Kedves Gaulimauli :)

Mai posztom is a "salzburgozás", azaz a salzburgi utazásra való előkészületek jegyében íródik. Sok bűbáj apróságot is találtam, míg a város legfőbb nevezetességeiről, s ezeknek keretében főleg Mozart emlékhelyeiről olvastam. Ezek között az egyik aranyos dolog egy bizonyos Franz Jakob Freystädtler személye - az ő "nickneve" a címben idézett "Gaulimauli", s ezt a becenevet nagy valószínűséggel a tréfára, bolondozásra mindig kész Mozarttól kapta.

Freystädtler ugyanúgy Salzburgban született, mint Mozart, ám öt évvel később. A város kultúrájának egyik, a kora középkor óta meghatározó helyszínén, a Szent Péter-apátságban volt orgonista. Akkoriban Mozart már Bécsben élt és Freystädtler ott ismerkedett meg vele, amikor 1786-ban ő maga is oda költözött és zeneszerzés-leckéket vett híres földijétől. Úgy mondják a zenetudósok, hogy Mozart mint kottamásolót is foglalkoztatta a fiatal muzsikust, aki aztán egészen 1791-ig, Mozart haláláig a környezetében maradt.

Freystädtler  nevét, bár ő maga is írt dalokat, egy tréfás Mozart-kánon őrizte meg az utókornak, ez pedig a "Lieber Freystädtler, lieber Gaulimauli" kezdetű kis apróság, amely azért önálló számot visel a Mozart minden művét számon tartó Köchel-jegyzékben.

Szövege, úgy tűnik, valami rögtönzésszerű blődség: ilyesmik vannak benne, hogy: "Kedves Freystädtler, kedves Gaulimauli, kedves sündisznó, hát hova lesz a menet? Fintóhoz, vagy Sculettihez?" - és így tovább. A Finto és a Sculetti talán kocsmanevek, vagy ivócimborák becenevei; mindenesetre nagyon valószínű, hogy a szöveg borközi állapot szüleménye, talán közös rögtönzés. És a zene? Érdemes meghallgatni, aztán gondolkodni rajta:

Salzburg belvárosában még megvan az a ház, amelyben ez a "kedves Gaulimauli" gyerekeskedett, emléktábla is van rajta. Feltétlenül meg fogom keresni és lefényképezni, aztán majd megmutatom itt is :) 

Ádám, Sigmund Romberg édesapja 9.

Azt hiszem, ez a mai lesz a legszórakoztatóbb folytatása Rosenberg Ádám életének.

Híres fia, az idén 125 éve született Sigmund Romberg életrajzában böngészve többször lehet találkozni azzal, hogy a musical egyik megteremtőjének milyen remek humora volt. Nos, a 19. század végének kanizsai sajtóját olvasva úgy tűnik, volt honnét örökölje – az édesapjától.

De először fejezzük be a múltkori témát, a világhírű énekesnő kanizsai látogatását és koncertjét, ez vezet át bennünket a korabeli kanizsai társasélet területére.

Wilt Máriát, amint a múltkor is írtam, a város legbefolyásosabb családja, gelsei Gutmannék szállásolták el városi palotájukban (ma Erzsébet tér 11.), ahol az első koncert után estélyt is adtak a művésznő tiszteletére. A Zala című lap egész részletes tudósítást közölt az eseményről. Az olyan VIP-vendégek, mint az alispán, a megyei főorvos és más előkelőségek mellett meghívást kapott a koncertet megszervező Rosenberg Ádám és a közreműködő Ollop Imre. Wilt Mária még itt sem pihenhetett, estebéd előtt három nagy áriát énekelt a meghívottak előtt, bizonyosan Ádámunk zongorakíséretével Bellini: Norma, Verdi: Trubadur és Donizetti: Lammermoori Lucia című operáiból. Ez több, mint fél órányi, nem könnyű énekelnivaló, Wilt Mária mindkét nyilvános hangversenyén is körülbelül ennyit énekelt. Hogy az estélyen ezt magától, szívből ajánlotta fel, vagy egyszerűen így illett abban a körben, ki tudja...

Mindenesetre a koncert után végre következett az estebéd, íme a francia nyelvű menüsor, mert ezt is kinyomtatták az újságban :) Megpróbáltam lefordítani az ételneveket, nem mindegyiket sikerült..

Menu de 3 Mars  (Menü, március 3.)

    Croquenbouche. Forrás:  sweetpursuits.blogspot.com

Bouillon (Erőleves)

Saumon. Sauce vert (Lazac zöld mártásban)

Boeuf braisé aux legumes (Párolt marhahús zöldséggel)

Chevereruil. Marmelade (Őz lekvárral, vlsz áfonyával)

Eponges (??? a szó eredetileg szivacs-ot jelent, vajon mi lehet, talán valamilyen tengeri herkentyű? Aki tudja, segítsen!)
Rotis. Salades, Compotes (Grillezett hús salátával és kompóttal)

Glacis, Croque en bouches (Jégkrém + egy francia specialitás, torony tésztagömböcskékből)

A Zala jelenlévő főszerkesztője még azt is feljegyezte, hogy ki és kire mondott pohárköszöntőt. Íme:

Estebéd alatt fesztelen élénkséggel folyt a társalgás s kitűnő tósztokat mondottak: Gutmann Vilmos az alispánra, Hertelendy Béla Gutmann Vilmosnéra, Gutmann Vilmosné a vendégekre és Wiltné kamara énekesnőre. Csertán alispán a Gutmann családra, Hirschel Ede gelsei Gutmann Henrikre, mint családfőre. Balaton József zala-egerszegi esperes a házi asszonyra és házi úrra, Varga Lajos Gutmann Vilmosra és utóbb dr. Mangin Károlyra. A kitűnő mulatság csak a reggeli órákban ért véget.

Azért érdekes, hogy a díszvendéget csak a ház úrnője köszöntötte fel...

Ez az est inkább reprezentációs esemény volt, ám Ádámunk tevőlegesen részt vett több vidám kanizsai bálon, s remek humorával biztosan jócskán hozzájárult a hangulat emeléséhez.

1891. január elején szintén a gelsei Gutmann család otthonában zajlott a következő víg esemény, a háziúr Bécsből látogatóban levő nővére, Pollák Lajosné Gutmann Alice tiszteletére. Rosenberg Ádám jelmezbe is bújt, sőt :)

Zala, 1891. január 6., részlet:

Vacsora végeztével ’csemege gyanánt’ a jelenvoltaknak kellemes szórakoztatójául egy színtársulatot mutatott be az ebédlőteremből akár csak varázs szóra színházzá rögtönzött színpadon a legkedvesebb igazgatónő ’Donna Rosina de Canossa’ a házi úrnő , ki igen ügyesen összeállított programmjával hódítá meg közönségét. Rosenberg Ádám volt az első szereplő, mint híres chinai udvari kókler és állatidomító ’Tsin Tsin Chon Kong’ ügyes mutatványaival folyton lekötötte a figyelmet. [...] Pollák Lajosné és Rosenberg Ádám ’Sam and Maggie’ volt [...]. Az előadás alatt az orchestert Grünhut Henrik szép zongora játéka képezte; majd hajnalig folyt a tánc.

"Donna Rosina de Canossa" nem volt más, mint gelsei Gutmann Vilmosné Krausz Róza – talán emlékszünk, neki ajánlotta múltkor megmutatott 3. magyar táncát Rosenberg Ádám, aki ezen az estén kínai állatidomárnak öltözve járult hozzá az általános jó hangulathoz, majd még azt is megtette, hogy a "Sam és Maggie" paródiában négernek maszkírozta magát a házigazda húgával együtt. Még az is lehet, hogy ez a kis félprofi produkció a jazz egyik első megjelenése volt városunkban.

1890 februárjában, az Izraelita Nőegylet farsangi bálján is elemében lehetett Ádám, amikor mint Mohamed bűvész lépett színre kaftánba burkolózva. Egy hónappal később, a már többször említett Ollop Imre "humoristicus" előadóestjén mint az "50 (mínusz 45) főből álló orosz daltársulat" :) egyik tagjaként "Harmonikoff" néven még az Ej uhnyemet is elfújta másik négy társával...

Azért a vigasságokról szóló tudósítások olvasgatása közepette elgondolkodtam, hogy abban az időben társadalmilag milyen lehetett egy Rosenberg Ádám-kaliberű muzsikus megítélése. Apja tekintélyes és népszerű orvos volt Kanizsán, házasság révén rokonságba kerültek a város leggazdagabb és legtekintélyesebb családjával, ám Ádám mégis "csak" muzsikus volt, az előkelőbb körök gyermekeinek zenetanára. Később éppen ennek a befolyásos családnak a segítségével jutott jobb álláshoz, hogy eltartsa megnövekedett családját, tehát egzisztenciálisan valamennyire ki volt nekik szolgáltatva. Biztosan megbecsülték, de azért már például az említett estélyen pohárköszöntőt nem mondott senki a tiszteletére, pedig ő hozta Kanizsára a híres énekesnőt és ő kísérte zongorán...
Bárhogy is volt, Rosenberg Ádámnak jó természete lehetett, zenei tehetsége mellett kimagasló nyelvtudással, európai tapasztalatokkal, remek humorérzékkel rendelkezett. Meglehetős későn házasodott, de – vagy éppen azért, mert kivárta az igazit – harmonikus családi életet élt.

Lassan eljutunk Ádám életének alkonyáig, s hamarosan lezárom a róla szóló sorozatot. Kár, mert menet közben egészen beleszerettem :)

A mai folytatás végére egy egészen elképesztő klipet találtam: Szöulban 10 darab tenorista énekli egyszerre Sigmund Romberg bordalát Diákherceg című operettjéből. Van a részletből ennél jobb felvétel, de azért ezt választottam, mert Romberg világhírét, zenéjének elterjedtségét mutatja. Talán lassan szülővárosa is megismeri és elismeri őt...

A baba dala :)

Újra itt van április elseje... Tavaly ilyenkor a Liszt-év jegyében Tom és Jerry előadásában néztük-hallgattuk meg Liszt 2. rapszódiáját :)

Idén Rossini muzsikáját választottam, abból a meggondolásból, hogy akár azt is lehetne mondani, hogy – szökőév lévén – Rossini-év van: annak idején február 29-én született, amint erről  már megemlékeztem. Egyébként is, ha a klasszikus zene területén vidámságra vágyunk, a jó öreg Rossini mesterre mindig számíthatunk.

Következik egy "kis semmiség" hatalmas életművéből: A baba dala (Chanson du bébé). Még valamikor egészen ifjú zenei könyvtárosként hallottam először rádióban, a csodálatos és sokoldalú Nicolai Gedda énekelte ráadásként egy budapesti koncertjén, nekem pedig sikerült magnószalagra (arra a régi típusú, még nem kazettás magnóra) felvenni. Aztán leáldozott a szalagos magnóknak, és azóta sem hallottam a dalt, de később egyszer eszembe jutott és kedvenc videomegosztó portálomon több felvételt is találtam belőle. Geddával is megvan, érdemes rákeresni, de ráakadtam egy nagyon jópofa videoklipre is, most azt mutatom meg. Egy Serge Honorez nevű belgiumi humorista, rendező készítette régi képeslapok felhasználásával. Hogy ki az énekes, az sajnos nem derül ki; még az is lehet, hogy maga a rendező személyesíti meg a bébit és ő tátog rá valakinek a hangjára. De voltaképpen mindegy is, annyira jót lehet szórakozni rajta. Magyar szöveget nem találtam hozzá, de a kulcsszavakat úgyis mindenki megérti :)

Hát akkor itt van, és vidám napot kívánok vele minden kedves olvasómnak:

Örömzene: Hapci!

Már régen örömzenéltünk, de most muszáj, olyan jót találtam :)

Állítólag dúl az influenza-járvány. Én – gyorsan lekopogom – nagyon ritkán kapom el, nem is emlékszem, hogy úgy igazán mikor terített le. Általában náthával, köhögéssel megúszom. Hogy a csudában vagyok ilyen szerencsés, magam sem tudom :) de remélem, ez a rendszer sokáig kitart...

Hogy még jobban elijesszem magamtól és másoktól, itt van egy bűbájos dal. Egyik legújabb "felfedezettem", egy tüneményes francia koloratúrszoprán énekesnő adja elő: Patricia Petibon.

A Mezzo csatornán fedeztem fel őt magamnak, azóta már tudatosan keresem felvételeit kedvenc videomegosztó portálunkon, sőt, egy teljes CD-m  és DVD-n egy teljes operám is van már vele.

Patricia nem az a "tündibündi" énekesnő, ahogy az ember egy koloratúrszopránról feltételezné. A makulátlan éneklés mellett rendkívül erős komédiás hajlamai vannak. Ebben osztozik másik francia és ugyanilyen hangfajú kedvencemmel, Natalie Dessay-vel, ám Patricia mintha még rajta is túltenne a groteszk iránti érzékével.

A korabarokktól Alban Berg Lulujáig minden stílusban otthon van, maradandót és teljesen egyénit nyújt, ami uniformizálódó világunkban nagy dolog.

Akkor mindezt most be is bizonyítja a francia Emmanuel Chabrier (1841–1894): Les eternuements (azaz Tüsszentések, vagy Hapcik) című dalával, amelynek nemcsak énekszólama, hanem kísérete sem mindennapi :)
Remélem, hatásos ellenszere lesz az influenzának is:

Hangszerek = gyógyszerek?

Régóta közismert, hogy a zene gyógyító hatással is rendelkezik. Jó száz évvel ezelőtt egy dr. Gordon nevű havannai orvos közzé is tette megfigyeléseit, miszerint egyes hangszerek hangja más és más betegségre van jó hatással.

Itt van néhány szemelvény a derék orvos receptkönyvéből, melyet 1911-ben A Zene című folyóirat osztott meg olvasóival, ebből idézek. Alkalmazásukkal próbálkozni már csak azért is érdemes, mert ha az adott betegségre nem is használ a zene, káros mellékhatása sincs :)

HEGEDŰ: jótékonyan hat a melankóliára és a hipochondriára.

MÉLYHEGEDŰ: csodás hatása van idegbetegekre, kimerültekre és miszticizmusra hajló egyénekre.

HÁRFA: sikerrel gyógyítja a hisztériát.

FUVOLA: kezdődő tuberkulózist és szerelemben csalódott kedélybetegeket egyaránt gyorsan meggyógyít.

OBOA: sorscsapás vagy szerencsétlenség folytán kizökkent kedélyeket állít helyre és rendbe hozza a kezdődő agybántalmakat.

KLARINÉT: felvidítja a lehangolt kedélyű embereket.

TROMBITA: üldözési mániában szenvedőknek ajánlható.

ANGOLKÜRT: csillapítja a hirtelen haragot és nagyszerű elzsírosodás ellen is.

És akkor most milyen hangszert hallgassunk, mivel illusztráljam az előzőeket? Talán nem árt meg egy kis hárfaszó, hogy ne legyünk hisztériásak:

Majd egy kis angolkürt, amit szólóban amúgy is ritkán hallhatunk; a jó Gordon doktor úr szerint fogyókúrás hatása is van :)

Befejezésül pedig a halhatatlan trombitaművész, Maurice André minden olvasómat megszabadítja üldözési mániájától :)

Lehet tovább próbálkozni és tapasztalatokat gyűjteni a nem említett hangszerek gyógyhatásairól is!

A legközelebbi alkalomra visszakomolyodom és újra Erdősy Eugénia következik, még mindig van róla mondanivalóm...

Április elsején is Liszt!

Holnap április elseje, ezért jutott eszembe, hogy a Liszt-bicentenárium évében Lisztet összeházasítsam a humorral.

Egy tündéri rajzfilmrészletet választottam erre a célra, amit már régóta ismerek és mindig nagyon jókat szórakozom rajta. Ezzel nyilván nem vagyok egyedül :), de most nézzük együtt!

Különösebben nem is kommentálom, olyan sok ötlet van benne. Csak annyit, hogy Liszt 2. rapszódiája a humor tárgya, s aki tervezte, rajzolta, rendezte, minden bizonnyal jól tud zongorázni.

Egyszer majd érdemes lenne kicsit hosszabban átgondolni a "Liszt és a humor" témát, azt hiszem, rengeteg érdekesség rejlik benne. Sok anekdota van forgalomban Lisztről, nem is beszélve a róla szóló karikatúrákról.

Forrás: super-conductor.blogspot.com

Nekem egy olyan általános képem van eddig Lisztről ebben a tekintetben, hogy igen, remek humorérzéke volt, sok öniróniával. Ugyanakkor humora inkább kesernyés volt, mély tragikum is rejlett benne, leszámítva természetesen ifjúkori "bohém" időszakát.