Április elsején is Liszt!

2011. március 31., csütörtök

Holnap április elseje, ezért jutott eszembe, hogy a Liszt-bicentenárium évében Lisztet összeházasítsam a humorral.
Egy tündéri rajzfilmrészletet választottam erre a célra, amit már régóta ismerek és mindig nagyon jókat szórakozom rajta. Ezzel nyilván nem vagyok egyedül :), de most nézzük együtt!
Különösebben nem is kommentálom, olyan sok ötlet van benne. Csak annyit, hogy Liszt 2. rapszódiája a humor tárgya, s aki tervezte, rajzolta, rendezte, minden bizonnyal jól tud zongorázni.




Egyszer majd érdemes lenne kicsit hosszabban átgondolni a "Liszt és a humor" témát, azt hiszem, rengeteg érdekesség rejlik benne. Sok anekdota van forgalomban Lisztről, nem is beszélve a róla szóló karikatúrákról.

Forrás: super-conductor.blogspot.com

Nekem egy olyan általános képem van eddig Lisztről ebben a tekintetben, hogy igen, remek humorérzéke volt, sok öniróniával. Ugyanakkor humora inkább kesernyés volt, mély tragikum is rejlett benne, leszámítva természetesen ifjúkori "bohém" időszakát. Ebből idézek fel egy emlékezetes epizódot április elseje jegyében.

1836-ban a huszonöt éves Liszt a Mont Blanc lábánál fekvő Chamonix-ba utazott. Nem sokkal korábban telepedett le első élettársával, Marie d'Agoult grófnéval Genfben, s előző év decemberében született meg Blandine, első gyermekük a három közül. Liszthez és Marie-hoz Chamonix-ban csatlakozott két jó barátjuk, a férfiruhás George Sand, aki mára a francia irodalom klasszikusa és egy Adolphe Pictet nevű őrnagy.

Chamonix központja - Jonathan M. felvétele (Forrás.wikipedia)

Innét átadom a szót George Sand-nak, aki az Egy utas levelei című írásában így örökítette meg a derűs találkozást:

Találomra leszállok az Union fogadónál, melyet Oignon-nak (hagymának) ejtenek a helybeliek s ezúttal őrizkedem attól, hogy neve szerint érdeklődjem az európai hírű művész felől. Alkalmazkodom a felvilágosult nép ismereteihez, melyet íme, szerencsém van meglátogatni és sommás leírását adom a kérdéses személyiségnek [Lisztnek]. Testhezálló zubbony, hosszú és kusza hajzat, ütött-kopott föveg, zsineggé sodort nyakravaló, pillanatnyilag sántít, s rendszerint kellemes hangon kornyikálja a Dies irae-t.
Úgy van uram feleli a fogadós, épp az imént jöttek meg; a hölgy igen elfáradt, ellenben a leányzó jókedvű. Fáradjon fel a lépcsőn, a 13-asban laknak.
Rossz helyen járunk gondolám; de sebaj.
Felrohanok a 13-asba, elszánva, hogy a legelső spleenes ánglius nyakába vetem magam, aki a kezem ügyébe kerül. Olyannyira sáros-szutykos voltam, hogy ez a szép kis vigéchez méltó tréfa lett volna.
Az első objektum, mely a lábamhoz akaszkodik, a fogadós szerinti leányzó: Puzzi [Hermann Cohen, Liszt ifjú tanítványa, aki mesterét abban is utánozta, hogy hosszú hajat növesztett], a dunyháján lovagolvást, de olyannyira megváltozott, oly hosszú, barna fürtök lepik el a fejét, oly nőies blúz simul derekára, hogy becsületemre, belezavarodom, és nem ismerve rá a kis Hermannra, kalapot emelek előtte mondván: "Szép apród, világosíts fel, merre van Lara?"
E szóra, egy angol köpeny mélyéből Arabella [Marie d'Agoult beceneve] szőke feje merül fel; miközben felé sietek, Ferenc veti magát a nyakamba, Puzzi pedig meglepetve kiált fel; ölelések kibogozhatatlan csoportjává alakulunk! A szobalány pedig, elálmélkodva azon, mint ölel meg egy szutykos legény, akit eleddig istállófiúnak nézett, egy olyan szép hölgyet, mint Arabella, kiejti kezéből a gyertyát, s azon nyomban szétkürtöli a házban, hogy a 13-ast titokzatos, meghatározhatatlan népség özönlötte el, a hajzatuk akár a vadaké, és lehetetlen felismerni, ki közülük a férfi, ki a nő, ki az úr és ki a szolga. Ripacsok! mondja méltósággal a konyhafőnök a megvetés arckifejezésével és ezzel meg vagyunk bélyegezve, ujjal mutatnak ránk, borzadály környékez. [Ha akkor használták volna ezt a jelet, :) George Sand biztosan kiteszi e mondat után.] Az angol hölgyek, akikkel a folyosón találkozunk, szemérmesen arcukra borítják fátylukat, méltóságteljes férjeik pedig megtárgyalják egymással, hogy felkérnek, mutassuk be vacsora közben tudományunkat egy kis előadás keretében illendő borravaló ellenében...

Az előbb látott rajzfilmrészlet biztosan tetszett volna Lisztnek és Chamonix-ben vele együtt bolondozó társaságának!

S az érem másik oldala: a társaság hazafelé tartva betért Freiburgba, ahol a Szent Miklós-székesegyházban Liszt leült a híres orgonához és improvizálni kezdett.
Ismét George Sand írásából idézek:
Esteledett. Esett az eső. A gótikus boltívek karcsú ívei félhomályba vesztek. A magasból a "Dies irae" zord hangjai áradtak Mozart "Requiem"-jéből. Liszt játszott. Úgy tűnt, hogy a nagy művész az egész dantei poklot és purgatóriumot a karcsú, halványrózsaszín és szürke erezetű csúcsívek alá idézte. Maga Liszt is mélyen megrendült. Arca tökéletesen kifejezte érzéseit. Franz firenzei arcéle még sohasem rajzolódott elém ilyen sápadtan és tisztán, misztikus rémület és vallásos szomorúság sötét felhői között.

A kis csapat még néhány napot együtt töltött Liszt és Marie genfi lakásában írja Alan Walker, Liszt monográfusa. A lakásban hajnalig égtek a lámpák. Míg Liszt zongorázott a kedélyes társaságnak, George Sand bevette magát a hangszer alá, mondván, hogy ott teljesen beburkolja a zene. Liszt eljátszotta frissen készült rondóját, az El Contrabandistát (A csempész). Sand-t megihlette Liszt játéka, egy átvirrasztott éjszaka alatt megírta hasonló című novelláját, Liszt rondójának irodalmi párját.
Mivel kedvenc videomegosztó portálunkon sikerült ráakadnom Liszt ritkán játszott rondójára, hallgassuk meg ezt is együtt:



Felhasznált irodalom:
Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1975
Walker, Alan: Liszt Ferenc 1. A virtuóz évek. Bp. Zeneműkiadó, 1986

5 megjegyzés:

eSKa írta...

Kedves Kata!
Olvasom ám a blogodat, de mostanság nem hagytam bejegyzést. Ne haragudj érte. Most, hogy láttam egy pályázatot egyik témáddal kapcsolatban, rád gondoltam. Hátha érdekel.

http://tollal.hu/mu/palyazat---liszt-ferenc-es-az-irodalom

Várom a következő zenéket és ismertetőket. Remélem, jól vagy.

A rajzfilm fantasztikus. Többször is megnéztem.

eSKa

Kataliszt írta...

Kedves eSKa, nagyon örülök, hogy megvagy :) és olvasol! Nem muszáj állandóan kommentelni, csak ha tényleg megérint valami, persze az embernek azért nagyon jól esik. És köszönöm a linket, nem vettem észre!

Lajosné Kodela írta...

Katikám, nagyon ügyes vagy. Tanítasz minket. Köszönjük.
Hogy George Sandot idézted, eszembe jutott egy film (a címe most nem jut eszembe),
az írónő és a magromlott egészségű Chopin gyengéd kapcsolatáról szólt. Azt nem tudom, mennyire valósághű, de tetszett.
Biztosan tudod, hogy fellép a Müpá-ban Jonas Kauffmann. Elmégy?
Én ápr. 9-én a lányaimmal megnézem az Arénában Alföldi PASSIÓXXI rendezését.
Nagyon készülök már. Ezer éve nem jártam színházban. Úgy hiányzik.
Amikor Pesten dolgoztam, meg tanultam isteni darabokat néztem, főleg a Madáchban, Víg-
színházban.
Meg amíg dolgoztam, Kanizsán sem hagytam ki egy jó színházat, vagy a az én számomra
élvezhető hangversenyt.
Megöregedtem. Pont ezért öregedtem meg?

Lajosné Kodela írta...

Látod, ezért is olvasom olyan szívesen írásaidat, blogjaidat. Egyrészt tisztellek a
kultúra lelkes ápolásáért, másrészt nekem élményt jelentenek.
Szia, Kati! További jó munkát!

Kataliszt írta...

Köszi Magdi! Örülök, hogy megnézed a Passiót, kíváncsi leszek a véleményedre!