Placido Domingo Pécsen, 2008

2011. március 3., csütörtök

Nem teljesen új a hír, mintegy két hete hozták nyilvánosságra, hogy Pécs városa Plácido Domingónak ítélte a város ez évben alapított kulturális nagydíját annak elismeréséül, hogy a művész elvállalta az Európa Kulturális Fővárosa fővédnöki címét és ebben a minőségében is terjesztette a város kulturális üzenetét. Az ilyen tevékenység nem idegen Domingótól, hiszen 2010 júniusában megválasztották az Europa Nostra műemlékvédelmi csúcsszervezet elnökévé is.
Domingo 2008-ban járt először Pécsen, amikor Anna Maria Martinez közreműködésével koncertet adott az Expo Centerben, én pedig ekkor láttam és hallottam őt először élőben.
Régóta nagy vágyam volt ez, de mindig úgy képzeltem, hogy őt, aki annyira remek színész is, hogy énekhangja nélkül, prózai színészként is a legnagyobbak között lehetne, színpadon, igazi operaszerepben láthassam. Ezért nem mentem el korábban budapesti koncertjeire, valahogy nem vonzott, hogy egy hatalmas arénában pici pontnak lássam csak és a hangszórókon kierősített hangját halljam. Azóta persze ezt megbántam, mert ott még legalább hallhattam volna tőle Verdit és Puccinit különösen az Otello szerelmi kettősét irigylem azoktól, akik ott voltak a Puskás Stadionban. Mert hát az évek mennek és bármennyire is korát meghazudtoló hangi kondícióban van az énekes, most már nagyon kell örülni minden magyarországi megjelenésének, legyen az akár egy olyan fantáziátlan helyen, mint a pécsi Expo Center. Így, amikor 2008 tavaszán meghallottam az augusztusi koncert hírét, egyből megrendeltem a jegyet, ami április közepén egy futár által meg is érkezett.


Ez persze nem volt egy "életbiztosítás". Az előadóművészek közül az énekesek vannak leginkább kiszolgáltatva pillanatnyi fizikai állapotuknak, bár Domingo arról is híres, hogy nagyon ritkán mond le fellépést. Így óvatos derűlátással mentem neki a nyárnak. Ismerve, hogy előadásai után milyen fáradhatatlanul osztogatja a rá váró rajongóknak az autogramokat, ez ügyben is felkészültem. Már régóta megvolt az életéről, pályájáról (sajnos) egyetlenként magyar fordításban megjelent könyv (hahó kiadók, idén, 70. születésnapja alkalmából is megjelent róla egy kötet, és korábban is több, ideje lenne magyarul is naprakésznek lenni Domingóból!) és melléje megvettem egyik legnagyszerűbb Otellójának DVD-felvételét.
Így érkezett el 2008 augusztusa. 2-án délelőtt megérkeztem Pécsre és a sétálóutca elején egy helyes kis panzióban vettem ki szobát (jó borsos ára volt, de úgy gondoltam, az esemény megérdemli).
Panzióm és...
Rögtön beszereztem egy helyi napilapot, amiből megtudtam, hogy szomszédok vagyunk Domingóval, ő ugyanis a panzióm melletti előkelő szálloda vendége, amitől egyből igen jó kedvem kerekedett: ez sem esik meg minden nap egy Domingo-rajongóval!
... mellette Domingo szállodája
Jókedvem másik forrása az időjárás volt, ami egy szabadtéri koncert esetén nem elhanyagolható szempont: akkor már jó ideje kánikula volt, egyetlen felhőcske nélkül. Így a legszebb reményekkel néztem a koncert elé.
Egy kicsit mászkálgattam a belvárosban, bevallom, időztem valamennyit a szomszédos szálloda előtt is, de nem sikerült belebotlanom. Bezzeg, a szobámban lévő miniatűr televízióból megtudtam, hogy előző nap, megérkezése után Domingo megtekintette a Dómot, és előtte, a téren beleszaladt távolkeleti turistákba, akik nem ismerték fel...
Időben elkezdtem megközelíteni az Expo Centert, ahol még életemben nem jártam, de sikeresen odajutottam. Kiderült, hogy olyan, mintha egy sivatag közepén volna, még egy pad sem volt a környéken, amire a vándor leüljön. Így a koncertig hátralévő nem kevés időt a szabadtéri rész természetesen át- és beláthatatlan kőfala mellett sétálgatva töltöttem. A mindenhonnét kisugárzó hőséget semmi nem tompította, csak a kőfal által nem megakadályozott gyönyörű hangok áradása. Mert még ekkor is próbáltak! Amikor megérkeztem, Anna Maria Martinez éppen az Ékszeráriát énekelte Gounod: Faust című operájából, utána pedig megszólalt a világ legszebb tenorhangja. Markírozva énekelt, azaz a magas hangokat legtöbbször egy oktávval mélyebben és nem az előírt hangerővel szólaltatta meg, mert a lényeg az ismeretlen zenekarral való együttműködés volt, de az éneklés egy-két pontján azért "kieresztette" a hangját. Egy helyen aprót tévesztett, mire megismételte a teljes áriát. Hát igen, Domingo ezért is ilyen nagy művész... Gyorsan feltárcsáztam egy jó barátomat, aki szintén nagy Domingo-kedvelő és a hangok útjába tartottam a telefont: Hallod? Most próbál!
Az Expo Center főbejárata
Közben lassan-lassan, aztán egyre gyorsabban gyülekezett a közönség. A kapuk azonban zárva maradtak és kezdett előttük egyre nagyobb tumultus kialakulni. Miután megtaláltam, hogy a jegyem szerint melyik kapun kell bemenni, kiderült, hogy az a kapu nem nyílik, nem találják a kulcsot (!) legalábbis ilyesmi terjedt el a tömegben. Hogy volt benne igazság, bizonyította, hogy tényleg nem tárult fel előttünk... Már alig volt tíz perc a kezdésig, és még mindig kint tolongtunk, elég elkeserítő helyzet volt. Aztán adtak bizonytalan tanácsokat, hogy melyik kapun próbálkozzunk. Végre bejutva odabent még az ülőhelyet is meg kellett keresni, ami nem volt kis feladat, mert nem az ideális kapun jutottunk be. Ilyen hektikás kezdés után aztán hepiend lett, mert sikerült a megfelelő székre letelepedni, sőt, egy műsorfüzetre is szert tenni, mielőtt Eugene Kohn karmester a pécsi zenekar, azaz a Pannon Filharmonikusok élén az imént leírtak miatt jó húsz perc késéssel belecsapott a Rákóczi indulóba.


Majd megjelent Domingo fekete nadrágban és ingben, hófehér zakóban, ősz hajjal és szakállal, ami szerintem nagyon jól áll neki :) Első áriáját Massenet: Cid című operájából énekelte ("O souverain..."). Talán nem hangzik ünneprontásnak, ha azt mondom, hogy ezt az áriát hallottam már tőle meggyőzőbben, de hogy egyáltalán ott volt és énekelt, már az is egy kisebbfajta csoda volt számomra. Ezután felváltva lépett színpadra állandó koncert-partnerével, az egyik korábbi Domingo-énekversenyen felfedezett Anna Maria Martinezzel szólóban és kettősökkel. Amikor Wagner: Walkür című operájából Siegmund "Winterstürme" kezdetű monológját énekelte, ami magyarul így kezdődik:

Tél haragján kacag az új tavasz,
most lágyan leng a balzsamos szél...

ez a "balzsamos" szél olyannyira elkezdett lengeni, mintha csak Domingo idézte volna meg: szinte egy pillanat alatt meglehetősen aggasztó szélvihar kerekedett, a háttérben pedig, szerencsére jó messzire, villámok is villantak. A színpadot díszítő drapériák ijesztően lobogtak, röpködtek a kották és hintáztak a kétoldalt elhelyezett hatalmas kivetítők. Némi küzdelem után az egyik leszakadt és a hasára feküdt. Időközben a másik vendég énekesnő, az aranyruhában pompázó Rossana Potenza próbálta meg Tosca imájával lecsillapítani az elemeket, ami végül is Verdi: Szicíliai vecsernye című operanyitányának hangjai alatt mérséklődött. Így a koncertet szünet nélkül "vezényelték le", s bár később még egyszer feltámadt a szél, már nem olyan erővel, mint a Winterstürme után, így az est baj nélkül ért véget.
Forrás: kultura.hu
Domingo nem énekelt Verdit és Puccinit, ami nekem egy kis csalódás volt. Az olasz repertoárt azért képviselte Cilea egy ismert áriája, Az arles-i lányból Federico románca ("E la solita storia del pastore"), amelyben hallhattuk szépséges pianóit, majd egy csodálatosan megvalósított (és szerencsére jó hosszú) kettős Mascagni: Fritz barátunk című operájából Anna Mariával. Elhangzott néhány musicalrészlet is, amelyekben Domingo eleganciáját is megtapasztalhattuk. Egyébként is, a közreműködő énekesnőket minden alkalommal személyesen kísérte be a színpadra s kézcsókkal engedte őket a mikrofon elé.
A "Vágyom egy nő után" sikere már a koncert végének forró hangulatát előlegezte meg. A csúcspont számomra két ismert zarzuela-részlet volt, az "Amor, vida de mi vida" és a szintén fenomenálisan előadott "Non puede ser".  Ez utóbbi már egészen otellói magasságú vagy mélységű volt, ami nem véletlen, hiszen Domingónak ez a valódi zenei anyanyelve, ugyanis szülei zarzuela-énekesek voltak (a zarzuela a spanyol operett), s maga a részlet is egy féltékeny férfi dala. Egyúttal leckét kaptunk a spanyol karakterből, amelyre éppen nem az a jellemző, hogy végig "kulisszahasogatóan" hangos, hanem ahol kell, visszafojtott szenvedély parázslik benne. A hatalmas sikert megköszönve jöttek sorra a ráadások. Másodiknak a "Lippen schweigen" (Ajk az ajkon) kezdetű kettős Lehár Víg özvegyéből, egy aranyos és jellemző némajátékkal az elején, s némi keringőzéssel közben, amit Domingo a közönség megénekeltetésével kombinált. Aztán egy fenomenálisan elénekelt Granada előtt is megcsinálta kedvelt játékát a láthatóan nagyon jó kedvében lévő művész, mintha nem tudná, mit is kellene énekelnie, s aztán mintapéldát mutatott a dal megformálásából. És ekkor jött magyarul a Csárdáskirálynő kettőse: "Emlékszel még". A gesztust a közönség természetesen hatalmas tapssal és ovációval köszönte meg. Külön bájt adott a dolognak, hogy közben Domingo kissé összekeverte a kezében tartott kottalapokat, úgyhogy Anna Maria találta meg és mutatta az ujjával, hogy éppen hol tartanak. Domingo magyar kiejtése meglepően jó volt, egyedül a "bűbájos"-t énekelte "búbájos"-nak. De tanúsíthatom, hogy egy év múlva, második pécsi koncertjén már jól tudta az ű kiejtését :)
A koncert végén újra egy olasz dal, közösen a két énekesnővel: "Non ti scordar di me" Ne felejts el!  Ahogyan Domingo a rá eső részleteket megszólaltatta, abban ott volt nagy olasz szerepeinek minden tudása és tapasztalata. Egyszerűen zseniális volt, nem lehet rá más kifejezést használni. Nem felejtünk el, Maestro!
A forró hangulatú est után kifelé botladozva reménykedtem, hogy Domingo nem hagy fel jó szokásával, az autogram-osztogatással. Elérve az Expo Center bejárati részéhez, szerencsére pont az én oldalamon meg is láttam egy kígyózó sort ez ügyben, úgyhogy én is gyorsan beálltam, s elővettem Daniel Snowman könyvét és az Otello DVD-t. Egy darabig semmit nem lehetett látni az előttem állóktól, aztán megjelent egy biztonsági őr-szerű valaki, és mondta, hogy mindjárt jön a Maestro. És pár perc múlva, lábujjhegyre ágaskodva láttam, hogy tényleg feltűnik a hófehér zakó. Volt, aki furakodott, de pórul járt: már visszafelé jött, amikor észrevette, hogy nem fogott a toll, amivel Domingo aláírt... Már csak néhányan voltak előttem, így elővettem a fényképezőgépemet is, és két szőke lány válla felett tudtam csinálni egy képet:


S aztán hamarosan én is megkaptam jellegzetes, dinamikus aláírását először a könyvbe, aztán a DVD-re. Kíváncsi lettem volna, hogy a nagyszerű Metropolitan-beli Otello felvétele láttán abban a pillanatban milyen emlékek futhattak át benne...

 Nem volt egyszerű visszajutni a városba, de azért minden megoldódott. Csak éppen két perccel lekéstem Domingo megérkezését a szállodájába, mert amikor odaértem, már csak annyit láttam, hogy az őt szállító autóból a virágokat pakolják ki. Úgyhogy felmentem a szobámba, míg zsongott bennem az élmény, miközben a szomszédban, a Palatinusban fogadás és vacsora volt a Maestro tiszteletére. Másnap, miután már elutazott, megkértem a szálloda portását, hogy szeretném megnézni a dísztermet, ugyanis 1923-ban ott hangversenyezett Bartók Béla. Kiderült, hogy Domingo díszvacsorája is ott zajlott.
Kihasználva hogy Pécsen vagyok, még elzarándokoltam a temetőbe, hogy megkeressem és lefényképezzem az ott nyugvó muzsikusok sírjait a Magyarország zenei emlékhelyeinek feltérképezését célzó kis kutatásaim tárgyában, de persze tele voltam az esti dallamokkal és élményekkel. S akkor még nem sejtettem, hogy egy év múlva újra hallani fogom Pécsen Domingót. Hamarosan erről is beszámolok. Szereztem még egy nagy plakátot, ami aztán a munkahelyemen az íróasztalom fölött díszelgett, amint az e blog bemutatkozó képén is látszik.
A koncertről felvételt készített a Magyar Televízió, de húsvétig kellett várni, mire két részletben műsorra tűzték. Sajnos, hagytak ki belőle áriát, megváltoztatták a sorrendet és voltak hibásan feliratozott részek is. De legalább leadták, s most bármikor újra megnézhetem, mint most is, miközben ezeket a sorokat írom...
Sajnos, kedvenc videomegosztó portálomon csak egy amatőr felvétel található a koncert végéről:



Mellé befejezésül Domingo egy későbbi mexikói fellépéséről idézem a Non puede ser című részletet Pablo Sorozabal: La taberna del puerto című daljátékából:

7 megjegyzés:

Kataliszt írta...

Kedves virtuális barátnőm, Ancsa, bár bejelentkezett "követő"-m, mégsem tudta kommentjét eljuttatni ehhez a megjegyzéshez valamely technikai malőr miatt. Így e-mailben küldte el és megkért, én tegyem fel. Ő egyébként még nagyobb Domingo-rajongó, mint én :)
Íme a levele:

"Szép napot Mindenkinek!
Jó volt olvasni ezt a beszámolót, hiszen egy picit ilyenkor az elfogult Domingo rajongó újra éli azokat a fantasztikus perceket. Számomra ugyanis azok az előadások, koncertek, ahol Ő áll a színpadon, a sok hónapi várakozás után futó, rohanó percekként száguldanak el.... és következhet egy újabb reményteli várakozás. Amikor majd megint újra láthatom, hallhatom élőben.
Igen! nekem ahogy gyarapodik (elég sosem lesz) a "találkozások" száma, ezzel egyenes arányban nő a kíváncsiság, lesz erősebb a késztetés, hogy még, még, még ... hallani Őt.
Mindenkiben más-más érzéseket kelt életre ez a gyönyörű tenorhang .... nekem szívemet, lelkemet, agyamat, fülemet, az egész belsőmet kitölti az a csodás hang, s a végtelenül kedves, szimpatikus előadó személyiségének utánozhatatlan összhangja.
Amitől most kicsi csomó jött a torkomba és némiképpen "elhomályosult" a látásom, az az, hogy ezek szerint jó páran vagyunk, akik tulajdonképpen Domingonak köszönhetően ott ültünk koncertjein, akár évek óta barátkozhatnánk ... csak éppen nem tudtunk egymásról!
Köszönöm a beszámolót, várom a 2009-es gáláról írtat!
Ancsa"

Kataliszt írta...

Most már újra saját személyemben írok:

Kedves Ancsa, köszönöm! Talán ez a blog és különösen az általam Placido Domingo-rajongók paradicsoma-ként a linklistámban is ajánlott oldal, amit Te csinálsz fáradhatatlanul, is segít a Domingo-kedvelőket összeterelni. Kár, hogy nem ismertelek Benneteket 2008-ban. Bármilyen nagy élmény még nagyobb, ha az ember közösen éli át vele egyívásúakkal. Remélem, egyszer (többször) személyesen is találkozunk Domingo-előadáson!

Polcológia írta...

Nagyon izgalmasan hangzik a terved Magyarország zenei emlékhelyeinek feltérképezésére!! Milyen készültségi állapotban van? (Gondolom, ehhez megyei, városi könyvtárak helytörténészeinek segítségét is felhasználod?!)

Kataliszt írta...

Lassan húsz éve foglalkozom a témával és rengeteg anyagom van, de sok még a fehér folt is. Ami már "tárgyiasult" belőle, az a Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című, 2009 év végén megjelent könyvem. Kissé irigykedve vettem a kezembe nemrég a Budapesti séták Liszt Ferenccel c. könyvet, mert az az anyag, ami abban van, nagyon hasonlóan megvan nekem is, csak nem volt időm könyvvé formálni, mert ezt az egész kutatást szabadidőmben csináltam. Sajnos, ezt vidékről egyébként is nehezebb... Most, hogy friss nyugdíjas lettem, van rá remény, hogy többet tudok tenni ez ügyben.

Kataliszt írta...

Ja igen, és sokat utaztam is ez ügyben szabadságaim alatt, személyesen is jártam könyvtárakban és virtuálisan is próbáltam segítséget kérni - legtöbbször kaptam is :)

Anna Jenei írta...

Kedves Kati!
Én csak most olvastam ezt a beszámolót Plácido Domingo 2008-as pécsi fellépéséről, amelyen én is ott voltam a tömegben, kedves ismerőseimmel együtt (öten voltunk). Nagy örömet jelentett újra felidézni ezt a forró hangulatú, csodálatos koncertet a te olvasmányos stílusodban, amely szinte élővé teszi írásaidat. Mivel némi technikai hiba miatt ezen a koncerten nem tudtam fotózni, 2 fényképet szeretnék a tieid közül átmenteni az én albumomba, hogy ezekkel legye teljes
annak a néhány napnak az emléke. Ehhez szeretném a hozzájárulásodat kérni. A két kép pedig az Expo bejárata, és a program. Előre is köszönöm!

Kataliszt írta...

Szia Anikó, természetesen!! És örülök, hogy megtaláltad ezt a régi posztot. "Szép volt, de szép" a koncert :)