Liszt Ferenc és Nagykanizsa 15.

A sorozat legvégén tekintsük át, hogy Nagykanizsa város sajtójában hogyan jelent meg Liszt Ferenc még életében, illetve utókorában. A határt önkényesen az 1940-es évek közepén húzom meg, idáig néztem át ebből a helyi újságokat.

Nagykanizsán 1862-ben indult el az első hírlap, akkor még Kaposvárral közösen Zala-Somogyi Közlöny néven, majd 1874-től már városi lapként Zalai Közlöny címen 1944-ig jelent meg. Kanizsa másik hírlapja, a Zala című 1876 és 1922 között élt .

Liszt életében, a Liszt-növendék zongoraművészek kanizsai koncertjein kívül – amelyek visszhangjaiból bőséges példákat hoztam a megfelelő folytatásokban – még számos kisebb és nagyobb hírt, cikket olvashattunk Lisztről, főleg a Közlönyben. A Zala kevesebbet foglalkozott kultúrával, ott inkább csak a hangversenyek előzeteseivel és beszámolóival találkoztam.
A Zala-Somogyi, majd Zalai Közlöny hírrovata rendszeresen beszámolt arról, ha Liszt Pestre érkezett, vagy onnét Rómába, illetve Weimarba távozott, alkalmanként egyéb programjairól is hírt adott. 1870. október 1-jei számában például röviden említést tett (mecsek)nádasdi látogatásáról, ahol a pécsi püspök nyaralókastélyában a szintén jelenlévő Horváth Boldizsár belügyminiszter Liszt tiszteletére maga szavalta el Vörösmarty: Liszt Ferenchez című versét: 

Pécsi m. püspök úr ő mgánál [méltóságánál] a kies Nádasdon Liszt Ferencz is ott volt s az igazságügyi minister felköszöntésében Liszthez Vörösmarty által írt költeményét is elmondá, mi méltó elragadtatást szült.

A helyi sajtóban Liszt legtöbb említése 1873 őszén található, amikor az egész zenei világ pályára lépésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte. Ezekben a hetekben több fővárosi cikket átvéve a lap részletesen megemlékezett a fővárosi jubileumi ünnepségek programjairól.

Előzőleg a Zala-Somogyi Közlöny a Liszt Emlékbizottság felhívása kapcsán a következőt közölte:

Később pedig jelentette, hogy több kanizsai polgár is adakozott az arany babérkoszorúra. Köztük jó példával járt elöl Bátorfi Lajos lapszerkesztő, akinek Emma leánya mint hallgató hamarosan kapcsolatba kerül a két év múlva megnyíló Zeneakadémián az elnök-tanár Liszttel.

Liszt Ferenc 1886. július 31-én bekövetkezett haláláról így értesítette olvasóit az akkor még hetilap Zalai Közlöny 1886. augusztus 7-i számában:

1912 nyarán Lukács József, a kanizsai nagy múltú piarista gimnázium ének-zene tanára Bayreuthban járt. Két dolog vonzotta oda: az ünnepi játékok és Liszt Ferenc sírja. Tapasztalatairól cikksorozatban számolt be a Zalai Közlöny hasábjain. Liszt  nyughelyét ilyennek látta:

Zalai Közlöny 1912. október 3.

Bayreuth: Liszt sírja ma

Az 1930-as évek közepén, születésének közelgő 125. és halálának 50. évfordulója kapcsán országszerte felerősödött a törekvés, hogy Hozzuk haza Liszt Ferencet! Ezzel a címmel írt vezércikket a Zalai Közlöny 1934. július 31-i számába Vannay János zeneiskolai igazgató. Néhány fontosabb gondolatát idézem:

Hirtelen halála, szerencsétlen körülmények még szerencsétlenebb összejátszása folytán ma német földben pihen. Nem méltatlan helyen: az általa is megtermékenyített Bayreuth kies temetőjében. ... Sírja sem gondozatlan: Wagner Richard apósát nem feledhették el az unokák, hisz Liszt-vér csörgedez ereikben. Mégis, ha valakinek, úgy Liszt Ferencnek még hamvadó poraiban is magyar földben a helye! Annak a Liszt Ferencnek, aki alkotásaival és alkotásaiban világmegbecsülést és világpiacot biztosított a magyar föld muzsikájának... jó két emberöltővel ezelőtt aki fejedelmi vagyont áldozott a sorscsapások magyar sújtottjaira, aki törhetetlen és áldozatkész munkásként szolgált minden magyar kultúrügyet, aki a magyar föld szellemóriásai között is az élen haladt és halad ma is, oly sok évtizeddel halála után.

Liszt Ferenc az egész világé, de legelső sorban a mienk!

Vannay igazgató az 1936-os Liszt-év alkalmából ismét vezércikket  publikált, de ennél fontosabb Gráf Ernő írása a lap 1936. szeptember 19-i számában. Ebben egy friss német és egy angol cikket állít szembe Liszt magyarsága kapcsán. A német cikk a nagy múltú Zeitschrift für Musik-ban jelent meg Der Deutsche Franz Liszt (A német Liszt Ferenc) címmel, s a Liszt magyarságát igazoló adatokat és magának Lisztnek ezzel kapcsolatos megnyilatkozásait hamisítottaknak mondja, illetve enyhébb esetben Liszt udvariasságának tulajdonítja. Gráf e cikket állítja szembe a World Radio című angol lap cikkével e szavak kíséretében: A vad hazugságokra nem válaszolunk, azokat az igazság erején alulinak tartjuk, a cikkben felhalmozott pángermán agitáció és fajimádat-tobzódás ellen pedig álljon itt minden további nélkül egy józan, illetve az igazságot kedvelő angol lap cikke. 

Az angol helytálló érvek ismertetése után Gráf e szavakkal zárta cikkét: A tények és bizonyítékok ellen harcolni kár, alantas és rágalmazó eszközökkel pedig, mint azt a német lap teszi ünneprontó ízléstelenségével, egyenesen nevetséges.

Mivel ekkor már 1936-ot írtak, azt hiszem, karakánnak lehet mondani Gráfot, hogy ezt megírta és a Zalai Közlönyt, hogy leközölte. Az eredeti cikk egyúttal szomorúan illusztrálja az akkori német korszellemet, hogy hova jutott az egykor Robert Schumann által alapított zenei folyóirat is...

Ugyancsak 1936-ban olvashatták a kanizsaiak a helybeli Barbarits Lajos tanár, újságíró, helytörténész négyrészes életrajzi cikksorozatát Lisztről. Benne egyéni hangon, kissé patetikusan, de meglepően jó összefoglalását és jellemzését adta Liszt egyéniségének és pályafutásának, bár a gyermekkor és a pályakezdés éveire több terjedelmet fordított, mint érett zeneszerzői korszakára. Életrajzi szempontból az egyetlen hamisság az, amit Liszt családjának eredetéről ír, rokonságba hozván őt Listius János kancellárral. Mentségére szóljon, hogy Liszt "hivatalos" életrajzírója, Lina Ramann is ezt a nemesi származást próbálta bizonygatni – Barbarits nyilván az ő könyvéből, vagy az ő könyve nyomán született írásokból vette ezt a téves információt. Mellette cikksorozatában egy kissé nagy hangsúlyt helyezett a Liszt életében szerepet kapott hölgyekre...

Olvassunk bele kicsit az első részbe, ahol Barbarits az életút ismertetése előtt általános képet kíván adni Lisztről:

Liszt Ferenc, a zene világtörténelmének magyar óriása, egész életével tanúbizonyságot tett a gondolkodás nagyjainak igazságáról. Liszt Ferenc egész élete, halhatatlan alkotásainak minden ihlete, rapszodikusan sorakozó, nagy szenvedélyeknek mindig lobogva égő oltártüze volt. A zongora szeretete éppen olyan perzselő, korlátokat nem ismerő szenvedély volt nála már egészen apró gyermek korában, mint ahogyan a virágról virágra szálló méh ösztönös és folytonos szenvedélyével vetette magát életén át a szerelem örömei és szenvedései közé. Szinte makacs szenvedélyességgel szerette a barátait és az extázis önfeledt erejével tudott elismerni és elismertetni művész-kortársakat akkor is, ha a hivatalos felfogás közönyével vagy ellenkezésével, akár saját érdekeivel is kellett megküzdenie. A mindent legyűrő szenvedély erejével volt Istenhívő és szíve legmélyéig vallásos lélek úgy, hogy ennek a szenvedélyének kedvéért majdnem a művészetéről is hajlandó lett volna lemondani. Liszt Ferenc jósága, könnyen nyíló szíve sem volt egyszerű jóság, hanem áradó bőség. A fájdalma, a bánata sem a mindennapi ember érzéseinek erejével élt, hanem rátört, mint gátat nem ismerő lavina, amely akárhányszor a lelki, sőt testi életét is pusztulással fenyegette. (Zalai Közlöny 1936. március 13.)

Közben természetesen megírta mindkét helyi újság, ha bármilyen koncerten Liszt-művet játszottak – az ilyen jellegű cikkekből bőségesen idéztem e sorozat előző részeiben.

Fejezzük be egy anekdotával, amit 1942. október 9-én olvashattak az akkori kanizsaiak. Az újság nem említi a történet forrását, ki tudja, igaz-e vagy sem, máshol nem találkoztam vele, de aranyos:

Zalai Közlöny 1942. október 9.

  

Bár, ha meg is történt e kis eset, nem valószínű, hogy Bécsben, ott idős korában kevés időt töltött.

S hogy manapság hogy őrzi Liszt emlékét Nagykanizsa? Tartok tőle, hogy sokkal lagymatagabb módon, mint azokban az időkben, amiről e sorozat nagyobb része szól. A keleti városrészben utcát neveztek el róla valamikor a hetvenes évek körül, Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal egyszerre; tréfás kedvű kanizsaiak ezt a környéket úgy emlegetik, hogy "zene-negyed". Az utóbbi jó harminc évből emlékszem néhány nagyszerű Liszt-interpretációra, például Kocsis Zoltán 1979-es koncertjére, amiről előző alkalommal írtam, s a városi szimfonikus zenekarnak is volt néhány szép produkciója. Helyi művészek, zenetanárok, kiemelkedő növendékek nem tűzik műsorra zongoradarabjait, mert ezek technikailag és zeneileg egyaránt iszonyú nehezek. A 2011-es Liszt-évben sem történt sok minden, igaz, még csak júliust írunk. Mindössze egy Liszt-vetélkedő zajlott, amelyet az érdi általános iskola hirdetett meg, s kanizsai fordulóiban szép számmal vettek részt helyi és környékbeli gyerekek, hogy kivívják az országos megmérettetésben való részvételt. Remélem, lesz köztük, akinek maradandó élményt jelent Liszt zenéje és személyisége; én is egy vetélkedő kapcsán szerettem bele...
S egy új hír: ősszel Prunyi Ilona nagykanizsai koncertje egész biztosan méltó megemlékezés lesz, de azért történülhetne még más is. Talán egy kicsit én is hozzájárulhatok az évfordulós eseményekhez, ha ebből a sorozatból tényleg lehetne könyvet csinálni – de ha nem, az anyag itt blog formájában akkor is olvasható marad.


Elérkeztem hosszú sorozatom végéhez, amelyben megpróbáltam a városom és Liszt Ferenc közötti kapcsolatokat feltérképezni. Bár e kapcsolatok legnagyobbrészt közvetettek, remélem, hogy valami pici adalékot szolgáltattam a Liszt-kutatás számára, s ezzel a sugárral megvilágítva ennél több minden feltárult Nagykanizsa zenei életének történetéből is.

Végül egy tartalomjegyzékben összefoglalom a teljes sorozatot, ellátva a megfelelő linkekkel, hogy az érdeklődő könnyebben visszaolvashassa:

1. Liszt átutazik Nagy-Kanizsán

Liszt-növendékek kanizsai koncertjei:

2. Siposs Antal

3. Vera Timanova

4. Sophie Menter

5. Joseffy Rafael

6. Gosztonyi Béla és Rausch Károly

7. Emil Sauer

8. Thomán István

9. Reményi Ede

Nagykanizsai hölgyek, akik tanítványi kapcsolatba kerültek/kerülhettek Liszttel:

10. Rózsavölgyi Szidónia

11. Bátorfi Emma

12. Gulyás Gizella

12.1 Gulyás Gizella (kiegészítés)

Pásztor Irma, a Nagykanizsán felnőtt és működött "Liszt-unoka":

13.1 Családja és gyermekkora

13.2 Felsőfokú zenei tanulmányai

13.3 Fiatal évei Nagykanizsán

13.4 Zeneiskolai tanári korszaka

13.5 A holokauszt áldozata


14. További Liszt-hangversenyek Nagykanizsán

15. Liszt Ferenc a nagykanizsai sajtóban – ez a mai rész

Nagyon sokat gondolkodtam és keresgéltem, hogy mi legyen a sorozatot lezáró zene. Végül ezt választottam:
Liszt Ferenc: Dante szimfónia zárótétele: Magnificat