130 éves a nagykanizsai kaszinóépület 3.

Folytassuk a 130 éves kaszinóépület (zene)történetét. Azt hiszem, ez lesz a számunkra legérdekesebb folytatás :)

A kaszinó nagytermének színpada híres külföldi és magyar muzsikusokon kívül fellépési lehetőséget nyújtott a városban élő és működő muzsikusok számára is.

1886-ban, a kaszinóépület megnyitásakor már hosszas külföldi működés után ismét szülővárosában, Kanizsán élt  ROSENBERG ÁDÁM és megnyitotta zeneiskoláját, hangszerkereskedését. Néhány évig sűrűn megfordult a kaszinóban, vendégként is, fiatal feleségével, de legtöbbször muzsikusként. Többnyire zongoristaként, kísérőként és szólistaként egyaránt. Lássunk egy jellegzetes példát a Zalai Közlönyből, a Kereskedelmi Ifjak által 1887. február 26-án rendezett, tánccal egybekötött műsoros estről, ahol Ádám négykezest játszott egy jól zongorázó úrhölggyel és betanította a Rákóczi indulót, két zongorára, nyolc kézre. Így referált az újságíró:

A hangverseny fénypontját "A ploermeli búcsú" képezte [ez voltaképpen egy részlet átirata volt Meyerbeer: Dinorah című operájából]. Garai Benőné úrnő játékát túlzás nélkül művészinek mondhatjuk. Partnerje, Rosenberg Ádám úr sokkal jobban ismertebb már mint jeles zongora-tanár, mintsem szükségesnek tartanók ezen a helyen dicséretesen megemlékezni játékáról; feltételeztük, hogy kitűnően fogja feladatát megoldani, mi saját magát illeti, de hogy a többi szereplőket is képes volt úgy előkészíteni, hogy velük csakis dicséretet vallott, ezt örömmel észleltük. A Rákóczy induló oly hévvel adatott elő, hogy a fiatalság zajosan megéljenezte és a közönség megújráztatta. Rosenberg úrnak őszintén kívánjuk, hogy fáradságos munkáját mindenkor oly siker koronázza, mint ez alkalommal.

A műsort hajnalig tartó tánc követte, az első négyest 72 pár táncolta.

Azért idéztem ezt az estet részletesebben, mert számtalan hasonlóra került sor az évtizedek során. Rosenberg Ádám ugyan hamarosan elköltözött Kanizsáról, de mindig voltak jeles műkedvelők - ne felejtsük el, Kanizsa akkoriban a házimuzsikálás mekkájának számított országosan is, mellettük pedig létezett több olyan muzsikus, aki átmenet volt a műkedvelő és a hivatásos művész között. Az 1800-as évek utolsó évtizedeiben és a századforduló körül ilyenek volt például BLUMENSCHEIN VILMOSNÉ, akiről már írtam itt a blogban részletesebben. Ebben az időben az

Ollop Imre

OLLOP-fivérek, Imre és Ernő is gyakran felléptek a Kaszinóban (is). Ernő a bécsi zeneakadémián tanult, de családi nyomásra abba kellett hagynia. Remek zongorista volt, amit a kaszinóban is sokat kamatoztatott és hangverseny-szervezőként is remek előadókat nyert meg a városnak. Fivére, Imre a humorérzékéről volt híres. Ha ő énekelte a kaszinóban saját kupléit, mindig nagy volt a siker, mert bennük a városi visszásságokat tűzte ki céltáblául. BISCHITZKY MIKSA, aki korábban a bécsi opera tagja volt, de aztán több évtizeden át Kanizsán működött magánének-tanárként és hangszer

kereskedőként. Nem hagyható említés nélkül STERNECK ZSIGMOND: eredetileg csellista volt, de gyakorlatilag minden hangszerhez értett, társas-szórakoztató rendezvényeken pedig remek hangulatot tudott csinálni füttyművészként is. Ő aztán tényleg otthon volt a Kaszinóban, mert a tőszomszédságában, a mai Ady utca 5. alatt lakott, oda jártak hozzá magán-növendékei.

Sterneck Zsigmond

Haladjunk kicsit előre az időben: az 1920-as években a kaszinó "házi" zongoraművészének számított a már többször említett dr. BALLA JÁNOS. Sok nagy művészt - énekeseket és hangszereseket egyaránt - ő kísért zongorán. 1922-ben a nagyszerű szombathelyi hegedűművész, BÁRDOS ALICE koncertjén, ahol szólószámmal is fellépett, ő szólaltatta meg először a kaszinó új hangversenyzongoráját.

A Kanizsán élő hivatásos művészek közül különösen

emlékezetesek PÁSZTOR IRMA - 1921 után Fábiánné Pásztor Irma - hangversenyei. A zsinagóga orgonistájának tehetséges leánya Thomán Istvánnak, Liszt Ferenc egyik legutolsó tanítványának növendéke volt. Korábban írtam róla részletesebben itt a blogban, szóltam a Kaszinóban megtartott koncertjeiről is. Már kislányként is zongorázott itt, majd tinédzser-korától több alkalommal adott nagyszabású szólóestet.

Érdemes külön megemlékezni a Nagykanizsáról elszármazott művészek itteni szerepléseiről is. Közülük két kislány az 1920-as évek elején Kanizsán működő ún. Fenyves-zeneiskola növendéke volt (a rövid életű iskoláról szóltam már itt Pásztor Irma, illetve a Városi Zeneiskola alapításának előzményeit feldolgozó posztomban. A közeli Zákányban született VENETIANER RÓZSI - Zeneakadémiát végzett művész, később maga is zeneakadémiai tanár lett - 1926-ban adott szólóestet a Kaszinóban, ahol Beethoven és Chopin mellett Debussyt, Bartókot és Kodályt merészelt játszani! (ez akkoriban nagy fegyverténynek számított...) A másik ifjú művésznő az a DÁNOS LILI volt, aki már csodagyermekként, később pedig ifjú, frissen Zeneakadémiát végzett művészként is koncertezett itt. Róla szintén írtam már a blogban.

Szintén Kanizsáról származott el SZÉKELY LILI, aki egészen fiatal lányként a Kaszinóban adta élete első önálló hangversenyét barátnőjével, a Rosenfeld kereskedőcsaládból származó Rosenfeld Bertával. Lili profi muzsikus lett, hegedűművész. Kacskaringós életútja Törökországba vitte, ahol zongorista férjével, a nagy tekintélynek örvendő Ferdi Statzerrel együtt a török zeneakadémia tanáraként működött.

Székely Lili, itt már Lili Statzer, egy török növendékével

Legközelebb a Kaszinóban megtartott további érdekes zenei eseményekről emlékezem meg. 

130 éves a nagykanizsai kaszinóépület 2.

A közkedvelt kanizsai épület fennállásának kerek évfordulója okán a zenei rendezvények között tallózunk.

Elmúlt alkalommal a Kaszinóban koncertező leghíresebb külföldi hangszeres és énekes előadóművészeket tekintettük át. Ma következzenek a magyar muzsikusok.

WILT MÁRIA mintegy átmenet a két csoport között - igazi, Monarchia-beli polgár volt: Bécsben született, ám sokat énekelt a budapesti Operaházban, magyar nyelven is. Pompás, dús drámai szoprán hanggal, ám előnytelen külsővel "áldotta meg" a természet... Egyik legjobb magyar szerepe Szilágyi Erzsébet volt Erkel: Hunyadi László című operájában. 1888 novemberében megtartott kanizsai hangversenyén, melyet szép együttműködésben szervezett az Izraelita és a Keresztény Nőegylet, a rendkívüli technikai követelményeket támasztó "La Grange"-áriával valósággal elkápráztatta a közönséget. Elénekelte a Casta diva-áriát is Bellini: Norma című operájából, s a lelkesültséget magyar dalokkal köszönte meg. Az énekesnőt a zenekedvelő gelsei Gutmann család látta vendégül.

Ilyennek láthatták a kanizsaiak 1905-ben a csodagyermeket

A Kaszinó hangversenyeinek történetében külön fejezet áll össze SZIGETI JÓZSEF hegedűművész szerepléseiből. Róla már írtam külön posztot, ahol beszámoltam ezekről a koncertekről: az elsőn, 1905-ben még gyerek volt, csodagyerek... A következő három évtizedben többször játszott Kanizsán, többnyire a Kaszinóban, így a kanizsai közönség hallhatta őt 1908-ban kamasz fiúként, 1922-ben ifjú, de már világhírű művészként, utoljára pedig 45 éves korában. Akkor megajándékozták egy 1905-ben készült, rövidnadrágos fényképével - talán éppen ezzel a felvétellel, amit sikerült a Képkönyvtárban megtalálni. Korai kanizsai koncertjein a Blumenschein család vendége volt, a ház asszonya, Blumenschein Vilmosné kísérte zongorán.

A két világháború közti időszak másik nagy hegedűse, a Szombathelyről elszármazott KONCZ JÁNOS két alkalommal, 1921-ben és 1926-ban játszott a Kaszinóban. 1921. május 18-i hangversenyének helyi szempontból legnagyobb értéke volt, hogy zongorán dr. Balla János, a népszerű kanizsai orvos, egyúttal professzionális színvonalú amatőr zongoraművész kísérte.

Nagy művésszé vált csodagyermeket 1924 karácsony délutánján hallhatott újra a Kaszinó közönsége a tizenegy éves FÖLDES ANDOR személyében, aki az Izraelita Nőegylet kultúrdélutánján szerepelt. Olvassunk bele a Zalai Közlöny 1924. dec. 28-i számába:

Zongorajátékának technikai virtuozitása kétségkívül korát messze túlhaladó magasfokú zenei érettségre vall. Különösen Beethoven Fis-dur szonátáját és Liszt Gnomenreigen-jét oly tökéletességgel adta elő, hogy a hallgatóság percekig viharosan tapsolt.

1922. április 1-jén, szombaton este, miközben a közönség a WALDBAUER-KERPELY VONÓSNÉGYES hangversenyére tartott, terjedt el a városban a király, IV. Károly halálhíre. A koncertet azért megtartották, mert, ahogyan a kaszinóegyesület egyik vezetője fogalmazott, a klasszikus zene, Schubert, Beethoven és Csajkovszkij nem méltatlan a gyászhoz; és talán azért is, mert ekkor már csak névleg voltunk királyság...

A Kaszinó csillagos órái közé tartozott DOHNÁNYI ERNŐ két fellépése. 1922-ben már hallhatták a kanizsaiak Dohnányit a Polgári Egyletben. 1924. szeptember 26-án, majd 1926. április 30-án a Kaszinó bérletsorozatában is játszott. 1926-os koncertje után így magasztalta a Zalai Közlöny:

... bármennyire is szédítőek voltak glissandói és a leghalkabb pianissimókra letompított lágy futamai, bennünket mindezeknél sokkal jobban lenyűgözött játékmodora, ahogyan kifejezésre juttatta poéta lelkének minden gondolatát s játékának végtelen finomsága, mellyel az egyes hangok mintha nem kezei alól kerülnének ki, hanem csak reá lehelné azokat a klaviaturára. Így játszhatott valaha Chopin, a világ talán legnagyobb, legfinomabb, leglágyabb zongoraművésze!

Az 1920-as években több jeles operaénekes is adott koncertet a Kaszinó bérleti sorozataiban: MEDEK ANNA (1922), SZÉKELYHIDI FERENC és MARSCHALKÓ RÓZSI (1922), BURIÁN KÁROLY (1923), BASILIDES MÁRIA és FARKAS SÁNDOR (1923), ANDAY PIROSKA (1925), RELLE GABRIELLA és PALLÓ IMRE (1927).

A Thúry György Múzeum tulajdona

1924 decemberében ALPÁR GITTA és ZÁVODSZKY ZOLTÁN közreműködésével, koncertszerű előadásban, zongorakísérettel hangzott fel Mozart: A színigazgató című kisoperája.

 Az előbb felsorolt művészek többségének zongorakíséretét a már említett kanizsai orvos, dr. Balla János látta el (róla később még lesz szó részletesebben).  Az énekművészek mindegyike rendkívül színvonalas műsorral állt a kanizsai közönség elé; nemcsak operaházi szerepeik legnépszerűbb áriáival és köztük néhány ritkán hallható zenei csemegével, hanem a dalirodalom remekeivel. Ugyanakkor megállapítható, hogy az új magyar zenével vidéken nem mertek kísérletezni. Például Palló Imre még a Háry János-ból sem énekelt, pedig alig egy éve az ő címszereplésével került sor az ősbemutatóra; kanizsai koncertjén viszont a magyar zenét Murgács Kálmán egy dala képviselte... Lehet, hogy MEDGYASZAY VILMA, aki tudvalevőleg Bartók és Kodály dalainak nagy kortárs interpretátora volt, ezt pótolta, amikor 1925 májusában héttagú saját társulatával lépett a Kaszinó színpadára. Sajnos a Zalai Közlöny, amely e rendezvény kapcsán közölt lapjain először fényképeket, magáról a koncertről csak konkrétumok nélküli sablonos mondatokat írt, így ezt nem tudhatjuk meg.

Zalai Közlöny 1925. május 28.

Legközelebb a Nagykanizsán működő művészek, illetve professzionális szinvonalú műkedvelők itteni szerepléseiről fogok beszámolni.

130 éves a nagykanizsai kaszinóépület 1.

1886. október 22-én, vasárnap este fényes bankettel avatták fel a Kereskedelmi Kaszinó új épületét.

Nagykanizsa, Ady utca 7.

Olvassunk bele az alkalomról készült tudósításba, mely a Zala október 31-i számában jelent meg:

A Kaszinó azóta is egyike a város legismertebb épületeinek. Ma is, mint korábban, a művelődés és a társas élet szolgálatában áll.

Ezen a helyen 1886 előtt a város ispitája, azaz kórháza állt. Lebontása után helyére a historizáló, eklektikus stílusú kaszinóépületet Ludwig Schöne bécsi építész tervezte. A kivitelezés Morandini Bálint vállalkozása nevéhez fűződik.

A helyről, az épületről és a kaszinó intézményéről részletesen olvashatunk Tarnóczky Attila: Hol-mi című oldalán. Az érdekfeszítő információk között rengeteg fényképet is találunk. E kiváló összeállítás mellett én itt most kiemelten az épület zenei vonatkozásaival igyekszem foglalkozni.

A Kereskedelmi Kaszinót - vagy ahogy akkor írták, a CASINO-t 1835-ben alapították. Kezdetben a város valamennyi előkelősége a tagja volt. Akkoriban a Vasemberházban működtek. Később, az egyleti élet differenciálódásával mindinkább a zsidó értelmiség és pénzemberek klubjává vált. Félszázados évfordulójuk felé haladva, miután 1875-ben összeolvadt a Kereskedelmi Egylettel, egyre inkább kinőtte régi helyét és akkor határozták el, hogy saját székházat építenek.

Dísztermében, ami lényegesen nagyobb volt, mint a belőle leválasztott, ma nagyteremként használt rész, és további,  fényesen berendezett helyiségeiben a kaszinóegyesület zártkörű társas délutánokat, estélyeket és a város számára nyitott hangversenyeket és egyéb rendezvényeket egyaránt tartott. Itt került sor a rokon, vagy fiók-egyesületek: az Izraelita Nőegylet, Leányegylet és a Kereskedelmi Ifjak Önképző Egylete összejöveteleire is. Ezeken kívül a nagytermet alkalmanként vagy rendszeresen más intézmények, szervezetek is kibérelték.  A Kaszinó keretében a tagok jól felszerelt könyvtárat is használhattak - ennek berendezéséből néhány bútordarab megtekinthető a Thúry György Múzeum állandó kiállításán.

Tarnóczky Attila szerint a Kaszinó eredeti berendezéséhez tartozott az a két, körülbelül négy méter magas tükör, melyek a színházteremben egymással szembe állítva termek hosszú sorának illúzióját adják:

A Kaszinó már ebben az épületben ünnepelt háromnegyedszázados évfordulójára készült jelentés jogosan rögzítette addigi működésükről a következő megállapításokat (megjelent a Zalai Közlöny 1911. dec. 28-i számában):

... mindenkor megfelelt ama gondolatnak, amit a nagy Széchenyi a casinókról táplált. Kulturális tényező volt mindig. Míg egyrészt tagjainak kényelméről, szórakozásáról gondoskodni elsőrendű kötelességének tartotta, addig nem tévesztette szem elől a szórakozásnak nemes, művészi oldalát sem, mellyel gyakran egymaga nyújtott emberi élvezetet a város összes művelt polgárságának. Nem egyszer történt, hogy ilyen vállalkozása tetemes anyagi áldozatába került, de ez nem tartotta vissza attól, hogy adandó alkalommal újra hajlékot adjon a művészetnek és tudománynak.

A kaszinóegyesület vezetősége hosszú időn keresztül bérleti sorozatokban rendezett hangversenyeket, de szép számmal kerültek sorra egyedi koncertek is. A lendületet csak az 1930-as évek elejének nagy gazdasági válsága törte meg.

A tükörteremben megvalósult zenei eseményeknek csak a felsorolása is hosszú oldalakat töltene meg, így emeljük ki a legfontosabbakat csoportokba rendezve.

Lássuk először a kor nagy külföldi muzsikusait, énekeseit fellépésük időrendjében:

1887. április 2-án AUGUST WILHELMJ világjáró német hegedűművész előadásában - zongorakísérettel - Beethoven hegedűversenyének tapsolhatott a közönség. Az első bayreuthi ünnepi játékok koncertmestere átiratban a Tűzvarázst is eljátszotta Wagner: A walkür című operájából. Az ovációkat egy Liszt-rapszódia hegedű-átiratával köszönte meg.

Alice Barbi 1890-ben

ALICE BARBI, a Brahms által is kiválónak tartott mezzoszoprán a gelsei Gutmann család vendégeként járt többször Kanizsán. Itteni koncertjeiről Hevesi Sándor kapcsán írtam, aki diákkora nagy élményeként tartotta számon Barbi 1889-es, kaszinóbeli dalestjét - amelyen egyébként a kanizsai Ollop Ernő kísérte zongorán.

1901. február 1-jén EMIL SAURET hegedűművész a Kereskedelmi Ifjak meghívására hangversenyezett a kaszinóban, s Mendelssohn hegedűversenyének eljátszásával nyújtott nagy élményt. Zongorán Böhm Emil, a helyi Irodalmi Kör dalárdájának karnagya kísérte.

1902. március 16-án egy volt Liszt-növendék zongoraművész, EMIL SAUER lépett fel a Kaszinóban és csaknem két órás koncerttel szinte elkápráztatta a hallgatóságot.

A külföldi vendégjárás az első világháború közeledtével majdnem teljesen abbamaradt. Az utolsó neves vendégek közé tartozott 1910-ben VALBORG SVARDSTRÖM. A svéd csalogány, akinek a háromvonalas "a" hang sem okozott nehézséget, mély érzésű előadóként Schubert, Schumann, Richard Strauss, Grieg dalait énekelte és virtuozitását is bemutatta Adam: A nürnbergi baba című operájának nagy szoprán áriájában. A következő évben testvérével, Sigriddel adott közös koncertet a Kaszinóban, akkor svéd népdalokat is énekeltek.

1938 februárjában ANNA-MARIA GUGLIELMETTI olasz koloratúrszopránnak, két hónappal később pedig GUILA BUSTABO olasz hegedűművésznek, Hubay Jenő egykori növendékének tapsolhatott a Kaszinó közönsége. S bár mindketten igazán kiváló művészek, akkori meghívásuk része volt a kor olasz-barát - és Mussolini-barát politikájának. 

Mai összeállításom végén a technika jóvoltából mi is hallhatjuk Valborg Svardström hangját - nagyjából abból az időből származik a felvétel, amikor Kanizsán járt :)

Legközelebb a Kaszinóban fellépő magyar művészekkel találkozunk.

Bulváros ráadás egy zenei emlékhelyhez :)

A zenei emlékhelyeket számba vevő "zenevándoros" blogomban foglalkoztam Tetétlen faluval (Hajdú-Bihar megye), az ottani Zichy-kastéllyal és a mellette álló kis házzal, ahol egykor vendég volt Liszt Ferenc. A helyhez bulvárosnak nevezhető események is kötődnek, és azt gondoltam, hogy kiegészítésül érdekes lesz elmesélni őket: de ezt már ebben a régebbi blogomban teszem meg, ide szerintem jobban illik.

Tetétlen központjában a Zichy-kastéllyal szemben kis domb emelkedik. A birtok korábbi tulajdonosa, egy Komáromy rajta csillagvizsgáló tornyot emeltetett, melyet egy leszármazottja - állítólag - kéjlakká alakított, s benne orgiákat tartottak. Legalábbis így tudta Liszt vendéglátója, gróf Zichy Géza, aki körülbelül háromnegyed évszázaddal később lett tetétleni földesúr. Emlékirataiban a következő olvasható erről (az eredetileg németül írt szöveget Zichy lánya, Zichy Margit közölte magyarul):

... hogy [Komáromy György] vendégei el ne szökhessenek, a lépcsőt lehordatta és cimboráit egy csigára alkalmazott kötélen szállította a toronyba. Folyt a tivornya éjjel-nappal; az erkölcsös paraszt-nép elborzadva hallgatta a meleg nyári éjszakákon az ördög tanyájáról messze kihangzó nevetést és kurjongatást...

A tornyot gróf Zichy Ferenc, aki a Komáromy családtól megvette a birtokot, valamikor az 1800-as évek eleje körül katolikus kápolnává alakíttatta - más források szerint lebontatta és köveiből építették a kápolnát. Amikor 1884 őszén Liszt jó két hetet Tetétlenen töltött, naponta eljárt oda misére...

Egy régi képeslap megőrizte, milyen volt az ördög tanyájából lett istenháza:

Az építmény ma már nincs meg, a község honlapja szerint az 1970-es évek elején bontották le.

Azt már a bakancslistás blogban is említettem, hogy a Zichy-kastélyt az 1930-as években a híres filmsztár, LILIAN HARVEY (1906-1968) vásárolta meg. Az angol származású hölgy eredetileg táncosnőnek készült s filmsztár korában légies alakjáért is csodálták. Nemcsak remekül táncolt, de jól is énekelt, sok zenés film sztárja volt. Főleg német nyelvterületen forgatott, de dolgozott Hollywoodban is. Tetétleni tartózkodásai hálás témát adtak a korabeli fővárosi és debreceni újságoknak.

A Színházi Élet című képes hetilap legrészletesebben 1937. évi 46. számában foglalkozott vele. Befejezésül ezt a képes riportot mutatom meg. A kezdő fényképet feltettem a bakancslistás blogba is, de van még itt több kép és érdemes elolvasni az egész cikket:

Élőben is megnézhetjük a tetétleni várúrnőt - először egy lírai táncjelenetben:

... és egy tűzrőlpattantban:

 

90 éves a nagykanizsai zeneiskola 4.

Amint elmúlt alkalommal írtam, 1925 júniusában megtörtént a leendő városi zeneiskola épületének kijelölése. Hogy az intézmény iránti igény mennyire valós volt, mutatja, hogy a kanizsai szerkesztésű és kiadású Zalai Közlöny című lapban augusztustól rengeteg cikk foglalkozott a leendő iskolával a legkülönbözőbb szempontokból. Hozzászólt a témához - természetesen - az újság akkori felelős szerkesztője, a magas zenei képzettségű Kempelen Béla, többször is, és helyt adott számos olvasói levélnek. Ezek a cikkek sok esetben egészen részletekbe menően foglalkoztak azzal, hogy milyen is legyen az iskola, milyen tanszakai legyenek, honnét hozzák a tanárokat, milyen legyen az ő óraelosztásuk; mintha egy tantestületi értekezlet résztvevői lennének, olyan szinten próbáltak javaslatokkal, elképzelésekkel beleszólni a leendő iskola belső életébe...  Az érdeklődés azért jelezte, hogy milyen nagy volt az iskolával szemben a várakozás. Jelezte egyúttal a türelmetlenséget és a jogos kritikát is, hiszen a városi képviselőtestület, illetve vezetés az épület kijelölése után egy kicsit gyorsabban is léphetett volna a további teendőkkel, első sorban a tanári pályázatok kiírásával. Ha ebben gyorsabbak, már 1925 őszén, ha nem is év elején, de legalább novemberben megnyílhatott volna az iskola - így viszont a következő tanévre maradt.

Szeptember végén dr. Krátky István főjegyző Budapestre utazott, hogy tájékozódjék a zeneiskolai tanári állások betöltésének lehetőségei felől s a Zeneakadémián magával Hubay Jenő rektorral folytatott tárgyalásokat. Közben meghirdették a pályázatot a kijelölt épület átalakításának kivitelezésére, de már ekkor látszott: az ügy késében van. Sőt, december körül az volt érzékelhető, hogy a terv holtpontra jutott...

1926 január végén következett be a fordulat. A Zalai Közlöny a következőket adta hírül:

És igen, bár ekkor azért még nem volt száz százalékig eldöntött dolog, de a katonatisztből zeneszerzővé vált Vannay személyében sikerült megtalálni a megfelelő alapító igazgatót.

Vannay János aláírása, 1936

Jónéhány év múlva Siklós Albert zeneszerző, zeneakadémiai tanár így emlékezett a történtekre (Zalai Közlöny 1933. április 16.):

Talán 12, vagy 13 éve lehetett, hogy egy vezérkarhoz beosztott főhadnagy azzal jelentkezett nálam, hogy komponista akar lenni és ezért el szeretné végezni a zeneszerzés szakot: Vannay János volt. Egymásután kitűnő eredménnyel tette le a vizsgáit. [...] Egy nap azzal jött hozzám Hubay, hogy kit lehetne Kanizsára vinni zeneiskolai igazgatónak. Én erre Vannayt ajánlottam, akit jól ismertem már ekkor és nemcsak kitűnő muzsikusnak, de nagyszerű szervezőzseninek is tartottam ... és nem csalatkoztam benne. 

Azonban 1926 júniusában az egész tervet újabb veszély fenyegette. A városi költségvetést tárgyaló közgyűlésen több képviselő, név szerint dr. Sartory Zsigmond, dr. Balázs Zsigmond, dr. Rapoch Aladár és dr. Gartner Antal egyaránt azt javasolták, hogy a város vegye le a napirendről a zeneiskolát; helyette az épületben leánylíceumot kellene nyitni. Sabján polgármester azonban emlékeztette őket, hogy ugyanez a testület egyszer már megszavazta a zeneiskolát, és egyébként is a Királyi Pál utcai épületet már zeneiskola számára alakították át, leánylíceumnak nem lenne alkalmas.

Ezt a szóváltást csak azért idézem, mert a zeneiskola megnyitása után, a 30-as, 40-es években is számos alkalommal felmerült egyes városi képviselők részéről, hogy fenntartása luxus, meg kellene szüntetni...

Térjünk vissza 1926-ba. Az események végre felgyorsultak: a Zalai Közlöny július 13-i száma már tényként  közölte:

Legközelebb innét folytatom!

90 éves a nagykanizsai zeneiskola 3.

Az előzmények áttekintése után (lásd ITT és ITT) lassan csak megérkezünk a jubiláló, népszerű intézményhez :)

Városi zeneiskola felállításának szükségességéről már a 19. század végén is cikkezett a helyi sajtó. Legvilágosabban Perényi József, a piarista gimnázium tanára fogalmazta meg 1898-ban, miért is lenne rá szükség. Olvassunk bele a Zalai Közlöny 1898. október 8-i számába:

A városunkban működő zenetanárok és tanárnők tagadhatatlanul derekasan állják meg helyüket. [...] De általában véve még sem áll zenei oktatásunk azon a fokon, amelyen állania kellene. [...]

Az igazi zenei oktatásnak egységes alapra fektetett, meghatározott zene-pedagógiai elvek szerint kell haladni. Csakis ily módon érhetjük el a kívánt eredményt. Ilyen eredményt pedig csakis zeneiskola képes elérni. A bizonyos fokozatokba (osztályokba) sorozott növendékek itt elvégzik az előírt tananyagot, mely nem csupán a zenei tudás technikai részére terjed ki, hanem vele egyenlő lépést tart az elméleti oktatás is.

Perényi még úgy képzelte, hogy a városban működő magántanárok tömörüljenek össze  egy zeneiskolába. Alkalmi együttműködések ugyan addig is voltak például hegedű- és zongoratanár között, mindkettejüknek jól jött, hogy könnyebben tudtak vizsga-hangversenyt összehozni, ha növendékeik közösen tanultak be műsorszámokat, de ennél szorosabb munkakapcsolatra nem került sor. A tanárok nyilván féltették saját, bejáratott praxisukat és tudás, módszerek tekintetében sem biztos, hogy társulni tudtak volna. Így az elképzelésnek ez a módja nem alakult ki, bár abban teljesen igaza volt Perényinek, hogy a legfontosabb elv az egységes színvonal, és fontos lenne többféle hangszer és elméleti tárgyak oktatása.

Legközelebb 1911-ben merült fel a terv. Akkor Villányi Henrik, a Felsőkereskedelmi Iskola nagytekintélyű igazgatója pendítette meg a Zalai Közlöny október 12-i számában megjelent cikkében - nyilván a saját iskolájában akkor is folyó zenei tanfolyam (amiről elmúlt alkalommal szóltam részletesebben) tanulságai alapján:

A zeneoktatás városunkban mindeddig magánkezekben volt és ha ma azt ajánljuk, hogy akár társadalmi úton, akár a város segítségével nyilvános zeneiskola létesüljön, nem a kiváló tanerőkkel való elégedetlenség indít e tanácsadásra, hanem a zenei oktatás szervezetlensége és egyenlőtlensége. A magánoktatás a város zenekedvelőinek csak kis hányadára terjed ki és kirekeszti azokat, akik kevés tandíjjal is a zenében kiképzést keresnek. A zongorán és vonós hangszeren kívül más hangszert a városban nem tanítanak. A zeneelmélet, az ének, a fúvóshangszerek teljesen el vannak hanyagolva.

[...] A zeneiskolát a nyilvánosság jellegével kellene felruháztatni, hogy azok, akik az iskolát látogatják, bizonyítványt is kaphassanak. [...] Egy zeneiskolától elvárhatjuk a kanizsai zenei élet fellendítését is. 

Volt még egy érdekes szempontja Villányinak: a zeneiskolát kitörési lehetőségnek látta leányok számára. Akkoriban Kanizsán bizony nem sok lehetősége volt lányoknak tanulni, pedig eljött az az idő, amikor  a családok megélhetéséhez többnyire már nem bizonyult elégnek a férj keresete - emellett egyre több hölgy szeretett volna úgy egyáltalán, saját ambícióból továbbtanulni. Erre Kanizsán a polgári iskola befejezése után sokáig semmilyen lehetőségük nem volt (a Notre-Dame Leánylíceum csak 1931-ben nyílt meg), maximum magántanulók lehettek a gimnáziumban, akiknek a családja ezt meg tudta engedni anyagilag, vagy más városokban, esetleg külföldön tanulhattak tovább. Így a zenében tehetséges ifjú hölgyek számára a városi zeneiskolai bizonyítvány előrelépést jelenthetett volna: lehetőséget felsőfokú zenetanulmányokhoz, de ahhoz is, hogy valamilyen módon hangszertudásukkal kereshessenek pénzt.

 

Aztán jött a háború, és más dolgok váltak fontossá. 1920-ban Fenyves Ferenc már nemcsak beszélt, hanem - mondhatni fantaszta és idealista módon - tenni is próbált. Rövid életű zeneiskolája nemcsak megfelelt az elvárt szempontoknak, hanem kifejezetten korszerű szemléletű volt, mégis bukás lett a sorsa - erről is szóltam legutóbb. Egy hatása azért mindenképpen lett: újra ráirányította a figyelmet egy városi zeneiskola létesítésének fontosságára.

1925 nyarán kezdtek ehhez az események komoly fordulatot ölteni. Első jele az volt, hogy június elején a városvezetés meghívására Kanizsára látogatott Kürschner Emánuel, a pécsi zeneiskola igazgatója, aki megosztotta tapasztalatait az illetékesekkel és valószínűleg jó tanácsokkal is ellátta őket egy városi zeneiskola létesítéséhez. 

Június végén rendkívüli városi közgyűlésen kijelölték a zeneiskola helyét, a Királyi Pál utca 2. alatti régi raktárépületet:

Az épület 1929-ben (forrás: Tarnóczky Attila: Hol-mi)

Legközelebb innét folytatjuk!

90 éves a nagykanizsai zeneiskola 2.

A szép jubileum alkalmából elmúlt alkalommal a Kanizsán működő magán zenetanárokról szóltam. Ma is az előzményeknél maradunk, ebben a posztban a zeneiskola alapítása előtti intézményes zeneoktatás helyszíneit mutatom be. Legközelebb aztán már tényleg rátérek a jeles, 90 éves iskolára, de szerintem úgy teljesebb lesz róla alkotott képünk, ha az előzményeket is ismerjük.

Intézményes ének- és zeneoktatás legkorábban a piarista gimnázium keretében folyt Nagykanizsán. Erre most csak az említés szintjén térek ki, mert korábban írtam már ebben a tárgyban egy öt részes sorozatot, melybe itt belenézhet, akit érdekel:

1. rész             2. rész             3. rész             4. rész             5. rész

A polgári iskolában is tanítottak ének-zenét, erre az 1870-es évektől találhatunk bizonyítékokat. A kanizsai sajtóban évtizedeken át követhetőek a tanévzárók leírásai, bennük pontosan rögzítették az ünnepségen elhangzott zenedarabokat és előadóikat. Ezek áttekintéséből kirajzolódhat a kutató előtt az iskola korai zenei élete. Egy példát mutatok, az 1882 júniusában megrendezett tanévzáró igényes műsorát:

Az iskolában több kiváló énektanár működött: az 1870-es években BERECZ IMRE, aki később Győrben az evangélikusok megbecsült kántora lett, majd HOCK JÁNOS. Ő is nagyszerű muzsikus volt, de nehéz ember lehetett, mert mind tanári, mind katolikus kántori minőségében súlyos konfliktusai támadtak a várossal és a ferencesekkel...

A polgári iskola zenei aranykora 1916-ban kezdődött, ekkor került Nagykanizsára KETTING FERENC, s lett az iskola ének- és rajztanára. Felfejlesztette az énekkart és az iskola keretei között minden évben nagy zenés műsoros esteket, színielőadásokat rendezett, melyek kiemelkedő városi kulturális eseményekké váltak. Ezeken keresztül több tanítványában fedezett fel kiemelkedő zenei tehetséget, akiket ő tanított először és ösztönözte zenei pályára lépésüket.

Ketting Ferenc ezt a munkát a zeneiskola megnyitása után is tovább folytatta, s mellette karnagyként a város egészének zenei életéből is kivette részét - de ez majd egy másik írás tárgya lesz.

A városi zeneoktatásnak érdekes intézményes előzménye volt a Felsőkereskedelmi Iskolában folyó zeneoktatás.

Ez volt a régi Felsőkereskedelmi Iskola. Forrás: Hol-mi

Egykor ezen a helyen állt - Csengery út 10.

Az 1856-ban az Izraelita iskolában bevezetett kereskedelmi képzést folyamatosan fejlesztették fel középfokú, majd felsőkereskedelmi iskolává. Az intézmény 1887-ben egyedülálló kísérletként zenei tanfolyamot indított a múltkori részben már említett STERNECK ZSIGMOND vezetésével. Rájöttek ugyanis, hogy a kor kedvelt szórakozásában, a házimuzsikálásban való tevékeny, és minél színvonalasabb részvétel rendkívül módon segíti a vállalkozókat, kereskedőket személyi kapcsolatok kialakításában, s ezek jótékony hatással vannak az üzletmenetre is. Sterneck a tanfolyam keretében több hangszerfajtán való játékot és magánéneket is tanított, kiválóan fel tudta használni univerzális tehetségét. Tanár és tanítványok a tanév végén vizsgahangversenyen mutatták be haladásukat, amelyen fellépett az iskola ének- és zenekara is. A minimum két évtizedig létező tanfolyam voltaképpen egy városi zeneiskolát pótolt a maga szerény, de fontos módján.

A szervezett zeneoktatásnak volt még egy fontos előzménye Kanizsán, mely rendkívül mostoha körülmények között és rövid ideig működött, ennek ellenére egészen páratlan eredményeket ért el.

Ez volt az ún. Fenyves-zeneiskola, mely majd egyszer egy részletesebb feldolgozást is megérdemelne a blogban.

Most csak összefoglalom a lényeget:

Fenyves Ferenc - kanizsai születésű - tudományegyetemet végzett tanár sokoldalú képzettséggel (matematika, etika, francia nyelv) az első világháború és következményei által megtépázott Nagykanizsán létrehozott egy Közművelődési Társulat nevű egyesületet, melynek keretében többfajta képzést, tanfolyamot indított - az általános pénztelenségben és állás-nélküliségben kitörési lehetőséget próbált nyújtani a kanizsaiaknak. Képzései között nyelvtanfolyam, gép- és gyorsírás, iparművészeti-kézműves tanfolyam, leányoknak gimnáziumi előkészítő szerepelt, és elindított egy zenei tanfolyamot is, melynek apropóját az adta, hogy

Dános Lili

felfedezte kicsi unokahúga, DÁNOS LILI páratlan zenei tehetségét. Zongora, hegedű és magánének tanszakokat hirdetett meg, tanárként zeneakadémiai hallgatókat alkalmazott, ő maga csak az adminisztratív ügyeket intézte, hiszen nem volt zenész. A tanterv az országos zeneakadémia anyagához igazodott és iskolája rövid fennállása alatt minden évben lehetősége volt legjobb növendékeit a zeneakadémián levizsgáztatni, ahol olyan bizonyítványt kaptak a kérdéses évfolyamokból, mintha ott helyben tanultak volna - ezt manapság akreditációnak hívják.

Zalai Közlöny 1923. június 3.

(Az újsághírben szereplő "nagykanizsai zeneiskola" a Fenyves-zeneiskolát jelenti, hiszen 1923-ban még nem létezett a mai városi intézmény.)

Az 1920/21-es tanév adatait ismerjük pontosan: ekkor zongorát több mint 150, hegedűt 20, magánéneket 23 növendék tanult, hat tanár irányításával.
Két zongorista csodagyerek karrierje indult a Fenyves-zeneiskolából: a már említett kanizsai Dános Lilié és a fenti cikkben is szereplő, Zákányból bejáró VENETIANER RÓZSI pályafutása is: évekkel később mindketten zeneakadémiai diplomát szerzett művészekké és maguk is zeneakadémiai tanárokká váltak. De nemcsak ők lettek a növendékek közül muzsikusok - egyszer majd tényleg megírom részletesebben ennek az iskolának a történetét és akkor szólok a többiekről is. Azért még egy nevet megemlítek, aki a fenti újságkivágásban szerepelt: BÍRÓ KATÓ egykori növendéket, aki zenetanári pályáját éppen a kanizsai városi zeneiskolában kezdte, majd a fővárosba került - ő lett például Marton Éva operaénekesnő első tanára...

Három tanév után azonban nemcsak a zeneiskola, hanem az egész, őt fenntartó Közművelődési Társulat és vezetője, Fenyves Ferenc - mai fogalommal élve - karaktergyilkosság áldozata lett. Sokak szemében szálka volt Fenyves Ferenc származása, s abban az időben, az 1920-as évek elején még az alapjában véve toleráns Nagykanizsán is erős antiszemitizmus volt érzékelhető. A Zalai Közlönyben - gyaníthatóan felsőbb utasításra - az iskolát támadó, félinformációkat és torzításokat tartalmazó cikkek egész sorozata jelent meg. A felelős szerkesztő később ugyan bocsánatot kért, de az elvetett mag már kinőtt... Sajnos a város vezetése sem ragadta meg a lehetőséget, hogy átvegye, továbbvigye a tanfolyamot, felfejlessze városi zeneiskolává. Így Fenyves Ferenc egész kulturális-oktatási vállalkozása hamvába halt. Teljes sajtó-hallgatás közepette múlt ki: 1923 őszén még elkezdődtek a zeneórák, de nem lehet tudni pontosan, hogy meddig tartottak...

Három év múlva aztán megnyílt végre a Városi Zeneiskola. Legközelebb innét folytatom.