A szűz primadonna 4.

Meglehetősen régen, február elején kezdtem el egyik kedvenc témámat, Erdősy Eugénia életét és halálát blogbejegyzések alakjában feldolgozni. Három részt sikerült megírnom. Az elsőben Eugénia családjáról, a másodikban gyermekkoráról, a harmadikban zenei tanulmányairól írtam.

Aztán közbejött a Liszt Ferenc és Nagykanizsa-sorozat, mert a Liszt-év kapcsán úgy gondoltam, hogy aktuálisabb, így viszont Eugéniát hónapok óta hanyagoltam. De hogy a Liszt-téma végére értem, itt az idő, hogy folytassam a Nagykanizsán nevelkedett Erdősy Eugénia történetét, aki 1877-től korai haláláig – mint operettprimadonna – a berlini közönség nagy kedvence volt.

Akit érdekel a téma, szeretném ajánlani, hogy olvassa vissza az első három részt, ezt a fenti linkek segítségével könnyedén megteheti.

Mielőtt ott folytatnám, ahol abbahagytam, egy fontos dolgot helyesbítenem kell, mert új információk merültek fel. Korábban azt írtam, mert a régi újságokból az volt kiolvasható, hogy az eredetileg Biba vezetéknevet viselő család az apa korai halála után, az 1860-as évek elején költözött Nagykanizsára.

A Zala Megyei Levéltárban időközben módomban volt tanulmányozni mikrofilmen régi kanizsai anyakönyveket. Így jutottam ahhoz az értesüléshez, hogy Eugénia legfiatalabb öccse, Bálint – teljes nevén Ferenc Bálint – nem 1861-ben, hanem 1862-ben született Nagykanizsán, s születésekor még élt az apja, Biba Ferenc. Tehát az édesanya nem özvegyként költözött városunkba gyermekeivel, hanem még a teljes család települt át. Sőt, ebből az anyakönyvi bejegyzésből kiderül, hogy az apa foglalkozása "Fő Vadász"; egy eltérő kézírású későbbi kiegészítésből pedig az is látható, hogy a család hivatalosan 1886-ban változtatta a nevét Erdősi-re (bár a nevet már korábban is használták):

Mint már volt róla szó az előző részekben, a család korábbi lakóhelye a ma Horvátországhoz tartozó Ludbreg volt – Eugénia ott született 1859-ben –, ami Nagykanizsához hasonlóan a Batthyány-uradalomhoz tartozott; Biba Ferenc nyilván a Battyhányiak szolgálatában állott mint fővadász. Az még sajnos nem derült ki, hogy mikor halt meg, mindenesetre 1885-ben, felesége halálakor már ő sem élt. De talán egyszer előjön ez az adat is.

Most már tényleg folytassuk Eugénia – vagy Zseni, ahogy a családban nevezték – történetét. Ott hagytuk abba, hogy 1877-ben a nagy Mathilde Marchesi énekes növendékeként elvégezte a bécsi zeneakadémiát. A Zalai Közlöny úgy tudta, hogy több szerződési ajánlattal is megkeresték: Berlinből, Grazból, Darmstadból és a bécsi Komische Oper-ből. Ő Berlint választotta. 1877. július 3-án már fel is lépett az udvari operaházban (Hofoper) – hogy milyen szerepben, azt nem tudjuk. Mindenesetre a Közlöny augusztus 9-én idézte a Berliner Fremdeblatt június 5-i számát:

Biba kisasszony, a bájos kis "Magyarin" tegnap életében először lépett színpadra. A színház annyira elégedett volt vele, hogy rögtön szerződtették három évre. A művésznő hamarosan Berlin kedvence lesz.

Mielőtt megkezdte volna az évadot, Eugénia Nagykanizsán töltötte a nyarat, de nem csak pihenéssel. Sikeres hangversenyt adott Keszthelyen, ahol még teljesen ismeretlenként bűvölte el a közönséget:

A megjelent keszthelyi intelligens közönség, nemkülönben a fürdővendégek nagy része el volt ragadtatva a bájos énekesnő ezüstcsengésű hangjától. Különben is bájos modora, szeretetreméltó egész külsője nagy hatást gyakorolt a közönségre, és nem csodáltuk, hogy a közönség, melynek Biba Cornelia [sic] kisasszony kellemes estét szerzett szűnni nem akaró éljenzésekkel és tapsviharral érdemlőleg kitüntette. (Zala, 1877. augusztus 8.)

A Zalában megjelent tudósításban elírták a keresztnevét, de a cikk elején, amit nem idéztem, helyesen szerepelt.

Néhány nap múlva itthon is fellépett, nagyjából ugyanazzal a műsorral, mint Keszthelyen. Néhány operai bravúr-ária (Hugenották, A sevillai borbély) mellett az akkori szopránok divatos siker-darabjával, Luigi Arditti: L'Estasi (Extázis) című dalával és magyar népies műdalokkal.

Biba Eugenia kisasszonyban minden kellék meg van, ami őt a dal múzsájának kedvencévé avatja. Hangja bár nem nagy terjedelmű, a magasabb és a mélyebb futamokban egyaránt tiszta csengésű, érzelmes, a legfinomabb árnyalatokat kitüntető, amely tulajdonok egybevetve szép termetével és bájos arca kellemeivel kiváló coloratur énekesnővé képesítik őt és a legszebb jövővel kecsegtetik. (Zala, 1877. augusztus 22.)

Ne tévesszen meg bennünket a "hangja, bár nem nagy terjedelmű" kitétel. Ebben az esetben nem a hangterjedelmére vonatkozik, hiszen Eugénia koloratúrszoprán volt, hanem hangja intenzitására. Mint későbbi pályája igazolja, énekhangja valóban nem volt egészen olyan vivőerejű, hogy hosszabb távon alkalmassá tette volna a nagy operaszerepekre, később ezért is váltott műfajt és lett operettprimadonna.

Zárásként hallgassuk meg Luigi Arditti egy bravúr-darabját – sajnos, kedvenc videomegosztó portálunkon nem találtam meg a L'Estasi-t, de majdnem biztos, hogy ez a dal, az Il Bacio (A csók) is szerepelt Eugénia repertoárjában. Most Anna Netrebko énekli: