Az olvasás csodája

2011. január 16., vasárnap

Nagy baj, ha ma nem zenéről lesz szó? De éppen most tettem látogatást a Négy a lány című blogban, és ott többek között egy remek kis írással találkoztam, ami arról szól, hogy ez a címbeli négy kislány milyen viszonyban van az olvasással, ki hogyan és mikor tanult meg olvasni, illetve most hol tart ebben a nagyszerű dologban.
Szilvinek ez az írása igazán elbűvölő és szemléletes, szülői hozzáállása követésre méltó. Olvasása közben rögtön eszembe jutott nővérem önéletrajzi jellegű regénye, amelyben elmeséli, hogy ő hogyan tanult meg olvasni. Ezt a részletet szeretném most megosztani a hozzám látogatókkal és ígérem, hogy nővéremről, Gabiról még fogok írni. Sajnos, ő már nincs velünk és megpróbálom ebben a blogban is ébren tartani az emlékét és terjeszteni írásait, verseit.
Gabi gyerekkora iskolájában, 2009
A Pipitérország című regény egy kis zalai faluban, Reszneken játszódik 1947/50-ben, ahol a nővéreim életük első hét-nyolc évét töltötték. Szüleink pedagógusok voltak, apu 1948-ig hadifogságban. A faluban persze nem volt óvoda és édesanyánk úgy oldotta meg gyerekei felügyeletét, hogy a kislányok beültek hozzá a tanítási órákra. 
A részlet elolvasása előtt még tartozom néhány magyarázattal. Ma már biztosan nem sokan tudják, hogy mi volt a "hangosóra", és persze volt ellentéte, "csendesóra" is. Nos, abban az időben falun egy osztályteremben két osztály tanult (sőt, előfordult, hogy több is), ezt hívták osztatlan iskolának. Amíg a pedagógus az egyik osztálynak órát tartott, addig a másiknak valamilyen csendben megoldandó feladatot adott, aztán cseréltek. Amint a regény párbeszédeiből látszik, abban az időben a gyerekek többnyire magázták szüleiket. De amikor apukánk hazatért a fogságból, indítványozta, hogy őt a gyerekei ne magázzák ez akkor nagyon modern dolog volt. Én már "tegeződve" nőttem fel, bár a köszönés az végig "csókolom" volt, legalábbis részemről. Apu halála után nővéreim már "szervusz"-ozták anyut, de nekem valahogy nem állt rá a szám.
Következzen a részlet Kara Kocsis Gabriella: Pipitérország című regényéből.

Anyuka, hogy lehet az, hogy a Piri hat éves, és jövőre megy csak iskolába, én meg régóta iskolába járok, pedig csak négy éves leszek. Kicsit elszontyolodott, amikor anyuka elmagyarázta, hogy ő még nem igazi iskolás, mert ha akar, bemegy, ha akar, nem. És a Pirinek minden nap be kell ülnie, hogy megtanulhassa a betűket.
Akkor az jutott eszébe:
De anyuka kérem, ha hat éves leszek, nekem akkor sem kell minden nap beülnöm, mert én már tudom a betűket.
Anyuka nem hitte el, hogy ő már tudja a betűket. Odahozott egy újságot, és azt mondta: na, akkor olvasd, mi van ide írva.
Ő nézte csak, nézte a betűket, olyan ismerős volt mind, és meg is tudta volna mutatni mindegyiknek a jelét, a m betűnél meg kell fogni a szánkat, az a betűnél alvást kell mutatnunk, a k-nál orrunkra tenni a hüvelykujjat és kifelé tartani a tenyeret, de nem mutatta, mert anyuka nem ezt kérte tőle. Csak nézte hát az újságot, és hallgatott.
Na látod, mondta anyuka, és ledobta az újságot a vaságyra, nem tudsz te még olvasni. Persze, hogy iskolába kell járnod hozzá.
Ő akkor nagyon meglepődött. Hiszen minden betűt ismer, ha könyvet nézeget, mindegyik ismerős. Hogy lehet, hogy olvasni nem tud? Mi kell még ahhoz?
Elhatározta, hogy legközelebb, amikor az elsősöknek hangosórája lesz, nem rajzolgatni fog, hanem odafigyel, hogy ellesse a titkot. Ezt elmondta a Marikának is este, az ágyban, és a Marika így felelt: én tudom, hogyan kell olvasni. És el is mondta a nagy titkot, a betűket egymás után kell összeolvasni, mert ha van egy a betű, meg egy p betű, akkor az csakis apa lehet.
Gondolkozni kezdett, elképzelte a táblán az a meg a p betűket egymás mellett, de nem jött ki belőlük, hogy apuka. Mérges lett, és mondogatni kezdett a Marikának, nem igaz, nem is tudsz olvasni, csak azért mondod, hogy okosabbnak higgyenek. Holnap megmutatom, felelte a Marika. Hallgattak egy kicsit, és a Marika később még azt mondta:
Nem tudod az iskolában megtanulni, mert vége van, itt a nyári szünet.
Ezen ő úgy elkeseredett, hogy alig tudott aludni, még az a gondolat sem vigasztalta meg, hogy utaznak Zalaszegre. Egyre csak a táblára gondolt, azzal is álmodott, látta rajta a betűket, de nem jött ki belőlük, hogy apuka.
Az utazásból mégsem lett semmi. Aludt csak, aludt, még a Marika kiabálására sem ébredt fel. Úgy érezte, melege van, és nem volt jó, ha a fejét felemelte. Anyuka többször is bejött hozzá a szobába, lázmérőt dugott a hóna alá, később teát kellett innia reggeli helyett.
[…] amikor kint feküdt a vaságyon, és anyuka rátette a hasára a priznicet, nem is sírt, még egy csöppet sem, mert azt gondolta, úgyis mindegy, akkor is hideg, és mindjárt átmelegszik a hasán, a hátán, és várta, hogy így legyen. Bokájára, csuklójára is rakott anyuka vizes ruhát, és ez nem volt túlságosan rossz, csak egy kicsit nehezen mozdította meg a kezét, amikor a tegnapi újság felé nyúlt. Kezébe vette, és gondolkodni kezdett.
Anyuka még bent volt a konyhában, […] amikor ő váratlanul elkezdte a nagybetűket olvasni:
GÁSJÚ IPANRÁSAV.
Ahogy végigolvasta, rögtön tudta, hogy csakis így lehet a betűket összekapcsolni, csak az lepte meg, hogy egy kukkot sem értett az egészből. Megpróbálta még egyszer, hátha valamit rosszul tesz, de megint csak az jött ki: GÁSJÚ IPANRÁSAV.
Amikor már harmadszor olvasta el ugyanazt a butaságot, félre is akarta tenni az újságot, hiszen a képeket kívülről ismerte már, de anyuka felfigyelt és feléje fordult:
Hát te meg mit csinálsz?
Ő megijedt kicsit, mert csupa butaság volt, amit csinált, félénken nézett anyukára, de anyuka csodálkozva mosolygott. Akkor büszkén mondta:
Olvasok!
De anyukának ez nem volt elég. Odajött őhozzá, és kedvesen megkérte, olvassa el még egyszer neki is, és ő még egyszer elolvasta azt a butaságot, és nem értette, mért örül anyuka annyira ennek.
 Akkor már ott állt az ágy mellett a Mári is, és ezt mondta:
Fordítva olvasd, itt kell elkezdeni az elején, a v betűnél és erre kell olvasni a betűket. Ő újrakezdte az olvasást, most a jobb kezével mutatta a sort, és csodálkozott, amikor a végére ért, mert egészen más jött ki, olyan, amit meg is lehet érteni: VASÁRNAPI ÚJSÁG.
Akkor aztán anyuka megfogta az újságot, kérdezgette sorra, ez milyen betű, meg az milyen, és ő csak kettőt nem tudott, az egyik olyan volt majdnem, mint egy hangya, a másik meg, mint egy fél hangya. [...] Ezután anyuka kérdezhetett bármit, minden szót el tudott olvasni és meg is értette. A Marika is bejött a konyhába, éppen, amikor anyuka azt kérdezte, hogyan tanultál meg egyszerre így, szótagolás nélkül olvasni, és azt kiáltotta:
Én tanítottam meg olvasni őt tegnap este, lefekvés után! - és ő nem mondta, hogy nem így van, mert a Marika árulta el a titkot, amit most kipróbált. 
Attól kezdve mindenki megtudta a faluban, hogy ő még csak szeptemberben lesz négy éves, és már tud olvasni. A legjobb azonban az volt az egészben, hogy anyuka vett egy tábori levelezőlapot, és megírta apukának, hogy ő nemcsak rajzolgatni ült be mindig az iskolába, hanem közben úgy megtanult olvasni, hogy senki észre nem vette, még ő maga sem.

 
Eddig tartott az idézet. Évekkel később én ugyanígy tanultam meg olvasni, amit azóta is szinte éjjel-nappal gyakorlok...

8 megjegyzés:

eSKa írta...

Köszönöm, hogy közzétetted ezt a részletet az olvasásról. Bárcsak a mai gyerekeknek is lennének hasonló szép élményeik hasonló témában. Szerintem a nővéred írását minden olvasni tanuló kisgyerek szüleinek a kezébe kellene adni.
Nagyon szeretem olvasni az írásaidat, az emlékeidet, és hallgatni a zenéket. Várom a folytatást :)

Kataliszt írta...

Köszönöm! Igen, aggódom a mostani generációért, és nem is igazán tudom megérteni, hogy miért lett olyan nehéz dolog számukra az olvasás. Az internet sem magyarázza, legalábbis nem teljesen, mert hiszen az információk nagy részét ott is betűkből lehet megszerezni. Mintha a hangos és csendes órák idején, a rosszul felszerelt tantermekben jobban működött volna a dolog...

Szitya írta...

Köszönöm, "Kataliszt", hogy megemlítettél minket, a lányokat, a blogot! A történet kedves és megható... És hát, a mi Kláránk igen csak mai élménye is pont erre hasonlít, csak hogy megnyugtassam eSKa-t!
Én is imádok olvasni... A legnagyobb lányunk is, a második pedig egyáltalán nem. Azt hiszem, el kell fogadni a különbözőséget is. Noha, azért gyengéden, de noszogatjuk... Klára még csak most megy suliba, az ikertestvérével....
Üdvözlettel, és én is várom a további írásokat!
Balogh-Ficsor Szilvi

Kataliszt írta...

Igen, tényleg hasonlít, innét is jutott eszembe a nővérem sztorija :)

Strugamano írta...

:) Ez most nagyon jól esett! Keresni fogom a könyvet!

TJ írta...

Kedves "Kataliszt",
ezutan a tortenet utan szivesen elolvasnam a konyvet is:).
Fiacskam epp most tanul olvasni-irni, mindezt angolul es erdekes latni, hogy egy nem fonetikus nyelvben milyen elvek mellett zajlik ez, mennyivel nehezebb, mint nekem volt. Hiaba tud o minden betut kivulrol regen, nem olyan egyszeru az osszeolvasas es nem merjuk megzavarni a magyar ABC-vel, szoveggel egyelore. Azt azonban nagyon remelem, hogy szereti fog olvasni magyarul is.
Nagyon tetszenek az irasaid, vissza fogok jarni.
Judit

Kataliszt írta...

Kedves Judit, nagyon örülök, hogy idetaláltál. Biztosan érdekes kérdéseket és problémákat vet fel a kétnyelvűség, de micsoda előnyei vannak!!!
Remélem, még találkozunk itt.

Kataliszt írta...

És egy kiegészítés Juditnak: ha megfelel, djvu-s formátumban el tudom küldeni a regényt, ha írsz egy mailt.