A nagykanizsai zsinagóga karnagya

Eckstein Mór is egy az elfelejtett nagykanizsai muzsikusok közül. Nem a legelső vonalba tartozott, de munkáját, ami az éneklés és karvezetés volt, profi szinten és hűségesen, fél évszázadon át végezte magas színvonalon. A zsinagóga énekkarának karnagya volt, 100 éve, 1917. április 19-én hunyt el.

Élete korai szakaszáról és pályakezdéséről kevés a forrás, inkább már kiteljesedett korszakáról vannak információk. De nézzük sorban, a fehér foltokkal együtt...

1839/40 körül született – hogy hol, és pontosan mikor, egyelőre nem került elő, csak annyi, hogy apja neve Eckstein Izsák.

Visszaszámolva megünnepelt negyedszázados jubileumából úgy tűnik, 1868 tavaszán lépett be sima tagként a kanizsai zsinagóga énekkarába. Ekkor nem egészen harminc éves volt. Azt sem tudjuk, hogy mikortól, de valószínűleg nem túl sokára a kórus vezetője lett (egyik nekrológja úgy tartja számon, hogy majdnem ötven évig volt karnagy) és abban a minőségében működött élete hetvennyolcadik évében bekövetkezett haláláig. Róla szólván mindig megemlítik gyönyörű basszus hangját. 

A kanizsai zsinagóga belső tere (Forrás: zsido.com)

A kanizsai zsinagóga mindig híres volt magas színvonalú zenei életéről. Ebben az időben ennek meghatározó alakjai a főkántor, az orgonista és a kórus vezetője voltak. Valamennyien főállásban látták el feladatukat. A főkántor mellett még "sima" kántor is működött, mellette bizonyos adminisztratív teendőket is ellátva. Tárgyalt korszakunkban mindhárom meghatározó poszton egészen kiváló és feltűnően sokáig, négy-öt évtizedig működő zenészek álltak, ami tovább emelte a zenei élet minőségét. Főkántor az európai hírű Kartschmaroff Leó volt (1864 és 1915 között, róla írtam már egy hosszabb életrajzot az 2015-ös Kanizsai antológiába), az orgonista Pásztor (eredetileg Pollák) Miksa (1890 és 1937 között), a kórus vezetője pedig Eckstein Mór, körülbelül 1868/69 és 1917 tavasza között.

Saját felvételem az orgonakarzatról

Villányi Henrik így foglalta össze a zene szerepét az izraelita szertartásokon:

A zsidó szertartás lényeges alkatrészét az imák eléneklése teszi. Az éneket a kántor és a jól begyakorlott énekkar végzik. Ének és ima a zsidó istentiszteletben majdnem egy fogalom. A hívő is ezt tartja, mert minden istentiszteleten, ünnepnapon, temetésen, lakodalmon maga előtt látja az előimádkozót és hallja énekét, mely ájtatosságra indítja és tolmácsolja vallásos érzületét. (Zalai Közlöny 1904. november 19.)

A hitközségnek már 1821 óta volt énekkara, amelyet Kartchmaroff főkántor szervezett újjá és Eckstein kiválóan vezetett. A karnagy negyven éves jubileuma alkalmából írta a Zala, hogy Eckstein Mórnak nagy része van abban, hogy az énekkar "kitűnően szervezett, és kiváló precizitással és művésziességgel" működik.

Kiváló és jó ember is lehetett, szintén egyik nekrológja szerint egyik legnépszerűbb funkcionáriusa volt a hitközségnek. Ezt a képet erősíti keszthelyi kollégája, Lövinger Sándor, aki egyszer nagy hangversenyt szervezett városában a környékbeli nagyobb települések izraelita zenészeinek, együtteseinek részvételével. Hosszú köszönetmondó leveléből idézzük a megfelelő passzust a Zala 1878. június 30-i számából:

Eckstein Mór úr, a nagy-kanizsai izr. község alkántora a darabok bassus parthiát [basszus szólamát] fényes sikerrel oldá meg, ki egyszersmind irántam azon nemeskeblűséget tanusított, hogy tőlem úti költséget sem fogada el, miáltal mint hivatalnok analogont [példát] adott érdemdús közönségének, ki is nagylelkűség tekintetében egész országunk valamennyi izr. községének mintaképül szolgál.

Ugyancsak szép példa életéből, hogy nem tagadta meg közreműködését, amikor Rudolf trónörökös kislánya megszületése alkalmából katolikus ünnepi misét tartottak:

Ünnepélyes hálaadó istentisztelet tartatott városunkban a szt.-Ferenciek templomában f. hó 6-án az új főhercegnő születése alkalmából. Jelenvoltak: városihatóságunk a polgármesterrel az élén, a különböző hivatalos testületek és magánosok. Előadatott: Führer R. D-dúr miséje Kaán Irma, Kohn Hedvig és Novinszky Leopoldine kisasszonyok, Bischitzky és Eckstein urak és a színházi zenekar közreműködésével. Különösen szép volt a Bischitzky és Eckstein által Offertoriumra énekelt "Ave Maria", továbbá a Kaán Irma és Kohn Hedvig által énekelt "Benedictus". (Zalai Közlöny 1883. szeptember 9.)

Eckstein szép énekhangját a világi zenei életben is hallatta - főként ifjabb korában, amikor még megvolt városunk első felnőtt énekkara, a Kanizsai Dalárda. Ebben szinte állandóan vezetőségi tag volt és szólistaként is gyakran működött, amint az 1877 utáni évtizedben a helyi lapokban olvashatjuk. Többször énekelte a basszus szólamot a kor népszerű férfi-kvartett-formájában előadott darabjaiban, de Bischitzky Miksával, aki tenoristaként magánének-tanár volt Kanizsán, előadták például Faust és Mephisto kettősét Gounod Faustjából, ami azért már igazán igényes énekelnivaló. 

Magánéletéről is vannak információk, bár egyelőre nem teljes a kép. Első felesége a kanizsai születésű Deutsch Cecília volt, aki ötven éves korában, teljesen váratlanul halt meg 1897. november 2-án, agyszélhűdésben. A lassan a hatodik évtized felé haladó karmester egy év múlva, 1898. október 25-én újra megnősült: egy Újvidék környéki özvegyasszonyt vett feleségül, özv. Meisterné Reichenstein Rózát. Az esküvő a menyasszony lakóhelyén, Bács-Petrovácon volt, ami ma Szerbiához tartozik, így egyelőre nem sikerült az anyakönyvi bejegyzéshez hozzájutnom, pedig abban sok hiányzó adatot meg lehetne találni Eckstein származásáról. Mint majd későbbi gyászjelentéséből kitűnik, első házasságából valószínűleg nem volt gyermeke; második házasságában viszont "megörökölt" egy fiút és az ő révén menye és unokája is lett. Valószínűleg együtt is laktak, mert Eckstein halálát majd mostohamenye fogja bejelenteni az anyakönyvi hivatalban.

Az évtizedek haladtak... 1908-ban hitközsége és tisztelői megünnepelték működésének negyvenedik évfordulóját. 

A hitközség szolgálatában öregedett meg. Az ifjúból aggastyán lett, de lelkesedése és szorgalma nem lankadt. Úgy megszokták szép mély, erős hangját, hogy szertartás vagy istentisztelet nála nélkül el sem képzelhető.  (Zala 1908. augusztus 19.)

Nem egészen egy évtized van ekkor még hátra az életéből. Továbbra is dolgozik. Aztán két nagy csapás is éri a hitközséget: 1915. december 31-én elhunyt Kartschmaroff főkántor, 1917. február végén pedig Goldmann Samu kántor – mindketten félévszázadnyi működés után. Eckstein utolsó szolgálata kórusával Goldmann Samu temetése. Már készülnek félévszázados jubileumának megünneplésére, amikor április 19-én az ő halálhíre terjed szét. 

Méltó nekrológot közölt róla az akkori, Kanizsán szerkesztett Zalai Hírlap:

 

A hitközség saját halottjának nyilvánította. Mint a Zala április 21-i számából megtudhatjuk, dr. Neumann Ede főrabbi gyászbeszéde méltó emléket állított az elhunytnak és az énekkar is, (melyet ez alkalommal műkedvelőkkel is kiegészítettek) kiválóan szép előadásban énekelte a gyászdalokat. A szertartás bevégzése után a koporsót az izr. temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírkövét ma is fellelhetjük. Csak az a kár, hogy fényképének helye üres, így nem ismerhetjük arcvonásait...

"A legjobb férjnek"

A nagykanizsai Sétakert zenei emlékei

Tripammer Gyula

A Sétakert Nagykanizsa legnagyobb kiterjedésű, 4 hektáros parkja. Létesítését a város 1896-ban Tripammer Gyula, a Szépítő Egylet ügyvezető elnökének javaslatára vette programba, s először 6 hold földterületet vásároltak meg kanizsai gazdáktól. Fabik József városi kertész segítségével Tripammer maga is sok növényt elültetett benne s haláláig ápolta a parkot. A későbbi évtizedek során területét több ízben is bővítették – majd 1930 után a strandfürdő és a MAORT lakótelep építésekor csökkentették –, s 1925-ben a város vette kezelésébe. Nagy névadási viták után 1927-ben Tripammer Gyuláról nevezték el, de a kanizsaiak mindig is Sétakertnek emlegették. Csengery út felőli bejáratát, amely a korábbi barátok kertjének területére esik, Vajda és Gyenes fővárosi építészek tervezték. Mára csak egy oszlopa maradt meg; három kovácsoltvas kapuja és a kerítés többi eleme 1936-ban a köztemető északi bejáratához került.

Csengery út felőli bejárata

 1992 óta a kert teljes területe, növényzete és képzőművészeti alkotásai helyi védelmet élveznek.

Temető felőli bejárata

1902/03 körül...

... és ma

Ezt a fát talán még Tripammer Gyula ültette

A 20. század elejétől élénk társasélet folyt a parkban: cigányzene, katonazene, cukrászda vonzotta vasárnaponként a közönséget. Itt egy kis hír (a lap szedése miatt két részre felbontva) a Zala 1902. július 20-i számából, amely a kiváló székesfehérvári honvédzenekar muzsikálásáról tudósít:

Ez pedig itt pedig egy kivágás a Zalai Közlöny 1904. június 11-i számából, mely a kanizsai tűzoltózenekar sétakerti muzsikálásáról ad hírt:

A kanizsai tűzoltózenekar a századforduló körül, a vezető Dinuj József

A Sétakertet már ekkoriban felfedezte a Kanizsán rendszeres színiévadot tartó pécsi színtársulat. Olvassunk bele a Zala 1904. június 23-i számába! Id. Latabár Árpád, a nagy Latabár Kálmán apja  is közreműködött a borús idő ellenére nagy sikerű műsorban:

Sárvári Anna (sk-szeged.hu)

1907 nyarán aztán az akkor Bihari Ákos által igazgatott, s a szokásos hosszú vendégszereplésén városunkban tartózkodó pécsi színház  igazi monstre szórakoztató napot szervezett Pepita cabaret néven. Benne könnyűzenei dalokból, táncokból, vidám monológokból összeállított műsor mellett vásári kavalkád is volt, este pedig előadták, mintegy fordított szereposztásban, saját János vitéz-előadásuk paródiáját. A Zalai Közlöny előzetese szerint benne az "Első tábornok" szerepét a húsz éves kezdő színésznőre, Sárvári Nusira osztották, aki nem más, mint Juhász Gyula halhatatlanná vált Annája... Amúgy a következő évben Nagyváradon fog megismerkedni a költővel, miután az ottani színházhoz szerződik.

1910-ben állították fel a Sétakertben a ma is látható zenepavilont, amely a Weiser-féle gépgyár műhelyéből került ki.

Egykor...

... és ma

1924 júniusában az Irodalmi és Művészeti Kör a Sétakertben rendezte meg Zala megye dalosversenyét, amelyen hét vidéki (keszthelyi, zalaszentgróti, sümegi, sormási és alsópáhoki énekkarok) és öt nagykanizsai férfikar vett részt, valamint a zalaegerszegi egyházi vegyeskar.

Zalai Közlöny 1924. június 24.

Az eseménysorozat istentisztelettel kezdődött, majd a vasútállomáson nagy tömeg jelenlétében rendeztek ünnepélyes fogadtatást a megérkező dalosoknak. Innét testületileg vonultak a Sétakertbe, ahol a műsor megkezdéséig a sormásiak kitűnő fúvószenekara szórakoztatta a nagy számban megjelent közönséget. Soraikban ott volt Sabján Gyula polgármester, az egerszegi kórust elkísérő Pehm József apátplébános – a későbbi Mindszenty József – és más notabilitások.

Megnyitóbeszédében Kováts Antal piarista főgimnáziumi tanár azt fejtegette, hogy a trianoni békeparancs sok természeti- és műkincstől fosztotta meg Magyarországot, de szellemi kincseinket, köztük dalainkat el nem vehette, s azt megőrizni nemzeti feladatunk. A fellépő dalárdák műsorszámait végigtekintve azonban megállapítható, hogy ekkor még nem nőttek fel ehhez a feladathoz. Többnyire éppen abból a régi repertoárból válogattak, amelyet ekkoriban már két évtizede próbált meg ellensúlyozni és felváltani igazi értékekkel Bartók Béla és Kodály Zoltán. Felhangzott ugyan néhány klasszikus darab is, de a slágereket az olyan kórusművek jelentették, mint például az akkoriban közkedvelt Holdvilág című dal. Népdalfeldolgozást is kevesen tűztek műsorra, a hazafias elemet inkább népies műdalok

Büchler Mór

jelentették. Ugyanakkor pozitívumként kell értékelni, hogy ennyi kórus működött a megyében és különösen Nagykanizsán, mégpedig nagyrészt zeneileg kiváló karnagyok vezetése alatt. Énekelt például a Fűtőházi Kézművesek Dalköre, akik később még sok szakmai sikert értek el Rácz János katolikus kántor irányításával és a színvonalát később több országos versenygyőzelemmel igazoló Ipartestületi Dalárda Büchler Mór vezetésével.

A Sétakert területén 1933-ban hozták létre a város strandfürdőjét. Felépítésének anyagi alapját az Országos Testnevelési Tanácstól elnyert segély, illetve a város lakosainak kötvényvásárlása biztosította. Minderről Tarnóczky Attila Hol-mi című munkájában sok érdekességet lehet olvasni – például, hogy ki mondta az avatóbeszédet és milyen szabályokkal próbálták meg erkölcsös viselkedésre késztetni a mindkét nembeli ifjúságot :) plusz sok képet nézegetni.  Azért ezt a korai képet én is megmutatom:

A strand  megnyitása után hamarosan az az ötlete támadt a pécsi színtársulat akkori igazgatójának, Fodor Oszkárnak, hogy területén szabadtéri fesztiválokat tartson – talán tudott elődének három évtizeddel korábbi sétakerti kezdeményezéséről. 1935 nyarán két naposra tervezték a rendezvényt, s a Cigánybáró és a János vitéz előadását készítették elő. Strauss operettjének Szaffi szerepére kitűnő vendéget hívtak Kőszegi Teréz, az Operaház szopránja személyében. Sajnos, az időjárás nem vette kegyeibe az előadást: éppen nem sokkal Szaffi első megjelenése után eleredt az eső, s a játékot félbe kellett szakítani. Fodor igazgató a János vitéz másnapi előadásával kárpótolta a nézőket.

Kőszegi Teréz

1937 nyarán végre eső-mentesen színre kerülhetett a Cigánybáró, a címszerepet a rádióadásokból Kanizsán is népszerű Szedő Miklós énekelte. Eljátszották még az akkoriban Kanizsán műkedvelő színjátszók körében is népszerű Rip van Winkle című operettet. Csak éppen a közönség volt kevés, talán elriasztotta őket a korábbi időjárási mizéria. Ezzel véget is ért a nagykanizsai városi strandfürdőnek mint szabadtéri színjátszóhelynek a karrierje...  

Ennyi olvasnivaló után hallgassuk meg Szedő Miklóst: 

Egy mostanában felröppent hír motiválta, hogy mai posztom a Sétakertről szólt, mely szerint még egy uszodát építenének a parkba, a meglévő mellé. A hír kapcsán a Sétakert zenei vonatkozásait igyekeztem körbejárni és rajtuk keresztül bemutatni a park értékeit. Természetesen ezeket a vonatkozásokat be kellett ágyazni az általánosabb történetbe - erről, mint már említettem, sokkal, de sokkal részletesebben írt ITT Tarnóczky Attila. Ajánlom át-tanulmányozásra azt is. Remélem, mindkét összeállítás hozzájárul, hogy még többen megismerjék Sétakertünk múltját. Én úgy érzem, nem kellene újra megcsonkítani; inkább kicsit rendbe kellene hozni, például feltölteni a táncoslányok medencéjét. Uszoda építéséhez biztosan lenne alternatív helyszínt találni...

A Medgyaszay Ház története 6.

A Városi Színház nagyterme ünnepségeknek, reprezentációs alkalmaknak is helyet adott.

A néhány kiragadott példa egyúttal egy kis történelmi utazásra visz bennünket:

1930-ban a május utolsó és június első napján a 20-as honvéd gyalogezred emlékművének leleplezése alkalmából rendezett kétnapos eseménysorozat több epizódja a színházban zajlott. A szimfonikus zenekar, az Ipartestületi Dalárda, zeneiskolai tanárok és a pécsi színház szólótáncosai is felléptek a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Köt által rendezett hangversenyen. Másnap ugyanitt díszpolgárrá avatták Szurmay József altábornagyot, a volt 20-as ezred tulajdonosát. 

Már 1945. május 14-én megtartotta a színházban első propaganda-estjét a Vörös Hadsereg, amelyet még több hasonló rendezvény követett. E műsorok jellegzetessége volt, hogy szórakoztató részét nagyon heterogén elemekből állították össze. Dominált a népi alapú, illetve mozgalmi ének, zene és tánc, de még cirkuszi produkciók is helyet kaptak benne.

1948 előtt valamennyi párt kibérelte a színháztermet, itt rendezték meg politikai szónoklatokkal súlyosbított művészestélyeiket. 1948 május közepén a színházkertben tizenhat budapesti, pécsi és helyi munkásénekkar hétszáz dalosa ünnepelte Nagykanizsa élmunkásait.

1997-ben az épület Rozgonyi utca felőli oldalán a színház megnyitására emlékező fekete márványtáblát állítottak.

Az előcsarnokban helyezték el a színház eredeti technikai berendezésének, a vasfüggöny csörlőjének egy darabját. Ugyanott 2009. május 29-én, születésének 75. évfordulóján felavatták a nagykanizsai származású STRÉM KÁLMÁN hangversenyrendező, zeneszociológus mellszobrát, Gerő Katalin alkotását. 

Forrás: köztérkép.hu

A Medgyaszay Ház története 5.

A Városi Színház 1927-es megnyitásával Nagykanizsa egy újabb hangverseny-helyszínhez is jutott, bár a koncertek nagy részét továbbra is a Polgári Egylet nagytermében (Sugár út 3.), illetve a Kaszinóban (Ady utca 7.) tartották. A fontosnak, reprezentatívnak számító eseményeket azonban itt rendezték meg.

Forrás: Közti.hu

A színházterem többször is volt tanúja az Irodalmi és Művészeti Kör keretében működő énekkar és szimfonikus zenekar fellépéseinek. A zenekart 1921-től 1936-ig (közben kis megszakítással), a kórust 1924-től három évtizeddel későbbi megszűnéséig a polgári iskola tanára, majd igazgatója, Ketting Ferenc vezette.

Az itt látható két csoportkép még 1925-ben készült. Ketting Ferenc mindkettőn az első sor közepén ül.

A vegyeskar a Színházi Élet 1925. 2. számában

A zenekar a Színházi Élet 1925. 52. számában

Ketting már a színház megnyitása előtt olyan hangversenyekkel lépett Kanizsa közönsége elé, mint 1925-ben a teljesen helyi erőkkel megvalósított Teremtés című Haydn-oratórium keresztmetszete (ebből az alkalomból készült a két fenti fénykép). Az 1930-as évek második felére kórusát az ország egyik legjobb vegyeskarává tette, amely országos versenygyőzelmek után 1940-ben a Király-díjat is elnyerte. Ketting volt Kanizsán az új magyar zene első propagátora. 1938 májusában a színházteremben ő rendezett először kizárólag Kodály Zoltán műveiből álló hangversenyt, ahol olyan remekművek hangzottak fel vezényletével, mint a Jézus és a kufárok és a Liszt Ferenchez (két évvel később ezek interpretációja hozta el a kórus számára a Király-díjat), a Mátrai képek vagy a Székely keserves.

Ketting Ferenc személyéhez kapcsolhatóan a város zenei életének nagyon fontos eseményei zajlottak a színházban 1937 és 1942 között: az Éneklő Ifjúság hangversenyei. Ketting volt e zenei mozgalom dél-zalai meghonosítója. Az első, 1937. június 7-én megtartott hangverseny előtt a tanár-karnagy terjedelmes cikket írt a Zalai Közlönybe Mi is az az Éneklő Ifjúság? címmel, amelyben Kodály elveinek pontos és közérthető ismertetését és értékelését adta. Az első koncerten részt vett valamennyi kanizsai iskolai énekkar, valamint hat környékbeli falusi elemi iskola kórusa. A színházteremben tartott hangverseny után nyolcszáz gyermek az épület lépcsőin állva, Ketting Ferenc dirigálásával összkarként két kánont énekelt.

A város, pontosabban az Irodalmi és Művészeti Kör szimfonikus zenekara is Ketting karnagysága alatt élte legjobb korszakát, s legtöbb koncertjüket a színház-mozi színpadán tartották.

Az együttes teljes története egy hosszú, hullámhegyekkel-hullámvölgyekkel teli folyamat, működési szünetekkel és többszöri újraindulással. Két világháború közötti időszakát erősen meghatározta az 1926-ban megalapított zeneiskola és tanárainak léte Vannay igazgatóval az élen, s az iskola által lassan kinevelt utánpótlás, valamint Kanizsa meghatározó két zenei egyénisége, Ketting Ferenc és Vannay János együttműködésének problémái. E problémák alaphangját Vannay adta meg, amikor 1927-ben egy országos zenei szaklapba írt cikkében megkülönböztetés nélkül műkedvelőnek minősítette Kanizsának a zeneiskola megalapítása és a színház felépítése előtti zenei életét. Hamarosan át is vette a zenekart, ám bármennyire is kiváló karnagy volt, elrontott kapcsolatát nem tudta helyreállítani az Irodalmi Körrel, így néhány évig újra Ketting lett a karnagy - aztán pár év múlva megint Vannay... Krátky polgármester próbált köztük közvetíteni, előfordult, hogy sikerrel, mert volt néhány közös produkciójuk, de a meghatározó érzés sajnos az ellentét maradt...

1945-ben az Igazoló Bizottság Vannayt megfosztotta igazgatói posztjától. Utóda a zeneiskola és a szimfonikus zenekar élén Ivánkovits Ferenc hegedűtanár lett. Az ő vezetésével is több szépen sikerült koncertet hallhatott a színházban a közönség.

Helyi együttesek és művészek mellett nagynevű magyar és külföldi zeneművészek is felléptek a színházteremben. Egy nagy botrány is kitört, a világhírű cseh hegedűművész, VASA PRIHODA 1933. október 25-i koncertjén.

Ez az eset megérdemel majd egy részletesebb posztot, így most csak összefoglalom a történteket:

Prihoda magyarországi hangversenykörútját megelőzően a mélypontra süllyedtek a magyar-cseh kapcsolatok: Prágában betiltották a magyar nyelvű napilapot s számos más magyarellenes intézkedést is hoztak. A Trianon miatti amúgy is elkeseredett hangulatban a cseh művész Szegeden és Sopronban meghirdetett fellépéseit lemondták. Kanizsán egy új, tapasztalatlan vállalkozó rendezte azt a bérleti sorozatot, melynek Prihoda koncertje volt az első része, aki nem követte ezen városok példáját. A művészt hatalmas füttykoncert fogadta, amikor színpadra lépett. Többszöri kísérletezés után, Krátky polgármester személyes közbeavatkozása révén végül eljátszhatta műsorát, de a mozikertben folytatódott a tüntetés. A művészt - testi épségét féltve - rendőri kísérettel vitték ki a vasútállomásra és tették fel az éjféli gyorsra, pedig eredetileg Kanizsán akart megszállni. A botrány miatt a polgármester a városházi alkalmazottaknak megtiltotta, hogy e bérlet további hangversenyeit látogassák...

Még egy plakát a színház hangverseny-életéből: 1929. február 4-én adott dalestet a Kanizsáról elszármazott, magánének tanárként és koncerténekesként egyaránt ismert Jakoby Antal:

Legközelebb néhány reprezentatív rendezvényről fogok mesélni, amelyek szintén a Medgyaszay Ház színháztermében zajlottak le.

A Medgyaszay Ház története 4.

Az 1927-ben átadott új színházépület az év legnagyobb részében, a színházi előadások néhány hetét leszámítva mint Városi Mozi, vagy ahogy eleinte hivatalosan nevezték, Városi Mozgó működött.

Forrás: egykor.hu

Rendszertelen és különböző helyszíneken zajló filmvetítések után Kanizsán 1912-ben nyílt meg az első állandó, önálló épületben működő filmszínház Uránia néven a Rozgonyi utca 4. alatt egykor álló házban. A Városi Mozgó azonban előkelőbb volt, a közönség tehetősebb rétege ezentúl inkább oda járt. A legelső film, amelyet az új moziban láthattak, egy igazán látványos, monumentális, két részes, 1926-ban készült - még néma - történelmi kalandfilm volt:

A világháló jóvoltából mi is belenézhetünk:

A némafilmeket helyben, a moziban zenélték alá. 1928-ban Arnberger Rudolf vezetésével egy egész zenekar alakult meg erre a célra, amely az Urániában is működött. Egy reklám szerint 16 tagú együttes volt:

Zalai Közlöny 1928. október 5.

Pontosan 1927-ben, amikor a színház-mozi épületét átadták, készült el a világ legelső hangosfilmje. A kanizsaiaknak még néhány évet kellett várni, hogy ilyet láthassanak, de 1930. február 5-én, vidéki városban elsőként  a nagykanizsai színház-moziban szólalt meg először a film. És nemcsak megszólalt, hanem rögtön énekelt is:  Beniamino Gigli adott elő szcenírozva két részletet Mascagni: Parasztbecsület című operájából.

Minden bizonnyal pontosan ezt a filmjelenetet láthatták a korabeli kanizsai nézők:

 
Mint a fenti hirdetésben is olvasható, ez csak a kísérőműsor volt. Fő filmként a félig néma, utólag slágerekkel felturbózott Ein Walzertraum (Mámorkeringő) című filmet tűzték műsorra. Most ebbe is belenézhetünk!

Az első magyar film, amely már hangosnak mondható, Csak egy kislány van a világon címmel került a mozikba. Hasonló technikával készült, mint a Mámorkeringő: némafilmként forgatták és utólag hangosították ki: a fáma szerint Jávor Pál rekedt volt aznap, amikor a technikai berendezést sikerült megszerezni, így nem ő, hanem Fekete Pál énekelt. Kanizsán 1930. augusztus elején vetítették:

Zalai Közlöny 1930. augusztus 8.

Ha már így belejöttünk a mozizásba, ezt a filmet teljesen végignézhetjük:

1933. május 29-én különleges hangos rövidfilmet láthatott a moziban a sajnos csak gyér közönség. A film az akkor huszonegy éves Brunner Erzsébet festőművész, vagy ahogy akkor Kanizsán nevezték, Sass Baba rögtönzött táncát rögzítette Rabindranath Tagore zenés költeményére. A történetet ITT részletesebben megírtam.

A mozi témája kapcsán érdemes megemlékezni arról is, hogy a korabeli sajtó előzetest közölt arról, miszerint az épület 1927. március 15-i megnyitásáról filmhíradó-felvétel fog készülni:

Zalai Közlöny 1927. március 9.

Hogy ez megtörtént-e, nem tudható. A megfelelő archívumokban hozzáférhető híradófelvételek között sajnos nem találtam ilyet, pedig mekkora durranás lenne...

A mozi 1945 tavaszán, alig egy hónappal azután, hogy városunk számára véget ért a háború, újra megnyílt. Először régi nevén mint Városi Mozi, később Béke majd Apolló néven 2000-ig működött.

Folyt. köv.!

A Medgyaszay Ház története 3.

Egy kis visszatekintés: a sorozat eddig ezekkel a témákkal foglalkozott:

1. része magáról az épületről szólt, 2. része pedig felavatásának ünnepségeiről.

Ott hagytuk abba, hogy a fényes megnyitó ünnepségek után az épület színház- és mozielőadások, hangversenyek és különböző reprezentatív rendezvények otthona lett.

Ma foglalkozzunk a színházi előadásokkal:

1927. március 17-én, amikor az új épületben elindult az első színházi szezon, már kialakult és megerősödött Nagykanizsa kapcsolata a pécsi színházzal. Ebben az időben a kitűnő Fodor Oszkár volt a színház igazgatója, aki 1927-től 1938-ig vezette a társulatot. Bár a Magyar színházművészeti lexikon szerint

működése idején főleg a prózai részleget erősítette, s a kedvelt operetteket a legolcsóbb megoldásokban hozta színre, a kanizsai közönség nem ezt tapasztalta. A társulat minden év május közepén leköltözött Kanizsára, s egy hat-nyolc hétig tartó szezont tartott. Ekkor szinte naponta volt előadás, közte sok operett is, a sajtóvisszhangok szerint általában méltó külsőségekkel. Már csak azért is, mert Harczos Irén, a szubrett-primadonna ekkoriban a színigazgató barátnője volt, s 1933-ban éppen Kanizsán házasodtak össze :) A jóhangú bonviván Galetta Ferenc volt, 1931-ben pedig Viola Margit primadonna szerepkörben került a pécsi társulathoz.

Galetta Ferenc

Viola Margit

Érdemes kicsit részletesebben beleolvasni A mosoly országa egy kanizsai előadásának kritikájába (megjelent a Zalai Közlöny 1932. június 1-jei számában):

Az előadás művészi nívója már-már az operai határokat döngette, amiben egyaránt részes volt Lehár komoly muzsikája és színészeink lelkes, minden művészi kvalitást a darab szolgálatába állított játéka.

Viola Margit és Galetta Ferenc minden együttes fellépése már egymaga különleges élményt jelent a közönség számára. Ezt a művészi élvezetet a végsőkig fokozta az az előkelő környezet, amelyben A mosoly országa adott újabb alkalmat a két kiváló énekes-művész találkozására. Értékes hanganyagukkal könnyedén szárnyalták át a partitúra legmagasabb, legveszélyesebb regisztereit is. Csodálatos, súlyos, maradandó emlékű, a közönség állandó tomboló lelkesedésétől kísért játékot produkáltak.

Harczos Irén és Nagy Gábor szimpatikus, disztingvált játékkal és kellemes hanggal támasztották alá a premier-siker forró hangulatát. [...] Különös elismeréssel kell szólanunk arról a bőkezű áldozatkészségről, amellyel a Fodor-társulat káprázatos köntöst adott erre az operettre. Végül tűzzük az elismerés nagykeresztjét vitéz Jakabffy főrendező mellére, aki hadvezére, irányítója, tűzmestere, láthatatlan szálláscsinálója volt a Nagykanizsára győztesen bevonult Lehár operettnek.

1933-ban hősnő és szende szerepkörben szerződött Pécsre a pályájának elején járó Mezei Mária. ITT és ITT már megírtam Nagykanizsához és konkrétan a Sugár úti színházunkhoz fűződő kapcsolatait, bennük korabeli kritikákból, sőt az ő leveleiből is idéztem.

Király Ernő

Fodor színigazgató nemcsak anyaszínházába, hanem Kanizsára is meghívott vendégjátékra több országos hírű művészt. 1929-ben Király Ernő, az akkor már gramofonlemezeiről is ismert bonviván érkezett vendégszereplésre, 1924-ben pedig Jávor Pál lépett fel Békefi-Lajtai: Amikor a kislányból nagylány lesz című operettjében. Biztos játéka, közvetlen és bensőséggel megjátszott Kovács Györgyje, kellemes, meleg tónusú hangja mind-mind szép sikert biztosítottak számára - nyugtázta a Zalai Közlöny1934. június 4-én.

1928-ban, majd 1929-ben a pályája teljében levő Fedák Sárit csodálhatta a közönség:

Ahogy táncol, mint az ég és föld között lebegő délibáb: olyan könnyű, olyan megragadó. Hússzor több graciözitás van benne, mint negyven balerinában. [...] Ha énekel, mint: mint a magyar puszták elhaló tilinkószava. (Zalai Közlöny 1929. 06. 29.)

Ilyen költői szavakra ragadtatta magát az újságíró, amikor Fedák a Borcsa Amerikában című, mára elfeledett operett címszerepében lépett fel. 1929-es vendégjátéka a Pista néni című operettben szintén a kanizsai színházépület egyik legforróbb sikere volt:

Tomboló, vasfüggönyös, extázisos, boldog nekifeledkezéses, igazi nagy siker, aminek a közepén Zsazsa ragyogott felülmúlhatatlanul és utolérhetetlenül. (Zalai Közlöny 1929. 07. 29.)

A művésznő kanizsai vendégjátékát felhasználta egy nosztalgikus látogatásra: elment Tótszerdahelyre, ahol korábban kastélya és birtoka volt, s ahova annak idején élete és karrierje válságos pillanataiban menekült.

A pécsi színház néhány alkalommal operajátszással is próbálkozott Kanizsán. Ez a "próbálkozás" inkább a közönséget vizsgáztatta, hiszen a társulat klasszikus operett-előadásai zeneileg már szinte operai igényűek voltak, így az operákkal is jó színvonalon birkóztak meg. 1927-ben a Hoffmann meséi előadásán a városlakók jól szerepeltek, mert teljesen megtöltötték a nézőteret. Bár ebben

Domány Sári 1930

szerepe volt annak is, hogy Olympia szerepét a kanizsai származású, első zenei lépéseit szülővárosában megtévő Domány Sári énekelte, akinek szépen sikerült Baba-áriáját megismételtette a közönség. Hoffmann szerepében vendégművész, a kanizsai színpadon már jól ismert Halmos János nyújtott énekben és játékban egyaránt kitűnőt. Halmos egyébként a következő évtől az Operaház társulatában folytatta pályáját, s lett később annak örökös tagja.

1940 után a háborús évek, illetve a pécsi színház élén Fodor Oszkár igazgatása után bekövetkező sűrű vezetőcserék a színház területén is éreztették hatásukat, egy-két évre Kanizsa előadások nélkül maradt.

A pécsi színházon kívül játszott operát Kanizsán az Országos Opera Stagione. Színházunk megnyitása után nem sokkal, 1927 novemberében a Trubadurt, a Pillangókisasszonyt és a Denevért láthatta-hallhatta tőlük a közönség egy Neuwelt Klári nevezetű női karmester (!) vezényletével. 1945 után aztán a hasonló szervezésű Gördülő Opera előadásaiban gyönyörködhettek a kanizsai operakedvelők.

1945 után még egy évtizedre visszatértek a pécsi színészek. A prózai darabok mellett ekkoriban is voltak sikeres operettelőadások. Ennek a generációnak Takács Margit volt a primadonnája, s 1949-52 között Szendrő József az igazgatója.

Takács Margit (pnsz.hu)

A pécsi színházat állandó vendégként 1955-től a kaposvári követte, s ezekkel az időkkel új fejezet kezdődött Nagykanizsa színháztörténetében. A kaposváriak primadonnáját, Pálffy Alizt még e sorok írója is látta a Medgyaszay Ház színpadán az 1970-es évek közepén, például mint Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének főszereplőjét... 

Aztán 1976-ra felépült a Hevesi Sándor Művelődési Központ, ahol jóval komfortosabb körülmények között lehetett színházat játszani és nézni egyaránt.

Legközelebb a Medgyaszay Ház mozis múltját tekintjük át.