150 éve született a Blumenschein-palota úrnője

2014. január 6., hétfő

Nagykanizsa egyik legimpozánsabb épülete a Blumenschein-palota.

Nagykanizsa, Sugár út 12.

Ez volt az otthona a 20. század első három évtizedében Blumenschein Vilmosné Kohn Hedvignek, aki tulajdonképpen koncertképes zongoraművésze volt Nagykanizsának. A "tulajdonképpen" azt jelenti, hogy gazdag úriasszonyként műkedvelőnek számított, ám muzsikált olyan szinten, mint a hivatásos zongoristák.

Ha elmegyünk az igazán frekventált és forgalmas helyen álló palota előtt, áldozzunk egy gondolattal úrnőjének, aki 150 éve, 1864. január 7-én született Nagy-Kanizsán.

Ezt a dátumot a zalaegerszegi Megyei Levéltárban őrzött izraelita felekezeti anyakönyv őrizte meg a késői utókor számára - szerencsére. Sajnos, sok alapvető információ hiányzik személyéről, ám amit sikerült előásni, azt most megpróbálom összefoglalni, mert, mint kiderül a későbbiekben, igazán megérdemli...

Tehát 1864. január 7-én világra jött a kis Hedvig. Édesapja Kohn Henrik, az 1821 körül született, Trencsénből Kanizsára került zongoratanár, az akkori Kanizsa ismert magán-zenetanára. Édesanyja neve nagyon nehezen olvasható a hivatalos iratokban: Jausel vagy Gauschel Regina (de az is lehet, hogy a név közepén nem "u", hanem "n" van).

Nem tudjuk, hogy Hedviget csak az édesapja tanította-e zongorázni, vagy esetleg Bécsben is továbbképezte magát. Mindenesetre a végeredmény az lett, amit már írtam: Hedvig profi muzsikusként is helytállt volna. Egyébként volt egy Alfréd nevű testvére, aki Bécsben élt; ő is remekül zongorázott, amit onnét tudhatunk, hogy egy kanizsai látogatása során egy alkalommal játszott nyilvánosan és azt megírta a helyi újság. Úgyhogy a Kohn család gyermekei mindenképpen "von Haus aus" hozták a muzsikát és esetleg valahol még "ráfejeltek".

Hedvig neve 1878. szeptember 29-én, nem egészen 15 éves korában tűnt fel először Kanizsa egyik hírlapjában, a Zalai Közlönyben. A hír a Kanizsai Dalárda következő koncertjét hirdette (Kanizsa első felnőtt énekkarának akkoriban Hedvig apja volt az egyik karnagya), s ezen a koncerten a fiatal lány egy Alfredo Jaell nevű szerző akkoriban népszerű átiratát játszotta Bellini: Norma című operájából. Nagy valószínűséggel pontosan ezt:



Hedvignek kellemes hangja is lehetett és énekelni is tanulhatott, mert ekkoriban, az 1880-as évek elején többször énekelt szólókat.
Férjhezmenetele után inkább már csak zongoristaként lépett pódiumra - ebben a minőségében viszont kifejezetten gyakran és változatos alkalmakkor: egyszerű kaszinói teadélutántól komoly hangversenyig. Így nagyon sokat emlegette a helyi sajtó - ennek ellenére, érdekes módon sehol nem találtam még csak utalást sem arra, hogy kinél, hol tanult, hogy fejlődött igazi zongoraművésszé, mindig csak az éppen aktuális fellépéséről írtak a tudósítók és nem gondoltak az utókorra... Mert ha végigfutunk  ezen alkalmak listáján, az általa előadott műveken s a koncertekről szóló, többször tényleg hozzáértő által írt recenziókon, akkor valóban el kell hinnünk, hogy Hedvig igazi művésszé fejlődött. Ezt a tényt bizonyítják azok az alkalmak is, amikor Kanizsára érkezett híres hangszeres vagy énekes előadóművészeket ő kísért zongorán.

Helyhiány miatt csak egyetlen cikkből idézek. A következő mondatot a kanizsai Gürtler István írta aki maga is nagyon muzikális volt; később jeles hírlapíró lett a fővárosban, így ítéletében megbízhatunk:

Külön kell szólnunk Blumenschein Vilmosné zongorakíséretéről, melynél méltóbbat és tökéletesebbet a fiatal művész játékához nem tudunk képzelni.

[A fiatal művész az akkor 16 éves Szigeti József volt, akiről még szólok.]

Számtalan ilyen mondatot lehet találni a kanizsai sajtóban, legyen a partner zeneakadémiai tanár gordonkaművész, a berlini opera tenoristája - vagy a saját lánya. Olyan is volt, hogy vészhelyzet állt elő és hirtelen kellett beugrania, azt is remekül megcsinálta.

Hedvig egyébként huszonhárom éves korában,  1887-ben ment férjhez a zalaszentbalázsi származású Blumenschein Vilmos gazdag gabonakereskedőhöz. Két gyermekéről szólnak a források: leánya, Klára 1889 tavaszán, fia, Rezső 1892 augusztusában született. Közülük Klára volt az, aki követte édesanyját a zene szeretetében. Klára nagyjából hasonló életutat járt be, mint édesanyja: egy fővárosi ügyvédhez ment feleségül, és szintén műkedvelőként, ám még Budapesten is számon tartották, mint koncert-énekesnőt; Kanizsára is többször hazajött koncertet adni - természetesen édesanyja zongorakíséretével. Neve a helyi sajtóban mint Orováné Bodó Klára fordul elő. Érdekes módon, szülei egészen korán magyarosíttatták gyermekeik nevét, a sajátjukat viszont megtartották Blumenscheinnek. Ezért jó darabig nem is tudtam, hogy az elég sokszor olvasott Bodó Klára név az ő lányukat jelenti...

1897 körül épült fel a már megmutatott palota, amelyet egyébként a források szerint inkább Kohn-palotának kellene hívni, mert Hedvig és Emil nevű fivére építtették. Ettől kezdve élénk és színvonalas zenei élet töltötte be. A ház úrnője nemcsak különböző hangversenyeken, nyilvánosan lépett fel gyakran a kaszinóban vagy a Polgári Egyletben, hanem otthona a házimuzsikálás fontos kanizsai színhelye lett. Úgy tűnik, férje nem gátolta zenei ambícióit, sőt, nyilván támogatta, mert a házaspár sokszor látta vendégül a Kanizsára látogató muzsikusokat, velük is, vagy csak maguk között, illetve kanizsai barátaikkal zártkörű hangversenyeket, házimuzsikálásokat tartottak.

Blumi néni nyomában
Nemrég járhattam a palota falai között, különleges élmény volt... Csak azt az emeleti fertályt nem láthattam, amelyet kívülről az erkélyek díszítenek, pedig valahol ott lehetett a zeneszalon.Talán egyszer azt is megláthatom...

A Blumenschein-palota legszebb órái közé tartozhattak azok az alkalmak, amikor a ház vendége a már említett Szigeti József volt, minden idők egyik legnagyobb hegedűművésze. Szigeti többször is járt Kanizsán, az első néhány alkalommal még csodagyermek-korában, amikor édesapjával együtt itt, Blumenscheinéknél lakott és hangversenyein Hedvig kísérte zongorán. Egyik látogatása után nem sokkal Londonba ment vendégszerepelni, és erre készülve a ház úrnője néhány angol nyelvleckét adott neki, amit az ekkor nem egészen 13 éves csodagyerek kedves levélben köszönt meg az "Édes Hedvig néni"-nek...

Három évtizednyi "művészélet" után áldozott le a Blumenschein-palota zenei csillaga. 1932-ben a házaspár eladta az épületet és elköltöztek. E történet mögött egyrészt az állhatott, hogy talán egészségük (vagy valamelyikük egészsége) hanyatlott, de minden bizonnyal része volt benne annak is, hogy a vagyonuk megcsappant. Mint később a Zalai Közlöny írta, ők sosem gondoltak magukra, viszont sokat jótékonykodtak; úgy látszik, a férj sem lehetett ügyes kereskedő, vagy a világválság tett rosszat az üzletnek... Mindenesetre 1932-ben az akkor már hatvanas éveinek végén járó, s a városban kedvesen csak "Blumi néni"-nek szólított Blumenschein Vilmosné és férje összecsomagoltak és leányukhoz, Klárához költöztek Óbudára. Innét már nem sokáig váratott magára a vég. Először a férj hunyt el, alig három hónappal Nagykanizsáról való kiszakadásuk után. Hamarosan, 1933. június 4-én Blumi néni is követte. A Zalai Közlönyben a házaspárt jól ismerő Villányi Henrik írt róla nekrológot - búcsúzzunk ezzel az írással a régi Kanizsa egyik jelentős hölgyétől:

Zalai Közlöny 1933. június 8.

Az épület további története szinte a magyar történelem tükre: a békeidőkben egy orvos tulajdona volt, majd az 1950-es években az Államvédelmi Hatóság székhelyeként félelmetes hírnevet szerzett. Aztán 1956. november 1. és 4. között itt működött a nemzetőrség. Ma újra nyugalmas lakóház; méreteihez és a lehetőségekhez képest egészen jó állapotban van - sőt, kifejezetten dicséretesnek mondható, ahogyan lakói igyekeznek megóvni és karbantartani. Jó lenne, ha minél többen megismernék történetét s vele Nagykanizsa zenetörténetének egyik kis darabját is.









5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kati !
Gratulálok, ismét egy szép, igényes munka ! Bárcsak Győrben is, győriekről is készülnének hasonlóak !

Kataliszt írta...

Köszönöm szépen, Éva :)

Éva Mosonyi írta...

Katikám! Ma elég sok mindent elolvastam a blogodból.A Nabuccoról,Miller Lajosról,Hvorosztovszkijról szólókat
s végül a Blumenscheinnéről szólót.Nagyon élveztem írásaidat.8

Kataliszt írta...

Köszi Éva, nagyon örülök és remélem, máskor is meglátogatsz :)

Kardos Ferenc írta...

Köszönöm Kati és BUÉK!