Knobloch = karmester :)

Volt Nagykanizsán egy közszeretetnek örvendő muzsikus. Knobloch Frigyesnek hívták, ő alapította a tűzoltók fúvószenekarát. Személye annyira beleivódott a köztudatba, hogy sokan azt hitték, a "Knobloch" szó "karmester"-t jelent...

105 éve, 1909 áprilisában hunyt el.

Kosztolányival szólva "Nem volt nagy és kiváló", viszont egy dolgos és lelkes  muzsikusa városunknak.

1844 táján született. Cseh földről származhatott  Kanizsára, hogy mikor, nem tudható pontosan. Annyi bizonyos, hogy 1883-ban már kis városunkban élt és volt annyira közismert, hogy az önkéntes tűzoltók egylete őt bízza meg, legyen az alakuló tűzoltózenekar vezetője. Ebben az időben a negyvenes éveiben járó Knobloch a mai Deák tér 5. szám alatt, az ún. Axenti-házban lakott, ott volt hangszerkereskedése és műhelye.

Nagykanizsa, Deák tér 5.

Szerencsére e tárgyban feladott egy hirdetést a Zalai Közlönyben, így ez az információ biztosra vehető.

Zalai Közlöny 1884. május 25.

Egy későbbi visszaemlékezésből, amelyből még fogok idézni, kiderül, hogy magán-zenetanárként is tevékenykedett. Haspelné Balázsy Lujza jó két évtizeddel Knobloch halála után írt róla a következő jellemző mondatokat:

Magas, vállas, pirosarcú, mosolygószemű ember volt, mindenféle hangszeren játszott, volt a lakásán vonós, fúvós hangszer, zongora, cimbalom, gitár: a hangszerek arzenálja volt ott, tanított mindent, akinek amihez kedve volt és a harmadik héten már "nótát" is választhatott a tanuló. Először megtanított a hegedű húrok neveire, azután a hét alaphangra, és aztán ment minden magától... Magyarul rosszul beszélt, de azért megértettük, mert azt sohasem kívánta, hogy mi beszéljünk csehül; hanem ő tanult mitőlünk magyarul. (Zalai Közlöny 1933. március 1.)

Nagykanizsán 1871 nyarán alakult meg az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Egy jó évtized múltán tudtak gondolni saját zenekar alapítására. Több jótékony rendezvény bevételéből gyarapítgatták a hangszer-parkot és Knobloch Frigyest kérték fel karmesternek. Knobloch rendkívül lelkesen vetette bele magát a munkába, pedig nehéz dolga volt. Kanizsán ebben az időben még nem volt zeneiskola, s bár magántanároktól sokan tanultak zenét, de inkább a tehetősebb polgári rétegből, és ők sem elsősorban rézfúvós hangszereken... Így Knobloch a zenekari próbákon túl maga tanítgatta a zenekarba jelentkező, nagy többségben kétkezi munkát végző embereket, akik a zenekari tagsággal egy kevés plusz jövedelemhez jutottak. Többségük persze kottát sem tudott olvasni, ezért mesterük egy egyszerűbb, számokon alapuló jelrendszert talált ki nekik, s úgy írta le szólamaikat. Nyilván hangszerelni is neki magának kellett a közismert indulókat, keringőket, figyelembe véve együttesének összetételét. A sok nehézség ellenére azért összeállt és működött a zenekar, amely abban az időben az egyetlen "felnőtt" zenekara volt a városnak; a piarista gimnáziumban, sőt a kereskedelmi iskolában szerveztek diákzenekart; azok inkább szimfonikus összetételűek voltak, persze változó színvonalon muzsikáltak, és szinte csak iskolai rendezvényeken. Knobloch fúvószenekara viszont ott volt a városi ünnepségeken, rendszeresen adott térzenét, előfordult, hogy nagy egyházi ünnepen templomban is játszottak - igaz, ezen a téren érte őket a legtöbb kritika... A különböző egyletek, testületek is meghívták őket báljaikba, ünnepségeikre. Szoktak muzsikálni magánházban rendezett családi ünnepségeken is. Hát, lehetett ott hangerő, mint ahogyan sokszor a helyi újságok is panaszolták... Később aztán a hadastyánok is összehoztak egy fúvószenekart, de sokkal gyöngébbet, mint a tűzoltók. Egy különösen vitriolos visszaemlékezés szerint a jó kanizsaiak, akik tehették, inkább kimentek a szőlőjükbe a tűzoltó-, majd a hadastyánzenekar térzenéinek idejére...

Knobloch egyébként nem karmesteri pálcával vezényelte tűzoltóit, hanem tamburmajori bottal - ezt is Haspelné Balázsi Lujzától tudjuk:

Nem lenne teljes a kép, amit én most itt az idők távolából festek, ha a képen rajta nem lenne a tűzoltók akkori népszerű karmestere, a jó Knobloch bácsi hatalmas "tambur" botjával, amelyet masírozás közben ütemesen emelt föl le, föl, le.

A derék muzsikusnak még arra is maradt energiája, hogy néhány környékbeli településen is beindítsa az ottani tűzoltók zenekarát, így például Sormáson is vezetett fúvószenekart. 

Sorsa kifejezetten tragikusan alakult. 1903. augusztus 24-én estére a malomtulajdonos gazdag Franz Lajos szerződtette az együttest, hogy névnapi ünnepségén muzsikáljanak. Az ilyen meghívások fontosak voltak a zenekarnak, sőt, személy szerint Knoblochnak is, mert bizony állandóan pénzhiánnyal küzdöttek. Amikor megjelentek a tetthelyen, kiderült, hogy valamilyen szervezési anomália folytán már ott van egy zenekar, egy cigánybanda. A helyzeten Knobloch annyira felidegesítette magát, hogy szélütést kapott: jobb oldalára megbénult. Ettől kezdve súlyos betegen vegetált majdnem hat évig. Felesége nem volt, ki tudja, ki, vagy kik ápolhatták olyan sokáig, hiszen gyaníthatóan nem volt különösebben jómódú ember. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy 1909. április 3-án, délután 6 órakor - mint az anyakönyvben is olvasható - a városi közkórházban halt meg. 65 éves volt.

Lakcímeként ekkor Széchenyi tér 6. szerepel. Talán kisebb lakásba költözött, hogy maradjon pénze ápolásra, ki tudja... Április 6-án a köztemetőben helyezték örök nyugalomra, nagy részvét mellett. Sírja sajnos már nincs meg.
 
Idézzünk végül a Zalai Közlöny 1909. április 5-én "Figyelő" aláírással megjelent hosszabb nekrológjának befejező részét (kattintással kinagyítható):

Utóda a tűzoltózenekar élén Dinuj József lett. Az alábbi tablón már ő feszít a csoport közepén, de a tagok között biztos vannak olyanok, akik Knobloch Frigyessel is muzsikáltak...
 

A tabló a Tűzoltóság épületében, a Kossuth téren látható. Érdemes bekukkantani, egészen érdekes kiállításba lehet ott botlani a kanizsai tűzoltóság történetéről, beleértve a zenekar történetét is.