Liszt Ferenc és Nagykanizsa 13.4

Pásztor Irma 1931-ben

Folytatom Pásztor Irma nagykanizsai tanár, zongoraművész történetét, aki, mint írtam, zenei szempontól "Liszt-unoka", hiszen az egykori Liszt-növendék Thomán István tanítványa volt. Az ő mesteriskolája (1909/10), majd a Zeneakadémia elvégzése (1915) után szülővárosában, Nagykanizsán telepedett le. 1926-ban az akkor létesített Városi Zeneiskola zongoratanára lett.

Nagykanizsa régóta "muzsikáló város" volt, több jeles magán-zenetanár működött itt, akik elsősorban a városi polgárság módosabb rétegének házimuzsika iránti igényeit szolgálták. A város által fenntartott zeneiskolának volt egy érdekes előde az 1920-as évek elején, az úgynevezett Fenyves-zeneiskola, amely egyesületi keretekben működött rövid ideig – szép eredményekkel, de nagyon mostoha körülmények között.

Egységes tantervű s megfelelő szakmai kontroll alatt álló városi zeneiskola felállításának szükségességéről már a XIX. század végétől cikkezett a helyi sajtó, de az iskola csak 1926-ban nyithatta meg kapuit. Vannay János igazgatásával zongora és hegedű főtanszakon, valamint a kapcsolódó melléktanszakokon kezdődött meg a tanítás, s az iskola hamarosan olyan szintre fejlődött, hogy a vidéki zeneiskolák közül országosan a negyedik helyre rangsorolták. 1926 őszén Fábiánné Pásztor Irma természetszerűleg lett az új intézmény elsőként alkalmazott zongoratanára.

Királyi Pál utca 2. A zeneiskola első otthona 1926/40

Ettől kezdve életét a zeneiskola töltötte ki. Vannay igazgató, az egykori katonatiszt vaskézzel vezette az intézményt, sokat követelt a tanároktól s nagy fegyelmet tartott, a kiváló teljesítményt azonban elismerte.

Irmának, mint pedagógusnak átlagosan húsz növendéke volt évente. Ez kezdetben, amikor még tanárhiánnyal küzdöttek, 28–30 főt jelentett, később állapodott meg 12–18 fő között, majd 1939 után újra legalább tíz tanítvánnyal nőtt. Böngészgetve növendékei között  több régi ismerősöm nevével találkoztam, akik azonban ma már sajnos nem élnek, így nem tudom kifaggatni őket emlékeikről...

Az nem adatott meg Irmának, hogy híressé vált zongoraművészt neveljen ki, de van egy jeles név a növendékei között: Pauk Anna, a későbbi legendás énektanár. Nem lett muzsikus, de kiemelkedően az egyik legjobb növendéke volt Rosenfeld Berta, egy gazdag kanizsai kereskedőcsalád sarja, aki egy jó évtized múlva osztozott egykori tanárnője sorsában. Érdekes, hogy saját lányát, Fábián Magdát ő maga tanította a zeneiskola keretei között, méghozzá nyolc hosszú évig.

A tanári kar 1928/29-ben: Irma balra fent, Vannay igazgató jobbra lent látható

Emlékezhetünk e sorozat korábbi részeiből, hogy a zeneiskola előtti másfél évtizedben milyen remek koncerteket adott Pásztor Irma. 1926 után többet lépett fel, mint korábban, de ezt már a zeneiskola tanáraként tette – általában kollégáival és a növendékekkel közösen, nem szólóesteken. Szerintem elképzelhető, hogy főnöke és kartársai nem örültek volna annak, ha régi koncertjeihez hasonló személyes sikereket ér el és túlságosan kimagaslik a tantestületből. Igaz, Vannay igazgató közben sokat tett azért, hogy Irma és legjobb kollégái szerepelhessenek például a Magyar Rádióban. Akadtam a Megyei Levéltárban őrzött iratok között több hivatalos levelére, amelyekben évente "bombázta" a rádiót, hogy kollégái próbajátékra mehessenek későbbi meghívás reményében. A próbajáték megvalósult, a rádió zenei illetékesei a kanizsai zenetanárok közül egyedül Pásztor Irmát találták alkalmasnak önálló rádióhangverseny adására. 1936. november 30-án  játszott élőben a rádió stúdiójában. Aztán közelegtek a vészterhes idők, s több felkérés nem érkezett. Vajon megvan-e még az az 1936-os felvétel a rádió archívumában?

A korabeli újságcikkekben végigkövethető Irma két évtizednyi fellépéseinek műsora és visszhangja. Ennek alapján nyugodtan elmondható, hogy élete végéig koncertképes zongorista maradt. Egyik legszebb személyes sikere egy 1936-os tanári hangversenyen Liszt Rigoletto-parafrázisa volt, amelyet pompás előadásban szólaltatott meg.

Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Irma megőrizte jó emlékezetében egykori tanárát, a Liszt-növendék Thomán Istvánt, akitől annak idején első kézből kaphatott képet Liszt műveinek legautentikusabb megszólaltatásáról. Irma bizonyosan találkozott is régi mesterével, amikor Thomán 1923-ban Nagykanizsán adott koncertet, s mindvégig tartotta a kapcsolatot Thomán Máriával, mestere hegedűművész leányával. Irma és Mária közös koncertet szeretett volna adni Kanizsán, ami sajnos nem valósult meg – mindez a kanizsai zeneiskolának a megyei levéltárban őrzött iratanyagából derült ki.

A zeneiskolában eltöltött csaknem két évtizede alatt Pásztor Irmának módja és egyszersmind kötelessége is volt a kamarazenélés; ezt szerencsére jó társaságban tehette. A zongora – hegedű – gordonka felállású Nagykanizsai Triónak ő volt az oszlopa. A zeneirodalom nagy kamaraműveit szólaltatták meg kiváló előadásban. 1936. június 15-én a Magyar Rádió egy Nagykanizsáról élőben közvetített monstre műsorában ők is játszottak, pozitív országos visszhanggal.

Pásztor Irma pályája vége felé még egyszer eljátszhatta zenekarral Schumann zongoraversenyét, amellyel negyedszázaddal korábban olyan sikeresen debütált:

Külön meg kell emlékeznünk a szólistáról: F. Pásztor Irmáról, aki teljesen ura volt a klaviaturának s a technikai tudáson és felkészültségen túl a schumanni tartalmi mélységeket és szépségeket is bele tudott vinni szép s mindig örömünkre szolgáló játékába. (Zalai Közlöny 1937. április 21. 3. oldal)

Bár Irma – összességében nézve – Kanizsán nem futhatta be a tehetségéhez méltó pályát, legalább volt kenyere, családja, s azzal foglalkozhatott, amit a legjobban szeretett. Egyre előrébb haladva az 1930-as években a felhők azonban kezdtek gyülekezni az ő feje felett is...

Ennek a résznek a végén egy ritkaság, bár a dallam nagyon is ismerős. Pásztor Irma repertoárján szerepelt a mára elfelejtett, lengyel születésű Andrei Schulz-Evler nagy fantáziája a Kék Duna- keringő dallamaira. Ebben tényleg megmutathatta, hogy technikailag mire volt képes...

Folyt. köv.!

Liszt Ferenc és Nagykanizsa 13.2

Folytatom a "Liszt-unoka" Pásztor Irma történetét. Az elmúlt alkalommal ott hagytuk abba, hogy zeneakadémiai tanulmányait megszakítva 1909/10-ben elvégezte az egykori Liszt-növendék Thomán István mesteriskoláját, majd 1915-ben a zeneakadémiai diplomát is megszerezte.

A szülővárosában csodagyermeknek tartott kislány felnőtt művészként 1911-ben mutatkozott be. Március 2-án szólistaként, majd alig néhány nap múlva zenekarral lépett fel. Éppen ekkoriban töltötte be tizenhetedik életévét...

A március 2-i estet a zenei téren is aktív helybeli Izraelita Nőegylet rendezte. Irma mellett ugyan egy gyermek-primadonna is szerepelt, a két műsorrészt azonban teljesen elválasztották egymástól, így mondhatni, hogy Pásztor Irma tulajdonképpen szólóestet adott a Kaszinóban. Idézzük a Zalai Közlöny beszámolóját, amelyből kitűnik, hogy Chopin és Liszt műveit tűzte műsorára:

[...] játékából egy művész határozott biztos tudása hirdette, hogy ő többé már nem az, kiben a kanizsaiak a csodagyermeket éveken át csodálták, hanem egy kész művész, kinek minden billentése a zongorán sajátos és egyéni, művészetének meggyőző erővel ható érvei. […]

Chopin Berceuse, Scherzo (H-moll) volt első száma. Átérzés és határozott tudás beszélt e két darabban. Gyönyörűség volt nézni, mint győzte le a Scherzo technikai nehézségeit s az előadás általános szabályai fölé mint emelte az egyéni stílus charakteristikonjait objektív érvényre. Ezután jött Liszt Nocturnéja (As-dúr) s XII. magyar rapszódiája. Itt hatásról, s sikerről a tomboló tapsorkán s ováció beszél, mely perceken át zúgott [...]

Zenekari bemutatkozására Nagykanizsa legelső filharmóniai bérletsorozata adott lehetőséget. Böhm Emil, egy Pécsről üzleti okokból ideiglenesen városunkba települt kereskedő (!), profi szinten képzett tenorista és zongorista, s itt töltött másfél évtizedében a város zenei életének motorja szervezte meg Kanizsán az első zenekari hangversenysorozatot. E sorozat harmadik estéjén  játszotta el Irma Schumann a-moll zongoraversenyét a székesfehérvári zenekarral, amelynek élén Fricsay Richárd, a kitűnő karmester (s a jövendő nagy karmester, Fricsay Ferenc édesapja) állott. Irma fellépése Fricsay értékelése szerint valóságos "zenei tünemény" volt. A Zalai Közlöny beszámolóját Lukács József, a piarista gimnázium énektanára írta (1911. március 13., 1-2. oldal): 

A szám előtt az elakadt lélegzettel való várakozás izgalma általános. Mintha valami képzelt tekintély szuggesztív ereje hatott volna sokak lelkére s kétkedéssel néztek volna az előadás sikere elé. Ugyanis a darab Schumann zeneköltői termékeinek legérettebb s legtökéletesebb alkotása, telve erővel s technikai nehézségekkel, melyek az előadásban várnak megoldásra s érthető interpretatióra. Azonban az allegro affettuoso bevezető szólójában tüstént nyilvánvalóvá lett, hogy a nehéz művet szépségeiben remek előadó stílus is fogja követni. Nem csalódtunk. Az előadás folyamán feloldódik a lelkeken a kétely s megmarad a tiszta intuíció, mely gyönyörködve szemléli az előadás fejlődését s az esztetice szép határozott medrében való haladását. Az andantéban érzést dalolva játszik s a solóban emelkedik ki az előadás hajlékonysága, könnyedsége, csillogó bravúrja, s mindaz, amit megfigyelhetett s elsajátíthatott Thomán mesteriskolájában. 

Lukács tanár úr tovább ecsetelte Irma játékát, írásának csak a végét idézem: 

Az allegro vivacéban csaknem az elérhetetlent éri utol. Képzeletszerű gyorsasággal gördülnek le a taktusok s a zenekarnak szinte nehéz a kíséret s csaknem a kimerülés látszik rajta, mikor a végső hangok elcsattannak s Pásztor Irmát bámulattal ünnepli kivétel nélkül mindenki.

Ez a szereplés egy művészi pályafutás sokat ígérő első lépése volt!

A második lépés is Schumann zongoraversenyéhez és Fricsay Richárdhoz kapcsolódik, ugyanis Irmát kanizsai teljesítménye alapján meghívta Székesfehérvárra. Az ottani koncertre majdnem egy évvel később, 1912. február 2-án került sor. Mint a helyi újság tudósított, a nézőtéren ott ült Thomán István is. Ez különleges megtiszteltetés volt, mert az idős Thomán vidékre szinte soha nem utazott. Hogy erre a koncertre elment, visszamenőlegesen is hitelesíti Irmáról írott kedvező szakvéleményét, amelyet e sorozat előző részében idéztem.

A székesfehérvári lapok is felső fokon szóltak Irma játékáról, aki a Schumann-koncert mellett lehetőséget kapott, hogy szólistaként is megmutassa magát. Chopin Desz-dúr noktürnjét és Liszt Rigoletto-parafrázisát játszotta.

A Székesfehérvár és Vidéke így írt:

Thomán mester tanítványa, a legtehetségesebb a fiatal zongoraművészek között, kinek bátran jósolhatták ismerősei, mesterei a legfényesebb nevet, Chopin Nocturne-jét és Liszt Rigoletto parafrázisát játszotta mint szóló-számokat s különösen az utóbbival szinte rendkívüli hatást ért el. Bámulatos technikája és dinamikája, mely lányos törékenységével majdnem ellentétesnek látszik, a tanítvány és mesterének zsenialitását egyaránt dicséri.

A főváros közelsége miatt ez a koncert nagyobb országos nyilvánosságot is kapott.
Irma e sikerek után tért vissza a zeneakadémiára, ahol művész-tanári diplomát szerzett. Minden készen állott tehát egy sikeres művészpályához.

Mai zenénk Liszt Ferenc Rigoletto-parafrázisa. Liszt Verdi operája kvartettjének témáiból nagyszabású és virtuóz fantáziát komponált. Most egy hasonló korú ifjú művésznő játssza, mint amilyen Pásztor Irma lehetett 1911-ben:

Liszt Ferenc és Nagykanizsa 13.1

A sorozat előző három részében olyan nagykanizsai hölgyekről írtam, akik zongoraművészek lettek és az 1870-es évek végétől a pesti Zeneakadémián kapcsolatba kerültek Liszt Ferenccel. E három fiatal művésznő Rózsavölgyi Szidónia, Bátorfi Emma és Gulyás Gizella.

Most ugrunk egy nemzedéket és egy olyan kanizsai művész-tanárról lesz szó, aki zenei szempontból Liszt-unoka, azaz Liszt egy volt növendékének tanítványa.

Neve Pásztor Irma, később Fábiánné Pásztor Irma. Az előző három hölggyel ellentétben, akik Nagykanizsán csak felnőttek, de művészként már nem sok közük maradt városunkhoz, Pásztor Irma – tanulóidejét leszámítva – mindvégig Nagykanizsán élt és működött. Mint majd látni fogjuk, művészi és pedagógiai tevékenysége nagymértékben kihatott a város zenei életére a XX. század első felében. Nyilván mindkettőben tovább örökítette azt a szemléletmódot, felfogást, amelyet ő maga a Liszt-növendék Thomán Istvántól (is) tanult – még ha tanítványai általában nem művészképzősök közül kerültek is ki.

Ehhez képest 1944-es elhurcolása, az ő és egész családja kiirtása után még a neve is teljesen feledésbe merült a városban. Először 2009-ben megjelent Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című könyvemben elevenítettem fel az emlékét, de abban terjedelmi okok miatt nem tudtam elmondani mindent, amit sikerült kideríteni róla. Remélem, ez a blog is hozzájárul alakjának felelevenítéséhez.

Pásztor Irma eredeti neve Pollák Irma Lea. 1894. március 9-én született Nagykanizsán.

Bejegyzés a kanizsai izraelita hitközség születési anyakönyvében

Édesapja a kanizsai kereskedőcsaládból származó Pollák (később Pásztor) Miksa (1861 k.–1938), maga is kitűnő, a bécsi zeneakadémián tanult zongorista; 1880 óta a város keresett magántanára, mellette 1890-től 1937-ig – csaknem ötven évig – a kanizsai zsinagóga orgonistája. Édesanyja a szintén kanizsai származású Weisz Franciska. Családi nevüket 1908/09 körül magyarosították. A belváros egy csendes utcájában ma is áll a ház, ahol a család élt, ahol Irma felnőtt, majd ahova később férjével és lányával visszaköltözött. Megérdemelne egy emléktáblát!

Nagykanizsa, Szent Imre utca 10. Pollák-ház

1897 körül (az ő anyakönyvi bejegyzését még nem sikerült megtalálni) megszületett Irma húga. Margitkát négy és fél éves korában büszke édesapja, egyúttal lányainak tanára megmutathatta az éppen Nagykanizsán hangversenyező Emil Sauernek, Liszt Ferenc egyik legkiválóbb volt tanítványának, aki ebben az időben a bécsi zeneakadémia professzora volt. Az eredményről a Zala című lap adott hírt 1902. május 8-i számában:

Csoda-gyermek. – Pollák Miksa zenetanár, mint már jeleztük, több zongora tanítványával folyó hó 11-én hangversenyt rendez. Előre is meg vagyunk győződve, hogy sok szépet fogunk hallani, de bámulatba csak egy fog bennünket ejteni: Pollák Miksa zenetanár 4 és fél éves Margit leánykájának produkciója. – A kis leányka valóságos tünemény a zene terén: csodás, megmagyarázhatatlan tehetség, a melyről Sauer Emil tanár, a zongora nagy mestere, a ki előtt a leányka legutóbb több darabot játszott, mint ritka tüneményről elragadtatással nyilatkozott és bírálatát írásba is foglalta.

Margitka sajnos nem teljesíthette be a várakozásokat: tizennégy éves korában, 1911. augusztus 9-én hosszú, súlyos betegség után – valószínűleg tüdőbajban – elhunyt.

Így Irma maradt szülei egyetlen gyermeke, akit a városban szintén csodagyermeknek tartottak. Az 1908/09-es tanévben a Zeneakadémia hallgatója lett, ahova az intézmény évkönyveinek tanúsága szerint csak az 1912/13-as tanévben tért vissza, s művész-tanári diplomát szerzett.

Elsős akadémiai bizonyítványa

Közben, ami témánk szempontjából a legfontosabb, Irma az 1909/10-es tanévben Thomán István mesteriskoláját látogatta.  Úgy látszik, szükségét érezte, vagy apja tanácsát követte, hogy – kitűnő bizonyítványa mellett is – néhány évre felfüggessze éppen csak megkezdett zeneakadémiai tanulmányait és az akkori legkiválóbb zongora-pedagógustól, Thomántól tanuljon.

Thomán Istvánról, Liszt Ferenc egyik legutolsó növendékéről e sorozat 8. részében írtam. Magyar tanítványai közül Thomán volt Liszt művészetének és pedagógiai örökségének legautentikusabb letéteményese és továbbvivője, olyan nagyságok tanára, mint Dohnányi Ernő és Bartók Béla. Ebben az időben zeneakadémiai posztjáról már nyugalomba vonult és saját iskoláját működtette. Itt volt növendéke, méghozzá megbecsült növendéke Pásztor Irma. A fiatal lány, aki ebben az időben mindössze tizenhét éves volt, a tanév végén Thomántól is nagyon szép minősítést kapott, amelynek szövegét Kanizsa egyik hírlapja, a Zalai Közlöny is leközölte 1910. június 16-i számában:

Pásztor Irma. Nemcsak Kanizsán, de a főváros zeneköreiben is ismert sőt elismert név a Pásztor Irmáé. A Zalai Közlöny nagy elismeréssel írt másfél évvel ezelőtt a fiatal, akkor még gyermek zongoraművésznő játékáról, amit egy előkelő koncerten nyújtott. A múlt évben Pásztor Irma az országos m. kir. zeneakadémia nyilvános hangversenyén feltűnést keltett művészetével, amiről a fővárosi lapok teljes elismeréssel számoltak be. Ez évben a fiatal művésznő Thoman István kiváló zenepedagógus mester iskolájában végezte tanulmányait. Hogy minő előmenetellel, azt legjobban illusztrálja magának a mesternek levele, melyet a művésznő atyjához, Pásztor Miksa zongoratanárhoz intézett: „Tek. Pásztor Miksa úrnak Nagykanizsán. Szívesen elismerem, hogy nagytehetségű Irma leánya az 1909-10. tanévben zongoratanulmányait vezetésem alatt végezte és pedig oly szép eredménnyel, hogy jövőjéhez a legvérmesebb reményeket fűzöm. Budapest, 1910. jún. 11. Thomán István.”

Ehhez mi csak azt tesszük hozzá, hogy örvendünk városunk e kiváló tehetségű művésznőjének a legkompetensebb helyen való dicséretének. 

Irma élettörténetét a következő részben folytatom. Hogy ne maradjunk zene nélkül, egy kis előleg Schumann: a-moll zongoraversenye. Mint majd látni fogjuk, ez a mű kulcsszerepet játszott Irma pályájának kezdetén.

Liszt Ferenc és Nagykanizsa 8.

Liszt Ferenc tanítványai közül utolsóként Thomán István járt városunkban. Éppen az ő hangversenyéről nagyon kevés helyi információ áll rendelkezésre. Ez annál inkább is sajnálatos, mert Thomán volt Liszt pedagógiájának  egyik legméltóbb örököse és ebben a vonatkozásban – közvetett módon – Nagykanizsa zenei életére is hatást gyakorolt egy kiváló tanítványán keresztül. Erről később még írni fogok ebben a sorozatban.

Thomán István koncertjére több, mint két évtizeddel Emil Sauer fellépte után, 1923. október 6-án került sor. Ekkorra Kanizsának a korábbi kettő helyett már csak egy hírlapja maradt, az 1862-ben alapított Zalai Közlöny. A Zala, amelyet 1873-ban Fischel Fülöp (Fejtő Ferenc nagyapja) hívott életre, 1922-ben megszűnt. A nevekből nem derül ki, de mindkét hírlap Nagykanizsán szerkesztett és kiadott újság volt. Sajnos, a Zalai Közlöny, amely remek forrásul szolgál a város zenei életének kutatásához s voltak időszakai, amikor egészen kiváló zenekritikákat közölt, a Thomán-hangversenyt csak mint protokoll-eseményt kezelte. Bár a kanizsai Thúry György Múzeum plakátokat is őriz a város zenei életéből, a Thomán-koncertről ez sem maradt fenn.

Városunk a hangverseny idején nagyon nehéz korszakának elejét élte, hiszen Trianonnal hatalmas gazdasági veszteségek (is) érték hátországa nagy részének elcsatolásával. Október 6-án ezt is siratta az ország és Kanizsa az aradi vértanúkkal együtt, amint az aznapi helyi újság vezércikkéből is kiolvasható.

Az estet, amelyet egyúttal hazafias megemlékezésnek is szántak, a Polgári Egylet nagytermében rendezték meg.

Az 1836-ban alapított egyesület fennállásának ötvenedik évében építette fel belvárosi palotáját, amelynek karzatos, velencei csilláros-tükrös nagytermében zajlottak a város nagyrendezvényei, báljai, hangversenyei, sőt, egy időben színházi előadásai is.

Sugár út 3. Polgári Egylet

Thomán István (1862-1940) Liszt Ferenc utolsó tanítványai közé tartozott. 1881-ben lett a pesti Zeneakadémia növendéke, 1883 januárjában került Liszt keze alá. Két alkalommal is elnyerte a Liszt által alapított ösztöndíjat, melynek díjazottjait a Mester mindig maga választotta ki. Bekerült azon legkiválóbb tanítványok közé, akiket tanára magával vitt Rómába és Weimarba is (már írtam, hogy 1871-től Liszt három város: Pest, Weimar és Róma között osztotta meg az idejét). 1886 nyarán Thomán Bayreuthba is követte mesterét néhány társával együtt, így ott volt Liszt halála napján s részt vett temetésén.

Thomán István

Thomán 1889 és 1907 között tanárként működött egykori alma materében, majd saját mesteriskolát alapított. Mint a Zeneakadémia honlapján közölt életrajza leszögezi, hitelesen adta tovább a mestereitől, elsősorban a Liszttől kapott zenei-pedagógiai örökséget. Ő volt Dohnányi Ernő és Bartók Béla tanára. Egy időben magániskoláját látogatta Ferenczy György, aki Pianoforte című könyvében sok érdekeset mesél róla. Tanári tevékenysége mellett Thomán Európa-szerte ismert előadóművész is volt.

De térjünk vissza a Nagykanizsán 1922. október 6-án, szombaton este megrendezett koncerthez. Thomán ekkor hatvan éves. Leányával, a hegedűművész Thomán Máriával érkezett a városba a budapesti Koncert hangversenyiroda szervezésében. A Zalai Közlöny előzetes híradásaiban csak a koncert ténye szerepelt, s utalás annak hazafias tartalmára, mely szerint előtte bevezetőt mond dr. Domján Lajos helybeli ügyvéd (aki egyébként kitűnő műkedvelő muzsikus is volt), az est műsoráról azonban egyáltalán nem ejtettek szót. A koncert másnapján pedig csak a következő rövid tudósítás látott napvilágot a lapban, és sajnos később sem tértek vissza az eseményre:

Zalai Közlöny 1923. október 7. 5. oldal

Az alapvető információk hiánya miatt megpróbálom magamat beleélni a helyzetbe, hogy a körülmények ismeretében én hogyan állítottam volna össze a műsort. Az az érzésem, hogy legalább egy mű száz százalék biztonsággal felhangozhatott Thomán István előadásában, ez pedig a Funérailles 1849, amelyet Liszt a szabadságharc mártírjai (és a szintén akkoriban elhunyt Chopin) emlékezetére komponált. Hegedűs is jelen lévén, arra gondolok, eljátszhatták együtt a híres Benedictus tételt a Koronázási miséből, s talán még egy hegedűre és zongorára átírt Liszt rapszódiát is. Természetesen más szerzők művei is felcsendülhettek, de itt már lehetetlen találgatni. Esetleg utána lehetne nézni a korabeli sajtóban, hogy akkoriban volt-e máshol Thomán Istvánnak és Máriának hangversenye, s ott mit játszottak.

Ezzel végére értem annak az egységnek, amelynek során hét bejegyzésben Liszt-növendék zongoraművészek nagykanizsai koncertjeit idéztem fel.

A Liszt Ferenc és városunk kötődéseit feldolgozó sorozatom még folytatódik, következő alkalommal Reményi Edéről fogok írni.