Folytassuk a felkészülést a bécsi Nabucco előadásra, amelynek címszerepében Plácido Domingót fogjuk látni és hallani. Remélem, semmi nem jön közbe :)
Az opera tartalmát azért is érdemes újra felidéznünk, mert a Staatsoperban is modern korba helyezett rendezést mutatnak be, mint ami már Londonban is színre került. Mivel nem segítenek bennünket korhű - vagy korhűnek gondolt - díszletek és jelmezek, szerintem még jobban tisztában kell lennünk azzal, hogy mi is történik pontosan az egyes jelenetekben.
Az opera tartalmát azért is érdemes újra felidéznünk, mert a Staatsoperban is modern korba helyezett rendezést mutatnak be, mint ami már Londonban is színre került. Mivel nem segítenek bennünket korhű - vagy korhűnek gondolt - díszletek és jelmezek, szerintem még jobban tisztában kell lennünk azzal, hogy mi is történik pontosan az egyes jelenetekben.
A jeruzsálemi kép a londoni előadásban. Forrás: classical iconocast.blogspot |
A babiloni díszlet Baál isten szobraival a londoni előadásban. Forrás ua. |
Tudom, hogy sokan fanyalognak, ha egy opera modernizált környezetben jelenik meg színpadon. Én úgy érzem, hogy nem ezen múlik, milyen lesz egy előadás. Lehet a legkorhűbben megrendezett opera is unalmas - bocsánat, nem maga az opera, hanem az a konkrét előadás - és lehet semmitmondó vagy éppen bosszantó egy öncélúan, kellő koncepció nélkül modernizált változat.
Verdi Nabuccója szerintem nem alkalmatlan a modernizálásra - sőt. Egyrészt az emberiség történelmének egyik olyan alapkonfliktusáról szól, ami, sajnos, úgy tűnik, hogy örök életű: a hódító és a honvédő háború, azaz a zsarnokság/elnyomás és a függetlenség, a "rabok legyünk, vagy szabadok" kérdéséről - s ez egyetemes, bármely földrészen és bármely korban megtörténik. Csak a 20. századból is számos példát idézhetnénk...
Másrészt, mint ahogy az előző részben is írtam, Verdi az 1840-es évek elején olyan zenét írt a bibliai történethez, amelyben mindenki ráismert saját korának és saját hazájának helyzetére és legégetőbb problémáira. Tehát például érdekes lehetne szerintem a Nabuccónak akár egy olyan rendezése is, ami az 1848 előtti Itáliába helyezné a történetet...
Tisztázzuk először az opera alaphelyzetét és szereplőinek hovatartozását.
Adott két birodalom: Júdea (székhelye Jeruzsálem) és Asszíria (székhelye Babilon).
Júdea népe az egy igaz Istenben hisz, az asszírok pedig a pogány, vérszomjas Baal istent imádják.
Az operában Judea fő emberei Zakariás, a főpap (basszus) és Izmael, a király unokája (tenor). Hogy maga a király miért nem jelenik meg, az nem is kerül szóba; mindenesetre Zakariás, úgy tűnik, nemcsak vallási vezetője népének, hanem hadvezérként is "működik".
Babilonban Nabucco (bariton) a király, aki, mondhatni, a zsarnok uralkodók prototípusa. Két lánya, azaz potenciális trónutóda van: Fenena (szoprán) és Abigél (drámai szoprán). A vallási életet Baál főpapja (basszus) vezeti, aki, mint majd tapasztalni fogjuk, Zakariáshoz hasonlóan jócskán beleszól a politikába is. A két királylány közül, mint később kiderül, a szelíd Fenena a "hivatalos". A hatalomvágyó Abigél törvénytelen származású, de ez csak az opera folyamán derül ki a saját maga számára is.
Még az opera előtörténetéhez tartozik, hogy mielőtt kitört volna a háború, Izmael diplomáciai küldetésben hosszabb időt töltött Nabucco udvarában, ahol mindkét királylány halálosan beleszeretett. Izmael Fenena érzéseit viszonozta. Nabucco már akkor az agresszió tervét szövögette s ennek jegyében börtönbe vetette Izmaelt, akit a szerelmes Fenena élete kockáztatásával kiszabadított és együtt szöktek Jeruzsálembe (ez már szinte egy miniatűr Aida-történet, majd meglátjuk, de csak mellékszála az operának). Ezt követően Nabucco hatalmas hadával, véres pusztítás közepette betör Júdeába hogy leigázza és már Jeruzsálem felé tart. Előőrsét a harcias Abigél vezeti. Ekkor kezdődik az opera.
E poszt befejezéseként hallgassuk meg az opera nyitányát.
A Nabucco-nyitány (hasonlóan A szicíliai vecsernye vagy A végzet hatalma nyitányához, sőt, rokoníthatjuk hozzá a mi Erkelünk Hunyadi László nyitányát is, de korábbról, Rossinitől is hozhatnánk példákat), a nyitányok azon típusába tartozik, amelyeket nagyrészt utólag ír meg szerzőjük, s melyekben operája legfontosabb motívumait szövi szimfonikus alkotássá.
Nekünk most Riccardo Muti dirigálja szenzációsan a milánói Scala egy régi előadásán - azon a helyen, ahol az opera 1842-ben legelőször felhangzott:
A tartalomismertetést hamarosan folytatom!
A tartalomismertetést hamarosan folytatom!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése