Hallgassuk együtt A két Foscari-t! 5.

A múltkor elmesélt börtönjelenettel már nagyon benne vagyunk az opera sűrűjében. Közvetlenül utána, a 2. felvonás 2. képe szintén rendkívül fontos egysége az operának, drámaiságában talán csak a fináléhoz mérhető. Most történik ugyanis először, hogy a külön-külön megismert "szekértáborok" közvetlenül szembesüljenek egymással. Ezt a hangulatot már előkészítette az a jelenet, amikor Loredano megjelent a börtönben, de most a tanácsurak is jelen vannak, s az alkalom hivatalos: a Doge-palotában közlik a fiatal Foscarival az ítéletet, hogy rögtön utána a kikötőbe kísérjék.

A már megismert videofelvételt nézzük újra:

Jelenetünk 1 óra 6 perc és 29 másodpercnél kezdődik.

Elsőként a Tízek Tanácsa és más hivatalos emberek érkeznek, a már jól ismert "umpappa-umpappa" témával, amely aztán egy egész kórussá terebélyesedik. Szövege bosszúszomjas: Vesszen a gyilkos Foscari, aki Donatót a halálba küldte (itt megjegyzem, hogy az egyik vádpont az volt Jacopo ellen, hogy megölte ezt a Donato nevű tagját a Tízeknek, aki az ő első száműzetési ítéletében fontos szerepet játszott) és leszögezik: A törvény szava szent és lesújtja azt, aki vétkezett.

1 óra 18' 49"-nél vonul be a terembe a doge. Mint az állam nagytanácsa hívattatok engem - kezdi. Még nem tudom, milyen céllal gyűltetek össze, hogy fiamat vagy engem tesztek tönkre, ám itt vagyok, mert a tanács szava törvény. Külsőmben a doge vagyok, ám szívemben apa.

Ebben a pillanatban (1 óra 10' 33"-kor) halljuk meg Jacopo klarinétos főtémáját, amit a nyitányban ismertünk meg s azóta Verdi mindig ezzel a dallammal jelezte, ha a fiatal Foscari megjelent a színen. Amint belép a terembe, Loredano máris tudomására hozza a tanács ítéletét, az örökös száműzetést.

Azt kell, hogy mondjam, Jacopo ebben a jelenetben viselkedik talán a legférfiatlanabbul, pedig tulajdonképpen nem érte meglepetés, hiszen az ítéletről már a börtönben tudomást szerzett. A száműzetésbe bele fogok pusztulni - mondja, majd, szinte mint egy kisfiú, apjához fut, hogy védje meg: Nem szólsz egy szót sem a fiad érdekében? Kegyelmezz! Ha te kéred, nincs, ki megtagadja tőled.

Mire apja - teljes dogei ornátusban, amelyben nem is tehet mást - vérző szívvel, de így szól: A tanács határozott, így fiam, távozz békével. Jacopo kérdésére, hogy látjuk-e még egymást, a válasza: már csak a mennyben.

Loredano dühösen szólítja a porkolábokat, ne húzzák az időt, kísérjék Jacopót a kikötőbe, ahol már ott a hajó, mely Krétára viszi.

Ám ebben a pillanatban (1 óra 12' 14"-kor)  Lucrezia lép be hölgyeivel s vezeti két kisfiát, akikkel együtt apósa és a tanácsurak elé veti magát. Most teszi meg azt, amit már a tárgyaláskor akart, de akkor a hölgyei lebeszélték, hogy csak ártana férjének. De mivel megvan már az ítélet, nincs vesztenivalója, hogy most megpróbálja.

Ebben a szituációban egy igazi drámai, nagy együttes következik a színen lévő valamennyi szereplő, illetve a tanácsosok férfi s az udvarhölgyek női karával. Szerintem ez a jelenet Verdi érettebb operája, a Simon Boccanegra nagy tanácstermi jelenetének előképe: bármennyire is más a két szituáció, azért vannak hasonlóságok. Például abban, hogy mindkettőben a női főszereplő, itt Lucrezia, a Boccanegrában pedig Amelia szólama válik vezető szólammá. Hatásfokban és drámaiságban is hasonlít a két jelenet. Bár A két Foscari szerzője még fiatal, de különösen az operának ez a része - és majd a drámai zárójelenet - stílusában már az érett Verdit mutatja.

A szövegrészek, amelyekből A két Foscariban a nagy együttes összeáll:

Jacopo: Miután meglátja gyerekeit, s Ó fiaim, fiaim felkiáltásban tör ki, ő indítja ezt a zenei egységet, amely a televíziós felvételen 1 óra 12' 47"-nél kezdődik. Apjához fordul a már ismert áldozati attitűdjével: Nézd a gyermekek könnyeit, te nagy úr vagy, segíts rajtunk.

Lucrezia: szerintem sokkal ésszerűbben érvel és ő nem apósához, hanem a tanácsurakhoz szól: Ha szívetek kőből lenne, akkor is meglágyulhatna a gyermekek láttára, hiszen köztetek is vannak férjek és apák.

A Doge: Le kell győznöm könnyeimet, ne lássa senki bánatom, mert csak gúny tárgya lennék.

Barbarigót, az intrikus Loredano szenátor-társát, aki eddig vele tartott, tényleg meghatják Lucrezia szavai s Loredanóhoz fordul (1 óra 14'-nél), csak szavait kissé elnyomja Lucrezia könyörgése, mert hát nem ez a cselekmény fő vonulata, de azért mi vegyük észre: Nincs szíved, Loredano, látva a gyermeki könnyeket?

Válaszul Loredano szinte dialalittasan veti oda: Te nem tudod, milyen régóta kívántam ezeket a könnyeket látni, amelyekkel végre betelik bosszúm!

A női kórus természetesen Lucrezia és férje pártján áll és a szenátorokhoz szól: Nézzétek a könnyeket, szánjátok őket és bocsássatok meg!

A tanácsosok   kórusa pedig, mint a mű folyamán végig, álszentül nyilatkoztatja ki: Igazságos a büntetés, hiszen bűnös az elítélt, s a tanács nem adhat rossz példát egy bűnös elengedésével. 

Mi nézők pedig választhatunk, hogy vajon a tanácsosok tényleg hisznek-e Jacopo bűnösségében, vagy tudják, hogy ártatlan, csak megvette őket Loredano. Egyszóval, tiszta politika... 

Tehát ezek a szólamok és ezek a mondanivalók fonódnak össze ebben a nagy együttesben. Ez gyakorlatilag ugyanaz a jelenet, mint ami Francesco Hayez romantikus festményén látható, megmutatom újra (csak a képen a környező emberekből van kevesebb, mint Verdi színpadán, de hát ott a hatáshoz kórusra is szükség van):

Mielőtt az őrség a kikötőbe hurcolná, Jacopo apjára és feleségére bízza fiait (1 óra 15' 54"-nél), majd újra elég férfiatlanul közli, hogy ő a száműzetésbe belehal... Szerintem, ha Lucrezia lenne a helyében, valamit biztos kitalálna - vagy legalább abban bízna, hogy még fordulhat a velencei hatalmi széljárás és akkor újra egyesülhetne a családjuk, hiszen nem a vérpadra kell menni, de nem süppedne bele ennyire az önsajnálatba.

Az udvarhölgyek kórusa pedig, akikhez érdekes módon most már Barbarigo szenátor is csatlakozott (úgy látszik, tényleg meghatotta őt a család szétszakításának fájdalma; szerintem ha ez a valóságban történne, ő lenne a Tízek következő koncepciós perének a vádlottja...) így kommentál: Nincs nagyobb kín a földön, mint amit nekik kell elviselniük - s ezzel ér véget a 2. felvonás.