Ilyen apa volt Plácido Domingo Pécsen

Plácido Domingo négy évvel ezelőtt, 2013 márciusában énekelte először Giorgio Germont, az idősebb Germont bariton szerepét, a Metropolitanben. Akkor írtam is róla – mivel persze nem láthattam az előadást video-formában sem, inkább csak kérdéseim és feltételezéseim voltak arról, hogy "milyen apa Plácido Domingo".

Szombaton (2017. június 24.) este azonban Pécsen élőben is láthattam, hogyan formálta meg a figurát. Harminc év után most lépett fel először Magyarországon teljes operában, szcenírozott előadásban, s több Domingo-rajongó barátommal ott lehettem. Nagyon jó helyen ültem, de kivetítőn is lehetett követni az előadást, ahol az ember tényleg egészen közelről láthatta még az arcrezdüléseket is, úgyhogy most már tudom, milyen apja az egykor általa is megszemélyesített fiatal, halálosan szerelmes Alfredónak. 

Előtte azért érdemes az előadás körülményeiről is szót ejteni. Helyszíne az Expo Center négyezer személyes szabadtéri színpada.

Ennyire elöl ültünk, abban a sorban, ahol a két fiatal a táblát tartja

Violetta kanapéját porszívózzák előadás előtt :)

Ebben a formájában a Traviata összesen egyszer kerülhetett színre, ami nyilván alig leküzdhető nehézségeket és kockázatot jelentett a szervezőknek, az előadás létrehozóinak (rendező, látványtervező ésatöbbi), a technikai lebonyolítást – például a hangosítást, világítást – végző személyzetnek és nem utolsó sorban az előadóknak, beleértve a zenekart, kórust, táncosokat, végül a szereplőket. A szabad tér még az ilyen kaliberű hangok számára is megköveteli a kihangosítást. Bevallom, kellőképpen zavart is, de igyekeztem amennyire lehet, minden idegesítő tényezőt kiiktatni, hogy csak az előadásra figyeljek. Pedig volt belőlük bőven a hangosítás tényén kívül is. Legalább háromszor, és micsoda véletlen, éppen fontos dramaturgiai pontokon (Murphy!!!) szirénázás szűrődött be, elég hosszan, volt, hogy drón röpködött. És röpködött elképesztő mennyiségű rovar a lámpák fényében. Egészen komolyan félteni kellett az énekeseket, nehogy a szájukba repüljenek s a torkukra menjenek...
Ezt a képet úgy csentem, a forrást persze megadom, így talán nem nagy bűn. De ezen látszik a legjobban, hogy rajzottak a bogarak...

Forrás: marcaliportál.hu

Az előadás alapjában véve hagyományos, klasszikus rendezés volt, azon belül ugyan meglehetősen minimalista, de nem illúzióromboló. Nem mindig illettek össze a jelmezek, de ez éppen lehetett rendezői trouvaille is :) A hangsúly a három főszereplő emberi drámájára esett, és ez, köszönhetően a világklasszis művészeknek, tényleg olyan színvonalon tárult a néző elé, amilyent a világ nagy operaházaiban tapasztalhatnánk. Elképesztő volt az a fegyelem és profizmus, ahogyan ki tudták küszöbölni a zavaró tényezőket és csak a csodálatos éneklésre és figurájuk legmélyebben átélt színészi alakítására koncentráltak.

Hármójuk közül legfiatalabb a tenor, az Alfredót megszemélyesítő Joshua Guerrero volt. Egyedül nála tapasztaltam az első felvonásban kis bizonytalanságokat. De ahogyan haladt előre a történet, sűrűsödött a dráma, a széphangú tenorista fokozatosan felnőtt a feladathoz. Még bőven van ideje, sok fejlődési lehetőség áll előtte, s ebben a mai tenor-szegény világban biztosan fogunk még hallani róla. Csak vegyen példát Domingóról és -tól :)

A lett származású Marina Rebeka igazi díva. Kiváló megjelenés, tökéletes énektechnika (micsoda pillanatai voltak, az ember lélegzete elállt!), átélt, megindító alakítás. Hatalmas dolog, hogy egy ennyire világklasszis Violettát láthattunk és hallhattunk.

Ez a felvétel nem a mi előadásunkon készült Violetta nagy áriájáról, de nekünk is ilyen szintű élményben volt részünk:

Mielőtt rátérnék Domingóra, muszáj megemlítenem még egy szereplő, a Violetta félvilági társaságába tartozó d'Obigny márkit éneklő Soloman Howard nevét. Azt hiszem, a közönség nagy része felkapta a fejét első megszólalásakor: páratlanul gyönyörű basszus hangja van és olyan személyiség, akire rögtön figyelni kell. Kár, hogy Verdi ilyen kis szerepet írt erre a hangfajra a Traviatában. Nagy ovációt kapott a végén!

Soloman Howard (etudearts.com)

És hát Plácido Domingo, az apa, Giorgio Germont megtestesítője. Először is, elképesztő formában énekelt, ami egy szabályos természeti csoda, hiszen elmúlt 76 éves, és egyébként is olyan sok fellépése van, aminek teljesítése még egy harmincas éveiben járó énekesnek is becsületére válna. Az éneklése mellett most kaptam igazán választ és igazolást négy évvel ezelőtti kérdéseimre és feltételezéseimre, hogy "milyen apa (ebben az operában) Plácido Domingo". Azt kell, hogy mondjam, pedig azért elég régóta ismerem a Traviatát, szerepformálása számomra teljes reveláció volt. Igaz, nem túl régen Bécsben a Staatsoper előtti kivetítőn már láthattam őt ebben a szerepben (és éppen Marina Rebekával!), de akkor este én annyira fáztam, hogy nem igazán tudtam az élményre figyelni... Most viszont igen :) 

Számomra az idősebb Germont eddig egy megcsontosodott ember volt, a társadalmi szokások és előítéletek rabja, aki családja érdekében szemrebbenés nélkül zsarolja meg érzelmileg Violettát. Igaz, elég hamar konstatálja, hogy Violetta nem az a könnyűvérű nő, akinek gondolta, de ez nem akadályozza meg, hogy megtegye, amit eltervezett. Később ugyan, amikor Alfredo nyilvánosan megalázza szerelmét, elítéli fiát, majd megpróbálja jóvá tenni a történteket. Mindebből a figura korábbi alakítói a hangsúlyt a polgári előítéletekre helyezték – ki jobban, ki kicsit árnyaltabban, de számomra eddig senki nem mutatta meg ilyen egyértelműen, hogy az apa ugyanúgy tragikus hős, mint a fiatalok. Domingo Germontja talán nem is elsősorban a polgári társadalmi elvárások kedvéért teszi, amit tesz, hanem egyértelműen érezhető, hogy őszintén szereti családját, erősen aggódik jövőjéért, sőt, szinte élet-halál kérdése számára, hogy fia kapcsolata egy "tévedt nővel" ne rontsa le famíliájának megítélését s ezzel biztosítsa lánya kedvező házasságát. És itt kerül nemcsak a fiatalokkal, hanem önmagával is tragikus konfliktusba. Violettával való nagyjelenetében még végigviszi eredeti elhatározását, de már erősen küzd magával, hiszen érzi, Violetta mennyire szereti a fiát és mennyire nem anyagi érdekből van vele, sőt. Domingo Germontja tényleg őszinte érzéssel öleli magához Violettát, amikor a lány erre kéri, hogy áldozatának fejében legalább egy pillanatra ő is átélhesse, hogy részese egy családnak. (Lábjegyzet: A salzburgi előadásban, Willy Decker rendezésében ezen a ponton az apát éneklő Thomas Hampson például kézzelfoghatóan idegenkedett Violettától és nem bírta magát rávenni, hogy legalább ennyi elégtételt adjon a lánynak, még megérinteni sem volt képes...) Aztán, amikor Alfredo megérti, hogy szerelme elhagyta és az apa a híres áriában hazahívja fiát, az apa inkább önmagát próbálja meggyőzni ezzel az áriával, hogy ha Violetta életét tönkretette is, mégis, a családja érdekében helyesen cselekedett. Innét már egyenes vonalú és teljesen érthető, hogy Violetta megalázásakor, amikor Alfredo pénzt vág hűtlennek gondolt szerelméhez, akit ezzel nyilvánosan is prostituáltnak bélyegez, miért utasítja ki a fiát. Amúgy ez a gesztusa (és reagálásai végig az egész jelenet során) színészileg is fenomenális, mert azt is érzékeltette egyúttal, hogy pontosan tudja: ő maga, s egyúttal maga a korszellem is bűnös... Csak meg kell nézi például ezt a pillanatképet:

Köszönöm a remek felvételt Gabinak!

Megpróbálja jóvátenni vétkét, megbékél fiával, elfogadja a fiatalok kapcsolatát – pedig nem lehetett neki könnyű! – és Violetta bocsánatát kéri levélben, de akkor már késő: már csak a szerelmesek utolsó, szívszorító találkozásának és Violetta halálának lehet lelkifurdalástól szenvedő és megrendült tanúja.

Hát ilyen apa volt!

Amúgy az előadásról video készült, reméljük, a nem túl távoli jövőben országos csatornán láthatjuk. Addig is amatőr felvételről megnézhetjük Violetta és Giorgio Germont jelenetét. Ez most valóban a pécsi előadás. Aki felvette, gondolom, mobiltelefonnal, elsősorban Domingóra koncentrált :)

Összességében:
Hatalmas haditett volt, és Domingo Magyarország/Pécs iránti szeretetét mutatja, hogy ez az előadás – ráadásul egy Domingo-fesztivál keretében – megvalósulhatott. Mert azért, ha sok mindentől és mindenkitől is függött, ő volt ennek az akaratnak a meghatározó személyisége.  Nagy köszönet érte és várjuk jövőre a folytatást!

Milyen apa Plácido Domingo?

Egészen friss esemény, hogy Plácido Domingo 72 évesen! ismét új szerepben mutatkozott be a New York-i Metropolitanben. Ez a szerep a Traviata apafigurája, Giorgio Germont.

Sajnos, az előadást eddig még nem közvetítették élőben, nem tudom, készült-e, vagy még készül-e róla videofelvétel. Hangban néhány fontos részletéhez azért máris hozzá lehet jutni kedvenc videomegosztó portálunkon, így idősebb Germont nevezetes áriájához is:

Mint látszik, a Met még mindig Willy Decker 2005-ös rendezésében játssza a Traviatát. Ez a változat a Salzburgi Ünnepi Játékokra készült. Az akkori előadás – nyugodtan kimondhatjuk –, az egyetemes operatörténetbe is bevonult, ebben vált Anna Netrebko gyakorlatilag egyetlen estén a 21. század operadívájává. Akkor Thomas Hampson énekelte idősebb Germont-t, eredendően rokonszenves egyéniségét sikeresen elfojtva merev, fantáziátlan nyárspolgárnak ábrázolva az apát, aki inkább képes fiát szerencsétlennek és boldogtalannak tudni, mint hogy a külvilág szemében folt essen családja becsületén.

A rendkívül érdekes rendezésbe most nem szeretnék részletesen belemenni, ez önmagában is megérne egy posztot. Mindenesetre Willy Decker kiszakította az operát eredeti környezetéből, maivá, azaz gyakorlatilag kortalanná, egyetemesebbé tette. Ezáltal a konfliktusok és a jellemek sokkal kiélezettebbekké váltak. A rendezői koncepció meghatározó látványeleme a hatalmas óra, amely állandóan jelzi Violettának és a nézőnek is, hogy a lány végig versenyt fut az Idővel, a Halállal, aki megszemélyesítve is végig színen van, s az utolsó jelenetben konkrét szereplővé, Violetta orvosává válik.

Összehasonlításként érdemes a salzburgi előadásban megkeresni ugyanazt a jelenetet, idősebb Germont áriáját és a rákövetkezőket, ami 1 óra 6 perc 20 másodperc körül kezdődik és összehasonlítani a friss előadással.

Nos, ezen a ponton lennék kíváncsi Domingo szerepfelfogására. Amióta bariton szerepeket énekel, jó néhány apafigura került repertoárjába. Ám ezek az apák többnyire nagy lelkek, mint például Boccanegra, aki megleli a módot, hogy politikai hitvallását és lánya iránti szeretetét, annak az ő ellenségéhez fűződő szerelmét kezelni és összeegyeztetni tudja. Ám Giorgio Germont nyárspolgár, neki csak családja jó híre a fontos, nem a boldogsága, és képes habozás nélkül érzelmileg megzsarolni Violettát. Igaz, közben meglátja a lány igazi lényét is, úgyhogy azért nem teljesen embertelen. Amikor később fia nyilvánosan megalázza Violettát, elítéli őt. A legvégén helyrehozni is megpróbálja az éppen általa gerjesztett konfliktust, csak már későn. Idősebb Germont megszemélyesítőjének tehát elég kényesen kell lavíroznia a társadalom elvárásainak való megfelelés ábrázolása és az emberség megmutatása között. Az eredeti előadásban Thomas Hampson a ridegséget hangsúlyozta, aki a nagy zsarolási jelenet végén, amikor Violetta beleegyezik, hogy elhagyja Alfredót, csupán annyit kérve tőle, hogy mint lányát, úgy ölelje meg, hogy legalább egy pillanatra ő is érezhessen családi összetartozást – akkor Hampson/Giorgio Germont ezt a gesztust először nem is bírja megtenni, majd amikor Violetta közeledik hozzá, szinte viszolyogva reagál (55' 15" és 59' 55" között). Nem tudom, Domingo hogy csinálja például ezt a jelenetet, érdekes lenne látni. Lehet, hogy ő joviálisabb apát formál Germont-ból és az emberségére teszi a hangsúlyt. Persze, Domingo korábban énekelte Alfredót színpadon és a pazar Zeffirelli-filmben egyaránt, úgyhogy pontosan ismeri és át is élte az ő lelkiállapotát, érzelmeit. A mostani előadásban az ő jelenetét megmutató részlet alapján úgy látom, a fiával való nagy összecsapásban mintha kevésbé lenne agresszív Hampsonnál. Ugyanakkor, bár éppen az a rész nem vehető ki pontosan, úgy tűnik, az apai pofon itt is elcsattan (5' 48" körül), ami viszont ellentmond a joviálisabb apafelfogásnak.

Szóval van itt kérdés bőven, mindenképpen nagyon szeretném látni videofelvételen a teljes előadást...