Egy éves a blogom!

2012. január 7., szombat

Tavaly január 8-án léptem ki először mint "blogger" a nyilvánosság elé katalisztes blogommal.

Maga a műfaj elsősorban unokaöcsém felesége, Móni gasztroblogján keresztül fogott meg. Láttam, hogy  egy blog voltaképpen olyan, mintha az embernek lenne egy saját külön folyóirata, ahol nincs nyomdai és terjesztési költség, viszont vannak "bónusz" lehetőségek: mellékelhető hang, kép, film, linkekkel és tárgyszavakkal összehozhatók a rokon témák a határ a csillagos ég!  Móninál figyeltem a lehetőségeket,  a módszereket, a stílust és sok minden mást, próbáltam elképzelni, hogy ezeket én egy másik témakörben hogyan tudnám felhasználni, és persze olvastam más blogokat is.

Aztán tavaly január legelején látogatást tettem Keszthelyen, és Móni az addigi távoktatás után alig egy óra leforgása alatt beavatott a blogolás rejtelmeibe, mármint számítógépes oldalról: hogyan kell linkelni, képet, hangot, videót beilleszteni, feltenni a megírt piszkozatot és így tovább. Már korábban kiválasztottam blogom hátterének képi megjelenését, ezt is Móni "lőtte be" nekem. Azóta is nagyon meg vagyok elégedve kis blogom külsejével remélem, a hozzám látogatók is :)

Mielőtt tovább haladunk, köszönetképpen Móninak küldök egy zenét. Amikor ott jártam nála, nagyon tetszett neki Anna Netrebko. Így most is az ő egyik felvételét ajánlom: Plácido Domingóval énekel, méghozzá magyar dalt A víg özvegy című Lehár-operettből és mint látható, e koncert idején volt várandós a kisfiával:





Így január 8-án nekivágtam a blogolásnak és azóta is írok. Nem teljesen szabályszerű periodicitással, de úgy nagyjából négy-öt naponta azért jelentkezem új témával; ha kevesebb az időm, akkor is legalább hetente, ennél tovább soha nem hallgattam. A statisztika szerint ez a 98. írásom, úgyhogy lassan eljutok a századikig, az is egyfajta jubileum.
Posztjaim, ahogyan egy blogban  ezeket az írásokat mondani kell, általában megmaradnak az úgynevezett "komoly zene" vagy "klasszikus zene" tárgykörében, bár időnként azért kirándulok kicsit. Ám fő témámat is igyekszem több oldalról megközelíteni: hol helyi, nagykanizsai vonatkozásokkal, hol más aktualitásokhoz kapcsolódva, hol pedig egyszerűen "csak úgy" jutnak eszembe témák, zenék, történetek. A zene és a gasztronómia kapcsolatát illusztráló írásaimat természetesen Móni blogja ihlette tényleg, ezt a témát eléggé hanyagoltam mostanában...

Ebben az első évben írtam még két hosszú sorozatot: az egyik Liszt Ferenc és Nagykanizsa kapcsolatáról szólt, a másik pedig a XIX. századi, Kanizsáról Berlinbe eljutott, majd halálában újra Kanizsára visszatért operettprimadonna életútját járta végig. Liszt-sorozatomat a zeneszerző születésének 200. évfordulója inspirálta, s a blog anyaga, némileg átszerkesztve könyv formájában is megjelent ez év októberében. A szűz primadonna, Erdősy Eugénia sorozatából még lesz néhány folytatás, amelyek Eugénia utókorát mondják el. Jó lenne, ha valamikor ezt is kézbe lehetne venni könyv formájában.

Nyáron zajlott egy blogverseny, ahova én is beneveztem, új olvasókat és szakmai véleményezést remélve. Bár egész jó helyezést értem el, a verseny mégsem teljesítette be a szakmaiság iránti reményeimet, pedig nem egy bóvli orgánum nevéhez fűződött...

Közben annyira belejöttem a műfajba, hogy áprilisban indítottam egy másik blogot: ebben visszatértem ifjúkorom nagy kedvencéhez, Gábor Miklóshoz, és most már érettebben, könyvtáros módszereket alkalmazva próbálok hozzájárulni emlékének ébrentartásához. Erre sajnos, ebben a mai "celeb" világban ő is rászorul sok más nagy egyéniséggel együtt.

S hogy mit szeretnék? Nagyon kedves olvasóim vannak, de jó lenne, ha egy kicsit többen lennének. Ez úton is szeretnék kérni mindenkit, akinek tényleg tetszik ez a blog – és/vagy a Gábor Miklós-os, is lehetőségeihez képest ajánlja ismerőseinek, barátainak; akár meg is oszthatja egy-egy bejegyzésemet a Facebook-on, vagy más hasonló helyeken, igencsak rám férne!! Mert ha egy ilyen blognál nem is számít a "nézettség", az ember még lelkesebben csinálja, ha gyarapodik a statisztikája :)) Szeretnék egy kicsivel több visszajelzést is: kommenteljetek nyugodtan, ha véleményetek van, hasonló élményetek, vagy bármi hozzáfűzni valótok. Ugye nem kértem túl sokat???

És e hosszú "jubileumi" írás végén egy újabb gyöngyszem: örök kedvencem, Plácido Domingo most egy német énekesnővel adja elő a Bordalt a Traviatából. A hölgy neve Diana Damrau, mostanában fedeztem fel magamnak, érdemes odafigyelni rá!


12 megjegyzés:

Maimoni írta...

Boldog szülinapot, köszönöm a kedves megemlékezést, és a zenét is! Puszi, Móni

Kataliszt írta...

Köszi Móni!!

leda írta...

Boldog születésnapot, Kata! Úgy szeretem olvasni a blogodat, már ajánlottam is másoknak (hozzáértőknek). Sok lelkesedést kívánok továbbra is neked, mert olyan jót tesz a lelkemnek a jó ízléssel válogatott zene ill. az érdekes írások!

Kataliszt írta...

Köszönöm, Leda!!

Trinity írta...

Boldog szülinapot a Katalisztnek! Örömmel olvasom s meg is osztom a Facebookon! Javaslom kommentelj te is minél többet más, az érdeklődésedbe tartozó blogokon, fórumokon feltüntetve a blogod URL-jét is, onnan is vonzhatsz olvasókat!

Kataliszt írta...

Köszönöm, és ez tényleg nagyon jó tanács, hogy az ember ne csak várja a sült galambot :) Voltak már próbálkozásaim ez ügyben, azon a bizonyos blogversenyen ilyesmik miatt is vettem részt, de még jobban bele kell húznom. Csak elég kevés hasonló témakörű blogot találtam eddig...

Névtelen írta...

Kedves Kati !

Így röpül az idő... Ancsa ajánlotta még melegében a blogodat, és azóta is mindig örülök, ha a neved környékén megpillantok valamit !! Jó témákat, alaposan körüljárva, kielemezve, kitűnő zenei, képi illusztrációkkal ellátva, kellemes, egyéni stílusban ki ne olvasna szívesen ?! Tartson ki a jó egészséged, a lelkesedésed, és ...mi is jól járunk !
Szülinapodon is szeretettel köszöntlek:

Éva

Kataliszt írta...

Köszönöm Éva, igazán nagyon jólesik és meghat a véleményed!!!

Mjudit írta...

Kedves Kata!
Gratulálok az évfordulóhoz, boldog blogszülinapot!
Szeretem a blogodat, ígérem, kommentelni is fogok!
Nagyon szépen írsz!
Üdvözlettel, Judit.

Kataliszt írta...

Köszönöm szépen, és már találkoztam is egy véleményeddel!

Andi írta...

Kedves Kati!
Gratulálok a blogodhoz és köszönet a sok szép percért amit itt töltöttem és a jövőben is várom, keresem a munkáidat!

Kataliszt írta...

Köszönöm szépen, Andi! (Bocs, csak most fedeztem fel, hogy ide is írtál...)