Körkérdés és egy jó zene

2011. február 3., csütörtök

Kedves állandó olvasóim és mindenki, aki erre jár! Láthattátok, hogy elindítottam két sorozatot: Liszt Ferenc és Nagykanizsa, illetve Zene és gasztronómia. Egy harmadikból is megírtam már két részt, csak nem tudom, hogy azt is elkezdjem-e feltenni.
Mi a véleményetek: jobb-e, ha több sorozat is fut párhuzamosan, és hol ebből, hol abból írok meg újabb részeket, vagy ha elkezdek egy sorozatot, akkor azt "zsinórban" csináljam végig és addig ne foglalkozzam más témákkal.
Örülnék, ha megírnátok, mit gondoltok erről.

És hogy ne maradjunk zene nélkül: tegnap este kaptam  Laci unokaöcsémtől egy javaslatot, mert tudja, hogy szeretem Aziza Musztafa Zadeh-et. Nem tudom, ti ismeritek-e. Azeri származású muzsikus: zeneszerző, zongorista, énekesnő. Egyszer véletlenül megláttam a Mezzo Tv műsorában és teljesen lenyűgözött, csak akkor még nem tudtam, hogy egyáltalán kicsoda. Aztán sikerült kinyomozni és azóta néhány CD-jéhez is hozzájutottam.
Azért annyiban nem tagadom meg magam, hogy ez a felvétele  az egyik legismertebb operarészleten alapul, amiről azt olvastam valahol, hogy ez a világ legtöbbet feldolgozott dallama.  Ráadásul erre a dallamra közösen improvizál Bobby McFerrin-nel, aki egy másik csodája a zenei világnak, ugyanúgy beskatulyázhatatlan, fenomenális muzsikus, mint Aziza azaz Jazziza.
Hát akkor "élvezkedjünk" és várom a véleményeteket!

8 megjegyzés:

eSKa írta...

Kedves Kata!
Én imádom meghallgatni a javasolt zenéidet. Amikor esténként megnézem a blogodat, néha tovább is bóklászok a zenék között. A Carmen feldolgozásokból nekem eddig ez volt a kedvencem: http://www.youtube.com/watch?v=uV9iGv4sKNI
Amit feltettél, ez fantasztikus. Nem ismertem eddig, úgyhogy köszönet érte.
Szerintem nem kell ragaszkodnod egy vezérfonálhoz. Én szívesen olvasok tőled mindent, és élvezettel hallgatom a zenéket :)

Asipike írta...

Kedves Kata!

Én nagyon élvezem, hogy többféle témában írsz, mert bár nem hiszem, hogy unalmas lehetne bármikor is Domingóról vagy Lisztről olvasni, de esetleg ellaposodhatna a blog, így viszont megőrzi sokszínűségét! :)

Polcológia írta...

Az interneten való szörfözés szinte kizárja a lineáris olvasást - márpedig szerintem ehhez lennél hű, ha ragaszkodnál az egyes sorozatok szigorú egymásutánjához!
Jómagam például egyszerre több (különböző hangulatú)regényt vagyok képes egyszerre olvasni. Kezdj bele több mindenbe, élvezni fogjuk itt is (ahogy eddig) a sokféleséget! Várjuk Lisztet és Kanizsát, a zenét és gasztronómiát, mert mindenevők vagyunk!

Eszter írta...

Kedves Kati!

Én is jobban szeretném, ha váltogatnád a témákat blogodban, hiszen a témák amúgy is külön fejezetekre osztódnak. Különálló gyöngyszemek. Nem zavaró hát, ha nem ragaszkodsz egy-egy téma végigírásához. Nagyon szeretem blogodat, türelmetlenül várom az új részeket.

Kataliszt írta...

Nagyon köszönöm a véleményeteket!!! Igazából megerősített, mert először én is így gondoltam. Akkor bizonytalanodtam el, amikor elkezdtem írni a legújabb sorozatot (amiből egyelőre az első két rész várja a felrakást) és eltűnődtem rajta, hogy nem lesz-e így túl zavaros a blog egésze, nem tűnik-e kapkodásnak, ha így csinálom. Persze a sorozatok között is vannak különbségek: a Liszt és Nagykanizsából még két, esetleg három részt tervezek, mert kb. ennyi van a témában, viszont a gasztronómia az egy lazább dolog és fogalmam sincs, hány részes lesz... :)) De tényleg, örülök, hogy tetszik, amit csinálok, annak pedig külön, ha egy-egy írásom, zenei ajánlatom késztetést ad további zenehallgatásra, olvasásra.

Strugamano írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz! Én is örömmel veszem a párhuzamosan futó sorozatokat!

Kataliszt írta...

Köszönöm!

Granola0528 írta...

Visszajöttem újra, tetszik ez a blog! Nagyon színvonalas és amellett hogy szórakoztató, én sokat fogok tanulni belőle, már látom. Elmentettem a kedvenceim közé:) Viszlát! Késő van, holnap meg korán kell kelnem:)