A szűz primadonna 3.

Ennyi előkészítés után kezdjük el végre Erdősy Eugénia történetét, bár az elején kénytelen leszek kisebb ismétlésekbe bocsátkozni.

Erdősy Eugénia tehát a ma Horvátországhoz tartó Ludbrég nevű kisvárosban született 1859-ben. Születésnapját sajnos nem ismerjük. Miután apja, Biba Ferenc korán meghalt, édesanyja és a gyermekek valamikor az 1860-as években Nagykanizsára költöztek, amely akkoriban – Ludbréghez hasonlóan – a Batthyány-uradalomhoz tartozott.

Hogy egy többgyermekes család családfő nélkül miből élt akkoriban, az érdekes kérdés. A Biba család nem volt gazdag, saját házuk nem volt, bérelt lakásokban éltek, de úgy tűnik, filléres gondjaik sem voltak. Bálint egy nosztalgikus írásában, amelyben gyermekkorának Kanizsájáról mesélt, említette, hogy nővérének szobalánya volt. Valószínűleg valamilyen összeg, esetleg szerény életjáradék maradhatott a családra, illetve a két idősebb gyermek, Nándor és Kornélia akkoriban már kenyérkereső lehetett.

A Bálint által említett bérelt lakások közül az egyiknek pontosan tudjuk a helyét, ma a Kölcsey utca 13. számú ház van a helyén. Akik ismerősek Kanizsán, a Muskátli cukrászda sarkánál indul ez az utca, s a bal oldalon, a könyvtár előtti  telken találhatjuk meg  a ma helyén álló épületet, egy kicsike, de nagyon szép parkkal körülvéve. A ház, amelyben Eugénia gyerekeskedett, valószínűleg a szomszédjához hasonló földszintes ház lehetett. Tulajdonosa özvegy Perger Józsefné szitásmester volt. Bálint úgy mesélte, hogy szállásadónőjük kedvelte a családot, a gyerekeknek is elnézte a padláson való csatangolást és a fáramászást. Itt volt Eugénia – azaz Zseni, ahogy a családban nevezték – kislány. Tragikus halála után mesélte el egy távoli férfirokonuk a következőt:

Régen volt már… Azóta az én időm is ősz felé hajol… a kis csitri szőke lánykából meg gyönyörűséges hajadon lett; a csicsergő pacsirtából – babéros művésznő.

Akik akkoriban a Kölcsey-utcán jártak, a Perger-ház előtt sokszor hallották azt a tiszta, csengő, szép üde hangot, mely önkéntelenül megfogta, lebilincselte a figyelmét. Sohse felejtem el, a mint a csendes holdas éjszakán megzendült az éneke:

„Szeretlek én, egyetlen egy virágom!”

Ez volt később is kedves dala, mely az ő lágyan ömlő, behízelgő hangjához annyira illett.

Az említett dal Allaga Géza szerzeménye.

Később egy négylakásos Fő úti ház egyik udvari lakásába költözött át a család. Ennek pontos helye nem ismert, egyelőre annyit tudunk erről, hogy 1873-ban biztosan itt laktak. Itt halt meg 1873. december 9-én huszonhárom éves korában Eugénia egyik bátyja, Biba Ferenc, valószínűleg tüdőbajban.

A városban tehát közismert volt Eugénia szép énekhangja. Könnyen lehet, hogy édesanyjától örökölte, mert Biba Magdolna 1870 körül tagja volt a Kanizsai Dalárda női szakosztályának, saját kezű aláírása szerepel a dalárda anyakönyvében. Tizenéves kislányát is elvitte oda. Az 1862-ben férfikarként megalalkult dalárda női kara 1870 körül állt össze és a zsinagóga később európai hírűvé vált kántora, Kartschmaroff Leó lett a vezetőjük. A Zalai Közlöny 1872. január 1-jén megjelent 1. száma felsorolja a „leány-énekkar” 35 tagját név szerint, köztük Biba Eugéniát, akinek ez az első említése Nagykanizsa sajtójában:

Hamarosan újra találkozhattak nevével az újságolvasók:

Meglepetés. A helybeli női dalkar tagjai jeles elnöke, Kartschmaroff Leon úrnak, ernyedetlen szorgalma- s fáradozásának elismeréseül egy ezüstből művészileg készített gyönyörű cukorszelencét és szivartárcát ajándékoztak, melyen egyik felől „Női dalkartól emlékül”, másik oldalon K. L. monogrammal díszítve, olvashatók. A dalkar által Ollop Paulin, Mayer Hermin és Mayer Janka, Rosenstock Szidónia és Biba Eugenia megbízottak ünnepélyesen átnyújtották tegnap délelőtt. Kartschmaroff úr e kedves meglepetést nagy örömmel vette s megígérte, hogy ezentúl is hasonló lelkesedéssel viseltetik a nemes ügy iránt. (Zalai Közlöny 1872. 49. június 16.)

A kis tudósítás alapján feltételezhető, hogy Eugénia az egyik vezéregyénisége volt a kórusnak. Érdemes megjegyezni, hogy egy másik kisasszony, Rosenstock Szidónia később a budapesti Zeneakadémián tanult zongoraművész lett Rózsavölgyi Szidónia néven. Róla még fogok írni a Liszt Ferenc és Nagykanizsa című sorozat egyik következő részében.

A kislány Eugénia valószínűleg Piringer Róza kanizsai leánynevelő-intézetébe járt. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert abban, hogy Eugénia énekesnő lett, meghatározó szerepe van Piringer Rózának. Felismervén a kislány tehetségét, önzetlenül többezer forintos kölcsönt nyújtott a Biba családnak, hogy Eugénia a bécsi zeneakadémiára mehessen tanulni. Az 1930-as években Bálint, Eugénia öccse így nyilatkozott ezzel kapcsolatban, eloszlatva azt a széles körben elterjedt hamis információt, miszerint nővére bécsi tanulmányaihoz Kanizsa városa járult volna hozzá anyagilag:

Testvérem a wieni konzervatóriumot nem Nagykanizsa város költségén végezte, hanem Piringer Róza nyelvtanárnő nagylelkű áldozatkészsége tette lehetővé a wieni konzervatórium elvégzését, ki kölcsönképpen több ezer forintot adott, melyet elhalálozása folytán örökösének, Piringer Klára férjezett Zadubánszky postaigazgató nejének utolsó fillérig visszafizetett. Piringer Róza párjátritkító nemeslelkűségének adta tanújelét akkor, mikor pénzét veszélyeztető helyzetre történt hivatkozás alkalmával azt válaszolta: Ha pénzem elvész, koldulni megyünk mindketten s majd valahogy megélünk. (Zalai Közlöny 1933. 249. november 3.)

Hogy mai nyelvre lefordítsuk, a karriert csinált Eugénia a nagy összegű kölcsönt jótevőjének halála után már csak leányának, Zadubánszkyné Piringer Klárának tudta visszafizetni.

A helyi sajtóból és a szűkszavú lexikonokból összerakosgatva Eugénia körülbelül 1874 és 1877 között tanult a bécsi zeneakadémián, azaz 15 és 18 éves kora között. Ma ez korainak tűnik, de áttanulmányozva a kor jeles énekesnőinek életútját, kiderült, hogy 17 és 22 éves koruk között már szinte mindannyian komoly szerepekben színpadon működtek, így ez Eugénia esetében is normális menetrendnek tűnik.

A Zalai Közlöny szerint Bécsben Mathilde Marchesi (1821-1913) növendéke volt. Az értesülés helytálló lehet, mert Marchesi, aki maga a legendás ifj. Manuel Garciánál tanult, ebben az időben valóban a bécsi zeneakadémián működött. A bel canto technika, a természetes, szó szerint a szép éneklés apostola volt, módszeréről könyvet is megjelentetett. Működésével beírta nevét az operaéneklés történetébe. Olyan növendékei voltak, mint például Emma Calvé, Selma Kurz és Nellie Melba.

Eugénia is megtanulta tőle a tanulhatókat, mert már legelső kritikái, amelyekben színészi játékát erősen bírálták, énekléséről nagyon pozitívan szóltak. Ezt alátámasztja, hogy 1876-ban, még növendék korában egy kanizsai koncertjén Rossini Hamupipőkéjéből énekelt. A címszereplő áriája a bel canto éneklés csúcsa és technikailag egyik legnehezebb feladata, de ő már ekkor, 17 éves korában nyilvánosság elé állt vele. Igaz, nem a világ egyik vezető operaházában, hanem gyermekévei városának közönsége előtt, de nyilván ismerősei körében sem kockáztatott feleslegesen. Eddigre tehát már komoly szintet kellett, hogy elérjen hangjának kiművelésében.

Hallgassuk is meg ezt az áriát. Azért ezt a felvételt választottam, mert itt is zongorakísérettel hangzik fel, mint ahogyan Eugénia Kanizsán az Arany Szarvas szálloda karzatos nagytermében énekelte:

A következő részben onnét folytatjuk, hogy Eugénia, kikerülve a bécsi zeneakadémiáról, megkezdi színpadi pályáját.