Práger Hermina sógora nyomában az osztrák nemzeti könyvtárban

Az elmúlt egy év legalább felét, ha nem többet virtuálisan Práger Herminával töltöttem. Nagyon megszerettem az egykori kanizsai kislányt, aki Hermine Braga néven az 1870-es évek második felétől egy jó évtizeden át nagy sikereket aratott mint magánénekes a bécsi operaházban.

Egyik legsikeresebb szerepében: Margit (Gounod: Faust)

Sok mindent megtudtam élete folyásáról, családjáról, szüleiről, testvéreiről és tragikus sorsú sógoráról, aki még halála után is tudott segíteni a tehetséges lánynak karrierje kibontakoztatásában: megnyerő egyéniségének emlékével és korábbi kapcsolataival.

Könyvhétre jelent meg Hermináról szóló könyvecském, de tudtam, hogy tovább szeretném kutatni a témát sógora, Franz Pyllemann személyére összpontosítva, aki néhány évig Kanizsa zenei életében is szerepet játszott.

Zala-Somogyi Közlöny 1867. december 7.

Amikor kiderült, hogy Pyllemann hagyatéka hozzáférhető az osztrák nemzeti könyvtár zenei gyűjteményében, rögtön tudtam, hogy amint lehet, elutazom Bécsbe, hogy tanulmányozhassam.  Még egy kicsit azon is gondolkodtam, hogy elhalasztom a könyv megjelenését, hátha lesznek a hagyatékban olyan információk, amelyeknek feltétlenül bele kellene kerülniük. De aztán úgy találtam, hogy felesleges, mert Hermina nővére és férje, Pyllemann történetéről tudok annyit, amennyi főhősnőm életének hátteréhez kell. Most, hogy megjöttem Bécsből, ahol sikerült nemcsak átnézni, hanem végigfényképezni az anyagot, kiderült, hogy igazam volt, jól tettem, hogy nem vártam a könyvvel: a Pyllemann-hagyaték Hermina történetéhez semmi érdemit nem tett hozzá. Annál többet hozzátett viszont a sógor saját történetéhez, ez már a felületes átnézés során is látszik (igaz, minden kérdésemre azért e hagyatékból sem kaptam választ). Mivel volt lehetőség e fontos dokumentumok: Pyllemann naplórészletei, jegyzetfüzetei, valamint feleségéhez és néhány barátjához írott levelei végig-fényképezésének, itthon tovább tudok foglalkozni a rendkívül érdekes anyaggal. Amúgy pedig élményként sem volt elhanyagolható, hogy azokat az eredeti papírlapokat, leveleket, füzeteket tarthattam a kezemben, amiket Hermina sógora írt az 1860-as, 1870-es években. Igaz, az ingyenes fényképezésnek első körben az az ára, hogy magukat a képeket nem hozhatom nyilvánosságra, csak a bennük lévő információkat használhatom, mintha jegyzeteltem volna. Az is igaz, hogy bár az oldalak lefényképezve szépen olvashatók, azért a képek mégsem olyan minőségűek, hogy közvetlenül könyvillusztráció legyen belőlük. Ha odáig eljutnék, akkor a néhány kiválasztott részekről profi szkennelés kell és a könyvtár engedélye, hogy fel is használhatom őket.

Azért nem bírok ellenállni, hogy itt a blogban valamit meg ne mutassak a hagyatékból, ennyiért talán nem kapok fejmosást :)

Ez itt Franz Pyllemann, az ifjú férj levele feleségének, még haza, Kanizsára, 1869. augusztusában:

Érdekes, hogy többi levelét vékonyabb papírra írta, azokat nyilván borítékban adta postára; ez viszont egy vastag papírra írt levél, amelyet összehajtogatott és megcímezve, lepecsételve egyúttal borítéknak is használt. Utca-házszám nincs rajta, csak annyi, hogy Gr. Kanizsa - nyilván mindenki tudta, hol lakik a Kanizsán nagy port felvert házasságot kötött Práger, ekkor már Pyllemann Eugénia. Férje a stájerországi Bad Sauerbrunn fürdőhelyről küldte, ahol már ekkoriban kénytelen volt gyógyulást keresni. Gyakorlatilag naponta írt haza leveleket, annyira szerelmes volt az ő Jenny-jébe, ahogy szólította... Felesége ezeket nyilvánvalóan eltette, gyanítom, kincsként őrizte a jegyzetfüzetekkel, férje érettségi bizonyítványával és más dokumentumokkal együtt; így megmaradtak a család birtokában, majd évtizedekkel később egyik unokája, a Kanizsán született Agnes Pyllemann lánya az osztrák nemzeti könyvtárnak adományozta őket. Meglehetős részletességgel feldolgozva bekerültek az osztrák nemzeti könyvtár, az ÖNB katalógusába, amelyben ma már a világhálón keresztül simán lehet kutatni, s így bukkantam rájuk.

Ez pedig Pyllemann egyik jegyzetfüzete, amelybe cikkfogalmazványait írta.

Egy bécsi, egy gráci és egy különösen fontos lipcsei zenei folyóiratnak volt ugyanis munkatársa, miután sikeresen rávette Jenny-jét, hogy számára Bécsben van a perspektíva, nem Kanizsán. Így jó két évnyi kanizsai tartózkodás után feleségével és közben megszületett kislányával visszaköltözhetett Bécsbe - de csak úgy, hogy az ifjú feleség teljes családja, apja, anyja és négy (!) testvére is ment velük... Ezzel viszont évek múlva a kis sógornő, Hermina számára a legjobb helyen nyílt meg a lehetőség, hogy kibontakoztathassa különleges tehetségét.

Pyllemann bécsi pályája aztán tragikusan rövid lett - az alapvető tényeket addig is, amíg életét valamilyen formában nem írom meg, akit érdekel, elolvashatja Hermináról szóló könyvemben.