Liszt Ferenc és Nagykanizsa 2.

Liszt-növendékek Nagykanizsán 1.

Kis sorozatom első részében annak néztem utána, megfordulhatott-e Liszt Ferenc fizikai valóságában Nagykanizsán. Arra az eredményre jutottam, hogy bizonyíthatóan egy alkalommal vonaton átutazott városunkon. Ennek az eseménynek végül is nincs semmi jelentősége sem Liszt Ferenc életében, sem Kanizsa történetében, a dolog azért mégiscsak érdekes.

Mai témám már nagyobb fontossággal bír, ez pedig a következő: Liszt több zongorista növendéke – részben még növendék korában, részben már koncertező művészként – járt és hangversenyt is adott Kanizsán. Ez csak közvetett szál a nagy zeneszerzőhöz illetve zongoraművészhez, mégis jelentős. Egyrészt mutatja a város zenei életének minőségét, fejlettségét, az itt élők igényeit, lehetőségeit. Másrészt Liszt tanítványain keresztül az akkori kanizsaiak mégiscsak fogalmat alkothattak a liszti zongoraművészetről, zongoratechnikáról s megismerhették a zeneszerző Lisztnek is több művét.

Kanizsán a zenei élet különösen nagy fejlődést mutatott az 1870-as évek után. Több jeles magán zenetanár dolgozott a városban, akadt köztük a bécsi és a berlini zeneakadémián végzett is, és ugyancsak volt szép számú, köztük több magas zenei képzettségű műkedvelő. Ez utóbbiakra jó példa Ollop Ernő, aki Bécsben tanult zongora szakon, zeneszerzésre pedig Anton Bruckner oktatta. Szülei azonban nem nézték jó szemmel zenei tanulmányait, s hazarendelték. Kereskedőként ugyan csődöt mondott, de itthon a zenei élet egyik motorja lett: gyakran fellépett hangversenyeken és bécsi kapcsolatait felhasználva barátjával, a gyógyszerész Práger Bélával több európai hírű muzsikust hozott Kanizsára az 1870-es évektől. A zenei élet egykori mecénásai közül a már említett Práger Bélán kívül a város legvagyonosabb családjának, a gelsei Gutmann családnak két nemzedéke fejtett ki jeles tevékenységet ezen a téren (is).

Két egyesületnek jutott kiemelkedő szerep a zenei élet szervezésében: a Kereskedelmi Kaszinónak és az Irodalmi és Művészeti Körnek. Az 1843-ban életre hívott Kaszinó a városban élő zsidó kereskedők, pénzemberek klubja volt, szoros kapcsolatban a Kanizsai Izraelita Nőegylettel és a Kereskedelmi Ifjak Önképzőkörével. Az Irodalmi és Művészeti Kör 1895-ben alakult – bár volt 1885-től egy rövid életű előde, a Magyar Irodalom és Művészetpártolók Köre – s a második világháború végéig működött.

A híres művészek meghívását megkönnyítette Kanizsa földrajzi helyzete, s az 1860-as évektől kiváló vasúti közlekedése: a város az Adria, Bécs és Budapest felől egyformán könnyen és gyorsan megközelíthető volt.

A hangversenyek az 1840-es évek közepétől három évtizedig a Zöldfa szállóban, az 1870/80-as években az Arany Szarvasban, az 1890-es évek közepétől pedig a Kereskedelmi Kaszinó akkor felépült székházában és a Polgári Egylet szintén abban az évtizedben elkészült épületében zajlottak. E két utóbbi helyszínhez 1927-ben csatlakozott a színház-mozi épülete. Alkalmanként rendeztek hangversenyeket az 1945-ben elpusztult monumentális városháza nagytermében is. A többi épület ma is létezik. A hajdani Zöldfa ma általános iskola, a Szarvasban bank működik, a kaszinó és a nemrég felújított mozi közművelődési célokat szolgál. A Polgári Egylet épületének sorsa jelenleg sajnos megoldatlan s nagyrészt üresen áll.

Lássuk hát a Nagykanizsán, illetve az akkori írásmód szerint Nagy-Kanizsán megfordult Liszt-növendékeket. Az első, akiről tudunk, Siposs Antal (1839–1923). A fiatal művész még nem volt húsz éves, amikor Liszt 1858-ban tanítványául választotta s Weimarban két évig tanította. Itthon Siposs 1874-ben nagy jelentőségűvé vált magán zeneiskolát alapított s fontos tisztségeket viselt a zenei életben. Mesterével továbbra is kapcsolatban maradt.

Erzsébet tér 11. Az egykori Zöldfa szálló

Siposs Antal röviddel Weimarból való hazatérése után, 1862. június 28-án szerepelt Kanizsán a fuvolaművész Doppler-fivérek társaságában, akikkel abban az időben turnézott. A koncertre a Zöldfa szálloda dísztermében került sor. Az abban az évben indult Zala-Somogyi Közlöny (kanizsai-kaposvári hírlap volt) így számolt be az eseményről – a cikkrészlet olvasása közben mellesleg ízelítőt kaphatunk a korabeli stílusból is: 

Mit szóljunk még Sipos [sic] Antal zongoraművész játékáról, különösen a „Világosi cimbalom” című (változatok, magyar dallamok felett) darab előadásáról? A közönség a bájoló zenehangok szelíden ringató karjain édelegve és a művész rövid szünetezései között a hatás bűvereje által mintegy elmerítve a gyönyör óceánjában, csak akkor józanodott ki túlvilági mámorából, midőn a művész székéről felállván, távozni készült. Ekkor a megbűvölt közönség részéről, mint egy varázs érintésre, egyszerre kitört a tetszés mindennemű nyilatkozata, és tartott teljes erejében és szakadatlanul mind addig, míg a művész jel által értésére nem adta a közönségnek, hogy ismételni fogja. Ezen jeladásra a tetszés vihara, mint szándékosan megszakított ének, rögtön megszűnt. Szóval a hatás leírhatlan és rendkívüli volt és méltán. Sipos Antal úr előadásában a szellem és szenvedély, mi elbájol, a magasabb fokig kiképzett technika, mi csodálatra gerjeszt.

Mestere műveiből sajnos nem játszott, de említett saját szerzeményét, a Világosi cimbalom című darabot minden bizonnyal Liszt rapszódiái és a liszti zongoratechnika ihlették.

Mai zenénket, Liszt 2. rapszódiájának részletét György Ádám előadásában hallgathatjuk meg. Azért ezt a felvételt választottam, mert egy körülbelül olyan korú művész látható rajta, mint Siposs Antal volt kanizsai vendégszereplése idején. A korabeli hírlapíró bizonyosan őt is hasonló szóvirágokkal magasztalta volna...



Siposs Antal kanizsai megjelenése egy korai példája a városunkban koncertező Liszt-növendékek sorának, akiknek nagyobb vendégjárására az 1870-es és 1880-as években került sor.
Róluk legközelebb fogok mesélni.