Mai portrém alanyának emléke Nagykanizsán tökéletesen elfelejtődött; ezzel a poszttal megpróbálom valamennyire feléleszteni. Reményeim szerint egyszer majd ez az írás is része lesz egy kanizsai muzsikusportrékat tartalmazó nyomtatott kötetnek.
Dr. Balla János
1881. október 3. (Nagykanizsa) – 1930. július 9. (Nagykanizsa)
Nagykanizsa egyik legkiválóbb műkedvelő zongoristája volt. Foglalkozására nézve orvos, ám zenei tudása, technikája egy koncertképes hivatásos zongoraművészének felelt meg.
Apja, a gyulafehérvári származású Blau Simon 1880-ban kanizsai kisasszonyt vett feleségül, Rosenberg Zsófiát, így telepedett le Nagykanizsán. A helyi sajtó tudomása szerint korábban a bécsi Löw-klinika orvosa volt. A menyasszony kiterjedt kanizsai család sarja, őt és testvéreit korábban többször emlegette a sajtó mint a Kanizsai Dalárda tevékeny tagjait. Zsófiáról házasságkötése kapcsán mindkét helyi újság megjegyezte, hogy művelt lelkű, kellemes és "szellemdús" hölgy.
Blau Simon valóban otthont talált a magyar kisvárosban, amelynek harminc éves működése során egyik legmegbecsültebb, közszeretetnek örvendő polgára és kiváló orvosa volt. Mint később a Zalai Közlöny nekrológjában olvasható, ritka szorgalma, lelkiismeretes kötelességteljesítése fogalommá vált:
Kora reggeltől késő estig hajtatott kocsijával a város utcáin és látogatta betegeit, kikhez jólesően gyengéd volt és kiket átérzett részvéttel vigasztalt. Nejével együtt résztvett a város társadalmi mozgalmaiban, azok közé tartozott, kik a szépet és a jót áldozatok árán is meg tudják becsülni. (Zala 1910. május 13.)
A harmonikus életű, energikus ember egy hirtelen agyvérzésbe halt bele, amely éppen egyik betegénél, munka közben érte.
Ekkorra felnőtt két gyermeke: mai posztom alanya, az 1881-ben született János, és húga, az 1885-ös születésű Margit (róla már írtam két részben, ITT megtalálhatjuk).
Mindketten kiváló zenei adottságokkal rendelkeztek. Gyermekkoruktól tanultak zongorázni. Margitról bakfiskorában kiderült, hogy remek énekhangjához jeles színjátszó képességek is járulnak, s az 1900-as évek legelejétől sorozatban aratta sikereit elsősorban az Irodalmi és Művészeti Kör kórusának Böhm Emil által meghonosított rendezvényein. Blau kisasszonyt abban az időben a helybeli műkedvelők "fejedelemnője"-ként aposztrofálták. 1906-ban férjhez ment Waldmann Lajos kaposvári ügyvédhez és elköltözött a városból. 1944-ben idős özvegy úriasszonyként a holokauszt áldozata lett.
Fivére, János a Blau családnevet 1905-ig használta, fiatal orvosként magyarosította Ballára. 1891-1899 között a helybeli piarista gimnáziumban tanult kiváló eredménnyel. Mellette zongorázásból Bischitzky Miksa magán zenetanár volt a mestere. A gimnáziumi évkönyvek és a kanizsai hírlapok (Zala, Zalai Közlöny) megőrizték iskolai szerepléseit, amelyek negyedik osztályos korától ünnepségeiknek mindig a legszínvonalasabb perceit jelentették. Már 14 éves korában Liszt rapszódiát játszott, bár lehet, hogy akkor még csak könnyített változatot:
Azután egy kis szőke fiú, Blau János IV. oszt. tan. ült a zongorához és szép technikával és hévvel adta elő Liszt Ferenc XIV. magyar rapsodiáját. A közönség a tehetséges ifjú zongorajátékában gyönyörködött és őt lelkesen megéljenezte. (Zalai Közlöny 1895. március 23.)
Növendékhangversenyeken is többször pódiumra lépett:
Bemutató hangverseny. Hofrichter Emma k. a. és Bischitzky Miksa tanítványai m. hó 28-án délután 4 órakor tartották meg bemutató hangversenyüket előkelő és műpártoló közönség előtt. [...] Blau Jánossal már többször találkoztunk nyilvános előadásokon. Ez a zenei tehetséggel megáldott fiú egy Bajazzo ábrándot játszott zongorán annyi művészi pongyolasággal, eréllyel és érzéssel, hogy megérdemelte a tapsokat, melyekkel a közönség őt elhalmozta. (Zalai Közlöny 1895. május 4.)
Ezzel és hasonló fellépéseivel annyira magára vonta a figyelmet, hogy az előkelő Kaszinó vezetősége többször is meghívta társas rendezvényeiken való közreműködésre. Közben 1899-ben kitűnő eredménnyel leérettségizett és rögtön meg is kezdte tanulmányait a fővárosban a Magyar Királyi Orvostudományi Egyetemen. Nagy valószínűséggel Budapesten is tovább fejlesztette zongorajátékát. Erről közvetlen forrás eddig nem került elő, de későbbi zongorista pályája ezt nagyon valószínűvé teszi. Egyetemista korában is gyakran hazajárt és szerepelt.
1900 szilveszterén az Irodalmi és Művészeti Kör hívta meg előkelő szilveszter-estélyére, a következő évben pedig a hasonló légkörű Kaszinó:
Végül Blau János úr zongorázott. Tristán és Isoldeből a nehéz Liszt-átiratot és egy magyar ábrándot játszott. Kiváló zenei tehetséget nem lehet a fiatal zseniális virtuostól megtagadni s kivánjuk, hogy továbbra is ilyen arányban fejlődjék játéka. (Zalai Közlöny 1902. január 4.)
Egyetemi éveinek egyik kedves kanizsai epizódja, hogy az 1902-ben bemutatott, és szinte egycsapásra híressé vált Bob herceg operett legnagyobb slágerét szinte rögtön a premier után ő tanította meg Margit húgának, ők ketten pedig egy kötetlen összejövetelen az Irodalmi Kör kórusának. A dallam mint futótűz terjedt el, s másnaptól szinte egész Kanizsa azt fújta, hogy Londonban sej, van számos utca... A kis történetet itt a blogban egyszer már felelevenítettem.
János 1904-ben jeles eredménnyel végzett az egyetemen. Jelentkezett egy éves önkéntes katonai szolgálatra, amit egy fővárosi katonai kórházban segédorvosként töltött, majd 1905-ben díjtalan gyakornokként került a szintén budapesti II. számú Üllői úti nőgyógyászati klinikára. Nevét ekkor magyarosította. Egy év után már kapott némi díjazást, majd 1909-ben Grünwald Mór nagy hírnévnek örvendő női magánklinikájának orvosa lett, az etalonnak számító dr. Tauffer Vilmos asszisztense, Ezzel beindult szakmai karrierje, ami aztán a következő év tavaszán gyökeresen más irányba fordult.
1910. május 12-én történt, hogy apja váratlanul elhunyt és a fiatal orvos rögtön úgy döntött, hogy hazajön Nagykanizsára anyja támaszának (húga ekkor már Kaposváron élt), és átveszi apja prakszisát.
Blau doktor, bár az idők folyamán lakott családjával a Délzalai Takarékpénztár épületében (Fő út 8., a Bazárudvar) majd 1894-től a városházi bérházban (Ady utca 1.), halála idejében az Erzsébet tér 14. alatt élt és praktizált, így Balla János már ide költözött haza, ahol haláláig élt és dolgozott.
 |
| Nagykanizsa, Erzsébet tér 14-15. A bal oldali rész a 14. szám. |
Nagyon gyorsan átvette apja rendelőjét, bár a prakszisát biztos nem teljesen, mert míg apja általános orvos volt és mintegy háziorvosi szerepet töltött be a városban, fia nőgyógyásztra, majd tüdőgyógyászatra szakosodott.
Komolyan vette orvosi hivatását és szinte minden alkalmat megragadott a továbbképzésre. Már 1910 szeptemberében külföldi tanulmányútra ment: saját finanszírozásában meglátogatta Frankfurtban a Nobel-díjjal két évvel korábban kitüntetett Paul Ehrlich kutatóorvos laboratóriumát, ahol nem sokkal korábban dolgozták ki a szifilisz első hatásos gyógyszerét.
Magánprakszisa mellett hamarosan a munkásbiztosító orvosa lett, ebben a minőségében elsősorban a tüdővész elleni küzdelem állt munkájának központjában. Ennek jegyében 1912-ben röntgenkészüléket vásárolt, amely a város első ilyen berendezése lett:
Dr. Balla János nagykanizsai orvos révén kerül az első Röntgengép Nagykanizsára. A fiatal orvos áldozatkészségével egy oly apparátust szerzett, melyet egy valamire való város kórháza nem nélkülözhet, de a mienk mindez ideig híjjával volt és van. A pompás gép megfizethetetlen szolgálatot tesz, mégpedig nemcsak a sebészet, hanem az összes belbetegségek terén. (Zalai Közlöny 1912. november 21.)
Kanizsára való hazatelepülése után hamarosan családot alapított. 1911. március 22-én vette feleségül Engel Micit (hivatalos nevén Engel Irmát), egy szombathelyi ügyvéd lányát. Egy leányuk született, Klári.
 |
| Házasságkötésének bejegyzése a szombathelyi anyakönyvben |
Balla doktornak a mindene volt a család, és mint láttuk, orvosi hivatása is. De mellette a zenét sem hanyagolta el – sőt, művészete már családos orvos korában teljesedett ki igazán. Ekkortól következtek azok a koncertek, amelyek fényesen bizonyítják, hogy valóban egy hivatásos zongoraművész szintjén muzsikált. Úgy tartották számon, mint Nagykanizsa "házi" zongoraművészét; ebben a szerepben szinte felváltotta a nála egy nemzedékkel idősebb Blumenschein Vilmosnét. Amúgy még gimnazista, sőt, egyszer ifjú orvos korában elő is fordult, hogy négykezesezett Blumi nénivel.
1914 és 1926 között Balla 16 koncerten volt elismert, élvonalba tartozó énekes és hangszeres művész egyenrangú zongorista partnere. Ehhez természetesen az is kellett, hogy a Nagykanizsai Casino, akkoriban az izraelita üzletemberek nagy presztizsű fóruma és találkozóhelye felvállalja azt a szerepet, hogy a város teljes közönsége számára nyújt elsőrangú hangversenyeket. Balla teherbírására jellemző, hogy 1922. január 25. és március 7. közti alig másfél hónapban négy ilyen koncertje is volt! Ezekre, és a többire is a legkülönfélébb művek zongora szólamaival kellett készülnie, hiszen mindig a vendégművészek határozták meg műsorukat, ami így a legváltozatosabb volt: számtalan különböző hangfekvésbe tartozó operaáriát, kettőst, klasszikus dalt kellett kísérnie, mellettük a három hegedűművész és egy csellista koncertjén is a legváltozatosabb darabok kerültek elő.
Soroljuk fel a művészek nevét, akikkel Balla János együtt koncertezett:
Szamosi Elza és Parvis Taurino operaénekesek (1914. február 14. ), Deák István gordonkaművész (1914. március 21. és 1920. január 14.), Serák Márta operaénekes (1919. március 11.), Koncz János hegedűművész (1921. május 19. és 1926. november 5.), Gidia Buccarini operaénekes (1921. június 4.), Marschalkó Rózsi operaénekes (1922. január 25.), Medek Anna operaénekes (1922. február 11.), Pogány Ferenc operaénekes (1922. február 20.), Gyárfás Ibolyka hegedűművész (1922. október 14.), Bárdos Alice hegedűművész (1922. október 21.), Burián Károly operaénekes (1923. január 6.), Marschalkó Rózsi és Kálmán Oszkár operaénekesek (1924. február 20.), Anday Piroska operaénekes (1925. november 14.), Palló Imre és Relle Gabriella operaénekesek (1927. január 19.).
Hogy egyenrangú partner volt, azt több esetben maguk a művészek igazolták, érdemes belelapozni a helyi sajtó tudósításaiba. De előtte annyit feltétlenül tisztázni kell, hogy a többnyire "kísérő"-ként emlegetett zongoristának a részvétele az ilyen, hangszeres vagy énekművészekkel közös produkciókban bizony nem alárendelt szerepet sugalló kíséret, hanem együttmuzsikálás, kamarapartnerség.
Első ilyen koncertjén rögtön egy ikonikus énekesnő, Szamosi Elza kísérője lehetett, aki Puccini kedvenc Pillangókisasszonya volt; Szamosi Elzával pedig együtt érkezett Taurino Parvis olasz bariton, Metropolitan- és Scala-sikerek után akkoriban az Operaház művésze. A hangversenyt a Kereskedő Ifjak Önképző Egyesülete, mint a Kaszinó "ifjúsági tagozata" rendezte a Polgári Egylet nagytermében.
A Polgári Egylet dísztermének földszintjét és erkélyét egyaránt megtöltötték azok az érdeklődők, akik a városunkban nem mindennapi zenei szenzációnak szem és főleg fültanúi akartak lenni. A nézőtéren képviselve volt Nagykanizsa teljes társadalma. [...] A kíséretet Balla János dr. látta el, akinek kitűnő tudását, tehetségét és arravalóságát nemcsak a közönség, hanem ezúttal teljesen kompetens tényezők, maguk az előadók ismerték el a legteljesebb mértékben. (Zalai Közlöny 1914. február 16.)
Balla 1921-ben játszott először együtt Koncz János hegedűművésszel:
Dr. Balla János zongorakíséretéről elég lenne csak annyit írni, hogy kongeniálisabb partnere nem lehet Koncz Jánosnak. Ez az úgyszólván első olvasásra produkált mesteri zongorajáték, melynek alkalmazkodó szubtilis finomságainál csak a technikai precizitása volt különb - külön élvezetet szerzett a hangverseny zeneértőinek. (Zala 1921. május 20.)
1922 februárjában Medek Anna jórészt ritkaságokból álló műdal-repertoárja minden bizonnyal nagy feladat elé állította hősünket, ráadásul ez volt az a sűrű időszaka, amiről már esett szó.. Az estről ezt írta röviden a Zala, február 14-én:
A Casinó szombat esti hangversenye sokáig feledhetetlen lesz. A Casinó remek akusztikájú dísztermét színültig megtöltötte a közönség, amelyet valósággal elbűvölt Medek Anna énekművészete. Percekig zúgott a taps minden egyes énekszám után s a művésznőnek háromszor kellett ráadást énekelni. Dr. Balla János zongorakíséretétől viszont nemcsak a közönség, hanem a művésznő is el volt ragadtatva.
1923. január elején Burián Károly királyi kamaraénekes, az Operaház vendégművésze és Martonyi Jolán dalénekesnő koncertjére került sor, amelyet a nagy érdeklődés miatt másnap megismételtek:
Burián, a legkiválóbb Wagner-énekes énekművészete már régen kritikán felül áll. Ő egyike azon ragyogó tehetségű művészeknek, kiknél az érces hang csodás érzéki varázsa mellé tökéletes zenei érzék is járul. [...] Lohengrin, Siegfried és Tristán eszményi megszemélyesítője kanizsai fellépése alkalmával is mindkét estjén operai szerepeinek részleteivel aratta legnagyobb sikereit. [...] Martonyi Jolán Mascagni, Dienzl, Gretschaninoff, Grieg és Wagner dalokat énekelt, ízléses előadással, melyet a közönség lelkes tapssal honorált. A Burián-est fényes sikerében része van dr. Balla Jánosnak is, ki ezúttal is fényes tanujelét adta az ő kiváló kísérő-tehetségének. (Zalai Közlöny 1923. január 9.)
Nagykanizsa háború előtti hangversenyéletének minden bizonnyal egyik legfényesebb estje volt 1924-ben Marschalkó Rózsi és Kálmán Oszkár operaénekesek fellépése. Közülük az énekesnő, akit Kanizsán már másodszor kísért Balla, igazán ritkaságokból válogatta műsorszámait:
Már műsoruk összeállításának tanúbizonyságát adták kiváló művészi ízlésüknek és zenei intelligenciájuknak. Kálmán Oszkár hatalmas melegen zengő basszusának érce nemesen cseng, Verdi Don Carlos [Fülöp királyának] Áriájával, Gounod: Faust Bordalával, valamint Kacsóh: Bús szerelmes nóta című szerzeményével, méltán rászolgált a frenetikus tapsviharra. Mindenben méltó partnetre volt Marschalkó Rózsi. Hangjának leheletszerű finomsága kifogástalan énektechnikával párosul. Widor: Non crédójával és Reynaldo Hahn D'une prison s néhány Tarnay dallal igen nagy élvezetet szerzett a hallgatóságnak. Külön ki kell emelnünk dr. Balla János konzseniális művészi kíséretét. (Zalai Közlöny 1924. február 21.)
1925-ben a Kaszinónak sikerült meghívnia Anday Piroskát, aki abban az időben Rosette Anday néven a bécsi opera európai hírnevű énekesnője volt:
A művésznőnek igen értékes hangja van. Sötét tónusú mély hangjai fokozatosan világosodnak felfelé s falzettjei csupa fényt sugároznak felénk. Portament-éneklésben tökélyre viszi a hangoknak egymásba való olvadékonyságát s mesteri módon tudja kifejezésre juttatni a hangfonás lágyságát s a hangoknak különböző magasságokban rejlő színképzését. Technikáját a maga virtuozitásában ragyogtatta E. W. Korngold Marietta-dalában (Tote Stadt), s a Mignon operában, melyben az Echo-hatás dinamikai árnyalása kifejlett iskolázottságában csillantotta hangjának s a vele való bámulatosan könnyed bánásmódjának rugalmasságát. Magyar dalai közül Kacsóh Pongrácnak Késő ősz van című dalával érte el a legnagyobb hatást. A zongorakíséretet dr. Balla János látta el előkelő művészi ízléssel és magas színvonalú zenei intelligenciával. Játéka mindenütt diszkréten vonult meg az énekek érvényesülése mögött s portato-játéka nagyon szépen juttatta érvényre az éneknek nem egy helyen egészen az izzásig hevített meleg tónusát. (Zala 1925. november 17.)
A Marietta-dal Korngold: A halott város című operájának részlete; Balla Jánosnak gyaníthatóan erre a koncertre kellett megtanulnia a zongoraszólamot, mert ritkán felhangzó mű, mint ahogyan a Marschalkó Rózsi/Kálmán Oszkár koncert is jórészt ritkaságokból állt. Ne feledjük, hogy Balla eközben egész embert kívánó hivatást gyakorolt, s csak szabad idejében tudott zenével foglalkozni.
1926. november 5-én újra Koncz János partnere lehetett. Előzménye, hogy a világhírű hegedűművész állandó zongorista partnere hirtelen megbetegedett. Koncz nem mondta le szereplését, hanem öt évvel korábbi tapasztalata alapján a vidéki orvost kérte fel, hogy helyettesítse Kósa Györgyöt. Ez a történet mindennél jobban igazolja hősünk zongoraművészi/muzsikusi tehetségét. Ráadásul Koncz János akkor nagy műsort játszott, súlypontjában Csajkovszkij Hegedűversenyével. És Balla képes volt világhírű művész oldalán egy ennyire grandiózus – és hosszú! – mű előadásába alig egy-két nap alatt beugrani. (Akkoriban még előfordult, hogy nagy művész is hajlandó volt nyilvánosan zenekaros versenyművet zongorakísérettel eljátszani.)
Balla életének utolsó ilyen koncertjére 1927. január 26-án került sor, amikor Palló Imre és Relle Gabriella operaénekeseket kísérte. Ennek a hangversenynek a plakátja is megmaradt, a Thúry György Múzeum gyűjteményéből mutatom meg (dátuma még január 19., de egy héttel elhalasztották):
Erről az estről már az előző évben megnyílt Városi Zeneiskola köztudottam szigorú és igényes igazgatója, Vannay János írt kritikát, olvassunk bele:
A kíséretet dr. Balla látta el a tőle megszokott készültséggel, fényesen győzve a súlyosabb művek minden pianisztikus nehézségét, valamint az áriák ágas-bogas tematikájával fellépő formai megpróbáltatásokat.
Kár, hogy hősünk soha nem adott önálló zongoraestet. Azt nem tudjuk, hogy nem kérték erre fel, vagy ő maga sem gondolt erre, és nem is fért volna az idejébe. Ám ebben az éveken átívelő nagyszerű sorozatban mégis volt egy koncert, ahol egyetlen, de nem akármilyen darabbal szólistaként is fellépett, s az az este szinte az ő jutalomjátéka is lett.
1922-ben történt, hogy a Kaszinó, látván az általuk szervezett hangversenyek sikerét, vásárolt egy hangversenyzongorát. Hogy ezt meglépte, ebben minden bizonnyal Balla Jánosnak is volt szerepe. A hangszer felavatására október 21-én nagy koncertet rendeztek, amelyen először hősünk játszott rajta. Wagner Walkür című operájának zenekari részlete, a Tűzvarázs akkoriban a belgiumi Louis Brassin (1840-1884) átiratában örvendett rendkívüli népszerűségnek, ez a sziporkázó darab csendült fel elsőként a hangszeren. A koncert meghívott vendége a Szombathelyen élő, onnét is európai hírnevet elért, Bartók által is nagyra becsült Bárdos Alice hegedűművész volt, így a további műsorrészben Balla doktor visszatért kamarapartneri szerepéhez.
Érdemes egészében idézni a zongoraavató koncertről szóló beszámolót a Zalai Közlöny 1922. október 24-i számából:
A Nagykanizsai Kaszinó immár a harmadik idényben folytatja azt a szinte misszió számba menő kulturális tevékenységet – amit két évvel ezelőtt kezdeményezett, amikor programként tűzte maga elé, hogy a kanizsai művelt közönség részére ősztől tavaszig minél több magas nívójú hangversenyt rendez. Idei első hangversenye ezen a kulturális célon kívül egy helyiérdekű jótékonysági cél szolgálatában is állott, azonkívül alkalmat szolgáltatott arra, hogy a múlt évi sorozatos hangversenyek kézzel fogható eredményét, a Kaszinó új zongoráját bemutassák és felavassák. Mindhárom célt tökéletesen sikerült elérni. Először Bárdos Alice és dr. Balla János hangversenye olyan műélvezetet szerzett a közönségnek, mely a maga nemében fölért mindazzal, amit Nagykanizsán mostanában produkáltak. Másodsorban pedig a kanizsai szegény mezítlábas tanulók a hangverseny jövödelméből jelentékeny segélyösszeghez jutottak. Azonkívül a Kaszinó új zongorája egy remekhangú, pazar hangszernek bizonyult, mely őszinte örömmel töltheti el a város szellemi és kulturális haladásának minden barátját. A szombati est nagyszámú, disztingvált közönségének dr. Rapoch Aladár meleg szavakban kifejtette, hogy a zongoraavatási ünnepély is a jótékonyság jegyében folyt le, majd a Kaszinó kitűnő házi művésze, dr. Balla János szólaltatta meg az új zongorát oly művészettel, mely frenetikus hatást keltett. Bárdos Alice hegedűművésznő nagyszerű produkciójáról e hasábokon részletes bírálatot mondani felesleges. Az egész kontinens művészkörei előtt ismert és elismert kvalitásairól nehéz volna valami újat mondani, Bárdos Alice tiszta nemes művészetével a lelkek legmélyén szántó hatásokat ért el. A termet teljesen megtöltő előkelő közönség hosszan ünnepelte a művésznőt. Dr. Balla János zseniális zongorakísérete tette tökéletessé a hatást, mely a raffinált zenei ízléssel összeállított műsor leperdülése során mindinkább fokozódott. Az est közönsége alig várja a Kaszinó új hangversenyciklusának további részeit.
Hogy az 1927-es Palló Imre/Relle Gabriella hangverseny Balla doktor számára az utolsó lett, akkor valószínűleg még nem sejtette. Még voltak tervei, ugyanabban az évben például beadta pályázatát a helyi kórház szülész főorvosi posztjára, amit – nagy valószínűséggel származása miatt – nem ő kapott meg. Még 1928-ban is közreműködött kisebb rendezvényen. Ezek után érhette el a végzetes betegség: tüdő- és gége-tuberkulózis. Mivel mint az akkori munkásbiztosító orvosa tüdőbetegeket is gyógyított, elképzelhető, hogy munkája során fertőződött meg. Az is kérdés, hogy az akkori röntgenkészülékek, amelyekből Kanizsán neki volt először, mennyire voltak biztonságosak, nem érhette-e sugárfertőzés. Akárhogyan is volt, nagy valószínűséggel hivatása áldozata lett.
Mint családi gyászjelentése fogalmaz, "hosszas betegség" után hunyt el 1930. július 9-én otthonában, az Erzsébet tér 14. alatt. Még 49. életévét sem töltötte be...
Jegyzet a gyászjelentéshez: Engelék: apósa és anyósa; Waldmannék: Margit húga a férjével; Rosenbergék: édesanyja testvére illetve testvérének özvegye, és valószínűleg a Beck-házaspár is anyai ági rokonság.
Kanizsának ekkor már csak egy hírlapja volt, a Zalai Közlöny, ami szép nekrológot közölt Balla Jánosról. Emberi vonásai közül kiemelte:
Végtelenül becsületes, puritán jellemű, nagy humanista, eszményi orvos volt, mély tudással, aranyos szívvel, bohém lelkülettel. Jóságos szemeiből visszatükröződött az ő nagy, nemes, tiszta és szép lelke. [...] Igaz ember volt, csupa szív, emberi jóság, a megtestesített előzékenység és szolgálatkészség.
Az Izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetéséről így tudósított az újság:
Nagykanizsa város közönségének impozáns és őszinte részvéte mellett pénteken délután fél négy órakor helyezték örök nyugalomra a korán elhunyt dr. Balla János földi maradványait az izr. sírkert halottas házából.
Az utolsó végtisztesség megmutatta, hogy milyen értéke volt Nagykanizsa városának dr. Balla János, mint orvos és mint művészlelkű muzsikus. Koporsóját a társadalom minden rendű és rangú egyede vette körül és ejtett igaz könnyet a tragikus halál felett. A nagykanizsai orvosok testületileg vonultak ki a temetésre búcsút venni kollégájuktól. Megjelent a temetésen Bárczay Ferenc cs. és kir. kamarás és felesége. Gróf Keglevich Ilona.
A halottas ház [a ravatalozó] szorongásig megtelt, mikor megérkezett a fájdalomtól megtört család, akinek mély gyászát enyhíteni gyűlt össze a közönség. A számos koszorú és virágcsokor a kegyelet mélységes megnyilvánulását jelentette.
A gyászszertartás során Ábrámovics Márk főkántor énekelte a halotti imádságot, majd dr. Winkler Ernő főrabbi búcsúztatta Balla Jánost. Méltatta azokat a kiváló erényeket és érdemeket, melyek olyan általános tiszteletet szereztek Balla János számára. A sok szenvedőnek nevében, akiket megmentett, akiknek egészségét megóvta, mondott hálatelt köszönetet a főrabbi gyászbeszéde.
A nyitott sírnál pedig dr. Fodor Aladár v. tiszti orvos az orvostársadalom nevében mondott utolsó „Isten hozzád”-ot. Az orvosoknak,mint kollegáknak fájdalmát tolmácsolta, akik előtt felejthetetlen lesz dr. Balla János emléke. Megemlékezett arról a nagy áldozatról, melyet Balla János akkor hozott, midőn a nagy orvosi karriert ígérő klinikát felcserélte a vidéki pacientúrával csak azért, hogy szeretett édesanyja mellett maradhasson.
Feleségének és lányának sorsát nem sikerült teljesen felderíteni. Lánya, Klári a Polgári Iskolába járt, mellette a Városi Zeneiskolában zongorázni tanult. Gimnáziumi magántanuló lett (akkoriban Kanizsán lányok csak így vehettek részt gimnáziumi oktatásban, hiszen a piarista gimnázium fiúgimnázium volt), majd szülei Bécsben taníttatták, egyetemen. Hazatérése, és már apja halála után, 1931-ben magán nyelvtanár lett, német, francia és angol nyelvet tanított. A korabeli sajtó mint a kanizsai aranyifjúság népszerű tagját emlegette. Egy hír szerint szenvedélyes bridzselő volt, s baráti körében olyan kártyával játszottak, amelyeken a tagok arcképe volt. Ő Klári, a káró dáma:
 |
| Színházi Élet 1932. 11. |
1934-ben férjhez ment egy győri orvoshoz, dr. Rothauser Györgyhöz. Innét nyomai elhalványulnak. A Rothauser család egy leszármazottja szerint a házasság nem sikerült. Nyilván elválhattak, mert az orvos 1942-ben újra megnősült (aztán második feleségével holokauszt-áldozat lett). Klári további életéről semmi nyom nincs, csak annyi bizonyos, hogy nincs a Yad Vashem által nyilvántartott áldozatok között. Viszont érdekes módon édesanyja neve szerepel ebben az anyagban, de mint túlélő, aki a tragikus időkben Budapesten az V. kerületben élt. Talán lánya is Pestre költözött? Ennél több egyelőre nem tudható róluk. Nem került elő sem gyászjelentésük, sem semmilyen más hír.
Az egykor közszeretetnek örvendő Balla János egyetlen nagykanizsai nyoma sírja az izraelita temetőben, amelyben – felirata szerint – egyedül nyugszik, bár szülei közelében.
Fénykép sem maradt róla, emléke teljesen elhalványult, sőt: tökéletesen elfelejtődött a városban.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése