A szűz primadonna 11.

Lassan, de biztosan haladunk Erdősy Eugénia élete utolsó napja felé... s ez a nap 1886. szeptember 9., csütörtök.

10-én először csak kósza hírként, majd megerősített bizonyosságként járta be a várost a hír: a berliniek kedvence, "die schöne Jenny", a szép Jenny 9-én, csütörtökön este 7 óra körül a berlini állatkert hatalmas parkjának egy néptelen helyén egy – sajnos rosszul irányzott – revolverlövéssel próbált véget vetni életének. A lövés félresikerült, de azért annyira nem, hogy ne okozzon súlyos szenvedéseket Eugéniának, aki néhány óra múlva meghalt a közeli Charité nevű kórházban. Több forrás is egybehangzóan írja le, hogy a primadonna jobb kezében volt a fegyver, a golyó a halántékon át lefelé haladt, szétroncsolva a jobb szeme mögötti izmokat, majd az orr alatt a bal arccsontban állt meg.

A lövés zaját lovasrendőrök hallották meg, ők vitték be a kórházba, ahol egy ideig – éppen az arcsebe miatt – fel sem ismerték, hogy kiről van szó. Közben Eugénia pillanatokra magához tért, s amikor megértette, hol van, azt mondta az orvosnak: "Jaj, az Istenért, meg ne mentsen!" (Ez két forrásból is tudható: így mesélték el másnap a tragédia után tudakozódó Nyári Sándornak és ugyanez olvasható az Eugéniáról 50 évvel később megjelent könyvben is.) Az orvos annyit tehetett, hogy a golyót eltávolította, ám Eugénia nagy szenvedések után néhány óra múlva belehalt súlyos sebébe.

A külvilág számára a hír vétele után az első órák a megrendülés mellett a teljes értetlenségé voltak. Ahogyan földije, Nyári Sándor is megfogalmazta a Zalai Közlöny számára küldött első tudósításában:

A szeptember 9 és 10-iki közti éjjel megdöbbentő hír terjedt el a német birodalmi fővárosban, melyet a 10-iki reggeli lapok megerősítettek. A távirda drót aztán elvitte a hírt a szélrózsa minden irányában, hogy a Walhalla-színház első rangú primadonnája kiszenvedett, megszűnt élni. Az az édes ajak már nem nyílik meg, hogy bájos énekével felvillanyozza hallgatóit, nem mosolyog már az üde szép arca, hogy környezetét a legédesebb varázs hatalma alatt fogva tartsa, ama pajzán társalgási modor, az örökös kedélye-enyelgés megszűnt, felváltotta a halál, mely örökké merev karjába zárta…

Az első pillanatban talány volt az a rettenetes cselekedet, senki sem találta meg kulcsát: mi lehetett annak oka, hogy Erdősy Eugenia, a vetélytársai által méltán irigyelt művésznő, kinek lábaihoz rakta le a közönség hódolatát, hogy ez az ünnepelt leányka pisztolylövéssel vessen véget életének? – Ifjúsága, művészi ereje és tündöklő szépsége teljében, dicsősége és művészi pályája fénypontján, tisztelve mindenkitől, kedvező anyagi körülmények között, vajjon mi vihette a szerencsétlen művésznőt a halálba, mely gondolat nyomhatta kezébe a pisztolyt, melylyel viruló életének oly gyorsan vetett véget?

Ugyanebben a cikkben Nyári Sándor elmeséli, hogy éppen a tragédiát megelőző napon járt Eugéniánál. Nyáriról már írtam, hogy zalai származású, akkor éppen a berlini egyetemen tanuló fiatalember volt, s ilyen minőségében a kanizsai Zalai Közlöny című hírlap önkéntes tudósítója. Az ő révén sok részletet ismerünk Eugénia tragédiájáról.

Még múlt szerdán, szeptember 8-án, e sorok írója a délutánt a művésznő lakásán töltötte, s csak esti 1/2 7 órakor távozott; víg volt mint mindenkor, beszélt közeli vendég szerepléséről, s a szüretről, melyen Nagy-Kanizsán óhajtott lenni. Ekkor akart ott jótékony célra énekelni, beváltandó az „Irodalom és Művészetpártoló egyesületnek” tett ígéretét; a nyáron otthon létekor nem tehette meg, mert elhalt anyja után gyászban volt. – Este a színházba ment, hogy a „Dubarry grófnő” premierjén jelen legyen s ott is jól mulatott. – Ki hitte volna, hogy 24 órával később e nemes, jótékony művésznő már a halállal fog vívódni?

(Az idézet forrása a Zalai Közlöny 1886. szeptember 18-i száma; a cikket Nyári Sándor 12-én írta.)

 

Az első pillanatban rejtélyes tett okára aztán Eugénia búcsúlevelei révén hamarosan fény derült ...

Innét folytatjuk!

Mai bejegyzésem végére sikerült egy igazi ritkaságot találni, amely felidézheti  bennünk az Eugénia-korabeli színházi előadások légkörét. Szabó István Oscar-díjas Mephisto című filmjéből nézzük meg azt a részt, amely Millöcker: Dubarry című operettjének előadásán játszódik. Igaz, néhány évtizeddel később, mint az e sorozatban felidézett korszak, de szerintem annyira nem lehetett más a hangulat!

A szűz primadonna 10.

Legutóbb Erdősy Eugéniát Berlinben hagytuk magára. Ide, a Walhalla Operettszínházba szerződött 1884 őszén. Életéből ekkor már alig két esztendő volt hátra.

Erről a rövid időszakról szerencsére több mindent tudunk, köszönhető ez Nyári Sándor "hazánkfiá"-nak, akiről már e sorozat elején írtam. Nyári (eredetileg Sommer) Sándor zalaegerszegi születésű fiatalember rövid ideig a nagykanizsai szerkesztésű Zalai Közlöny című hírlap munkatársa volt, majd a bécsi egyetemre ment művészettörténetet tanulni. 1885 tavaszán tanulmányait a berlini egyetemen folytatta. Alig érkezett meg, máris igyekezett tiszteletét tenni Erdősy Eugéniánál mint "földi"-je, s ettől kezdve haláláig baráti kapcsolatban álltak. Az utókor nagy szerencséjére Nyári nem tartotta meg magának benyomásait, információit, hanem régi lapját, a Zalai Közlönyt rendszeresen tudósította.

Első látogatása előtt természetesen megnézte Berlin kedvencét a színházban, Carl Millöcker: Der Feldprediger (A tábori lelkész) című operettjében:

... tegnap voltam a „Feldprediger” című operette 79-ik előadásán szem és fültanúja a lelkes ovatióknak, melyben őt „Minna” szerepében a berlini közönség részesíté. Többek között egy ritka szép és óriási virág kosarat nyújtottak fel neki a színpadra, egy virágkosarat, mely minden hasonlóval kibírja a pompa versenyét. Minők lehettek most már az első előadások, ha a művésznő játékának varázsával még a 79. előadásnál is fogva tartja hallgatóit?!

A fiatalember fenntartásokkal lépte át Eugénia otthonának küszöbét, mert korábban Bécsben több rossz tapasztalatot szerzett ott élő magyarok részéről, akik bizony megfeledkeztek anyanyelvükről és hazájukról. Eugéniánál azonban más benyomások érték:

A lépcsőkön menve magyar dal ütötte meg fülemet. Az első magyar dal, melyet művésznő ajkáról bécsi távollétem óta a külföldön hallottam. No, de a művésznő sokat énekel magyarul, mint velem közlé. A terem, melyben fogadott, nem is terem, hanem valóságos virágos kert, s ez a kellemes illat rögtön eszembe juttatá, hogy a művészet minő polcára jutott fel a kisasszony. Az ajtó felett lógnak a hervadhatatlan babérkoszorúk, melyeket az a phlegmaticus fanyar porosz nép adott át neki tisztelete jeléül; s melyet ő ismert s megkapó játékával oly könnyen felvillanyoz. Szinte panaszkodott, hogy olyan sok virágot kap! Istenem! Hát miért játszik oly remekül? A nép pedig, melyet ő az ő genialis játékával rohamosan és olyan könnyen hódított meg, hálás tud lenni irányába és elhalmozza kitüntetéseivel; mert hisz Erdősy kisasszony mint igazi művésznő játszik, akit a múzsák homlokon csókoltak, aki a vele született természetességgel, könnyen és mégis megkapóan játsza el szerepeit, mint Thália fennkölt papnője, aki bizony meg tud bízni a saját erejében. ...

Hogy szívélyesen fogadott a nagy művésznő, azt úgy hiszem nem is kell hangoztatnom. Hisz ősi fényes erénye a magyarnak, hogy még idegen vendégeit is szívesen látja, hátha még magyar ember jön hozzá. Pedig ő nem mindenkit fogadhat, mert tanulásával nagyon el van foglalva. S ha valahol, akkor e pontban van kifogásunk a művésznő ellen. Ő ugyanis sokat tanul, mert sokat játszik; természetesen az a német igazgató jól tudja, hogy Erdősy kisasszony telt házat csinál, igen sokszor lépteti fel s kihasználja erejét. Persze az általános ünnepeltetés, a folytonos kitüntetések, a zajos ovatiók hízelegnek minden művésznőnek, mert hisz ez a tulajdonképpeni erkölcsi jutalom. Ezen esetben senkisem féltékeny erejére, tűzzel játszik, ott is felpezsdíti az ereket, ahol ezek már a satnyulás veszélyének vannak kitéve; pedig nagyon szeretnők, ha a kisasszony kissé féltékeny lenne az erejére és nem hagyná oly nagyrészt kiaknázni a német által.

Nyári Sándortól tudjuk azt is, hogy Eugéniával külföldön ott volt édesanyja is. Magánemberként pedig a fiatalember ilyennek látta a huszonöt esztendős ünnepelt primadonnát:

Hogy minő az ünnepelt művésznő privát társaságban, azt a két kis szócskával szeretném leginkább kifejezni, hogy „nagyon egyszerű”. És e két szócskában nagyon sok rejlik: ha valaki beszélgetett már az ünnepelt művésznővel, az szavaim igazságát nem fogja kétségbe vonni, s szívesen beismeri, hogy sok poezis is rejlik benne. Finom modora, kelleme, társalgása és kiváló szelleme azon művésznők közé sorolja, akiket nem a sok szerep szorgalmas tanulása tesz egyoldalúlag műveltekké, hanem akiket az Istenek a szív és lélek nemességével ajándékoztak meg és akik e szó legnemesebb értelmében gyakoroltak vendégeikre feledhetlen emlékű benyomást. Kedvesen cseveg és ezáltal feltétlenül köti le hallgatója figyelmét és ha társalgása otthonias s megnyerő is, nagyon is érti finom módon kidomborítani a szív és jellem szilárdságát, mi által absolute tiszteletet gerjeszt maga irányában.

Erdősy kisasszony egy szóval művésznő a színpadon éppúgy, mint a társaságban és ez a legfényesebb jele annak, hogy olyan egyénnel állunk szemben, akivel veleszületett a művészi ihlet, aki a múzsák semmi tekintetben sem félreérthető, forró csókját hordja nyílt, nemes homlokán. Aki egyszer látta játszani, aki csak egyszer beszélt vele, az meg van számára nyerve; ő egyaránt hódít, a színpadon éppúgy, mint a társaságban. (Az idézetek forrása a Zalai Közlöny 1885. április 11-i száma.)

A berlini Hedvig-templom 1886-ban (Forrás: Wikipedia)

Nyári beszámolt Eugénia privát kedvteléseiről is. A művésznő nagy jövedelméhez képest mérsékelten él. Ha egyáltalán ráér, otthonról keveset mozdul ki; szeret és szépen tud kézimunkázni. Korábban színházi cikkeket írt a Harmonia című lapnak. Egyetlen költséges szenvedélye a lovaglás, ami testedzésnek is kiváló a nagy állóképességet követelő színpadi jelenléthez. Ezt az információt alátámasztja egy halála utáni újságcikk, amelyben egy idősebb férfirokona mondta el emlékeit:
A jó berliniek nem egyszer gyönyörködtek a délceg magyar lovasnő látásán, a ki szökellő paripán mint egy tünemény robogott végig a német főváros utcáin. (Zala, 1886. szept. 19.) 
Misére a Szent Hedvig-templomba jár s anyagilag szívesen segít a Berlinben élő szegényebb sorsú magyarokon. Ezt utolsó hónapjaiban éppen Nyári Sándor segítségével tehette, aki titkára lett a berlini magyarok egyletének s  ezen  téren "összedolgozott" Eugéniával.

Folyt. köv.!

Végül egy Millöcker-részlet. Nem tudom, Eugénia énekelte-e, de címe alapján illik ide: Ó, mi szegény primadonnák...

Ismét Katarzyna Dondalska következik képben és hangban, akit egyszer már ajánlottam. A szép szőke lengyel énekesnő akár Eugénia reinkarnációja is lehetne :)

A szűz primadonna 9.

Az elmúlt alkalommal ott fejeztük be, hogy Erdősy Eugénia 1884 őszén Hannoverből visszaszerződött Berlinbe, most a Walhalla színházba. Ennek a színháznak maradt aztán tagja haláláig.

Egy kicsit utánanéztem a színháznak. Berlin Kreuzberg városrészében a Charlottenstrasse 90–92. szám alatt állt. 1850-ben a Renz cirkusz számára épült, aztán több átalakítás következett, és színházként funkcionált tovább. Eugénia idejében kizárólag operetteket játszott, majd általános színház lett. Ma már nem létezik, 1935-ben lebontották – nyilván büntetésből, ugyanis az épület 1933-tól a berlini zsidó kulturális egyesület színházának adott otthont.

Egy régi képeslapon mi is láthatjuk Eugénia utolsó színházát:

Forrás: www.andreas-praefcke.de

Mielőtt tovább folytatnám a történetet, megpróbáltam összeszedni Eugénia színpadi szerepeit.

A listában az adatok sorrendje: zeneszerző, az operett címe, ahol kiderült, ott az Eugénia által alakított szerep neve (ahol még nem sikerült azonosítani, kérdőjellel jelölöm), évszám, a város és a színház neve.

Egyelőre ezeket találtam:

WEBER, Carl Maria: A bűvös vadász (Annuska) 1878 Berlin, Operaház

LECOCQ, Charles: Camargo (címszerep) 1879 Budapest, Népszínház

LECOCQ, Charles: Kis nagysám (Kaméroni grófnő) 1879 Budapest, Népszínház

CSEPREGHY Ferenc: Sárga csikó – népszínmű Erkel Elek zenéjével (Bakaj Erzsike) 1879/80 k. Budapest, Népszínház

ERKEL Elek: Székely Katalin (címszerep) 1880 Budapest, Népszínház

HERVÉ: Útszéli grófkisasszony (?) 1880 Budapest, Népszínház

STRAUSS, Johann: A királynő csipkekendője (a portugál király) 1880. 10. 01. Bécs, Theater an den Wien

STRAUSS, Johann: Furcsa háború (?) 1882 Berlin, Friedrich-Wilhelmstädter Theater

SUPPÉ, Franz von: A gascogne-i nemes (?) 1882 Berlin, Friedrich-Wilhelmstädter Theater

GENÉE, Richard: Nanon (címszerep) 1884 Hannover, Residenztheater

MILLÖCKER, Karl: A tábori lelkész (Minna) 1885 Berlin, Walhalla Theater

CZIBULKA Alphons: Der Jagdjunker der Kaiserin (?) 1885 Berlin, Walhalla Theater

DELLINGER, Rudolf: Don Cesar (Maritana) 1885/86 k. Berlin, Walhalla Theater

Eddig szokásom volt, hogy egy-egy rész végén Eugéniához kapcsolódó opera- vagy operett-részletet hallgattunk meg együtt. Ez ügyben már a múltkor is bajban voltam, s ez a baj csak fokozódott, mert egyszerűen nem találok kedvenc videomegosztó portálunkon több ideillő részletet. De hogy mégse zene nélkül fejezzük be az olvasást, ezentúl kénytelen leszek olyan részleteket keresni, amelyek csak lazábban kötődnek Eugéniához.

Így most hallgassuk meg Alphonse Czibulka: Szerelmi álom bál után című darabját. Egyik utolsó szerepét Eugénia az ő operettjében játszotta.

Armida és Roxána napján

Bocsánat, mostanában eléggé elhanyagoltam kis blogomat, de fogorvoshoz járok és ez kissé igénybe veszi a lelkierőmet és energiáimat...

Ezért ma gyorsabb megoldáshoz folyamodom. Mivel egyszer régen már ajánlottam zenét aznapi névnaphoz, ma is ezt teszem. Ez most egyszerűbb lesz, mint megírni egy újabb részt Erdősy Eugénia történetéből. Azért hamarosan azt is folytatom :)

Szóval, ma kettő operai névnap is van, bár ezek a hölgyek nem hozhatók egymással úgy kapcsolatba, mint a múltkori Leonóra és Inez. A két mai név közül Armidáé a pálma, ő egy egész sor operában szerepel: Lully (1636), Händel (1711), Jommelli (1770), Gluck (1777), Haydn (1784), Rossini (1817) és Jean-Luc Godard (1987!) operáiban. Persze, könnyű neki, mert ő egyébként is egy varázslónő, ráadásul valamennyi mű Tasso: A megszabadított Jeruzsálem (1575) című eposza alapján készült.

Roxánát csak egyet találtam, pedig eredetileg ő is irodalmi hősnő, Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac című drámájának női főszereplője.

Hát akkor a sok Armida közül ismerkedjünk meg néhánnyal. Mint mondtam, Armida egy szerelmes varázslónő, ráadásul királynő abban az időben, amikor a keresztesek Jeruzsálem ostromára készülődnek.

Händel operájában Rinaldo, a hős kereszteslovag a címszereplő. Őt szereti Armida. A lovag azonban hű marad jegyeséhez, s a varázslónő éppen a földöntúli hatalmakat szólítja fel, hogy ezen változtasson:

Gluck 1777-ben bemutatott operájában Armidának éppen sikeres volt a bűbája, mert arról énekel, hogy "végre a hatalmamban vagy" :)

Haydn Armidájának fináléját azért is nézzük-hallgassuk meg, mert egy bűbájos klipet is kapunk a lemezfelvételéről, nem akármilyen közreműködőkkel:

Rossini pedig így öntötte zenébe az éppen praktikáit gyakorló Armidát:

Végül ne hanyagoljuk el Roxánát sem. Franco Alfano neve elsősorban arról ismert, hogy ő fejezte be Puccini halála után Turandot című operáját. Mostanában fedezték fel a Rostand-dráma alapján 1936-ban bemutatott Cyrano-operáját, melynek sikeréért különösen sokat tett Plácido Domingo, amikor a címszerepben a világ több operaszínpadán is nagy sikert aratott. De énekelte Cyranót például Roberto Alagna is.

Most az egyik Domingo-féle előadásból lássunk egy kis részletet: a Roxane-ba halálosan szerelmes nagyorrú lovag, költő, katona és párbajhős kétségbeesetten látja, amint a lány a csinos, de üresfejű, fantáziátlan Christiant tünteti ki kegyeivel:



Most látom, hogy főleg a sok Armida miatt ugyanezzel az erővel megírhattam volna Eugénia történetének következő részét is... De talán nem baj, hogy mégis ezzel a témával foglalkoztam, hiszen a változatosság is gyönyörködtet...

A szűz primadonna 8.

Erdősy Eugénia történetét legutóbb az 1881-es évvel hagytuk félbe, amikor huszonkét évesen másodszor is Berlinbe költözött, mint a Friedrich-Wilhelmstädtler Theater frissen szerződtetett primadonnája. Néhány évvel korábban rövid ideig már működött ott, akkor az udvari operaház tagja volt, de aztán az operáról operett-szerepkörre váltott.

Közben nyáron mindig hazajött Kanizsára. Igaz, édesanyja vele volt külföldön, de Eugénia nagyon szerette testvéreit és hiányzott neki gyerekkora városa is. A halála körüli időkben megjelent cikkek és visszaemlékezések, valamint testvére, Bálint évtizedekkel későbbi közlései szerint Eugénia a lelke mélyén egyszerű, családszerető lány volt, aki gyakran érezte terhesnek a primadonna nagyvilági életmódját.

Szerencsére Nagykanizsa hírlapjai, mind a Zalai Közlöny, mind a Zala továbbra is hűségesen figyelemmel kísérték pályáját, és többször idéztek cikkrészleteket berlini újságokból. Így valamennyire mi, a kései utókor is tisztában lehetünk pályájának legfontosabb állomásaival.

Itt van például egy cikk a Zalai Közlöny 1882. június 22-i számából:

A következő évben azonban Berlinből Hannoverbe távozott. Az okokat nem ismerjük. Ebben az időben jelent meg egy róla – vagy inkább hozzá – írt rövid vers Virághegyi József név alatt Kanizsa másik hírlapja, a Zala 1883. szeptember 15-i számában (ekkoriban a primadonna néhány hét szabadságon Nagykanizsán tartózkodott). Eugénia nevének csak első és utolsó betűit adja meg a cím, de minden bizonnyal róla van szó, s homályosan némi ármánykodásról ír.

Íme:

                    Virághegyi József: E-y E-a művésznő emlékkönyvébe

                       Távol a Hontól övedzi neved’ dicsfénye a hírnek,

                       Mert űzi itt ármány s érdek a Múzsa fiát.

                       Mégis e dicsfényből koszorút fűztél a Hazádnak:

                       Fény az, amit Te sötét fondorokért fizetél.

Közben eszembe jutott, hogy mivel Virághegyi József nevével Nagykanizsa történetének tanulmányozása közben még nem találkoztam, elképzelhető, hogy a kis vers költője azonos ifj. Tersánczky Józseffel. A népszerű kanizsai orvos fia éppen három évvel később, Eugénia halálakor egy ennél jóval sikerültebb kétsoros verset publikált szintén a Zala című újságban, amit majd, ha odaérünk a történetben, idézni fogok. Mivel Eugénia gyászjelentése 1886 szeptemberében azt a házat jelölte meg gyászházként, ahol Tersánczkyék is laktak, valószínű, hogy ugyanaz a ház volt az Erdősy-család, vagy legalábbis valamelyik testvére otthona is (mai címe Batthyány utca 2.); s ha tényleg ifj. Tersánczky volt az alanyi költő, akkor személyesen jegyezhette be ezt a pár sort Eugénia emlékkönyvébe, s ebben az esetben magától a primadonnától hallhatott a közelebbről nem ecsetelt ármánykodásokról. Különösen a második vers olvasata után még az is megfordult a fejemben, hogy talán ifj. Tersánczky szerelmes volt a szép primadonnába...

A Zalai Közlöny tudni vélte, hogy Hannoveren kívül Eugénia más szerződtetési ajánlatokat is kapott: 

Erdőssy Eugeniáról az európa-hírű jeles színművésznőről igen szépen írnak a berlini lapok; és sajnálattal registrálják a hírt, hogy a közönséget meghódítő művésznő Hannoverbe távozik. Városunk e szépnevű szülöttje Krakauba is kapott meghívást a koronázási ünnepély alkalmára; azon kívül Pétervárról szerződési ajánlatot tettek neki; de a muszka klímát művésznőnk most egy kissé „erősnek” tartja; – csendesebb időt vár. (1883. március 29.)

A hazai tudósítások szerint Hannoverben is sikert sikerre halmozott:

Erdősy Eugenia, városunk jeles szülöttje Hannoverben aratja diadalait. Legközelebb Genée-nek egy új operettejét („Nanon”) adták; ez alkalommal valóságos virág és babér-özönbe temették az ünnepelt művésznőt – mint egy ottani lap írja – s mikor az előadásnak vége lőn, a lelkes publikum a művésznő kocsijából kiakarta fogni a lovakat, hogy úgy vigyék haza diadallal. Ez újabb diadalhoz mi is őszinte örömünket fűzzük s kívánjuk, hogy még tengernyi babért arasson magának s ez által nemzetünknek és szülővárosának. (Zalai Közlöny 1884. február 21.)

Bár a "városunk szülöttje" titulus nem igaz, mert, mint már írtam, Eugénia a ma Horvátországhoz tartozó Ludgreb városkában született. Ám kiskora óta Kanizsán nevelkedett, s ragaszkodott is városához, így teljes joggal "a mi lányunk".

Azonban alig melegedett meg Eugénia a hannoveri Residenz színházban, máris felkereste Berlin egy másik színházának a vezetése, hogy menjen már vissza, hiányzik a berlinieknek...

Mint szintén a Zalai Közlönyből megtudhatjuk, amely az akkori berlini újságok, és valószínűleg Eugénia Kanizsán élő testvérei révén lehetett jól értesült, először vendégszerepelni tért vissza Berlinbe a Walhalla színházba, majd 1884 őszétől állandó szerződést írt alá:

Erdősy Eugenia k. a. városunk jeles szülötte, ki elé jelenleg a hannoveri „Residenz” színház deszkáin hullanak a diadal és elismerés koszorúi, s ki ezáltal nemcsak egyéni, hanem a magyar hírnév ténykörét is szélesbíti külföldön, mint a berlini lapokban olvassuk múlt hónapban a berlini „Walhalla” színházban szerepelt. 12-szeri fellépésével, mely alkalommal az összes berlini lapok kritikája egyhangúlag az elragadtatás dicsözönével mint határozott művészi tehetséget emeli ki őt. Erdősy k. a. – mint tudjuk – egy ízben már volt szerződtetve Berlinben, de onnét Hannoverbe hivatott, s most Berlinben vendégszerepelvén, ennek a műigényekben a pedanságig kényes, túlkövetelő közönséget annyira meghódította énekművészetének varázsával, kitűnő drámai alakító erejével s annyira elbájolta a lebilincselő és szavaival [sic], magasztalt színpadi megjelenésével, hogy a „Walhalla”-színházigazgatósága f. é. szeptember 1-től állandóan szerződtette a nevezett színházhoz. Szívünkből fakadt örömmel fűzzük mi is az elismerés babér leveleit azon koszorúkba, mikkel a külföld hódol művészetének, s melyek egyszersmind a magyarnak külföldön még mindig meglehetős elfogult idegenkedéssel fogadott nevét is ékesítik. Fogadja tőlünk a távolból örömteljes elismerésünk lelkesült tapsait. Örülünk és gratulálunk a kiváló művésznőnek, városunk büszkeségének e fényes sikeréhez, méltó kitüntetéséhez. Reméljük, hogy nemsokára részesítend bennünket művészetének élvezésében. Szomorú végzetszerű rendeltetése hazánkban azon kiválasztottaknak, kiket a művészet múzsája fölkentjévé avatott, hogy csak akkor akarjuk elismerni művészi hivatottságukat, mikor már a külföldön – hová a fásult közöny, torzsalkodó féltékenység, kicsinyeskedő irigység, áskálódó hiúság, önző részrehajlás, személyes ellenszenv és bosszú agyarkodásai száműzik őket, az osztatlan elismerés nimbusza övedzi nevüket és aztán még nem röstelkedünk ócsárolni őket azért, hogy idegen művészet szentegyházaihoz szegődtek. Az már nálunk úgy szokás, hogy mindig idegen égbolt csillagáért rajongunk, az itthon tündöklőket nem akarjuk észrevenni. Vajh Erdősy kisasszonyt a művészet geniusza mielőbb hozzánk vezérelné, hogy művészetének dicssugarait nemcsak a külföldről lövelje reánk, művészetének nemcsak visszfényében gyönyörködhessünk, hanem mienk, a magyar művészeté legyen egészen! (Zalai Közlöny 1884. május 4.)

Legközelebb innét folytatjuk.

Viszont a zenei illusztrációk terén kezdek nehézségbe ütközni: Eugénia ebben az időben mára jórészt elfelejtett operettekben lépett fel. Hogy valamennyire aktuális maradjak, most be kell érnünk egy szintetizátoron feljátszott dallammal, az Anna-keringővel Richard Genée: Nanon című operettjéből. Ennek címszerepe Eugénia egyik nagy diadala volt, de sajnos csak ezt a hangzó példát találtam belőle: