Az asszony ingatag?

2011. március 11., péntek

Ma 160 éve, 1851. március 11-én került először színre Verdi: Rigoletto című operája, amely máig az alap-repertoár része. Keletkezési körülményeit, irodalmi gyökereit és a mű fogadtatását kiválóan összefoglalja a Fidelio cikke, érdemes elolvasni. Mivel a szokásos módon nem hagyja belinkelni magát, kénytelen vagyok egyszerűen ideírni a helyet, ahol hozzá lehet férni:
http://www.fidelio.hu/opera/magazin/160_eve_mutattak_be_a_rigolettot

Jobbra a világ első nyilvános operaháza, a La Fenice - Nikater felvétele, 2007

Az ősbemutató ugyanabban a színházban, a velencei La Fenicében zajlott, ahol majdnem négy évtizeddel korábban a közönség egy Rossini-dallamért, a Di tanti palpiti-ért "őrült meg". Erről korábbi blogbejegyzésemben írtam.
A La Fenice nézőtere
A Rigoletto-ősbemutató is tartogatott egy ilyen dallamot a közönségnek.
Hogy Verdi a La donna è mobile-t hány perc alatt írta meg, arról nem szól a fáma, de arról igen, hogy tudatában volt dallama hatásának hiszen pontosan ebből a célból írta , s emiatt az utolsó pillanatig visszatartotta. Raffaele Mirate, a nápolyi születésű remek lírai tenor már többször reklamálta a hiányzó áriát, de Verdi nyugtatta, hogy van még idő. Végül az utolsó próbák egyikén nyomta az énekes kezébe a kéziratot azzal: adja becsületszavát, hogy a dallamot nem énekli, nem fütyüli, még csak nem is dúdolja még otthon sem. A Maestro félt, hogy hamarabb elterjed, mint kellene s nemcsak hogy nem lesz hatásos, de előfordulhat, hogy még plagizálással is megvádolják. De egy ária dallamát nemcsak az énekes ismeri meg, így Verdi az összpróbán ugyanezt kérte a zenekartól, kórustagoktól s a színház műszaki személyzetétől is. Úgy tűnik, mindenki tartotta a száját, mert az ária az újdonság erejével is hatva elsöprő sikert aratott. A közönség már a hegedűk elegáns bevezetőjét lenyűgözve hallgatta, és amikor a "herceg" az első versszak végére ért, viharos tapsban tört ki, a második strófa után pedig tombolva követelte a ráadást. Azóta is a világ egyik legnépszerűbb operarészlete.
Rafaele Mirate, az első mantuai herceg
Több könyvet is fellapoztam e történet kapcsán. Várnai Péter kiváló Verdi operakalauzában elhűlve olvastam, ő nem tartja valószínűnek, hogy az eset megtörtént. Én nem vagyok zenetörténész, de mindannak fényében, amit például Rossini-blogbejegyzésem kapcsán Stendhal tollából olvastam az itáliai operaházak életéről, a korabeli közönség érdeklődéséről, viselkedéséről, egyáltalán az operával kapcsolatos közhangulatról, úgy találom, hogy nagyon is megtörténhetett. A 18-19. századi olasz közönségnek az opera volt az, mint ma sokaknak a Megasztár vagy az X-Factor. Egy operabemutató közügy volt a legegyszerűbb emberek között is, megvolt a különböző szerzők rajongótábora, s valóban, még a suszterinasok is az akkori operák legnépszerűbb dallamait fütyülték. Nem tudom, a mai Olaszországban mi a helyzet ez ügyben, mennyi maradt mindebből, de például érdemes megnézni a Corelli kapitány mandolinja című filmet, mert abból kitűnik, hogy a második világháború idején még bőven élt ugyanez a viselkedés. Itt a strandon Puccini Toscája 3. felvonásának szerelmi kettősét énekelgetik a háború egy nyugalmasabb pillanatában az egyik görög szigeten állomásozó olasz katonák. A jelenetben az opera a humanizmust és a békevágyat is képviseli: a német katona köszönésére, amit inkább le sem írok, az olasz kapitány "Heil Puccini"-vel felel...

Végül hallgassuk meg a nevezetes áriát. A Rigoletto egyik legjobb  interpretációjának Jean-Pierre Ponnelle 1982-ben bemutatott filmjét tartom. A fiatalon elhunyt Ponnelle annyira jó rendező volt, hogy a herceg szerepét éneklő Luciano Pavarotti, akinek nem a színészi játék volt az erőssége, ebben a filmben élete legjobb alakítását nyújtotta.
Íme az ária magyar szövege:

Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád,
És hálót vet ki rád könnyelmű szívvel,
Mindegy, ha víg kacaj csendül az ajkán,
Vagy könnyez csalfán, csábít és színlel.
Ne higgy a nőnek, ne hallgass rája,
Hazug a szája, bármit is mond!

Óvjad a szívedet, hogy meg ne ejtse.
Bódító kéjnek elszálló perce.
Múló az élvezet, tartós a bánat,
Lelkedre támad és akkor véged.
Ne higgy a nőben, ne hallgass rája,
Hazug a szája, bármit is mond!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Élvezet olvasni mi den írádodat Kati!

Névtelen írta...

A magyar szöveg azért elég kemény! 😀
az eredeti sokkal finomabb a szeretett hölgyeink iránt