Hallgassuk együtt A két Foscari-t! 6.

A nagy drámai felvonásvég után egy kicsit "lazább" hangulatban kezdődik a 3. felvonás. Folytassuk az operával való ismerkedést azzal a felvétellel, amit eddig is használtunk. A mai részhez 1 óra 17' 50"-hez szánkázzunk előre:

A mű általános alaphangját azért megadja először a három komor akkord, de rögtön utána pezsgő ünnepi hangulatba csöppenünk a velencei Szent Márk téren, közel a Canale Grandéhoz. Gondolaversenyre gyülekezik a nép. A nyitókórus, majd a gondoladal zenéje szerintem ugyanarról a tőről fakad, mint majd később a Rigoletto vagy a Traviata báli zenéi. A szöveg is a sok vidám maskarást idézi, akik közt nincs bánatos egy sem, és süssön a nap vagy a hold a vízre, ma a tánc hajnalig meg nem áll. 

A tömegben Loredano és Barbarigo tűnnek fel. Barbarigo úgy látszik, az ítélethirdetésen csak pillanatnyilag gyengült el, most újra ott van az intrikus Loredano mellett. Megjegyzésére, miszerint milyen vidámak a velenceiek, Loredano azt veti oda, hogy hiszen nekik olyan mindegy, hogy melyik arisztokrata családból származik a doge. Felszólítja a népet (1 óra 19' 06"-nél) hogy mivel a gondolák készen állnak, induljon is el a verseny.

Ekkor csendül fel a gondola-kórus, aminek részleteit már egyszer hallottuk Jacopo börtönébe beszűrődve. Olasz földön önállóan is népszerű a dallam, amatőr kórusok is gyakran műsorra tűzik zongorakísérettel. Szövege egyszerű: a versenyre készülő gondolásokat buzdítja, s a rájuk a parton váró szép lányokkal és az elnyerhető díjakkal kecsegteti őket :)

A jelenet színhelye, a Piazza San Marco a valóságban

A vidám hangulat megfagy, amint a téren összegyűlt emberek meghallják a Doge-palota harsonásait (1 óra 21' 35"-kor) és meglátják a porkolábokat, akik Jacopo Foscarit kísérik a partra. A libretto instrukciója szerint nemcsak a nép párolog el a térről gyorsan, hanem még a gondolák is eltűnnek a csatorna vizéről s helyettük megjelenik egy, az állami zászlóval, Szent Márk oroszlánjával díszített hajó, mely Jacopót fogja száműzetésének helyére vinni. Loredano bosszúsan állapítja meg, hogy gyáva rongy a híres nép, akik viszont azt éneklik, hogy bajt jeleznek a hangok, jobb elkerülni a vészt.

Remélem, most már mindenki megismeri Jacopo klarinétos dallamát (1 óra 21' 57"-nél, ezt már ide sem kellene írnom), amivel együtt az őrökkel körülvett ifjú Foscari is megjelenik a színen, akit felesége követ. Ez a téma most is a klarinéton és talán a legteljesebben kidolgozva szólal meg.
Jacopo, hogy úgy mondjam, tartja formáját és így fordul feleségéhez:

Szerencsétlen asszony, én tettelek boldogtalanná. Özvegy vagy, pedig a férjed él még... Hát, szerintem nem kellene még tovább búsítania a feleségét, inkább egy kis erőt kellene mutatnia, nem? Lucrezia erre nem is felelhet mást, csak azt, hogy Taci, crudele! azaz Hallgass, kegyetlen! Ám Jacopo tovább folytatja: Ha a tengerfenéken pihennék, az mindenkinek jobb lenne... Jó, persze, nyilván nagyon kétségbe van esve, amit a zene is pontosan tükröz, de ennyire nem kellene elhagynia magát... Azért Lucrezia szavaira, hogy apádra és miránk már nem is gondolsz? egy kicsit összeszedi magát. 1 óra 24' 58"-nál egy szép dallam indításával felesége gondjaira bízza idős apját és két gyermeküket azzal, hogy ha a fiúk nagyobbak lesznek és róla kérdeznek, mondd meg nekik, hogy nem voltam vétkes. Ezek a szavak annyira elbúsították Lucreziát, hogy most ő sóhajt fel: engedj meghalni, Istenem! Válaszként Jacopónak végre felébred valamennyire a büszkesége és felesége lelkére köti: Légy a Contarinik és a Foscarik méltó utóda és párja, ne lásson téged később senki könnyezni, hogy soha ne érhessen gúny.

Mondjuk, kissé vulgárisan fogalmazva, szerintem itt "bagoly mondja verébnek", mert eddig éppen Jacopo volt az, aki teljesen elhagyta magát és felesége az ő hatására gyengült el.... Jó, persze, legyünk tárgyilagosak: tényleg nagyon nagy tragédia a család szétszakítása és szülőföldjének, hazájának elhagyása, indokolt Jacopo fájdalma; de én most is úgy érzem, hogy kettejük közül felesége az igazi nagy lélek... Pedig Jacopo már annyira nem fiatal, hogy némi tűrőképességre és életismeretre ne tett volna szert, hiszen kétgyermekes családapa. Az első felvonásban, legelső áriájában szerintem több erőt mutatott...

Loredano a gályaparancsnokhoz fordul (1 óra 26' 57"-kor), hogy induljanak már végre. A házaspár ekkor ismeri fel őt, aki személyesen idejött a kikötőbe kiélvezni bosszúját. Közben a tér újra megtelik kíváncsi emberekkel.

A jelenet záró zenei egységét Jacopo indítja (1 óra 27' 21"): Én jó családom, végleg el kell válnunk, csak az égben találunk majd vigasztalást.

Lucrezia: Gondolj arra, hogy itthon várnak téged, s tovább kell élned, hogy minket újra megláss.

A jelenlevő embereket megtestesítő kórus, akikhez már megint csatlakozik Barbarigo (!), ezt énekli: Elönt a részvét, emberi szívnek túl sok ennyi bánat.

S mindehhez csatlakozik a kárörvendő, bosszúját élvező Loredano: Itt van végre bosszúm édes napja, amit annyi éve vártam, ó, ti szerencsétlenek, fájdalmatok nekem örömet ad.

A libretto utasítása szerint Jacopo és Lucrezia utolsó addio-ja után a gályaparancsnok és a porkolábok felkísérik az ifjú Foscarit a gályára. Lucrezia barátnője, Pisana karjaiba borul. A tömeg feloszlik.

Már csak a zárókép van hátra, ami egy hosszú, több részből álló hatalmas jelenet, középpontjában Francesco Foscarival. Szerencsére a doge alakítója tud egy kicsit pihenni a börtön-, majd a tanácstermi jelenetek után, hiszen ebben a kikötői képben nincs jelen, mert a 3. felvonás maradék részében aztán fantasztikus erőre és energiára lesz szüksége! Erről majd legközelebb, de ígérem, nagyon hamarosan :)