Utazgassunk Liszt Ferenccel 4.

Hosszabb szünet után folytassuk svájci kalandozásunkat a 25 éves Liszt Ferenccel és szerelmével, Marie d'Agoult grófnéval 1835 nyarán.

Itt visszaolvashatjuk a korábbi részeket:

1. Bevezetés
2. Tell Vilmos kápolnája
3. Alpesi vizek partján

Szemezgessünk tovább Marie naplójából:

Álló nap követtük a Rajna folyását festői vidéken át, s másnap Laufenbe érkeztünk, arra a helyre, ahol hatvan láb magasságból zúdul alá a folyó, Európa legszebb és legpompásabb vízesése.

...

Egész napot szántunk rá, hogy fölkeressük a környék mindazon helyeit, melyeket Ebel nélkülözhetetlen útikalauza megtekintésre érdemesnek tart. Ellátogattunk a hohrheimi toronyhoz, a wolfsbergi kastélyba... 

Lábjegyzet:
Liszt és Marie Johann Gottfried Ebel útikönyvét forgatta. A frankfurti származású Ebel 1790-ben járt először Svájcban. Annyira megigézte, amit ott látott, hogy három éven keresztül utazgatott keresztül-kasul, gyűjtötte az információkat és hamarosan megjelentette hézagpótló útikönyvét, hosszú évtizedeken keresztül minden Svájcba látogató utas "bibliáját".
  
Néhány lappal később Marie így írt:

Ó, mennyire felvidított az egyetemes és valóban Istenben rejtekező élet! Mennyire kitágította tüdőmet a tiszta hegyi levegő, mily roppant erővel fedte föl előttem a létezés kimondhatatlan jótéteményét ...

Akadtak nehézségeik is: viharok és a nehéz terep miatti fáradtság. Ne felejtsük, amikor ezt a nagy utazást tették, Marie három-négy hónapos terhes volt.

Másnap a Reuss folyását követve indultunk el felfelé. Sziklák és szakadékok közé szorított utunkat helyenként égszakadás nehezítette, és mivel ilyenkor egyéb érzelmeimhez félelem is társult, szinte már nem is éreztem, hogy "én" volnék. Mire felértünk a hospenthali fennsíkra, annyira elfáradtam, mint hosszú futás vagy megerőltető testgyakorlatok után. Ezért nem bántam, ha Franz nélkülem kapaszkodik fel a Szent Gotthárd-hegy hófödte csúcsára, inkább a remek hospenthali fogadóban vártam meg, hogy visszatérjen.

Hospenthal mai képe

Marie szavai után hallgassuk tovább a Zarándokévek első, svájci kötetének darabjait.  Ma négy kisebb darabot választottam, melyek - hasonlóan a múltkor hallgatott művekhez - nem konkrét helyhez kötődnek, hanem az akkori élmények, hangulatok zenei visszatükröződései. Lisztnek nemcsak ezek megörökítése volt fontos, hanem egyúttal saját zenei nyelvének kialakítása. Addig mint fenomenális zongoristát ismerte a nagyközönség, ő pedig a zeneszerzés terén is fel akart nőni, más és jobb műveket írni, mint korábban komponált, nagyrészt csak saját virtuozitására épülő darabjai. Már a korai Egy utazó naplójában is komolyan tetten érhető ez a törekvése, s az abból később kinőtt, sokkal érettebb Zarándokévekben pedig még inkább.

Nem sikerre pályázom - írta a korai ciklus előszavában; műveimet azoknak írom, "akik a művészetnek magasabb rendeltetést szánnak, mint az üres órákban való szórakozást, és akik többet kívánnak tőle, mint futó örömöket."

Következzenek a zenék, nem teljesen a ciklus sorrendjében a Zarándokévek első kötetéből:

No. 6 PASTORALE:

Címében is a pasztorális hangulatot ragadja meg, ami mondhatni, egy külön forma, illetőleg műfaj az európai zenetörténetben. Bennem az a kép jelenik meg, amint a pásztorfiú vidáman baktat nyájával, miközben ugrálnak a barikák a zöldben...  Akár egy-két lila tehén is legelészhet a környéken🌝

No. 7  EKLOGA (Églogue):

Az előbb hallott darab közeli rokona, csak egy kicsit visszafogottabb. De ugyanaz az egyszerűség, derű és némi svájci népzenei beszűrődés jellemzi.

No. 8 HONVÁGY (Le mal du pays):

Az előző két dúr hangnemű darab után a Honvágy - témájából adódóan - mollban íródott. Ettől függetlenül ő is rokona az előző kettőnek, csak nosztalgikusabb, bár vannak benne fellobbanások... Egyszerűsége szinte már prófétikusan vetíti előre az idős Liszt zongoraműveinek puritán stílusát. Hamburger Klára elemzése szerint nyitó dallama az alpesi kürtök jellegzetes, emelt kvartos motívumát idézi.

No. 5 VIHAR (Orage):

A Vándorévek svájci kötetében ez az egyetlen darab, ami teljesen új, aminek nem volt korábbi változata Az utazó naplójában. C-moll hangnemben íródott és száguldó oktávmeneteivel, szenvedélyes dühével tökéletes megjelenítője zongorán a vad természeti jelenségnek. Itt, a pasztorális darabok egyszerűsége mellett bizony a virtuóz Liszt is visszatér :)





Folytatása következik!

A muzsikáló kanizsai polgármester 5.

Itt visszaolvashatjuk a korábbi részeket:


1. rész: Származása, családja, zenei tanulmányai
2. rész: Pályakezdése, családalapítása
3. rész: Polgármesterként a város zenei életéért
4. rész: A kántor-kérdés és a Prihoda-ügy


Dr. Krátky Istvánt 1914-től főjegyzőként és a polgármester helyetteseként, 1931-től pedig polgármesterként rendkívüli megbecsülés övezte Nagykanizsán. Közismert volt demokratikus, nyilas-ellenes elveiről is. 1944 áprilisában, nagyon hamar Magyarország német megszállása után felfüggesztették polgármesteri pozíciójából, majd kényszernyugdíjazták. Ekkor ügyvédi irodát nyitott és magánügyvédként dolgozott. Csatlakozott hozzá fia, az időközben szintén ügyvédi diplomát szerzett, és a frontról, majd a francia hadifogságból hazatért dr. Krátky Tibor. 

Ám a polgármester nemcsak a nyilasoknak állt útjában: 1951-ben elvették lakását, kénytelen volt balatonberényi nyaralójából átjárni dolgozni, ahova közben lánya családját is kitelepítették. 1952 egy éjszakáján pedig, amint veje és fia a Gulyás-testvérek 1988-ban bemutatott Törvénysértés nélkül című filmjében elmesélték, dr. Krátky István és fia távollétében a többi családtagot, a három kis unokát is beleértve a Hortobágyra hurcolták. A családfő habozás nélkül követte őket, miközben az ÁVH az ügyvédi irodáját is bezáratta. Ekkor már szívbeteg volt. Tizenöt hónap internálás után raktárkezelő lehetett csak Budapesten a Nyugati pályaudvaron. Munkásszálláson aludt, miközben családja Ócsa községben húzta meg magát. 1956 hideg telén, február 10-én - napra pontosan polgármesterré választásának 26. évfordulóján - meghalt a Budapest és Ócsa között közlekedő vonatban. Mint már írtam, Ócsán temették el, majd utolsó kívánságának megfelelően 1957. április 26-án Nagykanizsán a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Utójáték:

Nagykanizsa közgyűlése 2005-ben dr. Krátky Istvánt posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki, melyet fia vett át. Dr. Krátky Tibor a legnehezebb idők elmúltával, mivel ügyvédi hivatását továbbra sem gyakorolhatta, tolmácsként, fordítóként tartotta el magát és édesanyját. Nem alapított családot, mert a háborúból súlyos gerincproblémákkal tért haza. Nővére, Mária gyermekei, unokái és dédunokái jelentették a családját, akiket sajátjaként szeretett. Édesanyja, az egykori szép Lajpczig Lolly 1991-ben, ő maga 2009. január 1-jén hunyt el. Mindketten a kanizsai családi sírboltban nyugszanak.

Dr. Krátky Tibor végrendeletében az édesapját polgármesterként megörökítő, a város által a régi városháza impozáns közgyűlési terme számára valamikor az 1930-as évek vége felé megrendelt festményt, - amelyet a családnak sikerült megmenteni - Nagykanizsa városára hagyta azzal, hogy a mindenkori polgármester dolgozószobájának dísze legyen.

http://kanizsaujsag.hu/hirek/2270/hazatero-kratky-portre/

Kanizsa sokak szerint legnagyobb polgármesterének emlékét utcanév őrzi és 2014 őszén megalakult a Krátky István Zenei és Kulturális Közhasznú Egyesület. Lehetne még többet tenni emlékének ébren tartásáért. Ezzel a sorozattal én is ehhez kívántam hozzájárulni.

Végül egy tartalomjegyzék a korábbi részekről:

1. rész: Származása, családja, zenei tanulmányai
2. rész: Pályakezdése, családalapítása
3. rész: Polgármesterként a város zenei életéért
4. rész: A kántor-kérdés és a Prihoda-ügy

Felhasznált irodalom - a külön megnevezett újságcikkeken kívül:

Barbaris Lajos: Nagykanizsa. /Magyar városok monográfiája/ Bp. 1929
Károlyi Attila: Nagykanizsa város elöljárói. Nagykanizsa, szerzői kiadás, 2005

Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye. Nagykanizsa, Czupi, 2009

Gulyás Gyula - Gulyás János: Törvénysértés nélkül: a hortobágyi munkatáborok (1950-1953). Bp. Láng, 1989

Kanizsaujsag.hu 2009. február 17.

Piarista Diák (A Magyar Piarista Diákszövetség lapja) 68. szám, 2009. március

Zala - nagykanizsai hírlap 1876-1922 évfolyamai a www.nagykar.hu oldalról

Zalai Közlöny - nagykanizsai hírlap 1874-1945 évfolyamai a www.nagykar.hu oldalról

Állami anyakönyvek a familisearch.org oldalról

Mikor született Erdősy Eugénia?

Talán harminc éve is van annak, hogy kutatgatom Erdősy Eugénia, a Nagykanizsáról elszármazott, Bécsben és Berlinben híressé vált operett-énekesnő életútját - szinte azóta, hogy egyszer, ifjú könyvtáros koromban megláttam sírkövét a kanizsai temetőben.

Ez a kutatás az utóbbi négy-öt évben igazán csúcsra járt és egy hosszú sorozatot is eredményezett itt a blogomban. Maradtak még persze fehér foltok, viszont nyíltak új kutatási lehetőségek az internet révén is. Így kiderült, hogy amit eddig tudni véltem a születéséről, egész biztosan nem igaz...

Erdősy Eugénia Bécsben, egy Johann Strauss-operett főszerepében

Eddig hitelt adtam az Eugénia sírkövén található adatnak, miszerint 27 éves korában halt meg.

Az ebből kiszámítható 1859-es születési évet támasztotta alá őt sok évtizeddel túlélő öccsének, Erdősi Bálint kanizsai iskolaigazgatónak egy olvasói levele is, amit a Zalai Közlönyben jelentetett meg 1932. július 3-án. Ebben Bálint pontos napot nem írt, csak évet (1859) és Eugénia születési helyeként a Varasd közelében található Ludbreg helységet jelölte meg.

Nos, kiderült, hogy Bálint rosszul tudta a helyet és az időt is... Lehet, hogy direkt adta meg ezeket az adatokat, hogy utólag is igazolja a sírkő feliratát (az eredeti fiatalítás talán még Eugénia akaratából történt, primadonnák szoktak ilyent csinálni...). De az is lehet, hogy tényleg rosszul tudta: Bálint volt ugyanis a legfiatalabb testvér, majdnem egy évtizeddel fiatalabb Eugéniánál, akit csaknem 60 évvel (!) túlélt, és az említett cikket is majdnem öt évtizeddel híres nővére halála után írta. Akkor már az elsőszülött testvér, Kornélia sem élt, aki valószínűleg jobban ismerte a család történetét és a már idős Bálint össze is keverhette az időpontokat és helyeket... 

Korábban Eugénia négy testvéréről volt tudomásom és a köztük levő nagy korkülönbségből még arra is gondoltam, hogy a családfő esetleg kétszer nősült. Mára kiderült, hogy valamennyi testvér édesanyja Klein Magdolna volt - aki nemcsak öt gyermeket szült, hanem több, mint a dupláját...
 

Eugénia születését kutatva jöttek elő sorban a testvérek adatai. Ők is fontosak abból a szempontból, hogy a család életébe beleillik-e, belefér-e még egy 1859 körül született gyermek; másrészt, a születési helyekből nyomon lehet követni a család életét, költözködéseit. Mindezen adatokból számomra az derült ki, hogy Eugénia nagy valószínűséggel nem születhetett akkor, amikor Bálint mondta - ezt a testvérek felsorolása után részletesebben megindokolom. Viszont született egy Eugénia Mária névre keresztelt kislány 1856-ban, és szerintem ő a mi Eugéniánk. Születésének napja pontosan nem ismert, ugyanis akkoriban a megkeresztelés dátumát vezették be az anyakönyvekbe, és ez március 8. volt. Talán nem tévedek nagyot, ha születését március első hetére gondolom.

Nyavalád község r. k. anyakönyvéből, 1856-os év (kiemelés tőlem)

Mivel sok kutatás áll mögötte, és a teljes kép kedvéért is, érdemes megörökítenem a család történetének eddig előkerült adatait. Valamennyi adat anyakönyvi bejegyzéssel alátámasztott. Az akkor Zala megyéhez tartozott helységek felekezeti anyakönyvei mikrofilmen a zalaegerszegi levéltárban találhatók, a többi adatra pedig részben a nyilvánosan hozzáférhető familysearch oldalon, részben a csak a levéltárakban használható összesített anyakönyvi adatbázisban bukkantam.

Eugénia szülei Biba Ferenc és Klein Magdolna, vallásuk római katolikus. Nagykanizsán kötöttek házasságot 1842. október 9-én. Esküvőjekor a vőlegény hrzenicai illetőségű volt. A menyasszony kanizsai, és mint sikerült fellelni az anyakönyvben, Nagykanizsán is született: 1825. december 6-án keresztelték meg.

E házasságból született gyermekek: a nap az ő esetükben is a megkeresztelés napja, zárójelben a születési hely. Mellé írtam halálozási adataikat is, illetve a nyilvános netes forrásokat odalinkeltem:

*1843. 07. 08. Kornélia Barbara (Hrzenica). Elhunyt 1928. 01. 22. (Nagykanizsa)
Megjegyzés: a neten levő átirat Barbara néven hozza elő, ám a levéltárban az eredeti dokumentumot megnézve látszik, hogy "Kornelia Barbara" névre keresztelték - lásd a következő képet.  

*1845. 02. 27. Josephus (Hrzenica). Elhunyt 1847. 04. 13. (Miske)

*1846. 11. 25. Catharina Johanna (Miske). Elhunyt 1849. 06. 13. (Miske)

*1848. 03. 15. Anna (Miske). Elhunyt 1849. 03. 07. (Miske)

*1850. 01. 24. Ferenc (Miske). Elhunyt 1873. 12. 9. (Nagykanizsa)

*1851. 11. 20. Joanna (Keresztur). Elhunyt 1853. 07. 17. (Keresztur)

*1852. 11. 17. Josephus (Keresztur). Elhunyt 1852. 11. 18. (Keresztur)

*1853. 12. 12. Nándor (Ferdinandus Eugenius néven anyakönyvezve) (Nagykanizsa). Elhunyt 1931. 04. 21. (Bécs)

*1856. 03. 08. Eugénia Mária (Nyavalád)

*1858. 04. 28. Mária (Nyavalád). Elhunyt 1859. 07. 29. (Nyavalád)

*1860. 12. 11. Josephus (Nyavalád). Elhunyt 1861. 02. 20. (Nyavalád)

*1862. 02. 02. Bálint  (Ferenc Valent néven anyakönyvezve) (Nagykanizsa). Elhunyt 1943. 09. 22. (Keszthely)

Hát, szegény Klein Magdolna... Majdnem húsz éven át szinte egyfolytában terhes volt... Utolsó gyermekének születésekor harminchetedik évében járt. Aztán 1863. április 20-án, amikor legkisebb gyermeke alig múlt egy éves (a legidősebb pedig a huszadikban járt), elhunyt a férje, ő pedig nem ment másodszor férjhez. Nyilván stramm nő lehetett, hogy egészségben túlélt ennyi terhességet és szülést, hiszen életének hatvanadik évében halt meg. Viszont tizenkét gyermekéből nyolcat (!) el kellett temetnie: többségüket csecsemőként, egy fiút tíz éves  korában, az utolsó pedig már elmúlt 23 éves, amikor tüdőbajban elhunyt. Az anya 1885 nyarán bekövetkezett halálakor tizenkét gyermekéből csak  Kornélia, Nándor, Eugénia és Bálint gyászolhatta meg.

A másik kérdés Eugénia születési helye. Bálint 1932-ben azt nyilatkozta, hogy ez Ludbreg (ma Horvátország, Varasd közelében, híres búcsújáró hely). Hát ebben egészen biztosan tévedett. Két legidősebb testvérét az anyakönyvek szerint valóban Ludbregen keresztelték meg, de ők sem ott születtek, hanem a közeli Hrzenica községben. Hrzenicán nem volt plébánia, a község ezen a téren Ludbreghez tartozott. Ezután viszont a család elköltözött, többször is lakóhelyet változtatott és Eugénia akár 1856-ban, akár 1859-ben született, nem valószínű, hogy Hrzenicán vagy Ludbrégen jött volna a világra.

A legidősebb lány, Kornélia megkeresztelésének bejegyzését meg is tudom mutatni:

Az elején jól olvasható, hogy "Ex Hersenitza", tehát a megkeresztelt Hrzenicán született. Neve Cornelia Barbara, törvényes leánygyermeke Franciscus Bibának, aki a ludbregi uradalomban "venatoris", azaz vadász és feleségének, Magdalenának (aki született Klein). Majd a keresztszülők felsorolása következik. A nap 1843. július 8., a forrás pedig a ludbregi római katolikus anyakönyv megfelelő kötete. A piros kijelöléseket én tettem :) 

Mint említettem, Biba Ferenc Hrzenicáról származott és oda vitte fiatal feleségét. Ott jött világra első két gyermekük. További gyermekeik születési helyeit (és a korán elhunytak halálozási helyeit) követve kirajzolódnak előttünk a család életének helyszínei. 1846-ban már Miskén (ma Vásárosmiske, Vas megye) találjuk őket. Néhány év múlva a szintén Vas megyében található, Karakó közelében fekvő Keresztur volt a lakhelyük. Ez valószínűleg a mai Nemeskeresztúr, de az ott született gyermekeket a karakói anyakönyvbe jegyezték be. 1853 után költözhettek az érdekes nevű Nyavalád községbe, amelyet ma Zalaerdődnek hívnak és a mai Vas, Zala és Veszprém megyék határán fekszik. Ha a mi Eugéniánk tényleg azonos az 1856-ban született Eugénia Máriával, akkor ez a születési helye. A dolog azért is érdekes, mert később Eugénia az Erdősy nevet használta művésznévként, amit aztán több testvére is átvett. Vajon tudatos választása volt születési helye ihletésére? Esetleg apja foglalkozása játszott közre? Igaz, a települést csak Eugénia halála után, 1889-ben nevezték át a  Zalaerdőd névre... De annyi bizonyos, mint Zalaerdőd honlapja is írja, hogy a falu határában található az ország egyik legszebb kocsányos tölgyese, ami régen püspöki erdő volt. Ez lehetett azokban az években a családfő "vadászterülete". A helységnek 1790-ből származó későbarokk temploma van, Eugéniát nyilván ott keresztelték meg:

Forrás: magyarregio.hu

Végül a család Nagykanizsán köt ki. Az adatok tükrében úgy tűnik, hogy Bálint abban is tévedett, miszerint apjuk halála után költöztek volna ide. Ugyanis nemcsak apjuk halt meg Kanizsán 1863. április 20-án, hanem Bálint maga is Kanizsán született 1862-ben (február 2-án keresztelték meg).

Még két szempont ahhoz, hogy az 1856-ban született Eugénia Mária valóban a mi Eugéniánk-e. Ha tüzetesen megnézzük a gyermekek születésének listáját, nagy jóakarattal 1859 utolsó, vagy 1860 legelső hónapjaiba még belefért volna egy gyermek világrajövetele. De ha ennyi adatot sikerült megtalálni, akkor kevéssé valószínű, hogy éppen a legfontosabb gyermek adatai kallódtak volna el. Azt is láthatjuk, hogy több esetben elhunyt gyermekük keresztnevét egy következő újszülött újra megkapta. Ezért kutattam sokáig, hogy ez az 1856-ban született Eugénia Mária nem halt-e meg esetleg kisgyermek korában, mert akkor elméletileg előfordulhatott volna, hogy egy 1859-ben mégis világra jött kislány újra ezt a nevet kapja. Ezekben az években a család végig Nyavaládon élt, úgy láttam, nem voltak hiányosak az anyakönyvek és nem találtam ilyen bejegyzést - így ez a negatív találat is az eredeti feltevésemet valószínűsíti.
A napokban előkerült még egy forrás, ami kissé tovább bonyolította a kérdést. Feltették az internetre ugyanis a berlini színházi évkönyveknek az 1800-as évek második feléből fennmaradt köteteit. Nincs meg mindegyik, de az 1887-es szerencsére igen, ami az 1886-os év színházi adatait tartalmazza. Benne Eugénia egy hosszabb nekrológja olvasható (a 227. oldalra ugorjunk!) mely azzal az adattal kezdődik, hogy Nagykanizsán született 1860-ban. Azt gondolom, hogy ezt az aláírás nélküli nekrológot nyilván saját színházának, a Walhalla Theater-nek egy őt jól ismerő munkatársa írhatta s az adat még Eugénia közlése lehetett, talán abból az alkalomból, amikor szerződtették. Minthogy akkoriban nem volt olyan szigorú a fegyelem az ilyen adatok tekintetében, mint ma, nem volt adószám, társadalombiztosítás ésatöbbi, bármelyik színésznő megtehette, hogy kissé fiatalítja magát. Azért ennek az adatnak a megtalálása után újra elmentem a megyei levéltárba, tüzetesen átnéztem a vonatkozó kanizsai anyakönyvet és biztosan mondhatom, hogy Eugénia Nagykanizsán sem 1860-ban, sem 1859-ben nem született meg: mindkét évben teljes volt az anyakönyv, nem tapasztaltam benne hiányzó sorszámot, bejegyzést és sehol nem volt olvashatatlan.   
Feltehetjük még a kérdést, hogy miért Nagykanizsa maradt fenn, mint az énekesnő születési helye? Édesanyja innét származott, ő maga kicsi korától Kanizsán nőtt fel. Egész életében erősen kötődött a városhoz, a színházak nyári szüneteiben mindig hazajött; utolsó kívánsága is az volt, hogy Nagykanizsán temessék el. Sőt, a helyi sajtó már életében rendszeresen "városunk szülötté"-nek, "a mi földink"-nek mondta. És ha tényleg Nyavaládon jött a világra, szebb és egyszerűbb volt helyette Nagykanizsát mondani...

Mindent összevetve azt gondolom, hogy bár teljesen egyértelmű bizonyítékot eddig nem találtam és gyanítom, hogy ilyet nem is lehet találni, legalább kilencven százalék annak a valószínűsége, hogy Erdősy Eugénia 1856 márciusának első hetében született a ma Zalaerdődnek nevezett Nyavalád községben. 

A muzsikáló kanizsai polgármester 4.

A dr. Krátky István és a zene kapcsolatáról szóló hosszabb dolgozatomban ott tartunk, hogy milyen konkrét, zenével összefüggő kérdésekben nyilvánult meg hivatalosan mint polgármester.

A Vannay János zeneiskolai igazgató és Ketting Ferenc kóruskarnagy konfliktusában játszott kiegyensúlyozó szerepe után volt még két másik nagy port felvert ügy az 1930-as évek Nagykanizsáján. 

Az egyikről már írtam, de úgy gondoltam, érdemes itt is röviden összefoglalni, hogy teljesebb képünk legyen a polgármesterről. A konfliktusban az ő megoldása lett volna az ideális, de nemcsak tőle függött a dolog, s az események átcsaptak a feje felett.

A történet a Rácz családhoz kapcsolódik. Id. Rácz János évtizedek óta megbecsült katolikus kántora volt Nagykanizsának, amikor 1932-ben a város elbocsátotta - máig nem teljesen világos indokok alapján. Utódul fiát, ifjabb Rácz Jánost tette meg, aki azonban hamarosan apja sorsára jutott, mivel a Kanizsára kinevezett püspöki biztos elleni éjszakai plakátragasztáson érték... Ekkor a polgármester - mint munkáltató - a család legifjabb tagját, Rácz Alajost, a frissen diplomát szerzett fiatal kántort alkalmazta, egyelőre segédkántori beosztásban. Ezzel viszont a plébániát vezető ferencesek nem értettek egyet. A város felzúdult, még tüntetésre is sor került és tárgyalások kezdődtek a városvezetés és a ferencesek között. A kanizsai ferences házfőnök valamiért mérhetetlenül haragudott a Rácz családra, ezért a tárgyalások nem vezettek eredményre. A polgármester a béke érdekében kénytelen volt engedni, új pályázatot kiírni, de az utókor bebizonyította, hogy ő választott jól, amikor bizalmat helyezett a fiatal Rácz Alajosba...

A másik konfliktusra 1933 őszén került sor, ez egy rövidebb eseménysorozat volt. Véleményem szerint ekkor, egyetlenegyszer fordult elő, hogy Krátky István polgármesterként nem a leghelyesebb döntést hozta - sőt, nem is kellett volna semmilyen lépést tennie. Persze lehet a dolgon vitatkozni. Egyszer majd még ennél is részletesebben körbejárom ezt a konfliktust, mert tényleg sokfajta szempontot kell figyelembe venni.

Történt, hogy Mair Gréti fiatal helybeli könyvesbolt-tulajdonos 1933-ban egy szegedi koncertrendező vállalaton keresztül bérleti hangversenysorozatot szervezett Nagykanizsára. Az előadók között olyan nagy nevek szerepeltek, mint például Németh Mária, aki akkor már világhírű operaénekesnő volt, vagy a fiatal Fischer Annie. A nyitó koncert október 25-én a cseh, már szintén nemzetközi rangú hegedűművész, Vasa Prihoda estje volt.

Ekkoriban a magyar-cseh kapcsolatok még a Trianon miatti elkeseredettségen belül is mélypontra jutottak a cseh hatóságok friss magyarellenes intézkedései miatt.  Prihodának korábban lekötött hangversenyeit emiatt több város felmondta, ám az e téren még tapasztalatlan Mair Gréti nem követte példájukat. A Városi Színház pódiumán Prihodát füttykoncerttel, bekiabálásokkal fogadták. A jelenlévő dr. Krátky a tekintélyével rendet csinált, a hangoskodókat kivezették a rendőrök s a koncert megkezdődhetett. Kint a mozikertben azonban tovább folytatódott a tüntetés, ezért a hangverseny befejeződése után - testi épségük érdekében - a két művészt rendőrök vitték ki a vasútállomásra és tették fel az éjféli pesti gyorsra.

Vasa Prihoda

A botrány hatására, mely még hetekig beszédtéma volt a városban, a polgármester  a város alkalmazásában állóknak megtiltotta, hogy a bérletsorozat további hangversenyeit látogassák. Gyanítom, ezzel az intézkedésével talán magának ártott a legtöbbet, mert így ő sem mehetett el a nagy magyar hegedűs, Zathureczky Ede koncertjére... Amúgy a sorozat további hangversenyei rendben és nagy sikerrel lezajlottak.

Még egy alkalommal fogunk foglalkozni dr. Krátky Istvánnal. A sorozat befejező része már nem konkrétan zenei vonatkozásairól fog szólni, hanem - hogy teljes legyen róla a képünk - 1944 utáni sorsáról és utókoráról.

A muzsikáló kanizsai polgármester 3.

A második részt ott hagytuk abba, hogy dr. Krátky István egyéni zene-szeretete és hegedűs aktivitása mellett városvezetőként is sokat tett Nagykanizsa zenei életének fejlesztéséért. 

A város első emberévé 1930. február 10-én választották meg. Akkor már másfél évtizede dolgozott a városvezetésben, hiszen 1914-től főjegyző, illetve polgármester helyettes volt, s bírta az egész város elismerését és szeretetét, ami az elsöprő szavazattöbbségben is megnyilvánult. Már korábbi funkciójában nagy aktivitást fejtett ki. Jórészt ő bonyolította le a régóta várt Városi Zeneiskola beindítását (1926) és a következő évben a Városi Színház (a mai Medgyaszay Ház) felépítését.

Talán a megnyitó estéjén készült ez a fénykép... (Színházi Élet 1930.10.)

Mint muzsikus lelkű ember személyesen is fontosnak tartotta ezeket az intézményeket és mindazt, ami a kulturális-zenei területtel összefügg. Ugyanakkor józan városvezető volt, pontosan tudta, hogy a világháború és Trianon utáni ínséges időkben nagyon "észnél kell lenni". Polgármesteri beiktatásakor többek között ezeket mondotta, amint a kanizsaiak a Zalai Közlöny 1930. február 11-i számában szó szerint olvashatták:

Körömszakadtáig meg kell védenünk a meglévő intézményeinket, amelyeket egyrészt a megyei központok felé irányuló centralizáció, másfelől az államháztartás mai helyzetében tervezett redukciók, leépítések veszélyeztetnek - s másfelől minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy városunkat mint kulturális, gazdasági, forgalmi központot az állami és a vármegye támogatásával kifejlesszük [...]

A "már meglevő intézményeink" közül elsősorban a fiatal zeneiskola szorult rá a polgármesteri figyelemre és védelemre. Időről időre ugyanis a képviselőtestületben felmerültek olyan vélemények, hogy meg kellene szüntetni, mert létezése csak luxus és nem termel nyereséget, sőt...

Királyi Pál utca 2. Itt működött a Zeneiskola 1926 és 1940 között

A polgármester nem lehetett könnyű helyzetben, hiszen a város egészére kellett tekintettel lennie. De ebben a kérdésben is józan maradt és tartotta magát a szintén beiktatásakor mondottakhoz:

Kulturális szempontból az a meggyőződésem, hogy úgy a dal-, mint a zenekultúra terén, továbbá a sportélet tekintetében is sokat lehet és kell tenni az ezekre előirányzott kiadási tételek emelése nélkül.

Így 1937-ben be kellett áldozni a tanárok pótilletményeit (holott nagyon sokat szerepeltek például városi rendezésű ünnepélyeken, műsorokon) és a következő évben meg kellett szüntetni két tanszakot (gordonka, fúvósok). Ezek fájdalmas döntések voltak, de az iskola megmenekült, pedig ekkoriban sokszor csak hajszál választotta el a megszüntetéstől. Ha átlapozzuk a sajtóból a városi közgyűlésekről írt tudósításokat, nyomon követhetők az események, így a polgármester hatásos érvelései is, amelyekkel meggyőzte a képviselők többségét az iskola megmaradásának fontosságáról. 

Krátky István úgy is kötődött a zeneiskolához, hogy 1940-től, amikor az iskola mai helyére, a Sugár út 18. alá költözött, ugyanabban az épületben lakott, ugyanis a város itt alakította ki a mindenkori polgármester lakását. Gyermekei hosszú időn át a Zeneiskola növendékei voltak, Kerekes Irénhez jártak zongorázni.

Dr. Krátky mint polgármester és mint az Irodalmi és Művészeti Kör (Kanizsa kulturális élete egyik legfőbb meghatározó tényezője) elnöke gyakran kényszerült kiegyensúlyozó szerepre Vannay János zeneiskolai igazgató és Ketting Ferenc polgári iskolai tanár, kiváló kóruskarnagy között. A Zeneakadémiát végzett - és éppen Krátky által Nagykanizsára hozott - Vannay kanizsai megjelenése után hamarosan egy hosszú cikkben Nagykanizsa zenei életét - a zeneiskola és az ő megjelenésének pillanatáig - mindenestől és sommásan műkedvelőnek minősítette. Értékelésében akadt némi igazság, de a valódi helyzet ennél sokkal differenciáltabb volt: ha működött is gyengébb kórus és előfordultak dilettáns zenei megnyilvánulások, az Irodalmi Kör keretében Ketting Ferenc karnagysága óta színvonalas zenei élet folyt már 1926 előtt is. A ténylegesen műkedvelő szintűek pedig lelkesedésükkel, ügyszeretetükkel tettek sokat a múltban és az akkori időkben egyaránt. E cikk megjelenésétől (1927) egészen 1944-ig a két muzsikus kapcsolatát feszültség jellemezte, mely károsan hatott a város zenei életének egészére. A polgármester, aki "műkedvelő"-nek minősülő, de szinte egy hivatásos művész színvonalán játszó hegedűsként maga is részvevője volt ennek a zenei életnek, többször közvetített közöttük olyan sikerrel, hogy országos kihatású rendezvényen együtt is pódiumra lépett a két karnagy.
E konfliktus is oka volt, hogy meglehetős rapszodikusan működött az Irodalmi Kör szimfonikus zenekara. Akkor kezdett helyrerázódni, amikor éppen Ketting vette át a vezetését. A polgármester, hogy jó példával járjon elöl, maga is beült a zenekar vonóskarába, a brácsa szólamba. 

1932-ben a zenekar egy Haydn-hangversenyén, amikor régi tanítványként és városvezetőként ő köszöntötte Hofrichter Emmát, aki a zenekar első hegedűse is volt, igyekezett felhasználni az alkalmat és nagyon szépen kiállt Ketting Ferenc mellett. A Zalai Közlönyben Barbarits Lajos főszerkesztő írta a következőket június 14-én:

Az est hangulata akkor érte el a tetőfokot, amikor pódiumra lépett dr. Krátky István polgármester s mint e város feje, tehát kultúréletének is legfőbb őre, mint az Irodalmi Kör tb. elnöke s maga is mint muzsikus és hálás tanítvány, percekig tomboló és folyton meg-megújuló tapsorkán közepette üdvözölte Hofrichter Emmát. [...] Majd Ketting Ferenc karnagyot is üdvözölte a polgármester, méltatta közel másfél évtizedes kanizsai működését és neki is babérkoszorút nyújtott át. [...] Adná Isten, hogy ez az újabb lépés, amivel a polgármester a zenei béke ügyét akarta nemes elgondolással és mindig tettrekészen előmozdítani, eredményre is vezessen. 

Innét folytatjuk: van még két érdekes zenei közügye az akkori Kanizsának, amit szeretnék elmesélni, s amiben a polgármester fontos szerepet játszott.

A muzsikáló kanizsai polgármester 2.

Folytassuk a reformátusok műsoros estjét szavalatával megnyitó kisasszonnyal, amely esten a leendő polgármester, még mint fiatal kanizsai ügyvéd is közreműködött. Hogy már akkor udvarolt-e a lánynak, nem tudom, de alig két év múlva, 1914 februárjában, a boldog békeidők utolsó pillanatában dr. Krátky István és Lajpczig Lolly - hivatalos nevén Jolán - eljegyezték egymást.

Lolly apja, Lajpczig Antal királyi járásbíró volt Kanizsán. Az ő családjában is gyakori volt a házimuzsikálás: a járásbíró úr meglehetősen jól zongorázott, felesége pedig énekelt - mindketten gyakran közönség előtt is. Felesége például olyan szinten, hogy Mozart Koronázási miséjének kanizsai előadásán ő volt a szoprán szólista. Biztosan taníttatták zenére öt (!) leányukat. Lolly, a legidősebb elsősorban mint versmondó és amatőr színjátszó tűnt fel különböző rendezvényeken, s ezt alkalmanként fiatalasszonyként is folytatta. Később elnöke volt a kanizsai evangélikusok nőegyletének és ideális polgármesterfeleség vált belőle.

Krátky Istvánné az 1929-ben kiadott Nagykanizsa monográfiában

Krátky István és Lolly esküvőjére az első teljes háborús év nyarán, 1915. július 31-én került sor. A polgári szertartást - különleges főispáni engedély alapján - a vőlegény közvetlen hivatali főnöke, dr. Sabján Gyula polgármester végezte. Az egyházi esküvőt a Felsőtemplomban dr. Lukács József piarista tanár, jó csellista,a vőlegény gyakori muzsikáló-társa celebrálta, aki a Zalai Közlöny tudósítása szerint erre az alkalomra jött meg a harcmezőről. A menyasszony református volt, de megegyezés szerint születendő gyermekeik az apa vallását fogják követni.

Az esküvőt nem egésszel három hónappal családi tragédia előzte meg: a menyasszony 42 éves édesanyja váratlanul - szívszélhűdésben - elhunyt.

A házaspárnak két gyermeke született: 1917-ben Mária és 1922-ben Tibor.

Nősülésekor dr. Krátky már Nagykanizsa város magas rangú hivatalnoka volt: 26 évesen, 1914 januárjában választották meg főjegyzőnek, majd mellé októberben polgármester-helyettes megbízást is kapott.

Addigi, mondhatni, napsugaras, tanulással, munkával, akadálymentes hivatali előmenetellel telt, muzsikával átszőtt, majd családalapítással megkoronázott életébe elsőként a "nagy háború" szólt bele. Az ő kezébe került e nehéz időkben a város élelmiszer ellátásának szervezése, amit nagy felelősséggel, munkabírással és olyan profi módon végzett, mintha évtizedes ilyen irányú tapasztalatai lettek volna. Vészhelyzetben is helyén volt a szíve. Jacobi Ágost írta le, mi történt, amikor a háború első időszakában Nagykanizsa környékén próbáltak ki bizonyos típusú aknavetőket. Olvassunk bele Aknavetők a világháborúban című, 1938-ban megjelent tanulmányába:

A háborús évek és az azt követő zűrzavaros, nemzeti tragédiával terhes idők után Krátky István élete is valamennyire visszazökkent a régi kerékvágásba. Újra elővette hegedűjét is. 1922-ben a Zalai Közlöny ezt jegyezte meg a vonósnégyes fellépése után, amikor Beethoven egyik kvartettjét adták elő:

Meglepő volt dr. Krátky ügyessége, mellyel a vonót még mindig kezelni tudja 4-5 évi teljes pihenés után.

A pihenés szót azért idézőjelbe tehette volna a korabeli újságíró... 

Dr. Krátky István, egyéni zene-szeretete és hegedűs aktivitása mellett városvezetőként is sokat tett Nagykanizsa zenei életének fejlesztéséért.

Legközelebb innét folytatom!

A muzsikáló kanizsai polgármester 1.

60 éve, 1956. február 10-én hunyt el dr. Krátky István, Nagykanizsa város sokak által legjelentősebbnek tartott polgármestere. Ócsán anyakönyvezték a halálát, ám hogy pontosan hol is következett be a vég, talán akkor lehetne tudni, ha még valahonnét előásható lenne a korabeli hivatalos jegyzőkönyv. A halál ugyanis egy fűtetlen vonatban érte a 69 éves szívbeteg férfit, valahol a Budapest és Ócsa közötti 30 kilométeres úton.

Hogy hogyan került oda? Hortobágyi kitelepítés után a fővárosban, a Nyugati pályaudvaron dolgozott raktárkezelőként. Munkásszálláson lakott és aznap Ócsán élő családjához igyekezett haza.
Ócsán temették el, majd amint lehetett, saját kívánságának megfelelően földi maradványait szülővárosába hozták és a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra 1957. április 26-án.

Nagykanizsai köztemető, Kripta I. 1. sír

 

Városának szolgálata mellett egész életén a zene is végighúzódott. Gyerekkora óta tanult hegedülni, s ezen a téren egészen magas szintig eljutott. Még városvezetőként is gyakran muzsikált. Főjegyzőként, majd polgármesterként mindig volt gondja Nagykanizsa kulturális-zenei életére és intézményeire.

A gyökerekről Károlyi Attila tanulmányában a következőket olvashatjuk (irodalomjegyzék majd a sorozat végén lesz):

Dr. Krátky István családja Rohoncról származott Nagykanizsára, nagyapja kereskedő volt Kiskanizsán, nagyanyja kiskanizsai polgárcsaládból származott.

A család következő generációja már Nagykanizsán élt. Krátky József a főjegyző atyja nagykanizsai telekkönyvvezető volt, Nagykanizsán nevelte négy gyermekét.

Érdemes megjegyezni, hogy a hivatalnok édesapa fiatal korában gyakran szerepelt műkedvelő színielőadásokon.

Fia, Krátky István 1887. december 25-én született Nagykanizsán. A helybeli piarista gimnázium színjeles diákja volt, mellette hegedülni tanult Hofrichter Emmától, a több évtizeden át Nagykanizsán működött magán zenetanártól. A hangszeren rendkívül tehetségesnek bizonyult és nyilván tanárnője, a nagy Joachim József egykori berlini növendéke is komolyan hozzájárult, hogy még polgármester korában is muzsikált.

Gimnazistaként állandóan ott találjuk az iskolai ünnepségek, rendezvények szereplői között szavalóként, és az idő előrehaladásával egyre többször hegedűsként. Kamarazene iránti szeretete is a gimnáziumban kezdődött, már ott alakítottak vonósnégyest. Természetesen végig tagja volt az iskola ének- és zenekarának.

1906 júniusában letett jeles érettségije után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán folytatta tanulmányait. Ebben az időszakban többször részt vett a fővárosban tanuló zalaiak által alapított kör rendezvényein mint hegedűs.

1910-ben a jogtudományok doktorává avatták. Hazatért szülővárosába és ügyvédjelöltként dolgozott, miközben letöltötte a kötelező katonai szolgálatot. Hangszerén továbbra is gyakorolt és rendszeres fellépőjévé vált különböző egyesületi és városi rendezvényeknek.

A Katolikus Legényegylet egyik szórakoztató estélyéről így számolt be a Zalai Közlöny 1911. december 11-i számában:

Dr. Krátky István Bischitzky Miksa zongorakísérete mellett játszotta Huber [Károly] 3. hegedű ábrándját. Krátky művészi játéka, tökéletes flageolettjei [üveghangjai] hű kísérőre találtak Bischitzky tanár művészetében. 

Ugyanerről az alkalomról a Zala másnapi számában ezek a sorok jelentek meg:

Zala 1911. december 12.

Ekkortól Krátky már kamarapartnere is lett tanárnőjének. Ők ketten voltak a legstabilabb tagjai a nemhivatalosan, mintegy baráti körként működő ám városi vonósnégyesnek tekintett kamaraegyüttesnek. A helyi lapok híradásai szerint többnyire a brácsa szólamot játszotta - bár elképzelhető, hogy időnként be kellett ugrania a második hegedűs szerepébe is. Ez nem tudható pontosan, mert a sajtó legtöbbször nem a zenei protokoll szerinti sorrendben sorolta fel a tagokat.

1912. március 10-én például az Irodalmi Kör felolvasásán játszottak. Művészi játékuk hatására a Zalai Közlöny újságírója szimfonikus zenekar alapítását indítványozta, mely erre a kvartettra épülhetne.

Az együttes kiválóan helytállt a reformátusok reprezentatív külsőségek között jótékony céllal megrendezett fényes Kalvineum-estélyén is, ahol olyan közismert és nagy tekintéllyel rendelkező vendég mondott ünnepi szónoklatot, mint dr. Balthazár Dezső tiszántúli református püspök (csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a püspöknek körülbelül két évtized múlva születik meg unokája, Vásáry Tamás zongoraművész...)

Zalai Közlöny 1912. április 29.

A Kalvineum-estélyt Kanizsa egyik legszebb és legműveltebb kisasszonya nyitotta meg szavalatával. Vele fogjuk kezdeni a második részt, mert fontos szerepe lesz a fiatal ügyvéd életében...