A szűz primadonna 18.

Eugénia 1880-ban

A legutóbbi folytatást azzal az ígérettel fejeztem be, hogy most megosztom azt a nem túl sok ismeretet, amit Erdősy Eugénia vőlegényéről, Adalbert von Strachwitz grófról sikerült megtudni.

Azt már írtam, hogy az ő indítóoka ebben a szomorú történetben nem teljesen világos. Vagy azért vádolta meg Eugéniát, mert elhitte a rágalmakat, amelyekkel hozzá közeli emberek illették a lányt, hogy megakadályozzák egy polgári származású feleség – ráadásul operettprimadonna – bekerülését az ő köreikbe. Állítólag színházi intrikák is közrejátszottak konkurens énekesnők részéről. Néhány forrás, köztük az Eugéniáról halála után 50 évvel Berlinben megjelent könyv ezt a változatot vélelmezi és a grófot is áldozatnak állítja be.

Ugyanakkor több forrás arra utal – így például maga Erdősi Bálint, Eugénia testvére –, hogy a gróf megunta a hosszú mátkaságot és meg akart szabadulni a már nem kívánt házasságtól s a szakítás ürügyéül hozta fel a hamis vádat, miszerint menyasszonya erkölcstelen életet él.

A tragédia feletti első döbbenettől áthatva az Eugéniát személyesen jól ismerő Nyári Sándor a grófról ezt írta Berlinből haza a Zalai Közlönynek küldött tudósításában (itt újra megjegyzem, hogy a Zalai Közöny akkor nagykanizsai újság volt):

Persze, ez a német gróf azt hitte, hogy egy színésznőnek a legimpertinensebb gyanúsításokat is megmondhatja a szemébe; szerinte becsületes nő nem létezik a színpadon; nem gondolta meg, hogy qualificalhatatlan eljárása egy ember életébe fog kerülni; amint mégis történt – mert a súlyos vád terhe alatt megtört nő csak a halálban vélte feltalálni ezután lelke nyugalmát, s csak a halála után megejtendő boncolás adhatta meg a satisfactiót. Istenem! Minő ez a satisfactio?! Egy könnyelmű grófi gyerkőc, ki életét ledér társaságban tölti, szétroncsol egy ember-életet, gyászbadönt egy becsületes, ártatlan, tisztelt családot, felizgatja a társadalmat, magára vonja ennek átkát és az összes európai sajtó kárhoztatását. (Zalai Közlöny 1886. szept. 18.)

Szeptember 25-én Nyári Sándorra hivatkozva a következőket adta hírül ugyanez az újság:

Hát a grófocska meg azt hitte, hogy Erdősy csupán színésznő, ki a vád súlyát nem fogja föl s talán kacag fölötte. Igaz, hogy az a vád sok esetben jogos a színpad bizonyos könnyed gondolkozású nő-köreiben, de ezúttal – fájdalom! – ártatlan virágot érintett és tört le. A kedélyek Berlinben még nagyon izgatottak s az ügy még nem tekinthető befejezettnek; szept. 17én több rendbeli párbaj elé néztek még. Hogy azóta történt-e valami? újabb tudósítástól várjuk.

Néhány nap múlva Nyári Sándor érdekes lehetőséget villantott fel a vőlegény indítékára vonatkozóan. Szerinte a fényes grófi família anyagilag nem állt jól s állítólag Adalbert gróf a család nyomására szakított Eugéniával. Bár Erdősy Bálint szerint a grófnak már nem éltek a szülei és nem voltak testvérei sem, de lehet, hogy például a nagybácsiknak is komoly szava volt a családban. Nyári így fogalmazott:

... ez a haszontalan ember [...] gyerkőcmódra hunyászkodott meg a grófi, de koldus rokonok akarata előtt; hogy a művésznő legyen kénytelen elkövetni a nagy kárpótlással járó szerződésbontást, oly vádakkal illette, mely egy becsületes magyar nőt a biztos halálba kerget.

Ezek szerint az eljegyzéskor köthetett a jegyespár egy házassági szerződés-szerűséget, amely kimondta, ha Eugénia visszakozik, akkor komoly kártérítést kell fizetnie elhagyott vőlegényének? Hogy ennek lehetőségét legalább elméletben eldönthessük, ismerni kellene valamennyire az akkori porosz polgári jogot és szokásokat. S ha ez igaz lenne, újabb kérdést vet fel: Eugénia miért egyezett bele egy ilyen feltételbe? Ezeket a dolgokat valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni...

Alig néhány héttel a temetés után viszont a következő történt:

Egy berlini újság szerkesztősége megkereste Bátorfi Lajos lapszerkesztőt és a kanizsai művészetpártoló egyesület alelnökét (ő mondta Eugénia temetésén a búcsúztatót a berlini magyar egylet megbízásából), hogy amennyiben komolyabb megemlékezést tartanának Halottak napja alkalmából a primadonna sírjánál, erről tudósítsák őket. November 1-jén a kanizsai művészetpártolók valóban megkoszorúzták a friss sírt dr. Csempesz Kálmán érzelmes megemlékező beszéde kíséretében. Bátorfi elküldte e megemlékezés szövegét Berlinbe, s bár grófról nem történt benne említés, november második felében Bátorfi újabb levelet kapott. Ennek lényege: a berlini lapok szerkesztői megbeszélést tartottak az ügyben és úgy határoztak, hogy mivel Eugénia vőlegénye egy olyan család sarja, mely rokonságban áll az uralkodóházzal, a beszédet lojális szempontok miatt nem közölhetik s a magyar művésznő emléke felett Berlinben örökre napirendre térnek... Mindez a Zala (szintén nagykanizsai hírlap) 1886. november 28-i számában volt olvasható, mely gunyorosan reagált:

Oh, független sajtó, de szép dolog vagy te, wenn du durch Gottes Fügung bist! (azaz: amikor egybeesel a Gondviselő akaratával...)

Azért a berlini lapok nem örökre hallgattak el. Én egy írást ismerek, bár csak közvetve, amely Eugénia halála után negyedszázaddal, 1911-ben látott napvilágot. Referált ugyanis róla a kanizsai sajtó (a cikk alatt a monogram Villányi Henrik kanizsai jeles tanárt és újságírót rejti):

Csak zárójelben: a fenti cikknek azt a tévedését újra helyesbítem, miszerint Eugénia Nagykanizsán született. Testvére egy másik cikkben tisztázta, hogy ez nem igaz: Eugénia egy Ludbreg nevű városkában jött világra (ma Horvátország) és csak később költözött a család Kanizsára.

Vissza eredeti témánkhoz, Strachwitz grófról mindössze a következő információmorzsa került elő 1932-ben:

A Zalai Közlöny július 3-i számában egy cikket ismertetett a Pesti Hírlapból s mellette rögtön Erdősi Bálint reagálását. A pesti cikkben kifejezetten sok és durva tévedés állt Eugéniáról, ezeket Bálint helyesbítette. Abban a cikkben az is olvasható volt, ki tudja, milyen forrásból, hogy Eugénia halála után a vőlegény elméje pedig elborult és pár év múlva meghalt. Hogy ez így igaz volt-e, arra nem reflektált Bálint, hanem mindössze ennyit írt ebben a tárgykörben: A vőlegény pedig eltűnt. Sehol sem találtak rá azok, akik a boldogtalan testvéremen elkövetett sértésért rajta mindenáron elégtételt akartak venni.

Ezt a kijelentést összevethetjük Nyári Sándor 1886-os tudósításával – ő is azt írta, rögtön a tragédia utáni napokban, hogy többrendbeli párbajra van kilátás az ügyben...

A grófnak ez az az eltűnése biztosan csak a temetés körüli időre vonatkozik, de, hogy a Pesti Hírlap állítása a gróf megőrüléséről és korai haláláról igaz-e, azt 1932-ben Bálint – élve a mai szakzsargonnal – sem meg nem erősítette, sem meg nem cáfolta. Valószínűleg azért, mert további sorsáról ő sem tudott meg semmit. De nagyon könnyen lehet, hogy ezt a meglehetősen romantikus fordulatot az eredeti újságíró találta ki, s ezt annál könnyebben feltételezhetjük, mert a cikk eleve sok hibás adatot tartalmazott.

Ehhez képest most, 2012 februárjában a következő – igaz, elég hézagos – adatokat találtam az interneten egy családfakutató oldalon:

A XIX. század végén egy bizonyos Adalbert von Strachwitz (teljes címe von Strachwitz und Gross-Zauche) feleségül vett egy Maria von Saurma nevű hölgyet. Sem évszám, sem lakhely, semmilyen más adat nincs kettejükről csak annyi, hogy Marieluise nevű leányuk 1892-ben született. Ez időben éppen belefér abba, hogy ez az Adalbert lehessen a mi Adalbertünk, aki Eugénia 1886-ban bekövetkezett halála után megnősülhetett valamikor az 1880-as évek végén vagy a 90-es évek elején. De persze ez még nem garantálja, hogy tényleg róla is van szó.

Strachwitz nevű nemesi család ma is létezik, komoly weblapjuk van a strachwitz.net alatt, de Adalbert nevűt nem említenek benne. Van fórum rovatuk, éppenséggel meg lehetne kérdezni őket, hogy egyáltalán ők ugyanaz a család-e. Ám nem vagyok biztos abban, örülnének-e a mai befolyásos családtagok, hogy egy ilyen históriát kutatgatok...

Mai zenénk Händel híres Largo-ja a Xerxes című operából – most szimfonikus zenekarra átírva, szép tájképek kíséretében:

 




Még mindig fogom folytatni!