Nabucco 5.

Kedves bécsi Nabucco-turisták,, most tartunk az opera felénél. Még mi minden áll előttünk! Ha csak Domingóra koncentrálunk, most jön hatalmas drámai kettőse Abigéllel, aztán a 4. felvonásban nagy jelenete és áriája. De előttünk még a "Va pensiero" is :)

Kezdjük akkor a 3. felvonást. Ugyanazt a római felvételt fogom használni, amit eddig; segítségével remekül értelmezhetők és áttekinthetők az egyes szituációk, jelenetek és jellemek azok számára, akik kevésbé részletesen ismerik az operát. De egyébként is egy szép, mértéktartó előadás. Természetesen lehet a Yt-on tovább kutakodni, mert más kiváló előadások is fellelhetők ott teljes felvételeken, vagy részleteikben.

A fonalat ott vesszük fel, hogy a teljes hatalmi kontrollját elvesztett Nabucco a 2. felvonás végén magát istennek nyilatkoztatta ki - ám a büntetés késlekedés nélkül lecsapott rá az égből egy villámcsapás képében, amely földön csúszó, szerencsétlen, vak emberré változtatta. Abigél pedig kihasználva a helyzetet, egyből rátette a kezét az általa olyannyira áhított koronára.

A 3. felvonás színhelye újra a babiloni királyi palota. Induló hangjait halljuk (1 óra 15' 00"), ugyanazt, amelyre az 1. felvonásban Nabucco vonult be Jeruzsálembe. A nép királynőként köszönti Abigélt abban a reményben, hogy uralkodása révén Asszíriára most a béke és nyugalom korszaka következik (attól tartok, félreismerik...): Babilónia nagy királynője ősi szent hitünk méltó őre, nincs ki győzzön hada ellen... szól a kórus éneke.

Baál főpapja átnyújtja a királynőnek a zsidó hadifoglyok halálos ítéletét, azt tanácsolva, hogy az áttért Fenena is erre a sorsra jusson - ezt mondjuk különösebben nem is kell Abigélnek tanácsolni, hiszen úgyis ez a szándéka gyűlölt testvérével (1 óra 18' 30"). Mint hamarosan megtudjuk, Abigél teljhatalmának még van egy hiányossága: a nagy pecsét egyelőre apjánál van, amivel például ezt az ítéletet is szentesítenie kellene.

Ebben a pillanatban Nabucco téved a terembe (1 óra 19' 13"). Régi híve, Abdallo tapintatosan ki akarja vezetni, mert látja urán, hogy még mindig zavarodott állapotban van. Nabucco azt azért tudja magáról, hogy kicsoda, csak az utóbbi fejleményekkel, Abigél hatalomra kerülésével nincs tisztában. Nem érti, miért nem ő elnököl a nagy tanács termében és miért akarja onnét Abdallo kituszkolni: Bár gyenge most a testem, de meg ne tudja más. Mindenki higgye, hogy a király még erős.

A trónja felé tart és megdöbbenve tapasztalja, hogy valaki már ül rajta. Abigél tanúk nélkül akar apjával beszélni, aki nem ismeri fel őt
(1 óra 21' 11"): Asszony, ki vagy?

Abigél cselhez folyamodik, hogy apjától kicsalja a nagy pecsétet, s azt mondja neki:  Trónodat megóvni jöttem addig, amíg betegen feküdtél. Add a pecsétet, ellenségeidet el kell törölni a föld színéről!

Nabucco, állapota ellenére megérzi, hogy hamisság van Abigél szavaiban és tétovázik, mire a királynő gunyorosan gyávának bélyegzi: Örvendj, Júdea népe, nagy istened győzött, mert Nabucco szívét megölte a vakrémület...

Nabucco ilyen vádat még zavarodottan sem tűr el, s (1 óra 22' 53") Halál minden izraelitára! kiáltással lepecsételi a halálos ítéletet.

Abigélt eltölti győzelmének tudata, ám Nabucco agyáig most jut el, hogy akkor mi lesz Fenenával?

A királynő közli, hogy mivel az ellenséghez pártolt, ő is velük fog elveszni.

De ő a lányom! S amikor Abigél emlékezteti, hogy itt van ő, a másik lánya, Nabucco azzal válaszol, hogy nem Abigél az igazi örököse, hiszen ő rabszolgavér (1 óra 23' 25"). De Abigél kezében az ezt bizonyító irat, amit most apja szeme láttára kettétép, így megsemmisül a bizonyíték.

Nabucco elméje még jobban kezd világosodni, egyre valóságosabban fogja fel a helyzetet (1 óra 24' 40"):

Ó, szörnyű szégyen, mi rám borul, s őszülő hajam a földre vonja. E kar, melytől egykor úgy rettegtek, most kardért hiába nyúlna. Szánalomra méltó árnyék vagyok csupán...

Míg a diadalmas Abigéltől ezeket a szavakat halljuk:

Fényes dicsőség napja nézz rám a tiszta égből, lemostam származásom bélyegét. Ezért nem nagy ár még apám szeretetének elvesztése sem. Előttem, egy rabszolga előtt hódol mindenki!

Induló hangjai szűrődnek be (1 óra 27' 34"), mely a halálos ítéletek végrehajtására való készülést jelzi. Nabucco az őrséget szólítja, de ők már Abigélnek engedelmeskednek, aki apja szemébe vágja, hogy azok éppen azért vannak itt, hogy Nabuccót őrizzék, hiszen rabságban van, ha még nem fogta volna fel. Ő kétségbeesve ismétli: Én, rab vagyok??? (olaszul a rab: prigioniero). Lásd, a rabszolga megtörte uralmadat - erősíti meg Abigél.

Az egykor oly hatalmas királynak erre már nincs más eszköze, csak a könyörgés (1 óra 28' 40"):

Ugye megbocsátasz egy síró apának? Add vissza hát gyermekem. Legyen tied a korona, mit bánom most már, csak a lányomat add vissza.

Abigél nagy elégtétellel utasítja el, s végül az őrökkel visszavezetteti apját a börtönbe - ezzel ér véget nagyjelenetük:

Távozz és hagyj engem békén, kérésed már későn jött. Szívem mélyén vad győzelmi mámor árad: szolga lett a nagy királyból s lám, a szolga lett király!

A 3. felvonás 2. jelenetében (1 óra 32' 40") az Eufrátesz partján vagyunk, ahol a rabságban szenvedő zsidók a hazájukra gondolnak. Most következik a csodálatos Szabadság-kórus.

Mindenki ismeri, de talán nem árt meg, ha ide másolom a magyar szövegét. Ez egy újabb fordítás, felhasználva a korábbi magyarítás sorait is, de ahol változott, ott szerintem jobban közvetíti az eredeti olasz szöveget:

Messze szállj el - arany szárnyakra kelve,
Messzi tájakra - gondolat - repülj el;
Régen látott hazámba kerülj el,
Híven vár rád az otthoni táj.
Üdvözöld várunk száz ősi tornyát,
Nézz le vágyón az egykor virágzó völgybe.
Szép hazámba repítsen a honvágy, -
Ó az emlék hogy kínoz, hogy fáj!
Bölcsek lantja a fűzfának ágán - 
Ó, miért lett oly néma a húrja?
Égi hangja ma áradjon újra,
Mondja el, hogy mily szép volt a múlt!
keljen életre mindenki száján,
Szörnyű gyászunkat sírja az ének;
Zengje-zúgja a sorsát a népnek, -
Tán a szívünkben új lángot gyújt! -
Fényes, új lángot gyújt!

Csak zárójelben mondom, hogy éppen azon az előadáson, amit most is nézünk, történt Riccardo Muti karmester akciója, amikor a kulturális költségvetés érdekében az előadásnak ezen a pontján megénekeltette a közönséget. Hatása szabályosan katartikus lett, még a kórustagok is könnyeztek a színpadon...

Vissza a cselekményhez (1 óra 47' 06"):

Zakariás főpap azonban ilyen tragikus helyzetben is tud reményt önteni népébe. Jövendölésével megnyugtatja a foglyokat, hogy a zsarnokság nem fog örökké tartani, csak bízni kell az Úrban:

Júdea viharvert oroszlánja szerteszaggatja méltatlan láncát és talpra áll. Asszíria földjén viszont a romlás lesz az úr és semmi sem fogja jelezni, hol is volt az egykori nagy birodalom.

A kórus felvillanyozódik:

A főpap száján keresztül az Isten szólt, nem lehet már hosszú a rabság. Jöjj el, ó szent szabadság, újra éltesd a feldúlt hazát!

Itt van vége a 3. felvonásnak (1 óra 50' 42").

Hamarosan folytatom :)