Megjártuk Bécset

2014. január 25., szombat

Lezajlott a nagy projekt, voltunk Bécsben és január 20-án láttuk Verdi: A két Foscari című operáját Plácido Domingóval az egyik címszerepben. Vagy inkább úgy kellett volna írnom, hogy láttuk Plácido Domingót egy operában? Kinek mi a fontos. Nekem egyformán fontos volt a mű és Domingo. Persze azért nem is tudom, mi lett volna velem, ha mondjuk Domingo benáthásodik és nem ő, hanem a helyettesítője lép színre...

Sok kockázati tényező volt a dologban még azután is, hogy  jó fél éve megtudtuk, megvannak a jegyeink. Annyi idő alatt gyakorlatilag bármi közbejöhetett, Domingo egészségétől a saját egészségünkig és a hóakadályig... Utazás előtt két héttel még az érintett napokra erős havas esőt mondott az előrejelzés. Ám megúsztuk!!!! Azt is tudtuk, mert figyelemmel kísértük, hogy január 15-én nagy sikerrel lezajlott a premier; az utazás előtti estén pedig saját fülünkkel győződhettünk meg, hogy a második előadás is rendben megtörtént: ugyanis élőben közvetítette az osztrák rádió :) Január 19-én, vasárnap utaztunk és egy kis itthoni esőt leszámítva remek időnk volt. S ez meg is maradt a következő két napra: hétfő este volt az operaelőadás, kedden reggel pedig máris vonatra ültünk hazafelé. Alig értünk haza, Nagykanizsára megjött a hó, nekem pedig tegnap egy torokfájás... Úgyhogy szuper volt az időzítés :) Remélem, azok a magyar rajongók, akik még most utaznak a maradék néhány előadás valamelyikére, azért simán megteszik az utat.

Bécsben a Hotel Beethovenben laktunk. A Westbahnhofról ugyan kicsit bonyolult a megközelítése, viszont éppen szemben volt velünk a Theater an der Wien, az előadás helyszíne. Ha kinéztünk az ablakon, éppen a nevezetes Papageno-kaput láttuk, amiről már sokat olvastam és nézegettem képeket:





 Ezért a szállodánk utcáját Papagenogassénak nevezik. Hotelünk pedig azért Beethoven, mert a nagy zeneszerző is erősen kötődött a Theater an der Wien történelmi épületéhez, mint már itt megírtam.

Első este máris egy kellemes koncertben lehetett részünk. A szálloda, mely külsőségeiben, berendezésében, dekorációjában is szépen utal Beethovenre, minden vasárnap este házi hangversenyt rendez. Két Kijevből érkezett fiatal muzsikus lépett fel: Michael Babytsch (cselló) és Pavlo Kachov (zongora). A kijevi zeneakadémia elvégzése után Bécsben folytatnak tanulmányokat. Máris impozáns az életrajzuk, mindkettejüknél versenygyőzelmek, turnék felsorolásával. A csellista zeneszerzéssel is foglalkozik, a zongorista pedig néhány éve karmesterként is bemutatkozott. Műsoruk is remekül illett a helyhez. A jó egy órás koncert első felében Beethoven-darabokat hallottunk; az első máris megidézte Schikaneder és Mozart szellemét: ez ugyanis Papagenónak Varázsfuvola-beli áriájára ("Egy tűzről pattant lányka...") gordonkára és zongorára írt variációsorozata volt :) Ezt hallgattuk, miközben a szemben lévő ablakból egyenesen a Papageno-kapura nyílt a kilátásunk s azon Schikaneder szobrára, amely Papageno jelmezében ábrázolja, mint a Varázsfuvola szövegének íróját, a zenéjét Mozarttól megrendelő színigazgatót és Papageno első alakítóját... A második részben Schumann Fantáziadarabjai (op. 73) után a zongorista mutathatta meg virtuozitását a Diótörő egyik részletének átiratában. Felhangzott még az elmaradhatatlan Hattyú is Saint-Saens-től, ám ennek is volt zenetörténeti alapja, mert egyszer régen maga Anna Pavlova táncolta el a szemben lévő színházban. Az utolsó darabot, Popper Dávid Magyar rapszódiáját pedig mintha nekünk címezték volna :) 

Másnap délelőtt tettem egy kis városnéző körutat a Linke Wienzeile - Operngasse - Karajan Platz - Kartner Strasse - Stephansplatz útvonalon. Hétfő lévén a múzeumok zárva voltak, másrészt nem akartam magamat kifárasztani estére, így sétámat viszonylag rövidre szabtam és csak az útba eső zenei emlékhelyeket fényképeztem le. Azért egy közeli fontos mellékutcába befordultam, meg is mutatom. Ez itt a Rauhensteingasse 8. A mostani épület helyén álló házban halt meg Mozart...







 

Egyszer majd szeretnék eljönni Bécsbe is legalább egy hétre, hogy alaposan kivesézzem a magam számára :)

Visszatérve a szállóba, később lementünk átvenni esti jegyünket a Theater an der Wien pénztárába. Persze rögtön megkérdeztem a szolgálatban levő fiatalembertől, hogy "Ist Maestro Domingo gesund?" azazhogy Domingo jól van-e. Az igenlő választól és mosolytól olyan boldog lettem, hogy nagy eufóriámban a jegyeket majdnem el is hagytam  :) De tényleg olyan hihetetlen volt, hogy este látni fogjuk azt az operát, amivel már fél éve foglalkoztam és Domingót, akit így másodszor nézhetek meg operaszínpadon, nagy Verdi-szerepben - ráadásul rendkívül előkelő helyről, a földszint 3. sorából!!!

Az előadás valóban hatalmas élményt jelentett, erről majd külön szeretnék írni. Rendkívül érdekes volt a rendezői koncepció, majd megpróbálom azt is érzékeltetni. Még utazásunk előtt olvastam az első kritikákat és meghallgatva az előadást, nem osztottam a viszonylag általános véleményeket, miszerint Domingo igazi partnerek nélkül maradt volna. Szerintem nagyon jó volt mindkét fiatal énekes, Arturo Chacón-Cruz és Davinia Rodriguez  - pedig kifejezetten nehéz szólamokat írt nekik Verdi. Azt tudom elképzelni, hogy a premieren nyilván jóval idegesebbek lehettek - most teszik kezdő lépéseiket a nemzetközi operaélet első vonalában - és a harmadik előadásra már jobban hozzászoktak a felelősséghez is plusz a gyakorlat is meghozta a magáét.

Előadás után a rajongók "kemény mag"-ja a művészbejárónál gyülekezett, reménykedve, hogy most is kaphatunk autogramot Domingótól. Várakozás közben jött ki a két fiatal énekes, akiktől szintén kértünk aláírást. Rendkívül szimpatikus, szerény, kedves emberek. Davinia kifejezett szépség, Arturo is jóképű fiatalember. Ő beszél németül (amúgy mexikói, Davinia pedig Las Palmas-i), így néhány szót sikerült vele váltanunk. Még itthon a facebook-on megosztottam egy róla és a feleségéről a premier után készült képet és legnagyobb meglepetésemre megköszönte a megosztást :) Annyit válaszoltam, hogy Magyarországról ott leszünk a 20-i előadáson. Úgyhogy amikor aláírta a műsorfüzetemet, mondtam, hogy Magyarországról jöttem - hogy összekapcsolta-e a dolgot, nem tudom, de egyből azt mondta, hogy "énekeltem már Magyarországon" és említette Budapest és Miskolc nevét. Gratuláltam neki, hogy mennyire jó volt, és kérdeztem, hogy ugye nehéz szerep? - mert sok "gyűrődésben" van része a rendezés folyamán, kínvallatásban, fellökésben és hasonlók és sokszor ilyenek közben kell énekelni, nagyon nehéz szólamot - szóval igen, nevetett, de mondta, hogy valóban nagyon nehéz... 

Domingo és Arturo Chacon-Cruz fényképe a műsorfüzetemben, Domingo aláírásával


Ezek után lassan Domingo is előkerült, de persze ő nem a szabadba jött ki, hanem, mint a Boccanegra esetében is, beült egy kis szobába, és mi mentünk hozzá :) Többen ajándékot is vittek neki, mert másnap volt a 73. születésnapja. Felesége, Marta asszony most is ott ült a sarokban és türelmesen várta, mint már annyiszor... Megszokta, hogy a férje addig dedikál, amíg az utolsó rajongó is meg nem kapta az aláírását... Mint a képen is látszik, a Maestro elegáns öltönyben volt; másnap hallottuk, hogy ezek után még valahol Bécs belvárosában egy olasz étteremben ünnepelték meg a stábbal a születésnapját. És szinte hihetetlennek tűnt, hogy fél órával ezelőtt még ott gyötrődött, szenvedett és ebbe a szemünk láttára bele is halt a színpadon...

Itt nekem dedikált :) A tokajit természetesen magyar rajongóktól kapta


Még azt elmesélem, hogy előadás után a ruhatárban vettük észre a nemzetközi Plácido Domingo-rajongói kör nagy alakját, Nataliát, akit eddig csak virtuálisan ismertünk. Tudtuk, hogy jön Bécsbe, de azt hittük, hogy csak pár nap múlva, így hatalmas meglepetés volt a találkozás. Ráadásul még ajándékot is kaptunk tőle, gyönyörű A/4-es Domingo-fotót, én olyat, amely Luna gróf szerepében ábrázolja...  Nataliáról annyit elárulok, hogy amit ő nem tud Domingóról, az nincs is; minden hírt, kritikát, interjút, cikket, képet közzétesz facebook oldalán, bárhol a világon jelenik is meg. Mindezt úgy, hogy Kazahsztánban lakik, civilben geológus-mérnök és úgy néz ki, mint egy gimnazista kislány :)

És ha már a nemzetközi rajongóknál tartunk, ott volt Dragos, tanár Romániában (vele már 2012. novemberében megismerkedtünk), aki nemrég ünnepelte "házi" jubileumát, hogy századszor (!) látta-hallotta élőben Domingót... És ott volt az osztrák Gabi: ő az, akinek a névjegye egy helyes kis virágcsokor osztrák nemzeti színekből - egyre több előadás végén lehet látni, például a YouToubre-ra feltett tapsrendekben, hogy ilyen csokrot szorongat Domingo - azt mind Gabi dobja :)


Domingo Gabi csokrával, mellette Arturo és Davinia


A rajongó-társakról, barátokról szólva még írnom kell a magyar Éváról, aki ugyan családi okokból nem tudott eljönni velünk, de szívből velünk örült, hogy mi mehettünk... Kijött a vonatunkhoz, sőt, amíg várnom kellett az átszállásra, elvitt magával haza és egy jót beszélgettünk... Köszönöm, Éva!!

4 megjegyzés:

Andi írta...

Köszönöm Kati az érdekes élménybeszámolót, nagyon tetszett, remekül összefoglaltad ezt a csodálatos utazást és a nagy eseményt, gratulálok és várom a folytatást!!!

Kataliszt írta...

Köszi Andi, ez volt a dolog könnyebbik része - remélem, meg tudom majd írni a folytatást is :)

Névtelen írta...

Katikám, ez fantasztikus lehetett... köszönet a láttató leírásért, részemről szurkolok Neked, hogy még sok ilyen élményben lehessen részed!

BV

Kataliszt írta...

Köszönöm!!! Igyekezni fogok :)