Legutóbb már közzétettem egy általános beszámolót röpke bécsi utunkról. A lényegről, Verdi: A két Foscari című operájának előadásáról, ami miatt odautaztunk, néhány apróságot meséltem csak, bár ezek között volt az a nem éppen "apróság" is, hogy autogramot kaptunk Domingótól és szót válthattunk a szimpatikus fiatal tenoristával is. Ám úgy érzem, annyira nagy élmény volt az előadás szőröstül-bőröstül, és a rendezői koncepció is annyira érdekes, hogy ezekről külön kellene beszámolnom. Lehet, hogy lesz olyan olvasóm, aki túl hosszúnak és túl részletesnek fogja találni, akkor elnézést, de bevallom, leginkább saját magamnak volt szükségem arra, hogy mindezt átgondoljam és megírjam. Viszont több részre szétvágtam és így talán mások számára is "emészthető" lesz :)
Állandó olvasóim számára remélem feltűnt, hogy az előző fél évben nagyon becsületesen próbáltam megismerkedni ezzel a szerintem indokolatlanul ritkán játszott operával olyan szinten, amilyen szinten egy nem-muzsikus egyáltalán képes rá. Ennek eredményét egy hosszú sorozatban meg is írtam.
Kedvenc videomegosztó portálunkon kétféle előadást, azaz kétféle rendezést láttam az operából, s mindezek fényében nagyon kíváncsi voltam, hogy - túl Domingo ott-létén, énekén és játékán - milyen lesz maga az előadás. Van ugyan a YouTube-on néhány kiragadott részlet a "mi" rendezésünkből is, de annyira kevés, hogy azokból - most már különösen tudom - csak egészen felületes képet kaphatunk erről a konkrét előadásról.
Bécs óta különösen sajnálom, hogy egy dolgot nem tudtam megtenni a felkészülés során: összevetni Byron eredeti drámáját a Verdi-opera szövegkönyvével -
sajnos, képtelen voltam hozzájutni egy olyan Byron-kötethez, amiben benne
van a darab, bár létezik belőle magyar fordítás. Ugyanis van egy olyan érzésem, hogy a rendező Byronból meríthette az előadás több elemét.
Még annyit megemlítek, hogy a bécsi előadás egy nagyszabású együttműködés része, amelynek során ugyanezt a rendezést, teljesen ugyanezekkel a díszletekkel, jelmezekkel és látványvilággal, valamint Francesco Foscari bariton-szerepében Plácido Domingóval először Los Angelesben vitték színre, majd Valenciában, aztán Bécsben. A sorozat záró állomása a Covent Gardenben lesz. Természetesen minden helyszínen az illető színház saját zenekara és kórusa működött közre, s a további szereplők minden színházban mások voltak. A Los Angeles-i és a bécsi előadásokat az előbbi színház főzeneigazgatója, James Conlon vezényelte.
További meghatározó nevek az előadás létrehozásában: mindenek előtt a rendező, az amerikai Thaddeus Strassberger, a díszlettervező Kevin Knight és a jelmeztervező Mattie Ullrich.
A bécsi előadások Domingo melletti további szereplői:
Jacopo Foscari: Arturo Chacón-Cruz (tenor)
Lucrezia: Davinia Rodriguez (szoprán)
Loredano: Roberto Tagliavini (basszus)
 |
| Az előadás egyik csúcspontja a tanácstermi jelenet (forrás: viennaconcert.com) |
Közreműködött a Theater an der Wien kórusa, amely nem más, mint a világhírű Arnold Schönberg-kórus és a színház zenekara, mely egyúttal az osztrák rádió zenekara is (ORF Radio-Symphonieorchester Wien).
Legközelebb innét folytatom, ígérem, az a rész már érdekesebb lesz, de szerettem volna a legfontosabb tényeket is összefoglalni az előadással kapcsolatban.
Végül itt van kis előlegként pontosan a mi előadásunk tapsrendjének az eleje - de csak az eleje, mert ez így ment még jó tíz percig, ha nem tovább :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése