Utazgassunk Liszt Ferenccel 6.

Majdnem két hónapja, hogy utoljára utazgattunk Liszt Ferenccel. Svájci éveiből még van egy adósságom, ezt pótolom ma.

Érdekes úticélunk lesz: egy völgy, amely csak Liszt képzeletében létezik...

A Mont Blanc Robert Wallis metszete W. H. Bartlett nyomán (Wikipedia)

Előtte, aki szeretné, innét átfuthatja korábbi úticéljainkat a bevezetéssel együtt:

Bevezetés

Tell Vilmos kápolnájánál

Alpesi vizek partján

Marie naplóját olvasgatva

Genfi harangok

Ma tehát egy olyan helyre megyünk Liszt Ferenccel, amit hiába keresünk svájci térképeken. A Zarándokévek (Années de pelerinage) ciklus első, svájci évének hatodik darabja az Obermann völgye (Vallée d'Obermann) címet viseli.  Egy akkoriban nagy hatású író-filozófus, Étienne Pivert de Sénancourt (1770-1846) 1804-ben megjelent regénye az ihlető, ennek címe Oberman völgye - eredetileg egy -n-nel a végén.

De hogy ne csak képzeletbeli helyet látogassunk meg, mutatok egy valóságosat is, ahova 1835 júliusában, nagy svájci barangolásuk idején jutott el Liszt és Marie. Ez a hely a Vaud kantonban található, termálfürdőjéről és sóbányáiról is híres Bex, ahol mintegy két hetet pihentek, s ekkor olvasták Sénancourt levélformában írt regényét. Így került Liszt képzeletbeli völgye, mely, mondhatjuk, alapvetően nem más, mint az ő lelke, érzései és gondolatai - a Zarándokévek első, svájci kötetébe.

Bex látképe (Wikipedia)

A könyvben a mindig is rengeteget olvasó Liszt a saját gondolataira visszhangzó gondolatokra lelt az akkoriban kibontakozó szellemi irányzatról, a romantikáról, melynek maga is szószólójává vált. A kor romantikus művészeinek eszménye - mint már volt erről szó ebben a sorozatban - a természet volt, a romlatlan, ember által még meg nem zavart természet. Senancourt éppen az Oberman-ban fejtette ki, hogy a természet romantikája

... a legerőteljesebben a hangokban nyilvánul meg; főként a hallás érzékszerve számára lehet érzékelhetővé tenni [...] a különleges helyeket és dolgokat. Az illatok gyors és határtalan érzeteket keltenek, de bizonytalanok; a látás érzete, úgy tetszik, inkább a szellemhez, mint a szívhez szól; megcsodáljuk, amit látunk, de azt érezzük át, amit hallunk.

Hát hogyne lett volna ez inspiráló egy hangokkal bánó muzsikus számára!  

Liszt így Senancourt regényhőséről nevezte el az első zarándokév talán legfontosabb zenéjét. A francia író regényéből vett két idézet után Liszt Byron-sorokat is írt műve elé:

     Ha szív nélkül alakot venne fel
     Mindaz, mi bennem él: elképzelem.
     Hogy tudás, eszme. ész, lélek, kebel,
     És szenvedély, vágy, érzés, hirtelen
     Egyetlen szóban sűrűsödne benn,
     Se a szó, kimondva, égi áldozat:
     Egy villám lenne - szólanék, igen!
     S ellobbannék egy pillanat alatt...
S eltűnnék hangtalan, mint tokban ócska kard.

(A részletet, mely a Childe Harold zarándoktútja 3. énekében található, Deme Gyula fordításában idéztem.)

Az Obermann völgye, mely a ciklus 6. darabja, a konkrét helyeket, hangulatokat, mint például egy patakpartot, vízesést vagy Tell Vilmos kápolnája kapcsán a szabadságvágyat megjelenítő svájci zenék közül terjedelmében is kitűnik, de ami a legfontosabb, hogy kitűnik zenei megvalósításával is. Már első, szertelenebb formájában is Liszt későbbi meghatározó kompozíciós technikáját, a monotematikus építkezést mutatja. Ez azt jelenti, hogy egy kis témára Liszt egész monumentális épületet emel: választott motívumát olyan komplex módokon fejleszti tovább, hogy a variáláson túlmenően képes vele egészen ellentétes érzéseket, hangulatokat is kifejezni. Ez a híres liszti tématranszformáció, mely alapvető jelentőségű Liszt zeneszerzői tevékenységében. Ennek egyik legtökéletesebb megnyilvánulása később a Les Preludes lesz, amelyben egy mindössze három hangból álló kis témácskára épít fel egy egész zenei katedrálist.

Liszt témája az Obermann völgyében egy lefelé lépegető skála, melyet csak két helyen tör kis ellentétes mozgás:

Nagyon érdekes, hogy ez a motívum rendkívüli módon emlékeztet Csajkovszkij Anyeginjének Lenszkij-áriájához, ami körülbelül négy évtizeddel később íródott... A zenetörténet nem tud róla, hogy Csajkovszkij ismerte volna Liszt darabját - valószínű, hogy tőle függetlenül talált rá ugyanerre a dallam-mozgásra a párbaj előtt álló, halálra készülő költő lelkiállapotának ábrázolására. Hiszen a lefelé tendáló dallam alapvetően szomorúságot, reménytelenséget sugároz, és ezt sugározza Liszt darabja is: meghasonlottságot, magányt és világfájdalmat - ez az életérzés a romantika egyik meghatározó színe volt. 

Hallgassuk a művet Jandó Jenő előadásában:

Hamburger Klára remek Liszt-kalauzában így jellemzi az Obermann völgyét:

Ez a mindjárt az 1. ütemben, a bal kézben jelentkező, nosztalgikus-ereszkedő dallam úgy vonul végig a darabon, hogy közben állandóan változik, át- meg átalakul, és jelentésében, karakterében is átlényegül. Álmodozó és fájdalmas, lemondó és szenvedélyes, szaggatottan beszédszerű lesz. A befejezés előtt megdicsőül. De a záráskor ismét fájdalmasan magára marad, ugyanazt játssza mindkét kéz a mély regiszterben és a felső szólam sóhajával ér véget.

Aki szeretne gyorsan belehallgatni a Lenszkij-áriába, itt van, sikerült találni egy olyan felvételt, ami rögtön ezzel a dallammal kezdődik - meg lehet tenni az összehasonlítást :)



Az Obermann völgye kottával kísért hangzó változatával búcsúzom: