A baba dala :)

2012. április 1., vasárnap

Újra itt van április elseje... Tavaly ilyenkor a Liszt-év jegyében Tom és Jerry előadásában néztük-hallgattuk meg Liszt 2. rapszódiáját :)

Idén Rossini muzsikáját választottam, abból a meggondolásból, hogy akár azt is lehetne mondani, hogy – szökőév lévén – Rossini-év van: annak idején február 29-én született, amint erről  már megemlékeztem. Egyébként is, ha a klasszikus zene területén vidámságra vágyunk, a jó öreg Rossini mesterre mindig számíthatunk.

Következik egy "kis semmiség" hatalmas életművéből: A baba dala (Chanson du bébé). Még valamikor egészen ifjú zenei könyvtárosként hallottam először rádióban, a csodálatos és sokoldalú Nicolai Gedda énekelte ráadásként egy budapesti koncertjén, nekem pedig sikerült magnószalagra (arra a régi típusú, még nem kazettás magnóra) felvenni. Aztán leáldozott a szalagos magnóknak, és azóta sem hallottam a dalt, de később egyszer eszembe jutott és kedvenc videomegosztó portálomon több felvételt is találtam belőle. Geddával is megvan, érdemes rákeresni, de ráakadtam egy nagyon jópofa videoklipre is, most azt mutatom meg. Egy Serge Honorez nevű belgiumi humorista, rendező készítette régi képeslapok felhasználásával. Hogy ki az énekes, az sajnos nem derül ki; még az is lehet, hogy maga a rendező személyesíti meg a bébit és ő tátog rá valakinek a hangjára. De voltaképpen mindegy is, annyira jót lehet szórakozni rajta. Magyar szöveget nem találtam hozzá, de a kulcsszavakat úgyis mindenki megérti :)

Hát akkor itt van, és vidám napot kívánok vele minden kedves olvasómnak:

0 megjegyzés: