Sámson Granadát énekel!

Egy újabb kis történet a holnapután hetvenedik születésnapját ünneplő Plácido Domingóról.

Amikor először írtam kedvenc énekesemről, megpróbáltam egy rövid portrét adni róla, művészi és emberi tulajdonságairól egyaránt. Meggyőződésem, hogy ez a kettő összefonódik, mindkettő erősíti a másikat. Egymagában az, hogy valaki olyan hangszálakkal és egyéb fizikai adottságokkal jön a világra, amilyenekkel például Domingo, még nem garantálja, hogy híres énekes lesz, ahhoz még rengeteg minden kell a muzikalitáson kívül is. A múltkor ezeket próbáltam számba venni, de kihagytam Domingo alaptermészetét: kedvességét, nyíltságát és a vele kapcsolatba kerülőkre való ráhangolódás képességét. Én ezt mindig éreztem benne, és nagyon örültem, amikor Daniel Snowman róla szóló könyvében a következő sorokat olvastam:
Domingót bizonyos értelemben csak a másokhoz fűződő kapcsolataiban érthetjük meg igazán. Ez nyilvánvalóan áll Domingóra, a művészre, de nagyrészt Domingóra, a magánemberre is: rendkívül társas lény, olyan ember, aki viszonylag kevés időt tölt egyedül.
Majd néhány sorral lejjebb:

Láttam tökéletes könnyedséggel beszélgetni a spanyol királyi párral és a Covent Garden-beli takarítónénikkel; az előbbiekkel tisztelettel, de minden mesterséges hódolat, hajbókolás vagy alázat nélkül, az utóbbiakkal egyszerűen, de a legcsekélyebb leereszkedés nélkül.
Nemcsak a közönség szereti őt, ő is szereti közönségét. Ennek egyik bűbájos példáját szeretném most megmutatni.
Az eset Londonban történt 1992-ben. Domingo a Covent Garden operaházban Sámson szerepét énekelte Saint-Saëns: Sámson és Delila című operájában. Az előadást óriáskivetítőkön közvetítették azok számára, akik már nem fértek be a nézőtérre. A végén a szereplőgárda kiment a térre, hogy a kint lévők előtt is meghajoljanak. Domingo annyira felvillanyozódott a rengeteg ember láttán, hogy elhatározta, énekel nekik élőben és kérte, hozzanak ki egy pianinót. Alig pár perce még ő volt a bibliai megvakított  és megalázott Sámson, aki minden erejét összeszedve rárogyasztotta a templom oszlopait ellenségeire, s vele együtt saját magára; most pedig rongyos kosztümjében a csak félig kicsomagolt pianinó mellé telepszik és saját zongorakíséretével "levág" egy fantasztikus Granadát.

Augustín Lara dalát Domingo szinte egész pályafutása alatt műsorán tartotta és tartja. Én is hallottam tőle élőben, kétszer is, mert mindkét pécsi koncertjén elénekelte. A dalt azért is szereti annyira, mert ő maga spanyol születésűként kora gyermekkorától Mexikóban nevelkedett, a dal szerzője pedig mexikói származásúként egy ideig Spanyolországban élt, ezt a dalát pedig az egyik legspanyolabb város ihlette.
Mint látjuk, Domingo saját magát kíséri, és nem is akárhogyan: jó kis futamokkal, figurációkkal fűszerezi játékát, mert remek zongorista, ez is kiemeli az operaénekesek közül. Hangilag fantasztikus formában van, mondhatjuk, hogy a Sámson három felvonásával jól beénekelte magát a Granadához :)), s láthatóan nagyon élvezi az egészet ő maga is.

A felvétel amatőr, ide-oda imbolyog a kép, ahogy a tömegben, némi lökdösődés közepette próbálta egy rajongó megörökíteni a történteket, mégis érdemes megnézni: olyan perceket rögzít, amelyek valószínűleg sehol máshol nem férhetők hozzá, s megmutatják Domingo igazi emberi egyéniségét.

Újabban Domingo egy kis játékot talált ki a Granadához. Amikor a zenekari előjáték elkezdődik, még nincs jelen. Úgy csinál, mintha elfeledkezett volna arról, hogy ő következik, s szinte beesik a színpadra. Látszólag azt sem tudja, mit kellene énekelnie, s a belépése előtti szünet hosszabbra nyúlik, mint kellene, amikor "eszébe jut" és belevág: "Granada..." Csak egy baj van: televíziós közvetítéskor az operatőröknek erről fogalmuk sincs, s ezekben a pillanatokban a nézőket vagy más egyebet mutogatnak, úgyhogy aki csak tévén nézi, nem is tudja, miért derül a közönség... Sok ilyen felvételt megnéztem, mire találtam egyet, ahol látszik ez a kis "rosszalkodása", ez pedig wroclavi koncertje 2000 augusztusában. Befejezésként hallgassuk meg ezt a majdnem két évtizeddel későbbi Granadát is: