125 éve született Sigmund Romberg

2012. július 29., vasárnap


Pontosan ma 125 éve, 1887. július 29-én született Sigmund Romberg.

A nap és a többi adat forrása a nagykanizsai izraelita hitközség korabeli anyakönyve, amely mikrofilmre fényképezett formában megtekinthető a Zala Megyei Levéltárban.

A bejegyzés egy kis részét meg tudom képen is mutatni. Azért csak kis részét, mert a korabeli anyakönyv formátuma miatt az egyes bejegyzések egy szűk, ám nagyon hosszú rubrikába kerültek, amit egyben lehetetlen úgy lefényképezni, hogy minden rovatát el is tudjuk olvasni.
Ezen a részleten szülei neve olvasható: Rosenberg Ádám zene tanár és Weil Klára. (A képet rákattintva kinagyíthatjuk!) Azt is láthatjuk, hogy az apa származási helye Nagy-Kanizsa, az édesanyáé pedig Hohenems, egy kisváros Ausztria Voralberg tartományában, legnyugatibb csücskében.


Amit nem látunk a képen, azt tolmácsolom.
Az anyakönyvi bejegyzés száma 1887/74, kelte július 29.
Az újszülött neve: Rosenberg Zsigmond Schlomo. Nyilván nagyapja emlékére nevezték Zsigmondnak, és szokás szerint egy zsidó utónevet is kapott.
Ami még fontos az adatok közül, az "A koma neve" rubrikában olvasható: Gelsei Gutmann Henrik, akire majd visszatérek.

De menjünk egy kicsit visszafelé, a szülők megismerkedéséig és házasságáig. Ez a történet Triesztben kezdődött. Egy alkalommal oda ment vendégszerepelni az ekkoriban már több éve újra itthon, Nagykanizsán élő és már a negyvenes évei elejét taposó Rosenberg Ádám. Ott ismerkedett meg leendő feleségével, a nála majdnem két évtizeddel fiatalabb Klárával. Klára sötétszőke hajú, csinos, élénk szellemű és kreatív ifjú hölgy volt, verseket, elbeszéléseket írogatott és felismerték egymásban a rokon lelket.
Esküvőjükről a Zala című, Nagykanizsán Fischel Fülöp kiadásában megjelenő lap így adott hírt 1886. március 21-i számának 3. oldalán:


Esküvő. Rosenberg Ádám helybeli zongoratanár e hó 28-án tartja esküvőjét Triesztben Weil Klára kisasszonnyal.


Házasságkötése után Ádám tovább szorgoskodott Nagykanizsa zenei életében, amiről majd még megosztok itt érdekes részleteket. Ebben is mellette állt a felesége. Több említést találtam arról, hogy Klára asszony gyakran volt férje segítségére különböző társas események rendezésében: kis jeleneteket írt például Ádám zeneiskolájának vizsgakoncertjeire és részt vett ezek színpadra állításában. Ezt folytatták későbbi lakhelyükön, Beliscsén is, bár akkoriban Ádám már nem muzsikusként kerete kenyerét, de erről majd később mesélek. Három évvel Zsigmond után még egy kisfiuk született, akit Hugónak neveztek. Klára anyaként is folytatta az írást, férjhezmenetele után Clara Berg néven jelentek meg dolgai például a Wiener Tageblattban. Egyszóval, minden valószínűséggel harmonikus házasságban élhettek. A Sigmund Rombergről szóló amerikai, kissé regényes feldolgozásból is ez derül ki. Ezt támasztja alá az az életrajzi adat is, miszerint Klára asszony még szeretett férje 1925-ben, 82 évesen bekövetkezett halála után (egy horvát forrás szerint Ádám halálának éve 1926) sem ment ki már világhírű fia után Amerikába, bár ő hívta. Nem sokkal élte túl férjét, ő 1927-ben halt meg. Mindketten a beliscsei temetőben nyugszanak. Sigmund Romberg egyszer még hazalátogatott, az említett könyv szerint édesanyja temetésére. Nem volt egyszerű e látogatás megszervezése, hiszen Trianon után Beliscse már külföldnek számított, valószínűleg ezért nem tudott hazamenni édesapja halálakor.
Egy biztos: mindkét szülője megélte Zsigmond fiuk világhírét. A Deep in my heart könyv szerint amikor Sigmund Romberg annyi év után belépett egykori otthonába, apja zongoráján az ő Student Prince (Diák-herceg) című operettjének kottáját találta.
Nagyon szeretnék egyszer én is elmenni Beliscsére, és ott állni Ádám és felesége sírjánál...

Addig is itt egy épület fényképe, a gelsei Gutmann család 1904-ben felépült beliscsei kastélya, ahol Ádám és felesége biztosan gyakran megfordult:


Forrás: http://www.tzbelisce.net


Végezetül születési évfordulóján hallgassunk meg egy különösen nagy karriert befutott Romberg-dalt. Mario Lanza is sokat énekelte, ezen a felvételen pedig, éppen Mario Lanzának hódolva, José Carreras adja elő:


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

jaj ez nagyon tetszett, most kedtelek olvasni es egyben lementem 2011-ig /oma/judit hollandiabol

Kataliszt írta...

Köszi Judit, üdvözöllek a blogom kedvelői között, örülök neked!

Szigethy István írta...

Kedves Katalin! Mellékelek egy listát a Romberg lemezeimről. Mind digitalizálva is megvan. Ha jár Egerszegen és hoz egy pendriive-ot, pillanatok alatt bármit átvehet. Ahol szerzői a felvétel, mert maga Romberg vezényli a saját zenekarát, külön megjelöltem. Operettenként következnek a számok, azokon belül betűrendben, azonos számnál az előadók szintén. Az utolsó két dalnál nem tudtam megállapítani, önállók-e vagy valamelyik operett részletei. Üdvözlettel Szigethy István 30/9373894

Maytime
Farewell to dreams (Jeanette MacDonald, Nelson Eddy)
Romberg - G. Dénes György: Sweetheart (Kalmár Magda, Udvardy Tibor)
Will you remember - Sweetheart (Jeanette MacDonald, Nelson Eddy)
Will you remember - Sweetheart (Genevieve Row, Lawrence Brooks, Sigmund Romberg and his Orchestra)
Romberg - Szabó Miklós: Orgonavirágzás (Petress Zsuzsa, Melis György)
Sweetheart (Zalatnay Sarolta, Bergendy együttes)

The desert song
French military marching song (Anna Moffo)
Let love go - One fower - One alone (Lloyd Bunnell, Gerald Shirkey, Gordon MacRae))
My desert is waiting (Jussi Björling)
One alone (Joan Davis, Bing Crosby)
One alone (Richard Tauber)
Romance (Dorothy Kirsten)
Romance (Anna Moffo)
The desert song (Dorothy Kirsten, Gordon MacRae))
The desert song (Anna Moffo, Richard Fredricks)
The Riff song (Gordon MacRae)
The sabre song (Dorothy Kirsten, Gordon MacRae)
Why did we marry soldiers - French military marching song (Chorus, Dorothy Kirsten)

The girl of the Golden West\
Soldiers of fortune (Nelson Eddy)
Sun-up to sundown (Nelson Eddy)

The new moon
Lover Come Back To Me (Jewell Brown, Louis Armstrong and his All Stars)
Lover Come Back To Me (Ray Conniff Orchestra)
Lover Come Back To Me (Nelson Eddy)
Lover Come Back To Me (Ella Fitzgerald)
Lover Come Back To Me (Connie Francis)
Lover Come Back To Me (Aretha Franklin)
Lover Come Back To Me (Lesley Garrett)
Lover Come Back To Me (Billie Holiday)
Lement a nap - Lover come back to me (Karády Katalin)
Lover Come Back To Me (Dorothy Kirsten)
Lover Come Back To Me (Brenda Lee)
Lover come back to me (Peggy Lee)
Lover Come Back To Me (Jeanette MacDonald)
Lover Come Back To Me (Martiny együttes)
Lover Come Back To Me (Lilian Raimondi, Frank Sinatra)
Lover Come Back To Me (Frank Sinatra)
Lover Come Back To Me (Barbra Streisand)
Lover Come Back To Me (Joan Sutherland, Ella Fitzgerald, Dinah Shore)
Lover Come Back To Me (Richard Tauber)
Marianne (Gordon MacRae)
One kiss (Lesley Garrett)
One kiss (Dorothy Kirsten)
One kiss (Jeanette MacDonald)
Softly, as in the morning sunrise (Ray Conniff Singers and Orchestra)
Softly, as in a morning sunrise (Nelson Eddy)
Softly, As In A Morning Sunrise (Lesley Garrett)
Softly, as in a morning sunrise (Gordon MacRae)
Softly, as in the morning sunrise (Modern Jazz Quartet)
Stout hearted men (Nelson Eddy)
Stouthearted woman (Gordon MacRae, James Tippey)
The girl on the prow (Dorothy Kirsten, Earl Wilkie)
Try her out at dances (Jeannine Wagner, Richard Robinson)
Wanting you (Dorothy Kirsten, Gordon MacRae)

The night is young
When I grow too old to dream (Lilian Cornell, Sigmund Romberg and his Orchestra)
When I grow too old to dream (Kiri Te Kanawa)

The student prince
Arrival Heidelberg - In Heidelberg fair - Gaudeamus igitur (Dorothy Kirsten, Gordon MacRae)
Deep in my heart (Elizabeth Doubleday, Mario Lanza)
Deep in my heart (Dorothy Kirsten, Gordon MacRae)
Deep in my heart (Genevieve Row, Lawrence Brooks, Sigmund Romberg and his Orchestra)
Deep in my heart (Jane Wilson, Lauritz Melchior)
Drink, drink, drink (Mario Lanza)
Drink, drink, drink (Eric Mattson, Sigmund Romberg and his Orchestra)
Gaudeamus igitur (Mario Lanza)
Golden days (Mario Lanza)
Just we two (Dorothy Kirsten, Gordon MacRae)
Serenade (Plácio Domingo, Itzhak Perlman - hegedű)
Serenade (Mario del Monaco)
Serenade (Mario Lanza)
Serenade (Gordon MacRae)
Serenade (Mantovani Orchestra)
Serenade (Lauritz Melchior)
Serenade (Richard Tauber)
Students marching song - Drinking song - Come boys (Dorothy Kirsten)

Auf Wiedersehn (Nelson Eddy)c
Silver moon (Pat Boone)