutatását attól való félelmében, hogy kiderül a megzavarodottsága. Egész testbeszéde, ahogyan például a szokásosnál jobban kihúzza magát, vagy éppen fennhéjázva sétálgat, arcjátékával együtt, aminek leírásához nincsenek is szavaim, az első jelenetek zsarnok Nabuccójának szinte már karikatúrája - alóla viszont  minduntalan kibukkan a mentálisan beteg ember. Egyszerűen mestermű. Szerintem zseniális volt, ahogyan Abigél szavaiból felfogja, hogy lánya elvette tőle a hatalmat és ő most tényleg egy rab. Nabucco szájából háromszor hangzik fel a prigioner = rab szó. Domingo először szinte kacagva mondja ki: még hogy ő, a hatalmas és gazdag Asszíria teljhatalmú királya rab? Hát ez teljesen abszurd, ezen csak nevetni lehet! Aztán Abigél megerősítésére másodszor már úgy mondja, megütközve és kételkedve: lehet, hogy mégis igaz? És mire harmadszorra kimondja: prigioner... rájön, hogy ez a legteljesebb igazság, bekövetkezett, amit életében nem gondolt volna, hogy egyszer megtörténik vele... És akkor Domingo-Nabuccóból nem marad más, mint egy megtört ember és apa, akinek már csak a könyörgés maradt meg eszközként másik lánya életéért, ám hiába...

Mestermű... és mestermű a rendezés, az egész operáé "igazi" jeruzsálemi templom, babiloni függőkertek és keleti pompájú és nyomorú jelmezek híján is. Továbbra is ennél a jelenetnél maradva nem elfelejthető belőle például, ahogyan Nabucco korábbi énjének felszikrázásával odacsapja a számára hozatott széket, vagy ahogy ennek a széknek az ülőkéjén próbálja kétségbeesetten összeállítani a papírfecniket, amikké szétszaggatta Abigél az alacsony származását igazoló iratot.

Mondhatni, hogy a jelenetben a kitűnő Anna Szmirnova játékban is partnere volt Domingónak, bár neki színészileg könnyebb feladat jutott (de csak színészileg!), az ő figurája azért egysíkúbb, nem ennyire összetett, mint Domingóé.

Ez a jelenet, elsősorban Domingo színészi játéka által, amit az ötödik sorból igazán nagyon remekül láthattam, igen nagy hatással volt rám és úgy éreztem, most kellene egy kis szünet ezt az egészet megemészteni... De mire felocsúdtam, már szólt a "Va pensiero". És bizony ez is hasonló hatásfokú volt, persze másképpen. A kórus mozgatása Günter Krämer mestermunkája: ahogyan az először néptelennek tűnő színpadon kezdtek megmozdulni, majd felegyenesedni az addig fekvő, heverő rabok, s hogy aztán a Bölcsek lantja részre ott álljanak örök mementóul, ők maguk is áldozatok és kezükben még egy áldozat fényképével... Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár.

Az elején azt írtam, hogy Domingo egy természeti csoda, de azért ember is. Ez arra vonatkozott, hogy a 4. felvonásban a megtérés megrendítő imája, a Dio di Giuda után, amire hatalmas ovációval válaszolt a közönség, bizony a jelenet végére elfáradt. Mondjuk nem csoda, mert ugye itt mindazok után, amiket ebben a részben csinálnia kellett, még a katonák alkotta férfikart is át kell énekelnie. De annyira nagy alakítása volt az egész figura, hogy azt hiszem, ezen nem kell fennakadnunk. Azért megjegyzem, mennyire érzékeny a bécsi közönség: az imára következő ováció után ez a mozgalmas és hatásos jelenetvég kisebb tapsot kapott...

Mindez nem befolyásolta a teljes előadás és Domingo nagy, személyes sikerét. A 25 perces ünneplés elejéről kis mobiltelefonommal én csináltam az alábbi felvételt, ahol sorrendben Fenena, Zakariás, Abigél, majd Nabucco jelenik meg a függöny előtt:

BejegyzésKatalin Kocsis által

Annyit még meg kell jegyeznem, hogy érthetetlenül gyenge volt Izmael alakítója hangban és figurában egyaránt; nem is értem, Marian Talaba hogy kerülhetett egyáltalán a Staatsoper színpadára. Ha legalább úgy nézett volna ki, mint akibe egyszerre két királylány is halálosan beleszeret...

Meggyőző volt Dmitrij Beloszelszkij, a fiatal orosz basszus Zakariásként, és számomra Fenena is, akit pedig az első kritikák egy szinten emlegettek Izmael alakítójával. Szerintem ez korántsem volt így, Zoryana Kushpler nagyságrendekkel jobb volt a tenornál.

És ne felejtsük el a remek kórust és a csodás zenekart, akik ugye "civilben" a Bécsi Filharmonikusok, azaz a Wiener Philharmoniker, a világ egyik legjobb zenekara. A produkciót Jesús López-Cobos vezényelte megbízhatóan.

Azt gondolom, az előadás örök élményem marad és még sok gondolkodni-valót ad.

Végül tudok mutatni egy átfogó rövid riportot az előadásról, több kulcsjelenetbe is belepillanthatunk:



A végén mi is ott szorongtunk a riportban is látott tömegben és sikerült bejutnunk aláírást kérni magunkkal hozott képeinkre, ami annál is könnyebb volt, mert Domingo még egy ilyen előadás és egy ekkora szerep után is addig nem mozdul, amíg vár rá rajongó, tisztelő :)

Kicsit hosszú lett ez a blogbejegyzés, bocsánat, pedig olvastam olyasmit, hogy felmérések szerint az átlag blogolvasónak meddig terjed a türelme... De remélem, a zene-, opera- és Domingo-szerető blogolvasóknak sokkal tovább :)

Nabucco 1-6.

Kedves bécsi Nabucco-turisták! 

Úgy nagyjából befejeztem az opera tartalmának ismertetését. Újra szeretném hangsúlyozni, hogy olyan Domingo- és egyáltalán zenekedvelőknek írtam, akik csak felületesen ismerik az egész darabot, vagy már jól ismerték, csak régen találkoztak vele. Elnézést kérek azoktól, akik ebben profik, de valahogy mégis rábukkantak ezekre a bejegyzésekre, nem nekik szántam. Már csak azért sem, mert én is csak egy zenekedvelő vagyok, így inkább nekem van tanulnivalóm tőlük :)

Először is csinálok egy összesített tartalomjegyzéket, hogy könnyebb legyen átlátni az egész sorozatot. Innét bármelyik folytatás közvetlenül megnyitható:

1. rész: Általános bevezető, a Nabucco Verdi életében

2. rész:  Némi kis eszmefuttatás a modern és hagyományos rendezésekről és a Nabucco történetének előzményei.

3. rész: Az 1. felvonás tartalma

4. rész: A 2. felvonás tartalma

5. rész: A 3. felvonás tartalma

6. rész: A 4. felvonás tartalma 

Másrészt pedig bevallom egy tévedésemet, amit azóta már helyesbítettem is. Sokáig abban a hitben voltam, hogy a londoni rendezést fogjuk most Bécsben látni. Aztán kicsit megkotorgattam a dolgot és kiderült, hogy ez bizony nem így van: a ROH-ban színre került változatot Daniele Abbado rendezte. Bécsben viszont Günter Krämer rendezése kerül műsorra. Ha minden igaz, ez azzal az előadással azonos, amelyet még 2001-ben mutatott be a Staatsoper. Gondolom, tévedésemnek az volt a legfőbb oka, hogy Krämer is a modern időkbe helyezte a darabot.

Amúgy Domingónak nincs sok ideje a Krämer-féle rendezés próbáira, hiszen ma este még Poznanban van. Pedig, amennyire tudom, ebben a változatban még nem vett részt. Vagy rosszul tudom?

Günter Kramer rendezésének színpadképe

Még gyorsan figyelmeztetek mindenkit, bármelyik napra is szól a jegye, jól nézze meg a kezdési időpontokat, mert kissé kaotikusak. LE NE KÉSSE AZ ELŐADÁST!

Május 1-jén (csütörtök) a premier kezdési időpontja 18 óra.
Május 4-én (vasárnap)  17 órakor, 
május 7-én (szerda) pedig a szokásos időben, 19 órakor kezdődik az előadás.


A további előadások kezdési időpontjait a Staatsoper honlapja ma, vasárnap este még nem tartalmazza.

Még idemásolok egy szereposztást, amely az első 3 előadásra érvényes - később lesznek változások, de mindvégig Domingo a címszereplő :)

Nabucco  -  Placido Domingo
Abigaille  -  Anna Szmirnova
Fenena  -  Zoryana Knuspler
Zakariás  -  Dmitrij Beloszelszkij
Izmael  -  Marian Talaba

Díszlet  -  Petra Buchholz és Manfred Voss
Jelmez  -  Falk Bauer
Világítás  -  Manfred Voss
Rendező  -  Günter Krämer
Vezényel  -  Jesús López-Cobos 

Nabucco 4.

Kedves Bécsbe utazó Plácido Domingo- és opera-rajongók, következik a Nabucco 2. felvonásának tartalma.

Továbbra is a római televíziós felvételt használom illusztrációként és a megfelelő fontos részeknél, ahogyan a múltkor is, oda fogom írni, hogy az a jelenet, ária ezen a felvételen hány percnél és másodpercnél kezdődik - sőt, most már óránál, mert az első felvonásnak 43' 10"-nél lett vége.

Amennyire tudom, Bécsben a négyfelvonásos operát két részben fogják játszani, tehát szünetet csak a most ismertetendő 2. felvonás után tartanak.  Ami ránk is fog férni, hiszen igazán nagyon nagy drámai helyzeteknek leszünk tanúi ebben a részben...

Az első felvonás Jeruzsálemben játszódott és több vargabetű után azzal végződött, hogy Nabucco, asszír király hadseregének élén meghódította Júdeát.

A továbbiakban már Babilonban vagyunk, Nabucco székhelyén és palotájában. Amikor a felvonás elkezdődik, maga a király még Júdeában fejezi be az ország bekebelezését; egyelőre a két királylány tért haza a hadak egy részével s a hadifogságba ejtett zsidókkal. A foglyok között ott van természetesen Zakariás főpap és Izmael, akit, mint legutóbb tanúi voltunk,  népe hazaárulóként bélyegzett meg. Nabucco távollétében a trónon ideiglenesen Fenena ül.

Maga a 2. felvonás két jelenetből áll.

A 1. jelenetben Abigél királylányt látjuk a színen (43' 26"). Kétségbeesve és felháborodva tart a kezében egy iratot, amelyből kiderül hogy ő nemcsak hogy nem törvényes lánya Nabuccónak, hanem ráadásul rabszolgák véréből származik. Hatalmas csapás ez számára, ami még megsemmisítőbbé válhatna, ha nem találta volna meg a bizonyítékot. Így továbbra is kezében tarthatja az események irányítását, csak magában kell "feldolgoznia", ahogy mostanában mondjuk, ezt a sokkot.

Erről szól nagy áriájának recitativójában (44' 26"): Nem vagyok Nabucco lánya, csak egy rabnő!  Majd átkot szór Fenenára és magára Nabuccóra is, akinek parancsára haza kellett térnie és nemcsak a trónon látja Fenénát, hanem még nézheti is enyelgését Izmaellel, akibe ő is halálosan szerelmes... Elhatározza, a vesztükre tör és csakazértis ő fogja megragadni a hatalmat.

Ebben az áriájában, csakúgy, mint 1. felvonásbeli szólórészeiben újra villámló koloratúrákat hallunk tőle és hatalmas, kétoktávos hangközugrásokat - ezekkel az eszközökkel jellemzi Verdi Abigélben a mindenre elszánt, bosszúálló személyiséget. Ám meglepetésre Abigél hangja újra ellágyul (hasonlóan mint első felvonásbeli megjelenésekor), mert lelkében megint Izmael iránti szerelme merül fel (46' 36"): Bár visszajönnél, te elszállt szép álom, egyetlen percre csak... Újra megérthetjük, hogy Abigél, bármennyire is hatalomvágyó, azért mégis van benne emberi vonás, hiszen tényleg mélyen és őszintén szerelmes...

Baál főpapja érkezik papjai élén (50' 34"). Felháborodva közli Abigéllel: Fenena elárulta istenét és országát azzal, hogy a zsidók hitére fog térni. Másrészt elmondja, Nabuccóról az a hír érkezett, hogy halálosan megsebesült a hazafelé vonulás közben. Mint kinyilatkoztatja, a papság úgy látja, hogy ebben a helyzetben Abigél gyorsan lépjen trónra, mindannyian őt támogatják.

Ez a fejlemény természetesen nagyon is összecseng Abigél céljaival s örömmel ragadja meg az alkalmat (51' 49"): Harcra fel! Ma még célhoz érek, ím a fényes trónra lépek. S magában vad kárörömmel nyugtázza: íme, én, a rabszolga mindenki fölött fogok állni!

A 2. felvonás 2. jelenetében (55' 10") a hadifogoly Zakariás jön a levitákkal. A főpap Fenenához készül, hogy megtartsa áttérésének szertartását (emlékszünk, Fenena már az első felvonás drámai pillanatában sem saját régi istenéhez fohászkodott). Előtte Zakariás imáját halljuk, aki szabadulásukért könyörög (56' 35"): Árva néped hadd zengje újból tiszta szívű énekét, s álnok istenek véres árnyát égi kardod zúzza szét.

Miközben a főpap egy levita kíséretében Fenena szobájába megy, a sötétben Izmael lép be Zakariást keresve. Amikor a leviták felismerik, újra megátkozzák mint hazaárulót (1 óra 01'): Elhagyott ember és elhagyott Isten, rajtad a bélyeg, nem segít rajtad sem kard, sem méreg. 

Mielőtt ők maguk megölnék, Anna, Zakariás főpap húga rohan be és közbelép: megbocsáthatunk ma néki, hiszen hölgye szent hitünkre tért. Ezt az időközben Fenenával az oldalán újra megjelenő főpap is megerősíti.

A pillanatnyi megnyugvás után Nabucco egyik hűséges híve, Abdallo (tenor) érkezik (1 óra 04' 18") lélekszakadva Fenénához a hírrel, miszerint apja meghalt a csatatéren s itthon a papság az ő áttérése miatt Abigélt választotta utódnak. Abigél pedig az összes zsidó hadifoglyot halálra szánja, Fenenával az élen, úgyhogy meneküljön!

Ebben a pillanatban (1 óra 05' 05") Abigél és hívei, a papság és a katonák vonulnak be s Abigél a kezét nyújtja a koronáért. Fenena közli, hogy a koronát élete árán is megőrzi. Patthelyzet van közöttük, amikor maga Nabucco jelenik meg s a koronát a saját fejére teszi.

A cselekménynek ezen a meglehetősen kaotikus pontján, amikor annyiféle érdek és érzelem ütköződik, a helyzet érzékeltetésére Verdi egy rendkívül érdekes megoldást választott, a kánon formáját. Szerintem ezt valahogy úgy kell értelmeznünk, mintha az idő megállna vagy lelassulna: azok a percek, ameddig tart ez a kánon, a valóságban csak egy-két pillanatot jelenítenek meg, de mintegy "kiterítve" az összes szereplő és szereplő csoport érzelmeit. Várnai Péter már idézett könyvében megállapítja, hogy Verdi már ebben a korai operájában zseniális megoldást választott a kánonnal, ami a váltakozó belépésekkel és ennek következtében az ellenpontos szövedék kialakításával már önmagában is feszültséget kelt; ezt még fokozzák magának az alapdallamnak a váratlan fordulatai, illetve azok a színek és hatások, amelyeket a zenekarri hangszereléssel ad hozzá.

Ide másolom ennek a kánonnak a teljes szövegét magyar műfordításban; egyébként olaszul úgy kezdődik, hogy: S'appressan gl'instanti - hogy jobban ráismerjünk :) 1 óra 5' 50"-nél kezdődik:

Közelg már a végzet, / Lesújt, mint a villám, / Az arcok fehérek, / és fojtó, és fojtó a csend! /

A könny már ott reszket / A megdermedt pillán, / S az elnémult jajszó / Már feltörne bent /

A feszült várakozás pillanatát megjelenítő kánon után (1 óra 08' 59") Nabucco kinyilatkoztatja, hogy nemcsak az ellenség, Júdea istenét veti meg, aki nem bírta megvédeni népét, hanem ezentúl semmibe veszi saját istenüket is, hiszen, mit látja, összejátszott az árulókkal (akik alatt Abigélt és saját birodalmának papjait érti). Kinyilatkoztatásának csúcspontja: Mostantól egyetlen isten van, s az én vagyok, a királyotok!

Hát itt aztán újra helyzet van... A katonaság ugyan Nabuccót élteti, ám természetesen mindkét nembeli papság, azaz Zakariás és Baál főpapja is egyaránt átkozza, mindenki más pedig szabályosan megdermed. Még Abigél is...
Nabucco megragadja az alkalmat és közli, hogy a zsidókat, főpapjukkal együtt még ma kivégezteti. Fenena szól, hogy akkor ő is meghal, mert már az ő hitükre tért. Nabucco rárivall: Te hallgass, és a porba vetve magadat járj elöl az új hitben, hiszen én vagyok az isten!

Ebben a pillanatban az égből villám sújt le Nabuccóra, koronája és ő maga a porba hull. Az imént még fennhéjázó, minden kontrollját elvesztett király megzavarodottan kér irgalmat a földi és égi hatalmaktól. 

Itt kezdődik a 2. felvonás fináléjának nagyjelenete (olaszul a Chi mi toglie il regio secreto szavakkal), 1 óra 11' 36"-nél:

A királynak ebben a nagy szólójában egyrészt ott a rémület: Ah, mi történik, mily rémes álmok? Szörnyű démon az, mit látok? Földre sújtott, ó jaj, nem enged! Nincs, ki szánjon!

Aztán ebben a zavarodott állapotban, előbbi rettenetes szavai ellenére is kisugárzik a lánya, Fenena iránti igaz szeretete, hozzá könyörög. Itt meglágyul, dallamosabbá válik a zene, puha fafúvók kíséretében: Ó leányom, merre, merre lellek? Szánd a kínom, te állj a gyönge mellett.

Ez a két lelkiállapot, a rettegés és a könyörgés váltakozik Nabucco monológjában, s az előbb hatalma teljében levő király már csak egy reszkető ember a porban. 

Pillanatnyi megrökönyödése után Abigél újra feltalálja magát és saját fejére teszi Nabucco elgurult koronáját.

Ezzel ér véget a 2. felvonás (1 óra 14' 23").

Most egy kicsit mi is lazíthatunk, hiszen még sok minden vár ránk :)

Addig is kellemes húsvétot kívánok mindenkinek; remélem, néhányan azért készülgetnek a Nabuccóból... Ünnepek után folytatom az ismertetést a 3. felvonással.

Nabucco 3.

Vessük bele végre magunkat az operába :)

Ehhez egy olyan előadás segítségét választottam kedvenc videomegosztó portálunkról, ami egy mértéktartó hagyományos rendezés - nincs benne semmi különös "kunszt" vagy "koncepció", s ezért kiválóan alkalmas a művel való ismerkedésre. A felvétel a római operában készült Riccardo Muti vezényletével, ami már magában garancia a zenei minőségre. Nabucco szerepében a mindig kitűnő Leo Nucci. Zakariás főpap egy fiatal orosz énekes, Dmitrij Beloszelszkij, Abigél pedig a magyar Boross Csilla. Zakariásra külön is érdemes figyelnünk, mert Bécsben is ő fogja énekelni a szerepet.

A nyitányt már hallgattuk a múltkor, persze meghallgathatjuk újra ma is :)

Az első felvonás 9' 30"-nél kezdődik, ma ezt próbálom elmesélni. Előtte esetleg érdemes átfutni a múltkori poszt végét, ahol a mű alaphelyzetét foglaltam össze.

1. felvonás:

Jeruzsálemben vagyunk, Salamon templomában. Eljutottak már a hírek a fővárosba, miszerint hatalmas sereg élén betört Júdeába Nabucco, az asszír király s rohamosan közeledik. A kétségbeesett nép itt, a templomban próbál híreket szerezni és oltalmat keresni. Nagy nyitó kórusban adnak hangot kétségbeesésüknek melynek középső részében (11' 47") először az ártatlan fiatal lányok könyörögnek az Úrhoz, majd mindenki csatlakozik hozzájuk és kérik megszabadításukat ebből a súlyos veszélyből.

Zakariás főpap lép a templomba és nagy áriában (14' 44") próbál reményt önteni népébe. A bátorításra van is oka, hiszen rabként hozza magával Fenénát, Nabucco lányát (akiről a múltkor elmeséltem, hogy került ide, ellenséges földre). Áriája lassú részében felidézi a rémült embereknek, hogy a régmúltban is segített népén az Úr, amikor mannát küldött az égből és kettéválasztotta a tengert. Megígéri, hogy most is segíteni fog, ha bíznak benne.

Közben Izmael, a király unokája érkezik újabb lesújtó hírekkel. Úgy látszik, hogy a főpap nem tud Fenena és Izmael szerelméről, mert mielőtt a fegyveresek élére állna, éppen Izmaelre bízza az értékes túszt, hogy őrizze. E jelenetrész végét  a kórus gyújtó és optimista hangú éneke zárja (20' 05"), mely szerint az egy igaz Isten előtt meg fog hódolni Baál, az asszírok bálványa. A nép főpapja vezetésével kirohan a templomból, hogy felvegye a harcot az agresszorokkal.

Fenena és Izmael kettesben maradnak (23' 14"). A férfi szerelmesen közelít a királylány felé, aki azonban lehűti, hogy  ilyen háborús időkben nem szabad szerelemről beszélni és különben is, teszi hozzá, én már nem vagyok királylány, a te földeden rabszolga és túsz lettem. Izmael biztosítja, mint ahogy Babilonban Fenena őt kiszabadította a börtönből, most, hogy éppen fordítva áll a helyzet, ő is megteszi ugyanezt őérte.

Éppen el akarja szöktetni, amikor Abigél, Nabucco másik lánya egy kisebb csapat élén, mintegy előőrsként belép a templomba  (25' 15"). Gúnyosan szól rá a szerelmesekre, majd közli velük: a kezemben vagytok! Hangja ellágyul (27' 14"-nél), amikor bevallja Izmaelnek, hogy akkor Babilonban beleszeretett a férfiba s felajánlja: ha elfogadja az ő szívét, akkor ezzel a népét is megmentheti.

Nos, ez szinte teljesen ugyanaz a helyzet, mint majd jóval később az Aidában lesz, de itt csak mellékszál a történetben. A "szerelmi háromszög" tercettben Izmael ugyanúgy viselkedik, mint majd Radames: Ilyen áron nem kell a kegyelem, csak bátran ontsd ki a vérem... Közben Fenena az Úrhoz könyörög, de nem az asszírok bálványához, hanem Júdea istenéhez, aminek hamarosan folytatása lesz...

A tercettet a templomba visszarohanó nép szakítja félbe (30' 58"), ugyanis újra itt keresnek oltalmat, mert nem tudták megállítani az asszírokat és már maga Nabucco is közeledik. Állandóan erősödő indulót hallunk, bent Abigél Viva Nabucco-t kiált és a király, serege élén betör a templomba (34' 30").

Zakariás, a rettenthetetlen főpap áll eléje: Remegj, te barbár! Ez itt az Isten háza!

Nabucco gőgösen válaszol: Mit nekem az Isten! 

Zakariás kést szegez Fenena nyakának és közli: Ha meggyalázod templomunkat, megölöm lányodat.

Nabucco visszafojtja dühét: Most várok, de a bosszúm még véresebb lesz... 

Ekkor (37' 37") bontakozik ki az 1. felvonást lezáró nagyszabású, zeneileg, dramaturgiailag két részből álló nagy együttes.

Első részében a következő tartalmakat halljuk:

Nabucco: Reszketve féljen, ki ellenem lázad, a vérözön árja még ma eléri Sion hegyét. 

Fenena: apjának könyörög irgalomért, ne hagyja, hogy megöljék.

Abigél: a helyzetben azt látja, hogy van esélye Fenena halálának és akkor nem lesz vetélytársa sem mint Nabucco örökösének, sem mint szerelmesnek.

Zakariás főpap, Izmael s az egész nép az Úrhoz imádkozik.

A pillanatnak Nabucco vet véget: A porba, Júdea népe! A győzelem az enyém. Látom, hiába imádkoztatok, nem segít rajtatok az istenetek, nem mer elém állni.

Zakariás visszavág: Rettegni fogod te még az Úr hatalmát - és újra Fenena nyakához teszi a kést, készen rá, hogy tényleg megölje.

Ebben a pillanatban (39' 57") a szerelmes Izmael kiszabadítja a lányt, így  Nabucco egyértelműen diadalmaskodhat.

Innét indul a nagy együttes második része.

Nabucco: Bosszúm lángja újra éled, s e gőgös város porba hull.

Izmael, Fenena és Anna (a főpap testvére, kevés szólószerepe van csak) szerintem némiképp zavaros szöveget kaptak a librettóírótól: a szerelem vakságáról énekelnek, amely árulóvá is tehet.

A kórus, azaz Jeruzsálem népe és Zakariás főpap Izmaelt átkozzák, hiszen hazaárulást követett el Fenena kiszabadításával: Árulót az ég se szánja, tönkretetted árva néped, átokvert a hírneved.

Tudom, hogy ez az ismertetés így meglehetősen száraz, kell hozzá a megfelelő részek hozzá-hallgatása és nézése. Hogy legalább ez a fenomenális finálé leírásban is szemléletesebb legyen, Várnai Péter mondatait idézem Verdi operakalauz című - operakedvelőknek nélkülözhetetlen - könyvéből. INNÉT le is lehet tölteni!
Várnai Péter tehát így jellemezte a Nabucco első felvonásának fináléját:

Amikor Izmael árulása folytán Nabucco végleg ura lesz a helyzetnek, a zenekar szinte sisteregni kezd a kirobbanó bosszúvágytól. A vonósok és fúvósok cikázó villámai, a basszushangszerek tompa ütései felett "vad örömmel" zendül meg Nabucco diadalittas éneke: "Bosszúm lángja újra éled..." A szinte primitív vágású dallam állandóan visszatérő fordulataival és sztereotip ritmizálásával tökéletes kifejezője ennek a barbár örömujjongásnak.

E nagyszabású együttes végén megy le a függöny - ha van :)

Legközelebb innét folytatom.

Nabucco 2.

Folytassuk a felkészülést a bécsi Nabucco előadásra, amelynek címszerepében Plácido Domingót fogjuk látni és hallani. Remélem, semmi nem jön közbe :)

Az opera tartalmát azért is érdemes újra felidéznünk, mert a Staatsoperban is modern korba helyezett rendezést mutatnak be, mint ami már Londonban is színre került. Mivel nem segítenek bennünket korhű - vagy korhűnek gondolt - díszletek és jelmezek, szerintem még jobban tisztában kell lennünk azzal, hogy mi is történik pontosan az egyes jelenetekben.

A jeruzsálemi kép a londoni előadásban. Forrás: classical iconocast.blogspot

A babiloni díszlet Baál isten szobraival a londoni előadásban. Forrás ua.

Tudom, hogy sokan fanyalognak, ha egy opera modernizált környezetben jelenik meg színpadon. Én úgy érzem, hogy nem ezen múlik, milyen lesz egy előadás. Lehet a legkorhűbben megrendezett opera is unalmas - bocsánat, nem maga az opera, hanem az a konkrét előadás - és lehet semmitmondó vagy éppen bosszantó egy öncélúan, kellő koncepció nélkül modernizált változat.

Verdi Nabuccója szerintem nem alkalmatlan a modernizálásra - sőt. Egyrészt az emberiség történelmének egyik olyan alapkonfliktusáról szól, ami, sajnos, úgy tűnik, hogy örök életű: a hódító és a honvédő háború, azaz a zsarnokság/elnyomás és a függetlenség, a "rabok legyünk, vagy szabadok" kérdéséről - s ez egyetemes, bármely földrészen és bármely korban megtörténik. Csak a 20. századból is számos példát idézhetnénk...

Másrészt, mint ahogy az előző részben is írtam, Verdi az 1840-es évek elején olyan zenét írt a bibliai történethez, amelyben mindenki ráismert saját korának és saját hazájának helyzetére és legégetőbb problémáira. Tehát például érdekes lehetne szerintem a Nabuccónak akár egy olyan rendezése is, ami az 1848 előtti Itáliába helyezné a történetet...

Tisztázzuk először az opera alaphelyzetét és szereplőinek hovatartozását.

Adott két birodalom: Júdea (székhelye Jeruzsálem) és Asszíria (székhelye Babilon).

Júdea népe az egy igaz Istenben hisz, az asszírok pedig a pogány, vérszomjas Baal istent imádják.

Az operában Judea fő emberei Zakariás, a főpap (basszus) és Izmael, a király unokája (tenor). Hogy maga a király miért nem jelenik meg, az nem is kerül szóba; mindenesetre Zakariás, úgy tűnik, nemcsak vallási vezetője népének, hanem hadvezérként is "működik".

Babilonban Nabucco (bariton) a király, aki, mondhatni, a zsarnok uralkodók prototípusa. Két lánya, azaz potenciális trónutóda van: Fenena (szoprán) és Abigél (drámai szoprán). A vallási életet Baál főpapja (basszus) vezeti, aki, mint majd tapasztalni fogjuk, Zakariáshoz hasonlóan jócskán beleszól a politikába is. A két királylány közül, mint később kiderül, a szelíd Fenena a "hivatalos". A hatalomvágyó Abigél törvénytelen származású, de ez csak az opera folyamán derül ki a saját maga számára is.

Még az opera előtörténetéhez tartozik, hogy mielőtt kitört volna a háború, Izmael diplomáciai küldetésben hosszabb időt töltött Nabucco udvarában, ahol mindkét királylány halálosan beleszeretett. Izmael Fenena érzéseit viszonozta. Nabucco már akkor az agresszió tervét szövögette s ennek jegyében börtönbe vetette Izmaelt, akit a szerelmes Fenena élete kockáztatásával kiszabadított és együtt szöktek Jeruzsálembe (ez már szinte egy miniatűr Aida-történet, majd meglátjuk, de csak mellékszála az operának). Ezt követően Nabucco hatalmas hadával, véres pusztítás közepette betör Júdeába hogy leigázza és már Jeruzsálem felé tart. Előőrsét a harcias Abigél vezeti. Ekkor kezdődik az opera.

E poszt befejezéseként hallgassuk meg az opera nyitányát.

A Nabucco-nyitány (hasonlóan A szicíliai vecsernye vagy A végzet hatalma nyitányához, sőt, rokoníthatjuk hozzá a mi Erkelünk Hunyadi László nyitányát is, de korábbról, Rossinitől is hozhatnánk példákat), a  nyitányok azon típusába tartozik, amelyeket nagyrészt utólag ír meg szerzőjük, s melyekben operája legfontosabb motívumait szövi szimfonikus alkotássá.

Nekünk most Riccardo Muti dirigálja szenzációsan a milánói Scala egy régi előadásán - azon a helyen, ahol az opera 1842-ben legelőször felhangzott:

 

A tartalomismertetést hamarosan folytatom!

Nabucco 1.

Most már nagyon rövid idő választ el bennünket a bécsi utazástól, hogy megnézzük a Staatsoperban a Nabuccót, a címszerepben Plácido Domingóval. Furdal is a lelkiismeret, hogy eddig nem igazán készültem fel az operából, itt a blogban sem, mert annyi érdekes évforduló és nagykanizsai téma volt mostanában... De talán még nem késő és remélem, ezt a kis sorozatot elolvassák azok is, akik még ott lesznek velem együtt Bécsben, akár bent a színházteremben, akár kint a kivetítő előtt, akár a sorozat egy másik előadásán.

A mentségem annyi, hogy a Nabucco jóval népszerűbb opera, mint legutóbb A két Foscari volt, mindannyian jobban ismerjük, szinte minden operakalauzban, operák könyvében benne van rövidebb-hosszabb ismertetője. Igaz, amikor néhány héttel ezelőtt elővettem belőle egy teljes felvételt és elkezdtem hallgatni, hozzáolvasva a librettót, azért rájöttem, hogy vannak mozzanatai, amelyekre kevésbé emlékeztem...

Úgyhogy semmiképpen sem árt (újra)ismerkedni vele.

A Nabucco volt talán Verdi életében a legfontosabb opera: életének egy tragikus, vigasztalan időszakában nyomta a kezébe librettóját a milánói Scala intendánsa, azzal a reménnyel is, hogy talán megmenti vele Verdit a teljes depressziótól és a zeneszerzői működés feladásától. Ebbe a helyzetbe egész családjának elvesztése: először két kicsi gyermekének (1838. augusztus és 1839. október), majd ifjú, nagyon szeretett feleségének (1840. július) halála sodorta a nemrég első operájával sikerrel bemutatkozott, nagy reményekre jogosító fiatal zeneszerzőt. Ebben a helyzetben nem is történhetett másképpen, mint hogy a nehéz időkben muszájból komponált második darabja - éppen egy vígopera - megbukott... Ha ezek után nem írja meg mégis a Nabuccót, talán az egész Verdi-életművel szegényebbek lennénk...

Verdi idős korában maga mesélte el, hogy amikor hazaért és az asztalára dobta a rátukmált szövegkönyvet, az a "Va pensiero" résznél kinyílt magától (így kezdődik olaszul a híres Szabadság-kórus). Ő odapillantott, s úgy megragadták az első sorok, hogy muszáj volt tovább olvasnia... és ugyan nem hamar adta be a derekát, hogy nekiálljon megkomponálni, de szerencsére mégis megtette. Már a próbák során mindenki érezte, hogy valami nagyon nagy dolog van készülőben. És valóban: 1842. március 9-én este történelmi siker született: Verdi egyetlen este bevonult a zenetörténetbe és egyúttal az olasz szívekbe. A bibliai történet csak ürügy volt: zenéje tökéletesen ragadta meg Itália akkori életérzését, hangulatát, legfőbb politikai törekvését: a függetlenség kivívását és a kis, különböző fennhatóság alatt álló olasz tartományok egyesítését, amit az olaszok a "risorgimento" kifejezéssel neveztek meg (és ami annyira rímel a mi reformkorunkra).

Giuseppina 1845 körül. Forrás: wikipedia

Egyúttal Verdi magánéletére is hatással lett a darab: bár nem ekkor ismerte meg jövendő élettársát, majd feleségét, Giuseppina Strepponit, de újra találkozott, sőt, együtt is dolgozott vele, hiszen ő énekelte Abigél szerepét. Peppinának - ahogyan később Verdi nevezte - akkor már hanyatlóban volt énekesi pályája, s a gyilkosan nehéz szólam enyhén szólva nem tett jót fáradó hangjának... abba is hagyta a nyilvános szereplést s amíg nem lett Verdi társa, énektanítással kereste kenyerét.

Mielőtt úgy igazán belevetjük magunkat a Nabuccóba, hallgassuk meg a Va pensiero kórust egy hagyományos rendezésű előadásban, magyar felirattal. Azóta ez a dallam és szöveg szinte második himnuszává vált Olaszországnak, az olaszoknak. Ma is ugyanúgy hat - emlékezzünk csak Riccardo Muti 2011-es "haditettére"...

Bécsi "praktikák"

Hát akkor térjünk rá a bécsi kirándulással kapcsolatban a praktikus tudnivalókra. Elmesélem őket, mert ezzel talán segítek olyanoknak, akik hasonló terveket forgatnának fejükben :)

Ha jól emlékszem, idén március körül tudtuk meg Plácido Domingo HONLAPJÁRÓL, hogy novemberben, illetve 2013 februárjában Boccanegrát fog énekelni a bécsi Staatsoperben. Hát ez mégsem New York, és még csak nem is London, azért ide nagyobb az esély, hogy eljusson az ember lánya. De hogyan lehet jegyet szerezni a Staatssoperbe? Akik már tapasztaltabbak voltak ezen a téren, ajánlottak egy budapesti utazási irodát. Az OPERAHÁZ HONLAPJÁN ugyan látszott, hogy online is lehet jegyet rendelni, de ott ez ügyben számos bizonytalanságot éreztünk. Személyesen pedig csak ezért kiutazni luxus, és nem is biztos, hogy az ember sikerrel jár. Én magam eléggé szkeptikus voltam: Domingo most már azért nem énekel olyan rengeteget színpadon, a novemberi összesen három bécsi előadás jegyeit biztosan egész Közép-Európából megrohamozzák a rajongók, februárig pedig nem mertünk várni esetleges hóakadályok miatt. De azért akcióba léptem: amikor egy alkalommal úgyis Pestre utaztam Gábor Miklóst kutatni, meglátogattam ezt az irodát a Váci utcában. Mivel a végeredmény az lett, ami, azt hiszem, nyugodt szívvel, örömmel és elismeréssel ajánlhatom őket. ITT A HONLAPJUK, ahol már most látszik, hogy a februári Boccanegra-előadások jegyeit is reklámozzák. Kipróbált, régi partneri kapcsolat fűzi őket a Staatsoperhez, úgyhogy kifejezetten jó az esélye annak, aki rajtuk keresztül szeretne jegyhez jutni még egy ennyire frekventált előadás esetében is. A Staatssoper honlapján levő alaprajz és árjegyzék alapján az ember megbeszéli magával, hogy melyik napra milyen árkategóriájú jegyet szeretne és leadja az igényét. Ezután megérkezik az irodába a Staatsoper ajánlata, amit az ember vagy elfogad, vagy megpróbál korrigálni, mert nem köteles azt rögtön elfogadni. Az ezzel kapcsolatos levelezést az utazási iroda végzi. Természetesen kérnek közvetítői díjat, de azt már az ember gondolatban hozzácsapja a bécsi jegyárhoz :) Amúgy pedig ezzel foglalkozó munkatársuk egy hozzáértő és rendkívül kedves hölgy, teljesen korrekt és maximálisan segítőkész. Nekünk adódott egy egészen apró adminisztrációs problémánk a Staatsoper hibájából és tökéletesen lelevelezte velük az egészet, miközben folyamatosan értesített bennünket a dolgok állásáról. Végleg július elején tudtuk meg, hogy fixen megvan a jegyünk. Fizetni is az irodán keresztül lehetett - forintban, majd hamarosan megjött az értesítés a Staatsopertől  e-mailben, amely tartalmazta azt a kódszámot, ami alapján előadás előtt néhány órával simán átvehettük a jegyet. Miheztartás végett leírom, hogy a közvetítői díjjal együtt egy darab jegy a földszint 15. sorába, középre, ami a Staatsoperben kifejezetten nagyon jó helynek számít, 45.000 Ft volt. Nem kevés, de sosem hittem volna, hogy tényleg láthatom Domingót operaszínpadon, és könnyen lehet, hogy ez nem csak az első, hanem az egyetlen ilyen alkalom is az életemben...

Azért egy darabig a kódszám birtokában sem mertem beleélni magamat úgy igazán, hiszen tudtam, hogy még bármi közbejöhet. De szó szerint bármi: rekedtség, operaházi sztrájk (mint volt már rá példa), vagy az én fejemre is eshet addig egy tégla... Közben gondosan figyeltem Domingo programjait, előadásait. Iszonyú iramot diktált magának ezekben a hónapokban is, emiatt aggódtam, de az is látszott, hogy semmi gond, remek formában van :)

Közben eljött az ideje a szállás lefoglalásának, ami körülbelül 2 percet vett igénybe interneten keresztül és fél órán belül megjött a visszaigazolás. És hogy hol, milyen zenei múltú épületben aludtunk, arról legutóbb MÁR ÍRTAM :)

Következett az utazás megszervezése. Budapest környékén élő barátnőmmel a különféle menetrendek egyeztetése után úgy döntöttünk, hogy előző nap Győrben találkozunk. Ott alszunk és másnap reggel RAILJET vonattal utazunk Bécsbe. Az előadás másnapján pedig a Bécsből pár perccel 12 előtt induló vonattal én is vele tartok Budapestig, mert Győrből annyira vacak a közlekedés, hogy egyszerűen nem lehet Kanizsára hazakeveredni még a kora délutáni órákban sem, Pestről pedig busszal este 7 óra körül itthon is lehetek. (Mindez így is történt, tökéletesen olajozottan zajlott le az egész út minden szempontból.) A Railjet-jegy oda-vissza durván 10.000 Ft-ba került, de ebben benne volt a bécsi helyi közlekedés is, mi ezzel a kiegészítéssel vettük meg. Így az embernek megérkezés után idegenben, egy ismeretlen, nagy pályaudvaron, csomagokkal felszerelkezve nem kell még metrójegyért is futkosni. S ha már ennyire részletezem, nekünk a Westbahnhof-on a 3-as metróra kellett szállni a Simmering végállomás felé, és öt megálló múlva leszállni. Ez a megálló éppen a Stephansplatz és a Kärtnerstrasse sarka, a belváros legközepe, ahonnét két percnyire volt a szállodánk. Onnét pedig, végigsétálva a Kärtnerstrassén, hét-nyolc percnyi kellemes sétával ott is voltunk az operaháznál.

A praktikum mellett azért egy kis élvezet is legyen ma :)

Álmaim városa, Bécs - énekli Domingo:

Domingót látni színpadon...

Domingo a Simon Boccanegra címszerepében

Úgy tűnik, egyre nagyobb a valószínűsége, hogy most már nem jön közbe semmi és jövő héten, szerdán este a bécsi Staatsoper földszinti 15. sorából látni és hallani fogom Plácido Domingót!

Nagyon régóta szeretem. Még a pillanatra is emlékszem, amikor visszavonhatatlanul "beleszerettem": a magyar televízió valamikor a 80-as évek elején közvetítette a Metropolitan operából Puccini: Manon Lescaut című operáját, amiben Renata Scotto Manonja mellett ő volt a szerelmes Des Grieux lovag. Persze már előtte is hallottam róla, mint ahogy nagy pályatársairól, Pavarottiról és Carrerasról is, de addig mindhárman körülbelül hasonló helyet foglaltak el bennem. Ám akkor az opera eljutott a harmadik felvonásig, amelyben Des Grieux szenvedélyes áriában kérleli a hajóskapitányt, hadd kísérje el szerelmét a száműzetésbe. Na, itt szerettem bele :)

 

Sokáig úgy tűnt, reményem sincsen, hogy Domingót élőben lássam-halljam. Adott ugyan Pesten néhány koncertet, de akkor úgy voltam azzal, hogy én nem hatalmas sportcsarnokban akarom messziről picike alakként látni és nem a hangszórók által közvetített hangját szeretném hallani, így nem mentem el egyikre sem. Azóta persze megbántam, mert azért mégiscsak ő volt ott azokon a koncerteken is... Aztán jött 2008, amikor augusztusra meghirdették első pécsi hangversenyét. Akkor már nem érdekelt, hogy ez is egy nagy szabadtéri stadionszerűségben lesz, hónapokkal korábban megvettem a jegyet. Ekkor Domingo olyannyira megszerette Pécset, hogy nyilvánosságra is hozta, fiatal operaénekesek számára rendezett szokásos versenyét, az Operalia-t a következő évben Pécsen és Budapesten rendezi meg. Pécsen az elődöntőket tartották, ami legalább egy hétig eltartott – és én nem tudtam elmenni... Akkor még aktív könyvtáros voltam nem túl sok szabadsággal és éppen úgy jött ki a lépés, hogy már régóta tervezett első könyvem jó részét a nyomdai határidő miatt akkor kellett formába öntenem. Emlékszem, iszonyú kánikula volt és én két hétig reggeltől estig a gép mellett ültem és csak írtam, írtam... Viszont a nagy munkának azért lett jutalma: az énekverseny végén Domingo nagy, ingyenes gálakoncertet rendezett Pécsen a Dóm előtt, éppen, mire nagyjából befejeztem a könyvírást. Így természetesen odautaztam. Később megtaláltam magamat egy fényképen a pecskep.hu oldalán. Ide másolom, mert remekül mutatja az élmény erejét :)
 

2011-ben aztán újra jött egy koncert-lehetőség, ezúttal Zágrábban. Oda már az újonnan megismert rajongó-társakkal mentünk. Hát, akkora sportcsarnokot még sosem láttam, ott voltunk a legtávolabb a színpadtól; nekem nem is volt akkora élmény, mint a két pécsi alkalom. Viszont Zágrábban történt, hogy végre hallhattam Domingótól Verdit is, mert azt Pécsen sajnos nem énekelt, és tudvalevőleg a spanyol zene mellett az az ő legigazibb világa. Ott elénekelte egy Operalia-ban felfedezett fiatal énekesnővel a nagy szerelmi kettőst az Otellóból :)

Tehát alig néhány év leforgása alatt háromszor is hallottam élőben Domingót. Azonban az, hogy egy igazi operaházban, igazi szerepben lássam-halljam, még mindig elég reménytelennek tűnt, mert New York-ba vagy Tokióba elég nehéz lenne utána menni :) És jött 2012, kiderült, hogy novemberben Bécsben énekel három előadást Verdi: Simon Boccanegra című operájából, aztán még hármat a következő februárban. Nekem amúgy is nagyon régóta kedvencem ez a nagyközönség által kevéssé ismert mű, melynek címszerepe hatalmas lehetőség alakítójának hangban és színészi játékban is. De azt hiszem, bármilyen más operát is hirdettek volna meg, akkor is mennénk! Így akcióba léptünk: még áprilisban megrendeltük a jegyet. Bevallom, én nem hittem volna, hogy sikerül egy, az egész világon ennyire frekventált előadásra bejutni, de kishitű voltam, szerencsére! Így kedden utazunk!!!

Tegnap Bécsben lezajlott a három előadás közül az első.
A gyors sajtóvisszhangok arról számolnak be, hogy Domingo fizikailag és hangilag is remek formában van, alakításával szabályosan elektrizálta a közönséget és a partnereit is. Ugye, most már nem jön semmi közbe???