Nabucco 1-6.

Kedves bécsi Nabucco-turisták! 

Úgy nagyjából befejeztem az opera tartalmának ismertetését. Újra szeretném hangsúlyozni, hogy olyan Domingo- és egyáltalán zenekedvelőknek írtam, akik csak felületesen ismerik az egész darabot, vagy már jól ismerték, csak régen találkoztak vele. Elnézést kérek azoktól, akik ebben profik, de valahogy mégis rábukkantak ezekre a bejegyzésekre, nem nekik szántam. Már csak azért sem, mert én is csak egy zenekedvelő vagyok, így inkább nekem van tanulnivalóm tőlük :)

Először is csinálok egy összesített tartalomjegyzéket, hogy könnyebb legyen átlátni az egész sorozatot. Innét bármelyik folytatás közvetlenül megnyitható:

1. rész: Általános bevezető, a Nabucco Verdi életében

2. rész:  Némi kis eszmefuttatás a modern és hagyományos rendezésekről és a Nabucco történetének előzményei.

3. rész: Az 1. felvonás tartalma

4. rész: A 2. felvonás tartalma

5. rész: A 3. felvonás tartalma

6. rész: A 4. felvonás tartalma 

Másrészt pedig bevallom egy tévedésemet, amit azóta már helyesbítettem is. Sokáig abban a hitben voltam, hogy a londoni rendezést fogjuk most Bécsben látni. Aztán kicsit megkotorgattam a dolgot és kiderült, hogy ez bizony nem így van: a ROH-ban színre került változatot Daniele Abbado rendezte. Bécsben viszont Günter Krämer rendezése kerül műsorra. Ha minden igaz, ez azzal az előadással azonos, amelyet még 2001-ben mutatott be a Staatsoper. Gondolom, tévedésemnek az volt a legfőbb oka, hogy Krämer is a modern időkbe helyezte a darabot.

Amúgy Domingónak nincs sok ideje a Krämer-féle rendezés próbáira, hiszen ma este még Poznanban van. Pedig, amennyire tudom, ebben a változatban még nem vett részt. Vagy rosszul tudom?

Günter Kramer rendezésének színpadképe

Még gyorsan figyelmeztetek mindenkit, bármelyik napra is szól a jegye, jól nézze meg a kezdési időpontokat, mert kissé kaotikusak. LE NE KÉSSE AZ ELŐADÁST!

Május 1-jén (csütörtök) a premier kezdési időpontja 18 óra.
Május 4-én (vasárnap)  17 órakor, 
május 7-én (szerda) pedig a szokásos időben, 19 órakor kezdődik az előadás.


A további előadások kezdési időpontjait a Staatsoper honlapja ma, vasárnap este még nem tartalmazza.

Még idemásolok egy szereposztást, amely az első 3 előadásra érvényes - később lesznek változások, de mindvégig Domingo a címszereplő :)

Nabucco  -  Placido Domingo
Abigaille  -  Anna Szmirnova
Fenena  -  Zoryana Knuspler
Zakariás  -  Dmitrij Beloszelszkij
Izmael  -  Marian Talaba

Díszlet  -  Petra Buchholz és Manfred Voss
Jelmez  -  Falk Bauer
Világítás  -  Manfred Voss
Rendező  -  Günter Krämer
Vezényel  -  Jesús López-Cobos 

Nabucco 6.

Kedves bécsi Nabucco-turisták, akár a nézőtéren lesztek, akár a kivetítő előtt: következik az opera 4. felvonásának tartalomismertetése. A zárójelbe tett időpontok most is a római előadásban jelzik az opera megfelelő helyeit, a könnyebb áttekintés és megértés kedvéért.

A 4. felvonás 1 óra 51 percnél kezdődik:

A babiloni királyi palotában vagyunk, Nabucco börtönében. A felvonás első felét az ő nagyjelenete, többrészes áriája teszi ki.

A rab királyt lázálmok gyötrik (1 óra 52' 18"). Trombita harsan a színfalak mögött, s ő - még mindig félálomban - azt gondolja, hogy most is harcba indul, mint már annyiszor életében:

Hallom, trombita harsan. Hozzák a kardom, jó paripám! Hisz harcra vágyik ő is, mint a szép lány a táncra. Ellenségünk büszke vára még ma porba hull!

Odakint közben kivégzésre hurcolják a zsidókat s a bámészkodók felismerik köztük Fenenát. Nabucco lánya nevét hallja emlegetni (1 óra 53' 40"). Ez először továbbra is a tévképzetét erősíti, úgy érzi, mintha a harcosok között látná Fenenát. De aztán, ahogy elmúlik az álom hatalma, rádöbben a valóságra: Fenana karjai hátrakötve és ő maga is rab. E rettenetes felismeréstől, a lánya életéért való aggódástól aztán tényleg teljesen helyreáll normális észbeli- és lelkiállapota. Térdre hull és nem saját régi istenéhez, Baálhoz, hanem Júdea istenéhez fordul imával - ez az ima a lassú szakasza többrészes áriájának (1 óra 56'):

Nézz rám, nagy Isten, Júda áldott Istene, csak hozzád könyörgök. Jöjj le hozzám és szánd meg szörnyű kínom, s csak téged áldalak én! Látod, büszke gőgöm elszállt, segíts lányomon! (Olaszul úgy kezdődik, hogy Dio di Giuda...)

Próbálja kinyitni börtöne ajtaját, de hiába, amikor híve, Abdallo érkezik, harcosok élén (1 óra 59' 30"). Abdallo még azt hiszi, hogy Nabucco bomlott elméjű, de pillanatok alatt átlátja, hogy már nem, királya újra ép eszénél és erejénél van. Így biztosítja urát, hogy maradtak még hívei, akik harcba szállnak érte. Nabuccót felvillanyozza a hír és a kardját kéri (Abdallo, il brando, il brando mio!), hogy a harcosok élére álljon és először is megmentsék Fenenát.

Nabucco nagyjelenete áriája gyors részével fejeződik be, amelybe a katonák is bekapcsolódnak (2 óra 00' 10"): Most harcra fel, ma győzni kell! Újra lángol bennem a vér és visszatérek trónomra. Megmentem lányomat és új dicsőség vár! 

A kivetítő a Karajan tér felől. Forrás: wiener-staatsoper.at

 Az opera befejező jelenetében áldozati oltárt látunk, Baál isten hatalmas szobrával. A halálra ítélt zsidók, köztük legelöl Fenena és Zakariás főpap sorsuk beteljesedését várják.

Gyászzene szól (2 óra 02' 45"), majd Zakariás hangját halljuk, amint Fenenához szól:

Menj, az Isten várja lelked, járulj az Úr elébe. Véget ért a szörnyű rabság, vár új hazád, a menny!

Fenena a hívők bizalmával várja a halált (2 óra 05' 12"):

A fényes ég kitárul, válok a földi szennytől. Ég áldjon napfény és csillagok, rám odafent Isten fénye vár! Gyönge testemből a lélek már oda vágyakozik.

Ekkor közelgő lárma hallatszik, kint Nabuccót éltetik. Amint a rabok közül elsőként Fenena a pogány isten oltárához lép, berohan harcosai élén Nabucco (2 óra 07' 40").

Döntsétek le a bálványt! - parancsolja, és az, isteni beavatkozásra magától leomlik. A jelenlévők, jeruzsálemi rabok és asszír résztvevők, nézők egyaránt tanúi a csodának.

Nabucco kinyilatkoztatja, hogy szabadon engedi a hadifoglyokat és megígéri, hogy a lerombolt Salamon-templomot újjáépítteti. Majd tanúságot tesz Júdea Istene mellett ezekkel a szavakkal:

Letörte ő a büszke zsarnokot - azaz magát Nabuccót - de megbocsátott neki és mellé állt. Legyőzte a hatalomvágyó Abigélt, aki megőrült s megmérgezte magát - tudjuk meg tőle. Felszólít mindenkit, hogy térden állva áldják az új Istent (2 óra 09' 30"). A nép imáját Zakariás főpap vezeti.

Ekkor támolyog be a haldokló Abigél (2 óra 11' 40"). Utolsó szavaival húga, Fenena bocsánatát kéri és öszeköti a kezét Izmaelével, majd apjához fordul, hogy áldja meg frigyüket: A szívük egymásért lángol, váltsd be reményüket!

Aztán, már a halál küszöbén a hadifoglyok panasza merül fel elméjében és kéri az Urat: Nagy Isten, te áldott, nézz le rám. Ne átkozz engem, szánd a szenvedőt - és kileheli lelkét.

A Nabucco végén nincs látványos finálé, Zakariás főpap szava rekeszti be az operát:

Szolgáld az ég Urát, s királyok királya léssz!

És lehet bravózni :)

Ezt a kis sorozatot a Nabucco tartalmáról azoknak írtam, akik csak felületesen ismerik az opera tartalmát. Bevallom, amikor elkezdtem, még én is közéjük tartoztam. Pedig egy időben már foglalkozgattam a Nabuccóval, ám amikor a mostani utazás kapcsán újra elővettem, rájöttem, hogy azóta sok mindent elfelejtettem. Így ezt az összefoglalót egy kicsit magamnak is írtam :)
Mint már az elején is említettem, mivel modern korba helyezett rendezést fogunk látni, szerintem még inkább szükségünk lesz arra, hogy minél mélyebben ismerjük az alapművet. Ez a kis tanulás abban is segíteni fog, hogy Plácido Domingo, de a többi szereplő alakítását is még jobban, tudatosabban át tudjuk élni és énekesi/színészi teljesítményüket értékelni. Aztán egyetérthetünk a rendezővel vagy nem, de így mindenképpen tudatosabban fogalmazhatjuk meg majd magunkban is, hogy ebből a szempontból mi tetszett az előadásban és (esetleg) mi nem.
És úgy egyáltalán, egy kis lépéssel megint közelebb kerülünk Verdi életművéhez és az opera műfajához.

Nabucco 5.

Kedves bécsi Nabucco-turisták,, most tartunk az opera felénél. Még mi minden áll előttünk! Ha csak Domingóra koncentrálunk, most jön hatalmas drámai kettőse Abigéllel, aztán a 4. felvonásban nagy jelenete és áriája. De előttünk még a "Va pensiero" is :)

Kezdjük akkor a 3. felvonást. Ugyanazt a római felvételt fogom használni, amit eddig; segítségével remekül értelmezhetők és áttekinthetők az egyes szituációk, jelenetek és jellemek azok számára, akik kevésbé részletesen ismerik az operát. De egyébként is egy szép, mértéktartó előadás. Természetesen lehet a Yt-on tovább kutakodni, mert más kiváló előadások is fellelhetők ott teljes felvételeken, vagy részleteikben.

A fonalat ott vesszük fel, hogy a teljes hatalmi kontrollját elvesztett Nabucco a 2. felvonás végén magát istennek nyilatkoztatta ki - ám a büntetés késlekedés nélkül lecsapott rá az égből egy villámcsapás képében, amely földön csúszó, szerencsétlen, vak emberré változtatta. Abigél pedig kihasználva a helyzetet, egyből rátette a kezét az általa olyannyira áhított koronára.

A 3. felvonás színhelye újra a babiloni királyi palota. Induló hangjait halljuk (1 óra 15' 00"), ugyanazt, amelyre az 1. felvonásban Nabucco vonult be Jeruzsálembe. A nép királynőként köszönti Abigélt abban a reményben, hogy uralkodása révén Asszíriára most a béke és nyugalom korszaka következik (attól tartok, félreismerik...): Babilónia nagy királynője ősi szent hitünk méltó őre, nincs ki győzzön hada ellen... szól a kórus éneke.

Baál főpapja átnyújtja a királynőnek a zsidó hadifoglyok halálos ítéletét, azt tanácsolva, hogy az áttért Fenena is erre a sorsra jusson - ezt mondjuk különösebben nem is kell Abigélnek tanácsolni, hiszen úgyis ez a szándéka gyűlölt testvérével (1 óra 18' 30"). Mint hamarosan megtudjuk, Abigél teljhatalmának még van egy hiányossága: a nagy pecsét egyelőre apjánál van, amivel például ezt az ítéletet is szentesítenie kellene.

Ebben a pillanatban Nabucco téved a terembe (1 óra 19' 13"). Régi híve, Abdallo tapintatosan ki akarja vezetni, mert látja urán, hogy még mindig zavarodott állapotban van. Nabucco azt azért tudja magáról, hogy kicsoda, csak az utóbbi fejleményekkel, Abigél hatalomra kerülésével nincs tisztában. Nem érti, miért nem ő elnököl a nagy tanács termében és miért akarja onnét Abdallo kituszkolni: Bár gyenge most a testem, de meg ne tudja más. Mindenki higgye, hogy a király még erős.

A trónja felé tart és megdöbbenve tapasztalja, hogy valaki már ül rajta. Abigél tanúk nélkül akar apjával beszélni, aki nem ismeri fel őt
(1 óra 21' 11"): Asszony, ki vagy?

Abigél cselhez folyamodik, hogy apjától kicsalja a nagy pecsétet, s azt mondja neki:  Trónodat megóvni jöttem addig, amíg betegen feküdtél. Add a pecsétet, ellenségeidet el kell törölni a föld színéről!

Nabucco, állapota ellenére megérzi, hogy hamisság van Abigél szavaiban és tétovázik, mire a királynő gunyorosan gyávának bélyegzi: Örvendj, Júdea népe, nagy istened győzött, mert Nabucco szívét megölte a vakrémület...

Nabucco ilyen vádat még zavarodottan sem tűr el, s (1 óra 22' 53") Halál minden izraelitára! kiáltással lepecsételi a halálos ítéletet.

Abigélt eltölti győzelmének tudata, ám Nabucco agyáig most jut el, hogy akkor mi lesz Fenenával?

A királynő közli, hogy mivel az ellenséghez pártolt, ő is velük fog elveszni.

De ő a lányom! S amikor Abigél emlékezteti, hogy itt van ő, a másik lánya, Nabucco azzal válaszol, hogy nem Abigél az igazi örököse, hiszen ő rabszolgavér (1 óra 23' 25"). De Abigél kezében az ezt bizonyító irat, amit most apja szeme láttára kettétép, így megsemmisül a bizonyíték.

Nabucco elméje még jobban kezd világosodni, egyre valóságosabban fogja fel a helyzetet (1 óra 24' 40"):

Ó, szörnyű szégyen, mi rám borul, s őszülő hajam a földre vonja. E kar, melytől egykor úgy rettegtek, most kardért hiába nyúlna. Szánalomra méltó árnyék vagyok csupán...

Míg a diadalmas Abigéltől ezeket a szavakat halljuk:

Fényes dicsőség napja nézz rám a tiszta égből, lemostam származásom bélyegét. Ezért nem nagy ár még apám szeretetének elvesztése sem. Előttem, egy rabszolga előtt hódol mindenki!

Induló hangjai szűrődnek be (1 óra 27' 34"), mely a halálos ítéletek végrehajtására való készülést jelzi. Nabucco az őrséget szólítja, de ők már Abigélnek engedelmeskednek, aki apja szemébe vágja, hogy azok éppen azért vannak itt, hogy Nabuccót őrizzék, hiszen rabságban van, ha még nem fogta volna fel. Ő kétségbeesve ismétli: Én, rab vagyok??? (olaszul a rab: prigioniero). Lásd, a rabszolga megtörte uralmadat - erősíti meg Abigél.

Az egykor oly hatalmas királynak erre már nincs más eszköze, csak a könyörgés (1 óra 28' 40"):

Ugye megbocsátasz egy síró apának? Add vissza hát gyermekem. Legyen tied a korona, mit bánom most már, csak a lányomat add vissza.

Abigél nagy elégtétellel utasítja el, s végül az őrökkel visszavezetteti apját a börtönbe - ezzel ér véget nagyjelenetük:

Távozz és hagyj engem békén, kérésed már későn jött. Szívem mélyén vad győzelmi mámor árad: szolga lett a nagy királyból s lám, a szolga lett király!

A 3. felvonás 2. jelenetében (1 óra 32' 40") az Eufrátesz partján vagyunk, ahol a rabságban szenvedő zsidók a hazájukra gondolnak. Most következik a csodálatos Szabadság-kórus.

Mindenki ismeri, de talán nem árt meg, ha ide másolom a magyar szövegét. Ez egy újabb fordítás, felhasználva a korábbi magyarítás sorait is, de ahol változott, ott szerintem jobban közvetíti az eredeti olasz szöveget:

Messze szállj el - arany szárnyakra kelve,
Messzi tájakra - gondolat - repülj el;
Régen látott hazámba kerülj el,
Híven vár rád az otthoni táj.
Üdvözöld várunk száz ősi tornyát,
Nézz le vágyón az egykor virágzó völgybe.
Szép hazámba repítsen a honvágy, -
Ó az emlék hogy kínoz, hogy fáj!
Bölcsek lantja a fűzfának ágán - 
Ó, miért lett oly néma a húrja?
Égi hangja ma áradjon újra,
Mondja el, hogy mily szép volt a múlt!
keljen életre mindenki száján,
Szörnyű gyászunkat sírja az ének;
Zengje-zúgja a sorsát a népnek, -
Tán a szívünkben új lángot gyújt! -
Fényes, új lángot gyújt!

Csak zárójelben mondom, hogy éppen azon az előadáson, amit most is nézünk, történt Riccardo Muti karmester akciója, amikor a kulturális költségvetés érdekében az előadásnak ezen a pontján megénekeltette a közönséget. Hatása szabályosan katartikus lett, még a kórustagok is könnyeztek a színpadon...

Vissza a cselekményhez (1 óra 47' 06"):

Zakariás főpap azonban ilyen tragikus helyzetben is tud reményt önteni népébe. Jövendölésével megnyugtatja a foglyokat, hogy a zsarnokság nem fog örökké tartani, csak bízni kell az Úrban:

Júdea viharvert oroszlánja szerteszaggatja méltatlan láncát és talpra áll. Asszíria földjén viszont a romlás lesz az úr és semmi sem fogja jelezni, hol is volt az egykori nagy birodalom.

A kórus felvillanyozódik:

A főpap száján keresztül az Isten szólt, nem lehet már hosszú a rabság. Jöjj el, ó szent szabadság, újra éltesd a feldúlt hazát!

Itt van vége a 3. felvonásnak (1 óra 50' 42").

Hamarosan folytatom :)

Nabucco 4.

Kedves Bécsbe utazó Plácido Domingo- és opera-rajongók, következik a Nabucco 2. felvonásának tartalma.

Továbbra is a római televíziós felvételt használom illusztrációként és a megfelelő fontos részeknél, ahogyan a múltkor is, oda fogom írni, hogy az a jelenet, ária ezen a felvételen hány percnél és másodpercnél kezdődik - sőt, most már óránál, mert az első felvonásnak 43' 10"-nél lett vége.

Amennyire tudom, Bécsben a négyfelvonásos operát két részben fogják játszani, tehát szünetet csak a most ismertetendő 2. felvonás után tartanak.  Ami ránk is fog férni, hiszen igazán nagyon nagy drámai helyzeteknek leszünk tanúi ebben a részben...

Az első felvonás Jeruzsálemben játszódott és több vargabetű után azzal végződött, hogy Nabucco, asszír király hadseregének élén meghódította Júdeát.

A továbbiakban már Babilonban vagyunk, Nabucco székhelyén és palotájában. Amikor a felvonás elkezdődik, maga a király még Júdeában fejezi be az ország bekebelezését; egyelőre a két királylány tért haza a hadak egy részével s a hadifogságba ejtett zsidókkal. A foglyok között ott van természetesen Zakariás főpap és Izmael, akit, mint legutóbb tanúi voltunk,  népe hazaárulóként bélyegzett meg. Nabucco távollétében a trónon ideiglenesen Fenena ül.

Maga a 2. felvonás két jelenetből áll.

A 1. jelenetben Abigél királylányt látjuk a színen (43' 26"). Kétségbeesve és felháborodva tart a kezében egy iratot, amelyből kiderül hogy ő nemcsak hogy nem törvényes lánya Nabuccónak, hanem ráadásul rabszolgák véréből származik. Hatalmas csapás ez számára, ami még megsemmisítőbbé válhatna, ha nem találta volna meg a bizonyítékot. Így továbbra is kezében tarthatja az események irányítását, csak magában kell "feldolgoznia", ahogy mostanában mondjuk, ezt a sokkot.

Erről szól nagy áriájának recitativójában (44' 26"): Nem vagyok Nabucco lánya, csak egy rabnő!  Majd átkot szór Fenenára és magára Nabuccóra is, akinek parancsára haza kellett térnie és nemcsak a trónon látja Fenénát, hanem még nézheti is enyelgését Izmaellel, akibe ő is halálosan szerelmes... Elhatározza, a vesztükre tör és csakazértis ő fogja megragadni a hatalmat.

Ebben az áriájában, csakúgy, mint 1. felvonásbeli szólórészeiben újra villámló koloratúrákat hallunk tőle és hatalmas, kétoktávos hangközugrásokat - ezekkel az eszközökkel jellemzi Verdi Abigélben a mindenre elszánt, bosszúálló személyiséget. Ám meglepetésre Abigél hangja újra ellágyul (hasonlóan mint első felvonásbeli megjelenésekor), mert lelkében megint Izmael iránti szerelme merül fel (46' 36"): Bár visszajönnél, te elszállt szép álom, egyetlen percre csak... Újra megérthetjük, hogy Abigél, bármennyire is hatalomvágyó, azért mégis van benne emberi vonás, hiszen tényleg mélyen és őszintén szerelmes...

Baál főpapja érkezik papjai élén (50' 34"). Felháborodva közli Abigéllel: Fenena elárulta istenét és országát azzal, hogy a zsidók hitére fog térni. Másrészt elmondja, Nabuccóról az a hír érkezett, hogy halálosan megsebesült a hazafelé vonulás közben. Mint kinyilatkoztatja, a papság úgy látja, hogy ebben a helyzetben Abigél gyorsan lépjen trónra, mindannyian őt támogatják.

Ez a fejlemény természetesen nagyon is összecseng Abigél céljaival s örömmel ragadja meg az alkalmat (51' 49"): Harcra fel! Ma még célhoz érek, ím a fényes trónra lépek. S magában vad kárörömmel nyugtázza: íme, én, a rabszolga mindenki fölött fogok állni!

A 2. felvonás 2. jelenetében (55' 10") a hadifogoly Zakariás jön a levitákkal. A főpap Fenenához készül, hogy megtartsa áttérésének szertartását (emlékszünk, Fenena már az első felvonás drámai pillanatában sem saját régi istenéhez fohászkodott). Előtte Zakariás imáját halljuk, aki szabadulásukért könyörög (56' 35"): Árva néped hadd zengje újból tiszta szívű énekét, s álnok istenek véres árnyát égi kardod zúzza szét.

Miközben a főpap egy levita kíséretében Fenena szobájába megy, a sötétben Izmael lép be Zakariást keresve. Amikor a leviták felismerik, újra megátkozzák mint hazaárulót (1 óra 01'): Elhagyott ember és elhagyott Isten, rajtad a bélyeg, nem segít rajtad sem kard, sem méreg. 

Mielőtt ők maguk megölnék, Anna, Zakariás főpap húga rohan be és közbelép: megbocsáthatunk ma néki, hiszen hölgye szent hitünkre tért. Ezt az időközben Fenenával az oldalán újra megjelenő főpap is megerősíti.

A pillanatnyi megnyugvás után Nabucco egyik hűséges híve, Abdallo (tenor) érkezik (1 óra 04' 18") lélekszakadva Fenénához a hírrel, miszerint apja meghalt a csatatéren s itthon a papság az ő áttérése miatt Abigélt választotta utódnak. Abigél pedig az összes zsidó hadifoglyot halálra szánja, Fenenával az élen, úgyhogy meneküljön!

Ebben a pillanatban (1 óra 05' 05") Abigél és hívei, a papság és a katonák vonulnak be s Abigél a kezét nyújtja a koronáért. Fenena közli, hogy a koronát élete árán is megőrzi. Patthelyzet van közöttük, amikor maga Nabucco jelenik meg s a koronát a saját fejére teszi.

A cselekménynek ezen a meglehetősen kaotikus pontján, amikor annyiféle érdek és érzelem ütköződik, a helyzet érzékeltetésére Verdi egy rendkívül érdekes megoldást választott, a kánon formáját. Szerintem ezt valahogy úgy kell értelmeznünk, mintha az idő megállna vagy lelassulna: azok a percek, ameddig tart ez a kánon, a valóságban csak egy-két pillanatot jelenítenek meg, de mintegy "kiterítve" az összes szereplő és szereplő csoport érzelmeit. Várnai Péter már idézett könyvében megállapítja, hogy Verdi már ebben a korai operájában zseniális megoldást választott a kánonnal, ami a váltakozó belépésekkel és ennek következtében az ellenpontos szövedék kialakításával már önmagában is feszültséget kelt; ezt még fokozzák magának az alapdallamnak a váratlan fordulatai, illetve azok a színek és hatások, amelyeket a zenekarri hangszereléssel ad hozzá.

Ide másolom ennek a kánonnak a teljes szövegét magyar műfordításban; egyébként olaszul úgy kezdődik, hogy: S'appressan gl'instanti - hogy jobban ráismerjünk :) 1 óra 5' 50"-nél kezdődik:

Közelg már a végzet, / Lesújt, mint a villám, / Az arcok fehérek, / és fojtó, és fojtó a csend! /

A könny már ott reszket / A megdermedt pillán, / S az elnémult jajszó / Már feltörne bent /

A feszült várakozás pillanatát megjelenítő kánon után (1 óra 08' 59") Nabucco kinyilatkoztatja, hogy nemcsak az ellenség, Júdea istenét veti meg, aki nem bírta megvédeni népét, hanem ezentúl semmibe veszi saját istenüket is, hiszen, mit látja, összejátszott az árulókkal (akik alatt Abigélt és saját birodalmának papjait érti). Kinyilatkoztatásának csúcspontja: Mostantól egyetlen isten van, s az én vagyok, a királyotok!

Hát itt aztán újra helyzet van... A katonaság ugyan Nabuccót élteti, ám természetesen mindkét nembeli papság, azaz Zakariás és Baál főpapja is egyaránt átkozza, mindenki más pedig szabályosan megdermed. Még Abigél is...
Nabucco megragadja az alkalmat és közli, hogy a zsidókat, főpapjukkal együtt még ma kivégezteti. Fenena szól, hogy akkor ő is meghal, mert már az ő hitükre tért. Nabucco rárivall: Te hallgass, és a porba vetve magadat járj elöl az új hitben, hiszen én vagyok az isten!

Ebben a pillanatban az égből villám sújt le Nabuccóra, koronája és ő maga a porba hull. Az imént még fennhéjázó, minden kontrollját elvesztett király megzavarodottan kér irgalmat a földi és égi hatalmaktól. 

Itt kezdődik a 2. felvonás fináléjának nagyjelenete (olaszul a Chi mi toglie il regio secreto szavakkal), 1 óra 11' 36"-nél:

A királynak ebben a nagy szólójában egyrészt ott a rémület: Ah, mi történik, mily rémes álmok? Szörnyű démon az, mit látok? Földre sújtott, ó jaj, nem enged! Nincs, ki szánjon!

Aztán ebben a zavarodott állapotban, előbbi rettenetes szavai ellenére is kisugárzik a lánya, Fenena iránti igaz szeretete, hozzá könyörög. Itt meglágyul, dallamosabbá válik a zene, puha fafúvók kíséretében: Ó leányom, merre, merre lellek? Szánd a kínom, te állj a gyönge mellett.

Ez a két lelkiállapot, a rettegés és a könyörgés váltakozik Nabucco monológjában, s az előbb hatalma teljében levő király már csak egy reszkető ember a porban. 

Pillanatnyi megrökönyödése után Abigél újra feltalálja magát és saját fejére teszi Nabucco elgurult koronáját.

Ezzel ér véget a 2. felvonás (1 óra 14' 23").

Most egy kicsit mi is lazíthatunk, hiszen még sok minden vár ránk :)

Addig is kellemes húsvétot kívánok mindenkinek; remélem, néhányan azért készülgetnek a Nabuccóból... Ünnepek után folytatom az ismertetést a 3. felvonással.

Nabucco 3.

Vessük bele végre magunkat az operába :)

Ehhez egy olyan előadás segítségét választottam kedvenc videomegosztó portálunkról, ami egy mértéktartó hagyományos rendezés - nincs benne semmi különös "kunszt" vagy "koncepció", s ezért kiválóan alkalmas a művel való ismerkedésre. A felvétel a római operában készült Riccardo Muti vezényletével, ami már magában garancia a zenei minőségre. Nabucco szerepében a mindig kitűnő Leo Nucci. Zakariás főpap egy fiatal orosz énekes, Dmitrij Beloszelszkij, Abigél pedig a magyar Boross Csilla. Zakariásra külön is érdemes figyelnünk, mert Bécsben is ő fogja énekelni a szerepet.

A nyitányt már hallgattuk a múltkor, persze meghallgathatjuk újra ma is :)

Az első felvonás 9' 30"-nél kezdődik, ma ezt próbálom elmesélni. Előtte esetleg érdemes átfutni a múltkori poszt végét, ahol a mű alaphelyzetét foglaltam össze.

1. felvonás:

Jeruzsálemben vagyunk, Salamon templomában. Eljutottak már a hírek a fővárosba, miszerint hatalmas sereg élén betört Júdeába Nabucco, az asszír király s rohamosan közeledik. A kétségbeesett nép itt, a templomban próbál híreket szerezni és oltalmat keresni. Nagy nyitó kórusban adnak hangot kétségbeesésüknek melynek középső részében (11' 47") először az ártatlan fiatal lányok könyörögnek az Úrhoz, majd mindenki csatlakozik hozzájuk és kérik megszabadításukat ebből a súlyos veszélyből.

Zakariás főpap lép a templomba és nagy áriában (14' 44") próbál reményt önteni népébe. A bátorításra van is oka, hiszen rabként hozza magával Fenénát, Nabucco lányát (akiről a múltkor elmeséltem, hogy került ide, ellenséges földre). Áriája lassú részében felidézi a rémült embereknek, hogy a régmúltban is segített népén az Úr, amikor mannát küldött az égből és kettéválasztotta a tengert. Megígéri, hogy most is segíteni fog, ha bíznak benne.

Közben Izmael, a király unokája érkezik újabb lesújtó hírekkel. Úgy látszik, hogy a főpap nem tud Fenena és Izmael szerelméről, mert mielőtt a fegyveresek élére állna, éppen Izmaelre bízza az értékes túszt, hogy őrizze. E jelenetrész végét  a kórus gyújtó és optimista hangú éneke zárja (20' 05"), mely szerint az egy igaz Isten előtt meg fog hódolni Baál, az asszírok bálványa. A nép főpapja vezetésével kirohan a templomból, hogy felvegye a harcot az agresszorokkal.

Fenena és Izmael kettesben maradnak (23' 14"). A férfi szerelmesen közelít a királylány felé, aki azonban lehűti, hogy  ilyen háborús időkben nem szabad szerelemről beszélni és különben is, teszi hozzá, én már nem vagyok királylány, a te földeden rabszolga és túsz lettem. Izmael biztosítja, mint ahogy Babilonban Fenena őt kiszabadította a börtönből, most, hogy éppen fordítva áll a helyzet, ő is megteszi ugyanezt őérte.

Éppen el akarja szöktetni, amikor Abigél, Nabucco másik lánya egy kisebb csapat élén, mintegy előőrsként belép a templomba  (25' 15"). Gúnyosan szól rá a szerelmesekre, majd közli velük: a kezemben vagytok! Hangja ellágyul (27' 14"-nél), amikor bevallja Izmaelnek, hogy akkor Babilonban beleszeretett a férfiba s felajánlja: ha elfogadja az ő szívét, akkor ezzel a népét is megmentheti.

Nos, ez szinte teljesen ugyanaz a helyzet, mint majd jóval később az Aidában lesz, de itt csak mellékszál a történetben. A "szerelmi háromszög" tercettben Izmael ugyanúgy viselkedik, mint majd Radames: Ilyen áron nem kell a kegyelem, csak bátran ontsd ki a vérem... Közben Fenena az Úrhoz könyörög, de nem az asszírok bálványához, hanem Júdea istenéhez, aminek hamarosan folytatása lesz...

A tercettet a templomba visszarohanó nép szakítja félbe (30' 58"), ugyanis újra itt keresnek oltalmat, mert nem tudták megállítani az asszírokat és már maga Nabucco is közeledik. Állandóan erősödő indulót hallunk, bent Abigél Viva Nabucco-t kiált és a király, serege élén betör a templomba (34' 30").

Zakariás, a rettenthetetlen főpap áll eléje: Remegj, te barbár! Ez itt az Isten háza!

Nabucco gőgösen válaszol: Mit nekem az Isten! 

Zakariás kést szegez Fenena nyakának és közli: Ha meggyalázod templomunkat, megölöm lányodat.

Nabucco visszafojtja dühét: Most várok, de a bosszúm még véresebb lesz... 

Ekkor (37' 37") bontakozik ki az 1. felvonást lezáró nagyszabású, zeneileg, dramaturgiailag két részből álló nagy együttes.

Első részében a következő tartalmakat halljuk:

Nabucco: Reszketve féljen, ki ellenem lázad, a vérözön árja még ma eléri Sion hegyét. 

Fenena: apjának könyörög irgalomért, ne hagyja, hogy megöljék.

Abigél: a helyzetben azt látja, hogy van esélye Fenena halálának és akkor nem lesz vetélytársa sem mint Nabucco örökösének, sem mint szerelmesnek.

Zakariás főpap, Izmael s az egész nép az Úrhoz imádkozik.

A pillanatnak Nabucco vet véget: A porba, Júdea népe! A győzelem az enyém. Látom, hiába imádkoztatok, nem segít rajtatok az istenetek, nem mer elém állni.

Zakariás visszavág: Rettegni fogod te még az Úr hatalmát - és újra Fenena nyakához teszi a kést, készen rá, hogy tényleg megölje.

Ebben a pillanatban (39' 57") a szerelmes Izmael kiszabadítja a lányt, így  Nabucco egyértelműen diadalmaskodhat.

Innét indul a nagy együttes második része.

Nabucco: Bosszúm lángja újra éled, s e gőgös város porba hull.

Izmael, Fenena és Anna (a főpap testvére, kevés szólószerepe van csak) szerintem némiképp zavaros szöveget kaptak a librettóírótól: a szerelem vakságáról énekelnek, amely árulóvá is tehet.

A kórus, azaz Jeruzsálem népe és Zakariás főpap Izmaelt átkozzák, hiszen hazaárulást követett el Fenena kiszabadításával: Árulót az ég se szánja, tönkretetted árva néped, átokvert a hírneved.

Tudom, hogy ez az ismertetés így meglehetősen száraz, kell hozzá a megfelelő részek hozzá-hallgatása és nézése. Hogy legalább ez a fenomenális finálé leírásban is szemléletesebb legyen, Várnai Péter mondatait idézem Verdi operakalauz című - operakedvelőknek nélkülözhetetlen - könyvéből. INNÉT le is lehet tölteni!
Várnai Péter tehát így jellemezte a Nabucco első felvonásának fináléját:

Amikor Izmael árulása folytán Nabucco végleg ura lesz a helyzetnek, a zenekar szinte sisteregni kezd a kirobbanó bosszúvágytól. A vonósok és fúvósok cikázó villámai, a basszushangszerek tompa ütései felett "vad örömmel" zendül meg Nabucco diadalittas éneke: "Bosszúm lángja újra éled..." A szinte primitív vágású dallam állandóan visszatérő fordulataival és sztereotip ritmizálásával tökéletes kifejezője ennek a barbár örömujjongásnak.

E nagyszabású együttes végén megy le a függöny - ha van :)

Legközelebb innét folytatom.

Nabucco 2.

Folytassuk a felkészülést a bécsi Nabucco előadásra, amelynek címszerepében Plácido Domingót fogjuk látni és hallani. Remélem, semmi nem jön közbe :)

Az opera tartalmát azért is érdemes újra felidéznünk, mert a Staatsoperban is modern korba helyezett rendezést mutatnak be, mint ami már Londonban is színre került. Mivel nem segítenek bennünket korhű - vagy korhűnek gondolt - díszletek és jelmezek, szerintem még jobban tisztában kell lennünk azzal, hogy mi is történik pontosan az egyes jelenetekben.

A jeruzsálemi kép a londoni előadásban. Forrás: classical iconocast.blogspot

A babiloni díszlet Baál isten szobraival a londoni előadásban. Forrás ua.

Tudom, hogy sokan fanyalognak, ha egy opera modernizált környezetben jelenik meg színpadon. Én úgy érzem, hogy nem ezen múlik, milyen lesz egy előadás. Lehet a legkorhűbben megrendezett opera is unalmas - bocsánat, nem maga az opera, hanem az a konkrét előadás - és lehet semmitmondó vagy éppen bosszantó egy öncélúan, kellő koncepció nélkül modernizált változat.

Verdi Nabuccója szerintem nem alkalmatlan a modernizálásra - sőt. Egyrészt az emberiség történelmének egyik olyan alapkonfliktusáról szól, ami, sajnos, úgy tűnik, hogy örök életű: a hódító és a honvédő háború, azaz a zsarnokság/elnyomás és a függetlenség, a "rabok legyünk, vagy szabadok" kérdéséről - s ez egyetemes, bármely földrészen és bármely korban megtörténik. Csak a 20. századból is számos példát idézhetnénk...

Másrészt, mint ahogy az előző részben is írtam, Verdi az 1840-es évek elején olyan zenét írt a bibliai történethez, amelyben mindenki ráismert saját korának és saját hazájának helyzetére és legégetőbb problémáira. Tehát például érdekes lehetne szerintem a Nabuccónak akár egy olyan rendezése is, ami az 1848 előtti Itáliába helyezné a történetet...

Tisztázzuk először az opera alaphelyzetét és szereplőinek hovatartozását.

Adott két birodalom: Júdea (székhelye Jeruzsálem) és Asszíria (székhelye Babilon).

Júdea népe az egy igaz Istenben hisz, az asszírok pedig a pogány, vérszomjas Baal istent imádják.

Az operában Judea fő emberei Zakariás, a főpap (basszus) és Izmael, a király unokája (tenor). Hogy maga a király miért nem jelenik meg, az nem is kerül szóba; mindenesetre Zakariás, úgy tűnik, nemcsak vallási vezetője népének, hanem hadvezérként is "működik".

Babilonban Nabucco (bariton) a király, aki, mondhatni, a zsarnok uralkodók prototípusa. Két lánya, azaz potenciális trónutóda van: Fenena (szoprán) és Abigél (drámai szoprán). A vallási életet Baál főpapja (basszus) vezeti, aki, mint majd tapasztalni fogjuk, Zakariáshoz hasonlóan jócskán beleszól a politikába is. A két királylány közül, mint később kiderül, a szelíd Fenena a "hivatalos". A hatalomvágyó Abigél törvénytelen származású, de ez csak az opera folyamán derül ki a saját maga számára is.

Még az opera előtörténetéhez tartozik, hogy mielőtt kitört volna a háború, Izmael diplomáciai küldetésben hosszabb időt töltött Nabucco udvarában, ahol mindkét királylány halálosan beleszeretett. Izmael Fenena érzéseit viszonozta. Nabucco már akkor az agresszió tervét szövögette s ennek jegyében börtönbe vetette Izmaelt, akit a szerelmes Fenena élete kockáztatásával kiszabadított és együtt szöktek Jeruzsálembe (ez már szinte egy miniatűr Aida-történet, majd meglátjuk, de csak mellékszála az operának). Ezt követően Nabucco hatalmas hadával, véres pusztítás közepette betör Júdeába hogy leigázza és már Jeruzsálem felé tart. Előőrsét a harcias Abigél vezeti. Ekkor kezdődik az opera.

E poszt befejezéseként hallgassuk meg az opera nyitányát.

A Nabucco-nyitány (hasonlóan A szicíliai vecsernye vagy A végzet hatalma nyitányához, sőt, rokoníthatjuk hozzá a mi Erkelünk Hunyadi László nyitányát is, de korábbról, Rossinitől is hozhatnánk példákat), a  nyitányok azon típusába tartozik, amelyeket nagyrészt utólag ír meg szerzőjük, s melyekben operája legfontosabb motívumait szövi szimfonikus alkotássá.

Nekünk most Riccardo Muti dirigálja szenzációsan a milánói Scala egy régi előadásán - azon a helyen, ahol az opera 1842-ben legelőször felhangzott:

 

A tartalomismertetést hamarosan folytatom!

Nabucco 1.

Most már nagyon rövid idő választ el bennünket a bécsi utazástól, hogy megnézzük a Staatsoperban a Nabuccót, a címszerepben Plácido Domingóval. Furdal is a lelkiismeret, hogy eddig nem igazán készültem fel az operából, itt a blogban sem, mert annyi érdekes évforduló és nagykanizsai téma volt mostanában... De talán még nem késő és remélem, ezt a kis sorozatot elolvassák azok is, akik még ott lesznek velem együtt Bécsben, akár bent a színházteremben, akár kint a kivetítő előtt, akár a sorozat egy másik előadásán.

A mentségem annyi, hogy a Nabucco jóval népszerűbb opera, mint legutóbb A két Foscari volt, mindannyian jobban ismerjük, szinte minden operakalauzban, operák könyvében benne van rövidebb-hosszabb ismertetője. Igaz, amikor néhány héttel ezelőtt elővettem belőle egy teljes felvételt és elkezdtem hallgatni, hozzáolvasva a librettót, azért rájöttem, hogy vannak mozzanatai, amelyekre kevésbé emlékeztem...

Úgyhogy semmiképpen sem árt (újra)ismerkedni vele.

A Nabucco volt talán Verdi életében a legfontosabb opera: életének egy tragikus, vigasztalan időszakában nyomta a kezébe librettóját a milánói Scala intendánsa, azzal a reménnyel is, hogy talán megmenti vele Verdit a teljes depressziótól és a zeneszerzői működés feladásától. Ebbe a helyzetbe egész családjának elvesztése: először két kicsi gyermekének (1838. augusztus és 1839. október), majd ifjú, nagyon szeretett feleségének (1840. július) halála sodorta a nemrég első operájával sikerrel bemutatkozott, nagy reményekre jogosító fiatal zeneszerzőt. Ebben a helyzetben nem is történhetett másképpen, mint hogy a nehéz időkben muszájból komponált második darabja - éppen egy vígopera - megbukott... Ha ezek után nem írja meg mégis a Nabuccót, talán az egész Verdi-életművel szegényebbek lennénk...

Verdi idős korában maga mesélte el, hogy amikor hazaért és az asztalára dobta a rátukmált szövegkönyvet, az a "Va pensiero" résznél kinyílt magától (így kezdődik olaszul a híres Szabadság-kórus). Ő odapillantott, s úgy megragadták az első sorok, hogy muszáj volt tovább olvasnia... és ugyan nem hamar adta be a derekát, hogy nekiálljon megkomponálni, de szerencsére mégis megtette. Már a próbák során mindenki érezte, hogy valami nagyon nagy dolog van készülőben. És valóban: 1842. március 9-én este történelmi siker született: Verdi egyetlen este bevonult a zenetörténetbe és egyúttal az olasz szívekbe. A bibliai történet csak ürügy volt: zenéje tökéletesen ragadta meg Itália akkori életérzését, hangulatát, legfőbb politikai törekvését: a függetlenség kivívását és a kis, különböző fennhatóság alatt álló olasz tartományok egyesítését, amit az olaszok a "risorgimento" kifejezéssel neveztek meg (és ami annyira rímel a mi reformkorunkra).

Giuseppina 1845 körül. Forrás: wikipedia

Egyúttal Verdi magánéletére is hatással lett a darab: bár nem ekkor ismerte meg jövendő élettársát, majd feleségét, Giuseppina Strepponit, de újra találkozott, sőt, együtt is dolgozott vele, hiszen ő énekelte Abigél szerepét. Peppinának - ahogyan később Verdi nevezte - akkor már hanyatlóban volt énekesi pályája, s a gyilkosan nehéz szólam enyhén szólva nem tett jót fáradó hangjának... abba is hagyta a nyilvános szereplést s amíg nem lett Verdi társa, énektanítással kereste kenyerét.

Mielőtt úgy igazán belevetjük magunkat a Nabuccóba, hallgassuk meg a Va pensiero kórust egy hagyományos rendezésű előadásban, magyar felirattal. Azóta ez a dallam és szöveg szinte második himnuszává vált Olaszországnak, az olaszoknak. Ma is ugyanúgy hat - emlékezzünk csak Riccardo Muti 2011-es "haditettére"...

Knobloch = karmester :)

Volt Nagykanizsán egy közszeretetnek örvendő muzsikus. Knobloch Frigyesnek hívták, ő alapította a tűzoltók fúvószenekarát. Személye annyira beleivódott a köztudatba, hogy sokan azt hitték, a "Knobloch" szó "karmester"-t jelent...

105 éve, 1909 áprilisában hunyt el.

Kosztolányival szólva "Nem volt nagy és kiváló", viszont egy dolgos és lelkes  muzsikusa városunknak.

1844 táján született. Cseh földről származhatott  Kanizsára, hogy mikor, nem tudható pontosan. Annyi bizonyos, hogy 1883-ban már kis városunkban élt és volt annyira közismert, hogy az önkéntes tűzoltók egylete őt bízza meg, legyen az alakuló tűzoltózenekar vezetője. Ebben az időben a negyvenes éveiben járó Knobloch a mai Deák tér 5. szám alatt, az ún. Axenti-házban lakott, ott volt hangszerkereskedése és műhelye.

Nagykanizsa, Deák tér 5.

Szerencsére e tárgyban feladott egy hirdetést a Zalai Közlönyben, így ez az információ biztosra vehető.

Zalai Közlöny 1884. május 25.

Egy későbbi visszaemlékezésből, amelyből még fogok idézni, kiderül, hogy magán-zenetanárként is tevékenykedett. Haspelné Balázsy Lujza jó két évtizeddel Knobloch halála után írt róla a következő jellemző mondatokat:

Magas, vállas, pirosarcú, mosolygószemű ember volt, mindenféle hangszeren játszott, volt a lakásán vonós, fúvós hangszer, zongora, cimbalom, gitár: a hangszerek arzenálja volt ott, tanított mindent, akinek amihez kedve volt és a harmadik héten már "nótát" is választhatott a tanuló. Először megtanított a hegedű húrok neveire, azután a hét alaphangra, és aztán ment minden magától... Magyarul rosszul beszélt, de azért megértettük, mert azt sohasem kívánta, hogy mi beszéljünk csehül; hanem ő tanult mitőlünk magyarul. (Zalai Közlöny 1933. március 1.)

Nagykanizsán 1871 nyarán alakult meg az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Egy jó évtized múltán tudtak gondolni saját zenekar alapítására. Több jótékony rendezvény bevételéből gyarapítgatták a hangszer-parkot és Knobloch Frigyest kérték fel karmesternek. Knobloch rendkívül lelkesen vetette bele magát a munkába, pedig nehéz dolga volt. Kanizsán ebben az időben még nem volt zeneiskola, s bár magántanároktól sokan tanultak zenét, de inkább a tehetősebb polgári rétegből, és ők sem elsősorban rézfúvós hangszereken... Így Knobloch a zenekari próbákon túl maga tanítgatta a zenekarba jelentkező, nagy többségben kétkezi munkát végző embereket, akik a zenekari tagsággal egy kevés plusz jövedelemhez jutottak. Többségük persze kottát sem tudott olvasni, ezért mesterük egy egyszerűbb, számokon alapuló jelrendszert talált ki nekik, s úgy írta le szólamaikat. Nyilván hangszerelni is neki magának kellett a közismert indulókat, keringőket, figyelembe véve együttesének összetételét. A sok nehézség ellenére azért összeállt és működött a zenekar, amely abban az időben az egyetlen "felnőtt" zenekara volt a városnak; a piarista gimnáziumban, sőt a kereskedelmi iskolában szerveztek diákzenekart; azok inkább szimfonikus összetételűek voltak, persze változó színvonalon muzsikáltak, és szinte csak iskolai rendezvényeken. Knobloch fúvószenekara viszont ott volt a városi ünnepségeken, rendszeresen adott térzenét, előfordult, hogy nagy egyházi ünnepen templomban is játszottak - igaz, ezen a téren érte őket a legtöbb kritika... A különböző egyletek, testületek is meghívták őket báljaikba, ünnepségeikre. Szoktak muzsikálni magánházban rendezett családi ünnepségeken is. Hát, lehetett ott hangerő, mint ahogyan sokszor a helyi újságok is panaszolták... Később aztán a hadastyánok is összehoztak egy fúvószenekart, de sokkal gyöngébbet, mint a tűzoltók. Egy különösen vitriolos visszaemlékezés szerint a jó kanizsaiak, akik tehették, inkább kimentek a szőlőjükbe a tűzoltó-, majd a hadastyánzenekar térzenéinek idejére...

Knobloch egyébként nem karmesteri pálcával vezényelte tűzoltóit, hanem tamburmajori bottal - ezt is Haspelné Balázsi Lujzától tudjuk:

Nem lenne teljes a kép, amit én most itt az idők távolából festek, ha a képen rajta nem lenne a tűzoltók akkori népszerű karmestere, a jó Knobloch bácsi hatalmas "tambur" botjával, amelyet masírozás közben ütemesen emelt föl le, föl, le.

A derék muzsikusnak még arra is maradt energiája, hogy néhány környékbeli településen is beindítsa az ottani tűzoltók zenekarát, így például Sormáson is vezetett fúvószenekart. 

Sorsa kifejezetten tragikusan alakult. 1903. augusztus 24-én estére a malomtulajdonos gazdag Franz Lajos szerződtette az együttest, hogy névnapi ünnepségén muzsikáljanak. Az ilyen meghívások fontosak voltak a zenekarnak, sőt, személy szerint Knoblochnak is, mert bizony állandóan pénzhiánnyal küzdöttek. Amikor megjelentek a tetthelyen, kiderült, hogy valamilyen szervezési anomália folytán már ott van egy zenekar, egy cigánybanda. A helyzeten Knobloch annyira felidegesítette magát, hogy szélütést kapott: jobb oldalára megbénult. Ettől kezdve súlyos betegen vegetált majdnem hat évig. Felesége nem volt, ki tudja, ki, vagy kik ápolhatták olyan sokáig, hiszen gyaníthatóan nem volt különösebben jómódú ember. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy 1909. április 3-án, délután 6 órakor - mint az anyakönyvben is olvasható - a városi közkórházban halt meg. 65 éves volt.

Lakcímeként ekkor Széchenyi tér 6. szerepel. Talán kisebb lakásba költözött, hogy maradjon pénze ápolásra, ki tudja... Április 6-án a köztemetőben helyezték örök nyugalomra, nagy részvét mellett. Sírja sajnos már nincs meg.
 
Idézzünk végül a Zalai Közlöny 1909. április 5-én "Figyelő" aláírással megjelent hosszabb nekrológjának befejező részét (kattintással kinagyítható):

Utóda a tűzoltózenekar élén Dinuj József lett. Az alábbi tablón már ő feszít a csoport közepén, de a tagok között biztos vannak olyanok, akik Knobloch Frigyessel is muzsikáltak...
 

A tabló a Tűzoltóság épületében, a Kossuth téren látható. Érdemes bekukkantani, egészen érdekes kiállításba lehet ott botlani a kanizsai tűzoltóság történetéről, beleértve a zenekar történetét is.