2025 nyarán, miközben a nagykanizsai zeneiskola már javában készül alapításának centenáriumára, Honti Ilona zongoratanár szimbolikusan visszatért régi iskolájába kotta-hagyatéka révén, amelyet unokahúga adományozott az intézménynek.
A többládányi kotta között még régi, Ilona szülei által használt példányok is vannak, s kézzel lejegyzett zenék. Gáláns ajándékként a Zeneiskola megkapta Honti Ilona 1942-ben, a kanizsai Sándor Mátyás festőművész által készített szép olaj-portréját is, amiről gyönyörű fiatalasszonyként tekint ránk.
Korábban már több régi kanizsai zeneiskolai tanár életével, tevékenységével foglalkoztam itt a blogban és kiadványokban is, most eljött az ideje, hogy Ilona életét is megpróbáljam rekonstruálni, amennyire a korabeli források engedik. Szerencsére ezeket eleven emlékezet is kiegészíti és pontosítja: már említett unokahúga, aki fontos információkat osztott meg velem, s az itt mutatott családi fotók is tőle származnak. Nagy köszönet mindezekért!
HONTI ILONA
(1903-1998)
Zongoraművész, tanár, a nagykanizsai Városi Zeneiskola első nagy tanári nemzedékének tagja.
 |
| Magyar asszonyok lexikona (1931) |
A negyedik tanévben lett a kanizsai zeneiskola tanára. Addigra annyi zongorista növendék jelentkezett az 1926 szeptemberében megnyílt intézménybe, hogy a város engedélyezett egy új, harmadik zongoratanári státuszt. Ezzel Ilona 1930. novemberében csatlakozhatott az akkor még kis létszámú, ám igazán nívós, zeneakadémiai végzettséggel rendelkező tanárok együtteséhez. Két zongorista kolléganője Fábiánné Pásztor Irma és Kerekes Irén voltak.
 |
| A magyar muzsika könyve (1936) |
Hogyan vezetett az útja Nagykanizsáig?
1903. július 9-én Losoncon született (ma Lućenec, Szlovákia). Édesapja dr. Honti Rezső losonci ügyvéd, édesanyja a szintén losonci családból származó Stolmann Ilona (az ő apja a Nógrádmegyei Népbank egyik vezető tisztviselője volt). A házaspár öt gyermeke közül a negyedik Ilona volt az egyetlen lány.
A Honti család Losoncon, 1918/19 körül
Érdekes elmondani, hogy legidősebb bátyja, az 1896-os születésű Honti József is zongoraművész lett: ő a nagynevű párizsi mestertől, Isodor Philipp-től és az olasz Ferruccio Busonitól tanult. Az 1930-as évektől az Egyesült Államokban élt, a világcég NBC rádiójának volt zenei vezetője, zenekarának karmestere, mellette koncertező zongoraművész.
1900-ban született Ferenc bátyja diplomata, író és szerkesztő volt Párizsban. Rudolf katona, legfiatalabb testvére, György fiatalon öttusázó élsportoló volt.
Egy interjúban Ilona úgy mesélte, hogy édesanyja már öt évesen a zongorához ültette.
 |
| A kislány Ilona édesanyjával |
Elemi, majd polgári iskolába Losoncon járt, az ottani iskolai értesítőkben felfedezhető, hogy zongoristaként fellépett iskolai ünnepségeken.
Hamarosan nagy törés következett be a család életében, hiszen a történelem Losoncot az 1918-ban frissen megalakított Csehszlovákiához sodorta. Áttelepülésük története nem ismert, de nem lehetett könnyű a helyzetük, bizonyosan ott kellett hagyni szinte mindenüket. Budapesten kezdtek új életet a IX. kerületi Ferenc körút 5. alatt; az apát 1921-ben mint menekült ügyvédet vette névjegyzékbe a Magyar Ügyvédi Kamara, ekkortól dolgozhatott.
A legközelebbi dátum, amit az áttelepüléskor 17-18 éves fiatal lányról tudunk, az az, hogy 1922-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendéke (úgy látszik, szülővárosának elhagyása zenei fejlődésében nem hagyott nyomot): 1922/23-ban Hegyi Emánuel növendéke a zongora előkészítő 3. évfolyamán, majd a következő négy tanév során szintén Hegyi-növendékként elvégzi a zongora négy akadémiai évfolyamát; 1927/28-ban és 1928/29-ben pedig a zongora tanárképzőt is, ott Székely Arnold a tanára.
Nem tudjuk, diplomájának megszerzése után milyen úton-módon került kapcsolatba a kanizsai zeneiskolával, akart volna-e Budapesten maradni, vagy szívesen jött egy olyan városba, ahol talán még soha nem járt. Ismerve az akkori gazdasági, elhelyezkedési nehézségeket, ha megfelelő állást akart, valószínűleg nem volt, nem lehetett más választása, el kellett fogadni, ami egyáltalán adódott. Így 1930. november 8-án ezt adta hírül a Zalai Közlöny:
Új zeneiskolai tanárnő Honti Ilona, aki péntek délelőtt a polgármester kezébe letette a hivatali esküt.
Amúgy ez a polgármester Krátky István volt, „civilben” kitűnő hegedűs, később gyakran muzsikál együtt Ilonával – aki számára ezzel megkezdődtek a dolgos hétköznapok.
Az 1930 őszén negyedik tanévét megkezdő zeneiskola kezdettől Vannay János szigorú, szakmailag maximalista vezetése alatt áll. A legnépesebb a zongorát tanuló növendékek csoportja: az első tanévben 55-en voltak, míg 1930/31-ben már 105-en iratkoztak be csak zongorára (éppen a felét teszik ki a teljes növendéklétszámnak). Őket ettől kezdve három zeneakadémiai végzettségű tanárnő oktathatja. Ebben az első korszakban a zeneiskolának hegedű, fúvós, valamint magánének főtanszaka létezik még; a gordonka helyzete bizonytalan, néhány év után megszüntetik. A növendékek a Zeneakadémia által jóváhagyott tanterv alapján kiegészítésként tanulnak szolfézst, zenetörténetet, kamarazenét, néhányan zeneszerzést is az igazgatótól.
Az 1944/45-ig terjedő időszakban Honti Ilonának évente átlagosan 20-24 növendéke van, kivéve az utolsó két tanévet, amikor ez a szám erősen megugrik, majdhogynem megduplázódik. Akkoriban ugyanis sok növendék érkezik a visszacsatolt Muraköz területéről, ugyanakkor még 1940-ben kiejtenek, nyugdíjba parancsolnak egy kiváló, a zeneiskola legelső napjai óta működő zongoratanárt, Fábiánné Pásztor Irmát (ő hamarosan egész családjával a holokauszt áldozata lesz). Növendékek mellett egyik iskolai funkcióját Honti Ilona örökli meg, 1940. januárjától ő vezeti a tantestületi jegyzőkönyveket.
Zongoraórái mellett Ilona feladata volt még a rendszeres nyilvános szereplés: saját, iskolai rendezvényeken, de más egyesületek, testületek meghívására is. Szóló fellépésein kizárólag remekművekkel állt közönség elé, s méltó kritikai és közönségsikereket aratott. Legelső ilyen fellépése alig három hónappal Kanizsára költözése után, 1931. februárjában zajlott az ún. Szanatóriumi pikniken - mely nevével ellentétben egy kifejezetten reprezentatív est volt koncerttel, vacsorával és bállal, minden év farsangi időszakában, ahol mindenki megjelent, aki számított...
Honti az elsőrangú interpretátor erényeivel mutatkozott be. Dohnányi víziószerű elmélyedéseiben, az erős melódia-vonal gazdag dekorációiban, Chopin keringőjének csipke-finoman örvénylő hang-bravúrjában, Brahms nehezebben járható útjain egyaránt biztos kézzel és biztos lélekkel jár. Játéka egyenletes, egész dologbeli tudást és nem kevesebb belső muzikalitást árul el. Technikája nyugodt, szép, frázismentes. A bemutatkozás – kitűnően sikerült.
(Zalai Közlöny 1931. febr. 6.).
Koncert-repertoárjának minőségére példa, hogy egy 1941-es zeneiskolai hangversenyen Chopin g-moll balladáját és Liszt La Campanelláját játszotta. Produkcióját így értékelte március 3-án Kanizsa hírlapja, a Zalai Közlöny:
… tökéletesen elragadta a közönséget. Előadókészsége, technikája, s a közönség lelkét magával vivő tökéletes játéka minden várakozást felülmúlt.
Mellette hivatali kötelessége volt a zongorakíséret is. Míg létezett, ő szokta kísérni a Zeneiskola női karát, de különböző szólóhangszeres kollégáival is kamarázott. A szimfonikus zenekar számára ő, mint zongorista kiesett, de ebben az időszakban tagja volt az Irodalmi Kör messze földön híres, Ketting Ferenc által vezetett vegyeskarának, sőt az Irodalmi Kör vezetőségébe is beválasztották.
Az 1930 őszén Kanizsára került fiatal Ilona 1938-ban kötött házasságot Baksa Géza helybeli postatiszttel.
 |
| Nagykanizsa állami anyakönyve |
Értékes és érdekes családba került: férje édesanyja az a Baksa Jánosné Szabó Mária volt, aki akkoriban Baróti Ria néven publikáló finomtollú írónőként volt közismert. Róla nemrég írtam, ott egy szép fényképet is mutattam, ami Ilonát új családja körében örökítette meg, a következő képet abból vágtam ki:
 |
| Honti Ilona és férje, Baksa Géza |
Ám személyes sorsába hamarosan beleszólt a történelem: férje (aki időközben jogi doktorátust szerzett és a kanizsai postahivatal főnökhelyettese lett) a második világháború áldozatául esett. Ilona 1949-ben kötött újra házasságot: férje Baján György műszerész.
1945 tavaszán, amikor az élet kezdett normalizálódni a városban és a zeneiskola is beindult, Ilona újra ott volt a tanári karban, ettől az időtől már Ivánkovits Ferenc igazgatása alatt. Előadóművészként ebben az időben teljesedett ki igazán, azért is, mert végre volt módja zenekarral klasszikus versenyművet játszani. 1946 júniusában történt, hogy az újraindult városi szimfonikus zenekar nagy koncertet adott, amelynek egyik műsorszáma Beethoven „nagy” C-dúr zongoraversenye volt, Honti Ilona szólójával.
A nagy zongoraversenyben dr. Baksa Gézáné oly zongorajátékot produkált, amely ámulatba ejtett minden hallgatót, mert a legkitűnőbb virtuózokra emlékeztetett. Technikája tüneményesen briliáns volt és ahogy számát lejátszotta, az a legnagyobb muzikalitásról tett tanúságot. (Zala 1946. jún. 28.)
Tanári hangversenyeken való közreműködés mellett még az 1950-es években is adott önálló zongoraestet. Utolsó nagy koncertjére 1958-ban került sor, amikor Lukács Ervin vezénylete alatt a MÁV Szimfonikus Zenekarral játszott bérleti hangversenyen.
Elkötelezett pedagógus volt, pályája vége felé hangszeroktatási tapasztalatai alapján egy saját zongoraiskolát állított össze növendékei minél eredményesebb haladásának érdekében, mely kéziratban maradt (ezt is tartalmazza kottahagyatéka).
1966 nyarán vonult nyugdíjba. Első házassága előtt a Csengery út 18-ban, majd a zeneiskolai iratok tanúsága szerint a Szentgyörgyvári utca 1. alatt lakott, ami a Baksa család otthona volt (ez ma a Katona József utca). Unokahúga emlékezete szerint a Széchenyi tér 6. volt a címe, ami valószínűleg ugyanazt az épületet jelöli, csak a háború után történtek utca-átnevezések. A házat a Hevesi Sándor Művelődési Központ építése miatt lebontották, s Ilona a helyette felajánlott új lakótelepi lakást nem fogadta el, hanem az árán Balatonfenyvesen vásárolt nyaralót, s nyugdíjazása után ott élt. Ott is minden nap gyakorolt, még kilencven éves kora után is.
 |
| Tolna megyei Népújság 1988. dec. 17. |
Balatonfenyvesen hunyt el 1998. december 2-án, élete 96. évében.
 |
| Zalai Hírlap 1998. dec. 9. |
A városi köztemetőben nyugszik (XXIV. tömb 1. sor 8. sír), a Baján család sírboltjában, de sajnos neve nincs feltüntetve a sírkövön.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése